Blog

VALENTIN NAP HELYETT

 

 

VALENTIN NAP HELYETT - A SZENT HÁZASSÁG ÜNNEPE FEBRUÁR 15-én!

 MI KÖZE "KARÁCSONYHOZ"?

Vagyis ez a nap a szent házasságban élőké, akik természetesen szeretik egymást. Én igy tudom. Hogy mára mi lett belőlem az más kérdés. Ráadásul most már elég annyi is, ha küld egyik a másiknak egy onlájn csokor virágot. HONNAN ERED?"Az ókori Rómában február 15-én tartották a LUPERCALIA-t, a mezőkön legelésző nyáj ISTENÉNEK szentelt TERMÉKENYSÉGI, ENGESZTELÉSI, és TISZTULÁSI ÜNNEPET.(itt már nyájasítottak a madarak helyett! most is "nyájimmunitást kergetnek) )

De ez NEM LUPERCALIA, hanem JUPER-KALIA, vagyis JUPITER és KÁLI azaz FÖLDANYA ünnepe!

(KÁLI-GALY-GAYA lett belőle,pedig ma is van KÁL és KÁLI -MEDENCE-nk is!A hindu KÁLI is innen származott oda !A magyarok bolygója pedig Jupiter!)Minden TAVASSZAL SZENT HÁZASSÁGOT KÖTNEK és elindul a tavasz, vagyis az élet. Február közepe a MADARAK (madarok, magyarok!) "párosodási" időszakának kezdete a mérsékelt égövön, ez a megfigyelés szolgált a "pogány" szokások alapjául, hogy EZ A NAP ezért KEDVEZ A HÁZASSÁGKÖTÉSNEK.

Az ekkor kötött(kimondott) szövetség, HÁZASSÁG egy életre szólt.

 

"Áldott légy, Uram, Földanya nővérünkért, ki fenntart és ellát minket, gyümölcsöket terem, színes virágokat (világokat) és füvet!"

 

Kép: Dávid Júlia alkotása

https://www.davidjulia.hu/

 

 

szerelemben megfogant gyermek pedig kapott a tavasz, nyár,ősz, tél energiáiból, az édesanya minden földi jóval ellátta a pocakban,s megszülethetett november-december tájékán, szerencsés esetben december 21-22-én, a téli napfordulókor, ma "karácsonyként" ismerjük, pedig, dehogy!

Semmiféle "karácsony" nem volt, az ÚJ ÉLET , a SZERELEM-GYERMEK ÉRKEZÉSÉT ünnepelték a családok!
Mekkora boldogság volt ez a családokban!

(mindent a "pogányoktól", azaz tőlünk vettek át, és persze elferdítették!)

Rómában már cirkuszt csináltak belőle:Ezen az éjszakán a fiatal nők felírták és egy kerámiakorsóba helyezték nevüket, a férfiak húztak, és az így kialakult PÁROK az ünnepség idejére együtt maradtak!KATOLIKUS "ÁTÍRÁSOK" BÁLINTRA vagy VALENTINRA KERESZTÉNYESÍTÉS

A katolikus egyház legalább három különböző Bálint (Valentin, Valentinus) nevű szent vértanút tart nyilván.A legismertebb Bálint az ókori Rómában volt pap, amikor II. Claudius császár (268-270) megtiltotta a fiatal férfiaknak a házasodást, mert úgy vélte, hogy az egyedülállók a családosoknál jobb katonák. Bálint megtagadta a rendelet teljesítését, titokban továbbra is esketett, amiért kivégezték.A közhiedelemmel ellentétben 

EGYIK VALENTINUS SZEMÉLYE, ÉLETE SEM hozható közvetlen kapcsolatba a Bálint-napi szokásokkal, viszont megünneplésében szerepet játszott a pogány Lupercalia "keresztényesítése".

(mintha Szűz Mária koszos lett volna?!)

Bálint napját igazolhatóan először az angol költő, Geoffrey Chaucer kötötte a romantikus szerelemhez 1382-ben Madárparlament című költeményében. (aminek annyi köze van az eredeti "pogány" ünnephez, hogy a madarak, a természet nászát írta meg.)Kr.u. 496-ban Gelasius pápa elrendelte, hogy a szerelem és a szeretet jegyében, Lupercalia ünnep HELYETT "Szent Valentin" napjáról emlékezzenek meg az emberek, február 14-én, azaz

a régi ünnepnél EGY NAPPAL KORÁBBAN

Nekünk is van erről egy népdalunk (mégpedig a "pogány" ) ismeri mindenki: 

 

https://www.youtube.com/watch?v=smSxWPqzc3o

 

Bálintot 489-ben Gelasius pápa avatta szentté, ünnepét február 14-re tette, egyben BETILTOTTA a Lupercaliát, és HELYÉBE Szűz Mária megtisztulásának, Gyertyaszentelő Boldogasszony napjának megünneplését rendelte el.

A SZÜLETÉS ÜNNEPE EZ, A GYERMEK ÉRKEZÉSÉNEK IDEJE, 

na ebből lett a "jézus-születés karácsonykor".

MIÉRT KEDVENCE MINDENKINEK A "TAVASZI SZÉL, VIZET(SZÍVET) ÁRASZT" ... dalunk, ami ősrégi!

Miért volt fontos, hogy a gyermek mikor foganjon s mikor szülessen!?

 Azért mert az anya a tavasztól a télig minden zöldséget-gyümölcsöt, magokat, gyökereket stb... a természetes idejében kapott s ehetett, amivel táplálta a feljődő gyermeket, igy MINDENT MEGKAPOTT!

 A tavaszi "csiráktól" elkezdve, a télre felszedett gyökerekig(krumpli, répa, zöldség stb) és a magokig(dió,mogyoró, mandula) és éppen akkor, amikor a gyermek fejlődéséhez éppen azokra az anyagokra és fényre volt szükség, amiket azok tartalmaztak! Semmiféle hiányban nem szenvedett, nem kellett táplálékkiegészítő tabletta! Ősztől kezdve már nehezebben mozog az anya is, igy nyugalomra volt szüksége, nem rohangászásra! 

A természet is visszavonul, nyugalomban lesz. decemberben pedig megszülethet a SZEMÜNK FÉNYE, A GYERMEK! a"VILÁGOSSÁGRA" érkezik, vagyis E VILÁGRA! Ez a JÉZUS- a JÓ -IS-IZ-ŐS, hiszen TELJES EGÉSZ S ÉGI ES (IS)! 
Akit az anya a TEJÉVEL TÁPLÁL! Még legalább 9 hónapig! E világban is.

"Áldott légy, Uram, Földanya nővérünkért, ki fenntart és ellát minket, gyümölcsöket terem, színes virágokat (világokat) és füvet!"

Assisi Szent Ferenc 

 

 

 

Teljes cikk

REPCEMÉZ mint LÚGOSÍTÓ

REPCEMÉZ mint LÚGOSÍTÓ

 

 

Ez a legújabb őrület

 
 
A repceméz NEM LÚGOSÍT, csupán kevesebb savat csinál, mint a többi! Sokkal magasabb a szőlőcukor tartalma, ezért aztán energiát ad(nem nagykanállal, hanem egy teáskanálnyi elég), persze, az emberek ezzel nem elégednek meg, mert mást is esznek, akkor meg mindegy.
Az ásványi-anyag tartalma igen csekély, az enzimek , fehérjék , vitaminok pedig a melegítés hatására tönkremennek benne.
Hogy miért kell melegíteni?
Mert olyan gyorsan kristályosodik ki, hogy pár óra múlva már csákánnyal sem lehet kibányászni, ezért aztán tiszta repceméz nem is nagyon van forgalomban, hanem keverik egyéb mézzel! De azt is elég gyorsan kristályosítja, amit ugye nem szeretünk. Az íze pedig hát , no... ezért is keverik!
 
 
Hogy nem csinál savat?
 
Nem sokat, de csak ha tiszta, az meg ehetetlen- a repceméz is bevonja , mint minden méz- a gyomor falát, mintegy védőrétegként, ettől még nem lúgosít!
A gyomorban meg szép is lenne, ha lúgos lenne, ugyanis max semleges lehet, ha a sósav elbomlik vizre, de a gyomor savas kell legyen, nem lúgos!
Akkor nem lenne emésztés.
Az nem mindegy, hogy mennyire az!
Ha húst eszel, akkor kb 2 ph, ha meg zőccséget, akkor meg jóval alacsonyabb ! 2-es ph.nál fehérjeemésztés van és igy tovább. Elég nagy különbség.
A sav pedig szépen visszaszívódik, amikor nincs dolga...mert ugye a húshoz jóval erősebb kell! Na most, ha még ezt hígítod is pl egy pohár vizzel, vagy bármilyen folyadékkal, akkor meg még jobban termeli, még többet, mert ugye csak a kb. ph 2 tudja bontani a húst(fehérjét).
 
A gyomorról még tudni kell, hogy ÁLLANDÓAN TERMEL SAVAT, a kérdés csak annyi, hogy akkor mennyit, amikor "emésztésszünet" van.
A gyomorról még azt sem árt tudni, hogy BEFELÉ, az üreg felé SAVAT termel, KIFELÉ , a szervezet felé meg emiatt kénytelen LÚGOT termelni.
Na most, ha sok a sav, mert elsavasodott a szervezet, akkor próbál ugye maga lúgosítani, ez egy önműködő folyamat.
 
Ha gyomorsav-csökkentést végzel bármivel, akkor meggátolod a saját mechanizmusát, azaz a saját lúgosítását blokkolod.
 
NEM LÚGOSÍTANI KELL, HANEM SAVTALANÍTANI!
 
Ezáltal a szervezet önlúgosító képessége (és ugye ezzel páthuzamosan a savtermelés is csökken) nem szenved csorbát.
 
Tehát, a méz bevonja a gyomorfalat,....
Amikor megszűnik a bevonat, akkor elkezd nagy elánnal savat termelni!
A repcénél kevesebbet, mert nem tart addig a bevonó-hatása, a többi méznél többet, hogy behozza a lemaradást, amit a bevontat megakadályozott.
 
Hogy jó a gyomorsav-túltengésben?
Hát, döntsd el!
Addig "jó", amig a bevonat rajta van, aztán gőzerővel nekifog, tehát, megint enni kell, mert ugye akkor nincs annyi. Inkább a túltengés okát kéne megkeresni, nem lezárni a gyomorfalat.
Ez meg élettan...
 
Ha valaki energiát szeretne, akkor vegyen a patikában tiszta szőlőcukrot. Egyébként meg egyen virágmézet, azt is mértékkel.
 
A repcéről pedig nem árt tudni, hogy kizsigereli a földet, rettenetesen sokat permetezik, a méhek teljesen megvesznek tőle, mert bizony benne marad sok vegyianyag...
 
Ennyit meg a repcéről.
Egyél inkább a jó öreg akácmézből...mértékkel és ne éhgyomorra.
 
 
 

 

Teljes cikk

A ZÖLD-ŐSSEJT

Amit az őssejt-terápia tud. A "zöldőssejt! Nem a csontvelői vagy embrionális.

Régi arcidegbénulás- majd 2 kezelés utáni állapot

 

gennyes tályog utáni szövethiány és hegesedés-majd 1 kezelés utáni egészséges állapot

 

1 kezelés után nő a haj (pld ugye kemó után kopaszok lesznek! )

 

balesetben teljesen összeroncsolódott kar, és az összecsavarozás, de 7 helyen törött el, s műtét után sem indult meg az összecsontosodás.(letompítottam a képet, mert elég felkavaró látvány, gyakorlatilag szét volt trancsírozódva) Majd heti 1x kapott a törött csontvégekhez injekciót, őssejtet, és az 5. képen az eredmény, a karját rendesen tudja használni, ír, fog stb, az idegfunkciók is épek! A heg azért maradt meg, mer kívülről nem kapott kezelést! Egyébként is amputálni akarták a hagyományos sebészek.

Az őssejtnek nincs olyan, amit ha időben kezelnék!- ne tudna kijavítani.

Mindenkinek alkalmas, mert nem tartalmaz ún "programkódokat", "ellenkódokat", amiket a csontvelői és embrionális már igen, nem kell senkitől szerv vagy abortátum, hiszen előállítható! Nem kell hozzá más, csak a növényi őssejt és a humán genom, ez egy hibrid, amiből bármi lesz, attól függően, helyileg hova kapja, vagy általánosságban kell-e az erősítés. Vagy mindkettő pl, égési sérüléseknél! (Jó lett volna, ha pl. a szerencsétlenül járt buszbaleseteseknél ezt alkalmazzák- de nem)

Attól függően, hogy kinek-mi baja, személyre szabottan lehet a rendszert felállítani. Nem az őssejt dolgozik, csak megtámogatja a saját őssejt rendszert (helyileg és/vagy általánosan ) , ami valami oknál fogva már képtelen a feladatát ellátni. Mindenben van őssejtünk! Ha pl egy 30% fölötti égésről beszélünk, akkor nyilván külső segítség is kell, azaz bevinni a zöldőssejtet, ami azzá alakul helyileg, amivé kell , plusz megtámogatja friss erővel az egész szervezetet.

Szívinfarktusnál- kijavítja az elhalt izmot, helyreállítja az idegi vezetést( ha azonnal-2 órán belül- kapja, ugyanez vonatkozik az agyi katasztrófákra is! )

Bármilyen fertőzést legyőz! (nyilván, ha az életfunkciók bizonyos szint alá csökkenek, ez sem tud csodát tenni).

A cukorbetegeknél- kijavítja a helytelen funkciójú hasnyálmirigyet, de nem csak azt, hanem a hormonális vezérlést is.

Érrendszeri betegségeknél: helyreállítja az érfalat, ezáltal a pumpafunkciót is, ami normál keringést eredményez. Volt érszűkület- nincs érszűkület. (nyilván a betegnek is tenni kell érte, mert ha ott folytatja, ahol elkezdte, akkor mindez hiába, teszem azt továbbra elszív naponta 2-3 doboz cigarettát, iszik, mint a gödény és fal! )

Terméketlenségnél: beprogramozható, hogy ha nincs is már petesejt, akkor kezdjen el termeli! Ugyanez vonatkozik a férfi hímivarsejtre is.

Retinagondnál pl visszaadható a látás!

És lehet vele új szerveket képezni! Valódit, sajátot, és nem kívül, hanem az emberben, mégpedig a sajátját!

pl könnycsatornát kiépíteni(megfelelő technikával, de ez sem túl bonyolult, kell egy kis madzig, amit ebbe a folyadékba áztatnak, és a helyére teszik(orron keresztül! nem nagy műtéttel)- és szépen kialakul a könnycsatorna.

Mindezek esetek és dokumentáltak!

Most csak azokat írtam le, amiket nyilvánosan bárki is elérhet, olvashat utána.

De, a helyzet az, hogy ez egy akkora "fegyver" lenne Magyarország kezében, amilyet a föld még nem hordott a hátán, ugyanis ennek a technológiának az egész, teljes továbbfejlesztett változatát magyar orvos találta fel és ki, nem tett mást, csak a meglévőt továbbgondolta. A világban 2014-óta a gyógyszergyárak támogatják az őssejterápiát és kutatást- nyilván felfogták, hogy ha elnyomni nem tudják, akkor álljanak az élére. No, de nem a teljeset, mert az nincs meg! Preferálják a csontvelőit, meg az embrionálisat- hja, erre is épül a gyóógyszeripar, mert szedethetik velük életük végéig a gyógyszereket!

A teljes technológia nekünk van meg!

Mi meg őskori módszereket részesítünk előnybe! Egyszerűen megáll az ész.

EZ JÁR nemcsak a MAGYAROKNAK, de az egész világnak.

A technológiát meg boldogan megvenné mindenki, és Magyarország minden gondja megoldódna. Nem egy emberé, hanem mindenkié!

És mit csináltunk?

Kidobtuk, valami rejtélyes oknál fogva!(azért, nem annyira ejtélyes az! )

És ki a legnagyobb ellenállást tanúsító ezzel szemben? Maga az orvostársadalom a begyepesedett, őskori, hierarchikus felfogásával!

No igen, gondoljuk végig: teljesen át kellene alakítani az egészet, nagyon kevés pl orthopédus,, sebész, nőgyógyász,belgyógyász kellene, meg lehetne szüntetni az onkológiát a kemóval sugárral együtt, az öregkor is szép lenne, ugyanis az ember nem 40-60 vagy 70 évre lett kalibrálva, de nem is 120-ra ám!

Sokkal többre és egészségesen!

Nem lenne szükség a kemikáliákra, gyógyszerekre sem, a patikába bemenve meg kérhetne az ember egy spayt, vagy egy ivóampullát, vagy egy krémet, ami zöldőssejtet tartalmaz.... hát csak a nagyját emeltem ki.

Nem kellenének a gyógyszergyárak, a kutatólaborok, a nagy kórházak, az elfekvők, a szociálisotthonok és a többi...

(én megtartanám a kutatást, és meg is kell, de más alapokra helyezve! Az életért és nem az élet ellen! )

Érthető már, hogy miért nincs erre szükség itthon?

De ez csak az egészségi vonatkozása, ugyanis BÁRMILYEN ÉLŐ SZERVEZETET ELŐ LEHET ebből ÁLLÍTANI!
NÖVÉNYEKET, ÁLLATOKAT,   de EMBEREKET is...
 

(no ezeket azért le kell korlátozni, mert igen szigorú etikát követel, ma már vannak, ne gondold, hogy nincsenek! )

Megszűnhetnének a betegséget, megszűnhetne az éhezés, és akkor egyesek nem tudnák kizsákmányolni a sokaságot sem.

Mer ez az ŐS-ŐSSEJT, minden élet alapja.

Teccik érteni, mi van a magyarok kezében???

No, akkor: miért nem használjuk??? Miért kellett ellehetetleníteni a technológia feltalálóját? Miért dugjuk fejünket a homokba? Miért is? Lehet gondolkodni, csak tudj róla, hogy ez itt van, nálunk! Amig van...ha innen kikerül, vagy netán idő előtt eltávozik a sorból a technológia kiókumlálója, akkor fene megette az egészet!

(egyébként elmondása szerint ellopták az anyagot, tehát a nagyoknál megvan! ) 

  Összefoglaló a forrásról: 

https://www.youtube.com/watch?v=Jwguth2Df7g

https://www.youtube.com/watch?v=q0LebRdkz9g

Teljes cikk

Megelőzésre és kezelésre is

NEM HAGYOMÁNYOS MEGFÁZÁS VAGY GYOMORFÁJÁS-HÁNYÁSOS PANASZOK EZEK, CSAK A TÜNETEK AZOK! 
VAN UGYANIS NANOTECHNOLÓGIA, AMI AZ ÉGBŐL SZÓRJA AZ "ÁLDÁST"... aki akarja, érti...
EZT a bejegyzést NYUGODTAN OSZTHATOD.

Képtalálat a következőre: „tiszta levegőt”
Mivel sokan betegek, felsőlégúti, tüdő ill, gyomorfájás, hányásos tünetekkel:
Végy egy jó közepes fokhagymát, zúzd össze, tegyél hozzá egy teáskanál mézet és egy fél teáskanál vajat, keverd jól össze és szopogasd el- gyereknek fel mennyiség is elegendő, ha hajlandó megenni. Napi 1X reggel. 

 

A másik: ha már beteg vagy akkor nap 4x 20 csepp grapefruit kivonat 1-1 pohár vízbe, gargalizálni és meginni. 

 

Gyerekeknek van a nem keserű, azt kortól.súlytól függően napi 10-15 csepp 3x! Ezt nem kell hígitani, mert jóizű.

 


Mindegy , hogy tüdő, torok vagy gyomorprobléma!.
Ha már nyakig benne vagy akkor ezek mellé szopogass még 3-4x2 tabletta Traumeel-t is! Ez homeopátia. 
Gyereknek 3-4x1 tbl. 

 


Ezeket legalább 10 napig szedd, akár van panasz, akár nincs!
Megelőzésre: napi 18 csepp grapafrut egy kis pohár vizben, reggel éhgyomorra, Lehet hónapokig szedni igy.
Ha nagyos sok a slájm a tüdőben, vagy orrfolyás is van , akkor még szedjél TÜDŐCSEPPEKET, IS: felnőttnek 1x21 csepp egy pohár vizben, gyereknek fele adag. Ezt csak addig kell, amíg gond van. 

 


Gyerekeknek van ebből szirup is, de szerintem a cseppek jobbak.  :)

 


Fontos még, hogy addig ne egyél semmilyen fehérjét( hús, tej, tejtermék, hal, felvágottak), amíg ki nem lábalsz belőle, hanem inkább zöldség, gyümölcs, főzelék, tészta, krumpli, rizs.. stb ilyeneket. 
Teának jó lesz a : hársfa-bodza-kamilla keverék, nyugodtan igyad literszámra! gyerekek is szeretik. 

Párologtass fenyő vagy kakukkfű illóolajjal. A kakukkfű teát ihatod is a másik helyett. 

 


JÓ EGÉSZ-S-ÉG-ET!

Teljes cikk

Szeretet program indul!

"LOVE PROGRAMING"

 

Képtalálat a következőre: „szeretet”



Terméktámogatás: Igen, miben segíthetek? 

Vásárló: Hát, hosszas megfontolás után úgy döntöttem, installálni fogom a Szeretetet. Végigvezetne kérem a folyamaton? 

T: Rendben, szívesen segítek. Készen áll az indulásra? 

V: Hát, nem vagyok egy műszaki zseni, de azt hiszem készen állok. Mit kell először tennem? 

T: Első lépésként nyissa meg a Szívét. Megtalálta a Szívét? 

V: Igen, de egy csomó más program is fut jelenleg. Lehet telepíteni a Szeretetet, miközben ezek futnak? 

T: Milyen más programok futnak? 

V: Lássuk csak, van Múltbéli Megbántódás, Alacsony Önértékelés, Harag és Neheztelés. Ezek futnak éppen. 

T: Nem gond, a Szeretet fokozatosan törölni fogja a Múltbéli Megbántódást a jelenleg működő rendszeréből. A hosszú távú memóriában esetleg megmaradhat, de már nem fog megzavarni más 
programokat. Végül a Szeretet felül fogja írni az Alacsony Önértékelést a saját moduljával, amit Egészséges Önértékelésnek hívnak. Viszont a Haragot és a Neheztelés-t teljesen ki kell kapcsolnia. 
Ezek a programok megakadályozzák a Szeretet megfelelő installálását. Ki tudja kapcsolni ezeket? 

V: Nem tudom, hogyan kell kikapcsolni őket. Meg tudja mondani? 

T: Örömmel. Menjen a startmenübe és indítsa el a Megbocsátást. Ezt addig kell ismételnie, amíg a Harag és a Neheztelés teljesen ki nem törlődnek. 

V: Rendben, kész! A Szeretet automatikusan elkezdte telepíteni magát. Ez normális? 

T: Igen, de ne feledje önnek csak az alapprogram van meg. El kell kezdenie kapcsolódni más Szívekhez, hogy hozzáférjen a frissítésekhez. 

V: Hoppá! Máris kaptam egy hibaüzenetet. Azt mondja: "Hiba - A program nem fut külső egységeken." Most mit tegyek? 

T: Ne aggódjon. Ez azt jelenti, hogy a Szeretet program Belső Szíveken való futásra lett tervezve, de az ön Szívén még nem futott. Kevésbé technikai nyelven ez csak annyit jelent, hogy önnek először saját magát kell Szeretnie, mielőtt másokat Szerethetne. 

V: Tehát most mit tegyek? 

T: Gördítse le az Önelfogadás menüt; majd kattintson az alábbi fájlokra: Megbocsátok Magamnak 2.0, Felfedezem az Értékeimet 1.5, Tudomásul Veszem a Korlátaimat 3.0. 

V: Rendben, kész. 

T: Most másolja őket az "Én Szívem" könyvtárba. A rendszer felül fog írni minden zavaró programot és kijavítja a hibás programozást. Ezen kívül törölnie Kell a Terjengős Önkritikát az összes könyvtárból és kiürítenie a Kukát, hogy biztosan eltávolítsa teljesen és soha ne jöhessen újra elő. 

V: Megcsináltam. Hé! A Szívem új fájlokkal telik meg. Mosoly jelent meg a képernyőmön és a Béke meg az Elégedettség bemásolja magát minden felé a Szívembe. Valamint az egész rendszerem melegedni kezdett. Ez normális? 

T: Sok esetben. Másoknak eltart egy ideig, de végül minden helyreáll a megfelelő időben. A rendszer melegedése normális, és javítja a Szív működését, ne aggódjon. Egyébként jó érzés nem? 

V: De, csak szokatlan. 

T: Szóval, a Szeretet telepítve és rendesen fut. Még egy dolog mielőtt letennénk. A Szeretet Ingyenes Program. Figyeljen rá, hogy továbbítsa azt és a különféle változatait mindenkinek akivel kapcsolatba kerül. Ok is megosztják majd másokkal és visszajuttatnak viszonzásul önhöz is új és izgalmas változatokat. 

V: Köszönöm, Istenem."

 

Képtalálat



https://blog.xfree.hu/

 

Teljes cikk

A Hét pecsét feltörésének...előzményei

 

Az Ember tönkretette a Földet, az AnyaFöldet, amiből lett, és ami táplálja

 

Az óceánok és folyók mérhetetlenül szennyezettek, az állatok pusztulnak a rájuk tekeredett műanyagoktól

A sakokon elolvad a jég, ezzel kipusztulnak az ott élő állatok.

A levegőt sem kíméli mérhetetlen rombolásában.

A fákat kiirtja, azzel az erózió megállíthatatlan. Emberek és állatok válnak földönfutóvá. Megfosztja az oxigéntől önmagát.

A kép önmagáért beszél! Ezzel is befolyásolja az időjárást kénye-kedve szerint.Megváltoztatja a 
csapadék eloszlását, havat, jégesőt, sivatagi szárazságot idézve elő oda, ahol annak nincs helye.
 Istent játszik!

 

 

Aztán, amikor kilyukasztotta az ózonpajzsot, akkor meg igyekszik befoltozni-ezzel!

 Tovább szennyezve a levegőt, a lyuk meg marad! És lélegzhetjük be a rákkeltő anyagokat, 

ami, ugye a fizika törvényei szerint lefelé jön. Nem kímélve embert, állatot, növényt.

A megváltoztatott klíma eredményei: tornádók...

...földrengések...

...árvizek...

..tájfunok...mindenhol bolygószerte.

De a "civilizált" ember ebből mit se lát, nyugodtan vásárol és mutatja 

az utódainak is, hogy kell ezt.

Miközben a harmadik világ éhenhal!

Vagy már nem is csak a harmadik világ? Bárki pillanatok alatt az utcára kerülhet a kizsákmányolás

miatt. Nincs munka, nincs hol lakni, nincs mit enni a  többségnek. Mindez a kevesek kiváltsága lett.

Európa közepén! 

 

Ilyen és hasonló, "csodásnak" mondható képeket láthatunk nap mint nap.

 Vajon, mit jelenthetnek?

Elmondom: nem csoda és koránt sem szép. Az égben, szellemben háború folyik, 

ezeket láthatjuk ilyenformán.

Mert az ember nem csak test, hanem lélek és szellem is. Akit kicsit jobban érdekel, hogy mi történik

 most, az kérem olvassa el a Jelenések Könyvét, ha eddig még nem tette meg.

 Mindenféle vallási, felekezeti hovatartozás nélkül érdemes, mert ott van benne a jelenlegi történés

miértje. Értőn olvassa,a betűk mögötti tartalom mindent elmond.

Az ember tönkretette a Földet, leigázta a vele egyenrangú társait, hogy mérhetetlen harácsolását kielégítse.

De, a játéknak vége, lezárul a korszak, s az ember megmérettetik. Mindenki azt kapja, amit adott!

Aki gyűjtött, az földönfutóvá válik, aki szeretettel fordul társai felé, az is megkapja jutalmát.

Azok élik túl a Föld átszellemesülését, akik még mindig hezitálnak a döntésüket meghozni.

Nem a templomban, hanem a szívükben! Nem lennék a helyükben!

Akik a Teremtő Rendje szerint cselekszenek, azok nem kell végigéljék a kataklizmát.

Nem sok idő maradt mindezt felfogni....nagyon kevés. Érzi mindenki a változást, a forrongást, a kétségbeesést.

Jó lenne, ha meg is értené, hogy csupán azt kapja vissza, amit adott! Embertársainak, az állatoknnak, a természetnek, Földanyának.

Lejárt az ideje annak, hogy a másikra mutogass-ő a "rossz", a férhetetlen, a kapzsi, a mértéktelen, a gyűlölködő, a "gonosz", én  nem is ítélkezek, én csak áldozat vagyok!

Nem, senki sem áldozat, de leginkább a maga sorsáért felel, azzal, ahogy él, ahogy gondolkodik, ahogy cselekszik! Nincs kivétel és elmondom, nincs megváltás más által!

Magad tehetsz-még egy cseppnyi ideig!- mindezért, önmagadért, mindenkiért! 

Az Út keskeny, és egyedi!

 Csak azok mehetnek át a tű fokán , akik felelősséget vállalnak gondolataikért, cselekedeteikér. 

Nem csoportosan, hanem egyénenként! Krisztus az Utat mutatta meg az életével,megmutatta, hogyan teheted meg te magad is a saját életedben, azaz, hogyan válthatod meg magad az állandó, szinte vég nélküli inkarnációktól! 

Vége a lehetőségnek, hogy majd a következő életemben kijavítom - vagy most ráeszmélsz erre, vagy szenvedni fogsz. De akkor már hiába eszmélsz, a játékszabályok úgy szólnak, hogy bizonyos időn belül kell ezt megtenned.

Az Emberiség szeretetlenségben él, a Törvény és a Rend mozgatója pedig a Szeretet. 

Nem a facebook-on kiírt idézetek a szeretetről, hanem a valós életben megcselekedett, szívből jövő szeretet-cselekedetek. Ezeknek van értéke, semmi másnak! 

Meztelen jöttél-meztelen is mész!

 Mit viszel magaddal? 

Elmondhatod majd, hogy:  én mindig, mindenben azt néztem, hogyan segíthetnék a másiknak, hogy a legjobbat tudja kihozni magából? Elmondhatod, hogy soha nem ítélkeztél mások felett, bármit is tettek akár ellened is? Hogy mivel nem ismerheted a jelenlegi feladatait, még sem ítéled el, bármit is tesz? Elmondhatod, hogy mindig szeretettel fordultál az elesettek, nyomorékok, szegények, betegek, hajléktalanok, alkoholisták, drogosok, vagy akár a gyilkosok felé is? Hogy ha nem is anyagilag tudtad segíteni, de mély együttérzéssel, egy darab kenyérrel, egy jó szóval vagy csak egy mosollyal mindig? Elmondhatod-e majd, hogy mindig úgy élted az életedet, hogy az követendő legyen mások számára is, úgy, ahogy Krisztus mutatta?

Ezek az értékek, semmi mást nem tehetsz zsebre, ezt pedig azért nem, mert nem a zsebedben van, hanem a szívedben!

És képzeld: senki sem fog megítélni, TE MAGAD leszel az ítélőbíró! Tudni fogod, hogy milyen gyümölcsöt hoztál, míg itt voltál.

De most döntened kell, nem lehet elodázni: igen, Szeretetben élek, vagy nem, még várok kicsit ezzel.

Ha viszont eldöntötted, akkor tűzön-vízen, nehézségeken keresztül tarts ki mellette!

 

Mert.....

 

A Hét pecsét feltöretett...

Ime, a HETEDIK:

"……………………………………….

És mikor felnyitotta a hetedik pecsétet, lőn nagy csendesség a mennyben, mintegy fél óráig.

 És látám azt a hét angyalt, a ki az Isten előtt álla; és adaték nékik hét trombita".

Láthattam, amint a naprendszer elhagyja eddigi helyét, és egy elektromágnesesen semleges 

övezetbe lép, ahol a mágneses elhajlással együtt a Sarkcsillaggal való kapcsolata is megszűnik.

Láthattam, hogy a naprendszerben átrendeződnek a sarki területek és a régi  helyébe egy új 

Sarkcsillag kerül. 

 

Ezzel tehát érvényre jutott az Atya Akarata;

 a naprendszer az "elemi részecskék véletlenszerű ütközésének tartományából" az 

Ő Kozmikus Akaratának megfelelő "Valódi Magasságra" helyeztetett át.

 

A Földnek egy új tekercs adatott, miáltal az új mennyekbe juthat, és miután köpenye is megújul,

 egy Fény-testbe öltözött új faj kerül reá.

 

A Mennyek összegöngyölítése után tehát egy új tekercset pillantottam meg, amely az új csillagállás

 tervrajzát tartalmazta. E tekercs szétgöngyölítésével egy új menny és egy új föld tárult fel előttem.

Láthattam, amint az új mennyei rezgések újjáalakítják naprendszerünk tizenkét bolygójának határait.


Egyébként, a tizenkét bolygó a "sok mennyek országának" új programjába is bekerül.

 Ez azt jelenti, hogy a földi értelem az új anyagenergia testében egy két, vagy több fizikai napból álló

 csillagrendszerbe kerül, s ugyanakkor több, másfajta anyag-energia testben élő értelemmel is együtt élhet majd.

Láthattam, amint a Mennyei Merkabák harsonái egy új, fél ívperces rendszerbe foglalják a bolygókat, 

miközben az űrből alászálló égi zárókövet az Alfa és Omega Atyai modelljének építményére helyezik fel.

Megtudtam, hogy a Nagy Piramis az Atya szabadítási tervének földi kő-modelljét képezi.

 Ennek ellenére csak kevéssé ismert a piramis alatti forrás rejtélye; itt élnek azok a lelkek,

 akik nem teljesítették az Atyától kapott megbízásukat.

Láthattam, hogy olyanok is vannak, akik még nem készültek fel az új Fény-program befogadására;

 féltek a Föld pályájának megváltozásától, valamint azon Felsőbbrendű Fény-lények megjelenésétől, 

akik a földi sötétségbe hulló csillagzuhatagok közepette érkeznek.

És akkor megpillantottam az Örökkévalót. Ott, ahol rezgésvetületének energia-áramait begyűjti,

 illetve szétküldi, létrehozza magában azokat az "Élő Képeket", amelyeket szeretet és teremtő 

energia tekintetében rezgés-vetületéhez igazított.

 

Nem csupán az Embert hívja el, aki egy adott tér-időben a szeretet energiát képviseli, 

hanem az összes lakott csillag-rendszer valamennyi Adam Kadmonját is.

 

Maga elé idézvén a teremtés valamennyi, "térre" kiterjedő gondolat-formáját szeretet-eseménysorozatokká 

alakítja azokat, s így programjai eljuthatnak a Trón-Energiák számtalan fejedelemségeihez és hatalmasságaihoz.

 

E Kulcs üzenete számunkra az, hogy mivel a Szent Szellem Korában élünk, a nyilvánosság elé kell 

tárnunk a "szellemi ajándékokat", mert az Atyai Trón ereje csak eképpen dicsőülhet meg bennünk.

 

Idézzük fel Jézus szavait:

 "Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, 

és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, 

hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is.

Imé eleve megmondottam nektek. 

Azért, ha azt mondják majd nektek:

 ímé a pusztában van"; (azaz távol a nyilvánosságtól) 

"ne menjetek ki. Imé a belső szobákban;" (azaz
Krisztus fizikai visszatérését tagadva, csak a belső,

 lelki kapcsolatot elismerve) "ne higgyétek".

 

Hiszen maga Jézus, a Pásztor szól nyájához.

 Az eljövendő világegyetemről beszél nekünk és elmondja, hogy amikor a mennyek 

már megnyíltak és minden jel beteljesedett, akkor a Magasabbrendű Értelem eljő, hogy
begyűjtse az igazakat.

 

Ekkor majd az "Izrael Szövetsége" révén megismerhetjük Jézus következő szavainak értelmét; 

"Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik,

 és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, 

 és az egeknek erősségei megrendülnek". 

(Izráél nem a mai zsikókat jelenti, hanem azok szövetségét, akik az eredeti, 

Krisztusi tanokat, ezzel a Teremtő Rendjét követik!)

 

Ez tehát a hetedik pecsét feltörése.

 

"És akkor" (de csak akkor) "feltetszik az Ember Fiának jele az égen. 

És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát 

eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel".


"És elküldi az Ő angyalait nagy trombitaszóval, " (azaz a hetedik pecsét feltöretik, 
a régi "Izrael Program" összegöngyöltetik és átadatik a Mennyeknek.) "
és egybegyűjtik az Ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig"-

Éberen figyeljük tehát, hogy mikor tűnnek fel az Ophanim Fényhírnökök, 
és a Paradicsomi Fiak, akik Jézust szolgálják, mert Ő Isten nevében
 - már az igazak begyűjtésére érkezik a földre, a magasabb mennyekből.
 
Ekkor majd megértik az igazak, hogy az Ószövetség az Atya korszakát jelentette, 
az Újszövetség a Fiúét,(az EMBERÉT)  most pedig, az Új Korban a Szent Szellem Korát éljük. (a KETTŐ EGYÜTT): 
 
És így már együtt örvendezhetünk, várván, hogy
   "eljöjjön a Te országod, 
     miképp a  mennyben,
       azonképpen itt a Földön is"

 Áldás
Teljes cikk

Elengedhetetlen olvasmány a gyógyuláshoz, gyógyításhoz ....

 

"Hiszem, hogy a jövőben a nem materiális úton, szellemi eszközökkel történő gyógyításnak szinte elképzelhetetlen lehetőségei vannak. 

És hiszem, hogy túlnő majd azon a kereten, amit ma jogosan vagy jogtalanul funkcionálisnak tekintünk, és minden szervi rendellenességet magába fog foglalni. 

Új idők hajnala ragyog fel előttem, ahol bizonyos műtéti beavatkozásokat, pl. belső daganatoknál, csupán fércmunkának fogják tartani, elborzadva, hogy valaha olyan korlátolt tudással és gyógymóddal rendelkeztek.

 Alig lesz már helye a hagyományos gyógyszereknek.

Távol áll tőlem, hogy a modern orvostudományt és sebészetet bármilyen formában lebecsüljem, ellenkezőleg, csodálattal adózom mindkettőnek. 

De én betekinthettem azokba a hallatlan energiákba, amelyek magában a személyiségben benne rejlenek, és rajtuk kívülálló forrásból származókba is, melyek bizonyos feltételek között keresztüláramolhatnak rajtuk, amit én nem nevezhetek másképp, csak isteninek. 

Erő, amely nemcsak működésbeli rendellenességet gyógyít, hanem minden szervi megbetegedést is, amely csupán csak a lelki-szellemi bajok kísérője."

 

Prof. Dr. med. Carl Gustav Jung

 (1875-1961)
(világhírű svájci pszichiáter és psychoterapeuta)

 

 

 

 

 

dr Matthias Kamp

Bevezetés

Az "orvostudomány története" szak egyetemi előadásain, némi szeren-csével lehet valamit hallani a "vis vitalis"-ról, vagyis az életerőről. Ezt a mai orvostudomány az elmúlt századok maradványának tekinti, utoljára a XIX. századi romantikus medicina sok orvosának volt az eszmekincse.

Létezéséről beszámolnak a régi korok minden magaskultúrájának hagyományai csakúgy, mint a világvallások könyvei, de a mai leendő orvosok tananyaga nem tartalmazza ezt. Nekik, akiknek hivatása lesz, hogy életet mentsenek és megvédjék azt, amint a hippokráteszi eskü olyan szépen mondja, nincs tudomásuk az életerő létezéséről, nem ismerik törvényeit.

"Az igazi tudomány és az igazi vallás egy és ugyanaz," mondta egyszer egy nagy gondolkodó, de a ma orvosánál többnyire hiányzik a lelkipásztor minden vonása. Az ő feladata a testnek szól, a lélek üdvössége a papnak rendeltetett. Az ember azonban nem osztható fel lélekre és testre. Ez a két összetevő mélyen egymásba van szövődve. A test egészségi állapotának szempontjából az ember szellemi-lelki beállítottságának jelentősége egyre világosabbá válik a pszichoszomatika és az orvostudomány egy új alágazatának, a "pszichoneuroimmunologiának" felismerései által. Mégis sok orvos semmibe veszi ezeket az alapvető összefüggéseket, és páciensét elárasztja diagnózisokkal és vészterhes jóslatokkal a betegség lefolyását illetően, vagyis az egész emberről alkotott képet egy korlátozott mértékben javítható gépezetre redukálja. Mindez katasztrofális következményekkel jár: egy Isten nélküli, materialista orvostudományhoz vezet, melynek képviselői csak ritkán veszik figyelembe az emberekben rejlő magasabb szintű erőket, azt az erőt, amely által a gyógyulás bekövetkezik. Az egészségügy anyagi ráfordításainak ellenére, amelyek pl. 1992-ben a Német Szövetségi Köztársaságban a 300 milliárd márkás határt is túlszárnyalták, a betegbiztosító társaság statisztikái kiábrándítók. Az utóbbi években a megbetegedések minden területen növekvő száma hatásosan dokumentálja a több évtizedes fejlődésnek ezt a zsákutcáját, amely messze eltávolodott az élettől és törvényeitől.

Ennek a fejlődésnek a hátterében nagyon is érthető a lakosság növekvő érdeklődése a gyógyászat alternatív módszerei iránt. A hivatalos orvostudomány azonban nem elég rugalmas ahhoz, hogy előítélet nélkül a szokásos gyógyászat határain túl más értékes utakhoz előítélet nélkül közeledjék. Ezáltal a tudományosan elismert területek peremén egy veszélyes zóna keletkezik, ahol jó néhány sarlatán, vagy ún. gyógyító szekták zavaros céllal űzhetik mesterkedéseiket. Az, aki éveken keresztül fájdalmakkal élt, vagy akit az orvosok gyógyíthatatlannak bélyegezték, gyakran elveszíti kritikai képességét, és vakon rábízza magát az első legjobbnak látszóra, még ha annak rejtelmes is a gyógyítása. A becsapottak lelki és anyagi csődjét a média gyakran a nyilvánosság előtt úgy általánosítja, hogy a fekete bárányok ijesztő maga-tartása által az egész gyógyászati irányzat hitelét veszíti. Néhány sajtópublikáció még arra is szolgál, hogy az emberek az ijesztő egyéni sorsok részletes ábrázolása által a szellemgyógyászatot mint világidegen kívülállók középkori babonájának tekintsék. Másfelől az ún. csodagyógyulásokat komolyta-lanul, látványos módon, minden józan belátás nélkül publikálják.

A beteg érdekét azonban az előzőekben leírt egyik stratégia sem szolgálja. Csak egy elfogulatlan, józan vizsgálat tud az elismert orvosi diagnosztika segítségével ítéletet mondani a szellemgyógyászat realitásáról.

Mit is jelent tehát a szellemgyógyászat? Hol vannak a gyógyászat eme ágának lehetőségei ill. határai? Hogyan lehet az igazit a hamistól megkülönböztetni? Lehet-e utólag orvosilag ellenőrizni a gyógyulásokat? Lehet-e a gyógyulásoknál egy eddig ismeretlen erő törvényszerűségeit megfigyelni, vagy ezek a gyógyulások a véletlen eredményei?

Személyes benyomásaim

Már a tanulmányaim folyamán, részben a szellemi témák iránti érdeklődésemen keresztül, részben személyes szükséglettől indíttatva megismertem különböző, keletről és nyugatról jövő szellemi áramlatokat. Többek között rátaláltam a Bruno Gröning Baráti Körre is. Bruno Gröning (1906-1959) az 50-es években nagy gyógyulások révén lett híres Németországban. Ő, aki a fiatal Szövetségi Köztársaságban az első lépéseket tette az egészségügy megújítása és megváltoztatása irányába a szellemi úton történő gyógyításokon keresztül, olyan alapot hozott létre, amely a mai napig egyre több embernek nyitja meg az utat a szellemi gyógyuláshoz. Noha Gröning neve abban az időben nem volt ismeretes előttem, e csoport iránti érdeklődésem elősegítette, hogy a baráti kör egyik közösségi óráját meglátogassam.

Az ott leírt "isteni erőt," vagy "gyógyáramot", ahogy Gröning a szellemi gyógyerőt nevezte, még nem tudtam érzékelni. Így ez egyelőre homályos elmélet maradt számomra. Azonban nem hagytam magam elijeszteni amiatt, hogy nyilvánvalóan hiányzó érzékenységem miatt ezt az erőt nem éreztem, hanem Bruno Gröning szavai nyomán elkezdtem otthon rendszeresen erre az erőre ráhangolódni, azaz magamat ennek az erőnek nyitni ill. "kitárni". Egy szubjektív nyugalmi állapoton kívül még az első hetekben sem éreztem semmit. Azután egyre többször kezdtem érezni egy kellemes bizsergést és lüktetést, amely először a kezemen és a lábamon jelentkezett, később az egész testemre kiterjedt. Amit éreztem, nagyon közel állt Gröning "gyógy-áram" elnevezéséhez; valóban nagyon hasonló volt egy finom elektromos áramhoz, azzal a különbséggel, hogy nagyon kellemes érzés volt. A bizsergés, a meleg- és hidegérzet még messze nem jelenti biztonsággal egy magasabb szintű erő észlelését. Hiszen ezekkel az érzetekkel találkozhatunk az autogén tréningnél, többek között lazítási technikáknál, sőt pszicho-vegetatív zavaroknál is.

A szakmában minden tapasztalt kolléga azonnal ezeket a képzeteket fogja összekapcsolni a jelenséggel, és a gyógyulásokat, amelyekről az ilyen megélések keretében számolnak be, csupán egyes személyek szomatikus (azaz testileg érzékelhető szimptomává vált), pszichés és hisztériás zavarainak fogja betudni. Amilyen örvendetes az ilyen jelenség az érintettek számára, ugyanígy ez sokszor megtörténik gyakorlott pszichiáterek rendelőjében és emberileg együtt érző orvosoknál is.

Azonban rövid idő elteltével orvosi szemmel is meggyőződhettem arról, hogy a Bruno Gröning Baráti Körön belül végbement hatásos gyógyulások esetében valóban egy eddig számomra ismeretlen, különös erőnek kellett közreműködnie, amely ilyesmit lehetővé tesz.

Bruno Gröning - egy rendkívüli ember

Még a 90-es években is gyakran bizalmatlansággal és értetlenséggel fogadják a szellemgyógyászatot, úgy elképzelhető, milyen nehézségekkel kellett Bruno Gröningnek (1906-1959) megküzdenie.

1906-ban Danzigban született, és már gyermekként különös erővel rendelkezett, amely nagyszámú gyógyulást eredményezett. A fiatal ács körüli különböző események a későbbi években is folytatódtak. Munkahelyi kollégái csodálkoztak önzetlenségén és különleges képességein; egyre újabb gyógyulások történtek. Amikor be kellett vonulnia a háborúba, majdnem az életébe került az a kijelentése, hogy ő nem öl embert, ezért aztán haditörvényszék elé vitték. Hadifogolyként neve még most is ismert Oroszországban " egy német, akit Brunonak hívnak" - aki által a hadifoglyok és orosz őrzőik között csodálatos gyógyulások történtek. 1949-ben Herfordba (Westfália) jött. Hülsmann, egy herfordi mérnök kérte, hogy jöjjön el fiához, Dieterhez, aki súlyos izomdisztrófiában (örökletes, az izomszövet sorvadása) szenvedett, és ágyban fekvő beteg volt. Gröning eljött, és Dieter meggyógyult, ismét tudott járni. Az átélteken mélyen megindulva, az apa nyilvánosságra hozta fia gyógyulását, és hamarosan kb. 5000 ember gyülekezett gyógyulást keresve a házuk, Wilhelmstér 7. előtt. Hasonló jelenség játszódott le 1949 augusztusában a München melletti Rosenheimben, de ott legalább 30000 ember gyűlt össze. Nagyon sokan meggyógyultak, vakok ismét láttak, bénák fölkeltek tolókocsijukból.

Íme utólag néhány példa, amelyet közreműködő orvosok a segítségkeresők tömegében vettek fel:(1)

  • Josef Fritz M.-ből rövidlátó volt, szemüveges, hirtelen ismét jól lát.
  • Ludwig Suding B.-ből, 1918 óta sebesülés miatt baloldali súlyos bénulás, teljes gyógyulás.
  • Kurt Kunze A.-ból, 1943-ban történt sebesülés miatt karja könyöknél (behajlítva) merev, 1949. augusztus 27. óta karja egyenes és mozgatni tudja.
  • Else Romminger T.-ből, 1922 óta gyermekbénulás, mindkét lába béna, járni csak bottal tud nagyon nehezen - most bot nélkül jár.
  • Hans Schonauer M.-ből, kb. 11 éve multiplex sklerosisban szenvedett; bal láb béna a csípőig, később a jobb láb is, a különböző orvosoknál, többek között az egyetemi idegklinikán kapott kezelések erdménytelenek, esetét gyógyíthatatlannak minősítették. Most bot nélkül jár, bal lába teljesen rendben, a jobb még nem egészen.
  • Andreas Gruber W.-ből, 1945 óta tüdőgyulladás utáni embólia miatt béna, nem tud járni, most föláll és jár.
  • Willi Horstmann S.-ből, évek óta a bal szemére vak, hirtelen ismét meg tud különböztetni világosat és sötétet, röviddel utána teljesen normálisan lát.

Mégis a helyi orvosi bürokrácia minden esetben megtiltotta a gyógyítást, mivel Bruno Gröning nem rendelkezett hatósági engedéllyel. Ez a gyógyítási tilalom élete végéig elkísérte. Gröning gyógyító működésének tudomá-nyos vizsgálata által, amelyet a heidelbergi egyetemi klinikán az ismert ideggyógyász, Weizsäcker professzor felügyelete alatt végeztek, a gyógyulások bizonyítást nyertek. A tudósok szeme előtt tűntek el orvosilag gyógyít-hatatlannak tartott betegségek anélkül, hogy meg tudták volna magyarázni. A továbbiakban azonban mégsem került sor együttműködésre. Bruno Gröning állandóan kereste az utat, hogy legyőzve a külső ellenállást - amely leginkább irigységben és értetlenségben nyilvánult meg - segíthessen az embereken. Végül is az 50-es évek közepén közösségek alakultak, ahol a segítségkeresők különböző helyeken összejöttek, és Gröninget meghívták előadónak. Mégsem talált nyugalmat. Minden eszközzel el akarták hallgattatni, pert indítottak ellene engedély nélküli gyógyítás miatt, mindent megtettek, hogy megakadályozzák működését. Ítélethozatalra nem került sor, 1959. január 26-án Gröning Párizsban meghalt, miután éveken át azért küzdött, hogy elismerjék a szellemi úton történő gyógyítást és gyógyulást.

A Bruno Gröning Baráti Kör

Grete Häusler (1922 - 2007) asszony 1950-ben Münchenben, Bruno Gröning előadása alatt spontán meggyógyult ismételten visszatérő alacsony vércukorszint betegségéből, sárgaság után visszamaradt súlyos májkárosodásból és krónikus homloküreg-gyulladásból. Később észrevette, hogy meggyógyultak olyanok is, akiknek Bruno Gröningről és gyógyulásairól mesélt. A gyógyáramot Gröning halála után továbbra is érezte. Amikor az embólia miatt bal szemére vak takarítónője az erő felvétele által meggyógyult, világossá vált számára, hogy a gyógyulások továbbra is bekövetkeznek. Kötelességének tartotta, hogy továbbadja ezt a tudást a gyógyerő felvételéről, és az ezt követő években Bruno Gröning szellemében működő közösségek százait hozta létre világszerte. A Bruno Gröning Baráti Kör, amelyet életre hívott, időközben a szellemgyógyászat legnagyobb egyesülésének számít az egész világon. Európa majdnem minden államában, a FÁK több államában egész Szibériáig, az Amerikai Egyesült Államokban, Afrikában, Ausztráliában, Kínában és Japánban, mindenütt találhatók közösségek. Bruno Gröning szellemében adományokból fedezik a munkát; a segítők önkéntesen, térítés nélkül dolgoznak, köszönetként a megélt segítségért és gyógyulásért. Az emberi szabadságot példásan megőrzik, minthogy nincs sem egyesületi, sem jogi, sem felekezeti, sem vallási kötöttség. Nincsen szükség gyógyítóra, nem történik kezelés, a segítségkereső ingyen, saját magától, a Bruno Gröning tanítása szerinti erő tudatos felvételével gyógyulhat meg. Emellett a gyógyerő felvétele nem mond ellent a kísérő orvosi terápiának.

Szellemi úton történő gyógyulás - apperatív módon (tudatos érzékeléssel) bizonyítható

Az első sikerbeszámolóra, amellyel szembesültem, még ma is jól emlékszem.

Hans R. (70), szívpanaszokban szenvedett, a fájdalom a bal oldalon részben a karjába is kisugárzott, és különösen fizikai megerőltetéskor lépett fel. Állandóan magával hordott egy szívbántalmak elleni gyógyszert, "Nitrolingual"-t tartalmazó üvegcsét, amelyből a fájdalom jelentkezésekor naponta többször be kellett vennie, s ezáltal a panaszok elmúltak; ezenkívül még különböző szívtablettákra is szüksége volt. Az orvosok szívkoszorúérmegbetegedést állapítottak meg, amelyet egy terheléses EKG világosan kimutatott. A vizsgálatot végző belgyógyász leletében a következő állt:

"Összefoglalva, a beteg tünetei bizonyítottan szívkoszorúér-betegségre jellemző szívkoszorúér-elégtelenségre (vagyis a szív vérkeringési zavaraira [a szerző megjegyz.]) vezethető vissza. Az elektrokardiográfikus elváltozások (vagyis az EKG-ban jelentkező elváltozások [a szerző megjegyz.]) tipikusak."(2)

Hans R. sikerbeszámolójában így nyilatkozott:

"A fájdalom különösen terhelésnél és izgalmaknál lépett fel. Amikor a fájdalom erősebb volt, kisugárzott a bal karomba. Az utolsó években, mielőtt Bruno Gröning tanításával megismerkedtem volna, még egy félemeletet sem tudtam egyhuzamban felmenni, többször meg kellett állnom, mert légszomj és szívfájdalom lépett fel."(3)

Azonkívül Hans R.-t 25 éven át fejfájás kínozta, amely orvosi megállapítás szerint a nyakcsigolya elmeszesedésére volt visszavezethető. Ha a fájdalom különösen erős volt, néha 10 darab fájdalomcsillapítót, "Prontopyrin"-t is be kellett vennie, ami rövid időre enyhülést hozott. Az évtizedek óta időnként fellépő homloküreg-gyulladások, amelyeket két évenként öblítéssel kezeltek, hozzájárultak ahhoz, hogy a fejfájások mindig erősebbek lettek.

A hetvenes évek elején hátfájások (orvosi diagnózis: krónikus lumbágó) léptek fel, sikerbeszámolójában így írt nekem erről Hans R.:

"A fájdalom a keresztcsont tájékáról indult ki, és gyakran a jobb lábamba húzódott. Állandóan kellemetlen, fájó érzés volt a hátamban. A fájdalom erősebb lett, ha mozogtam, különösen, ha lehajoltam, nehéz terhet cipeltem vagy hosszabb távolságot kellett megtennem. Ha heves fájdalom lépett fel, minden mozdulatot be kellett állítanom, mindkét kezem a keresztcsontomra helyeztem, amíg a fájdalom egy idő után csillapodott. Sok fájdalomcsillapítót szedtem, többek között olyan erőset is, mint "Felden 20" vagy "Butazolidin". A gyógyszerek kiegészítve pakolással, masszázzsal és besugárzással enyhülést hoztak, de rövid idő elteltével a fájdalom ugyanolyan erős volt. Az orvosok ágyékcsigolyatáji porckorongkopást és gerinckopást állapítottak meg. Terheléseim miatt másfél évvel a nyugdíjba menetelem előtt munkaképtelenné nyilvánítottak. Gyógyulásról egyáltalán nem volt szó. Ortopéd orvosom már évekkel ezelőtt azt mondta: ‘Önnek ezzel kell élne’."(4)

Ezenkívül még a tüdejében fellépő fájdalomtól is szenvedett, amelyet 1942-ben a háborúban mellkasi zúzódás által keletkezett tüdőrepedés okozott. Nem lehet azon csodálkozni, hogy Hans R.-nél a fenti betegségek miatt krónikus gyomorhurut fejlődött ki, amely több, mint tíz éven át évente egy-két ízben tipikus gyomorfájást okozott és diétáznia kellett. Alvászavara, amely kb. 1946 óta mutatkozott és ahhoz vezetett, hogy éjszaka gyakran felébredt, ami után órákig nem tudott elaludni, is teljesen érthető ezt a hátteret ismerve.

Az általános orvosi gyakorlatban gyakran találkozunk ilyen korú paciensekkel, akik ehhez hasonlóan a legkülönbözőbb, gyógyíthatatlan betegségekben szenvednek. Ezek legtöbbször krónikus, degenerativ elváltozások, amelyeket a betegnek rendszerint hosszú távon el kell viselnie.

Annál jobban csodálkoztam, amikor megtudtam, hogy Hans R., Bruno Gröning tanításába való bevezetése, vagyis a gyógyáram felvétele után, meggyógyult. Röviddel ezután, ahogy velem közölte, megszabadult az évekig tartó szívpanaszaitól, nem volt már szüksége "Nitrolingual"-ra, sem a többi szívgyógyszerre. Most már pihenés nélkül tud több emeletet fölmenni, ami évekig lehetetlen volt számára. Sőt, hosszabb gyalogtúrákat tett a Feketeerdőben és Ausztriában minden panasz nélkül. Az ő korában ismét lehetséges lett még a táncolás is, ami szíve vágya volt.

Amióta a gyógyáramot felvette, fejfájásai és a rendszeres homloküreg-gyulladások megszűntek, egyszerűen nem jelentkeztek többé.

Hátfájásának gyógyulásáról a következőképpen nyilatkozott Hans R. a sikerbeszámolójában: "A hátam egyáltalán nem fáj. Ismét tudok a kertben dolgozni, lehajolni anélkül, hogy fájdalmat éreznék. Nem probléma már az ágyból vagy székből való felállás sem. Masszázsra, pakolásra, besugárzásra és fájdalomcsillapító injekciókra nincs már szükségem."(5)

A tüdőben érzett fájdalom eltűnt, gyomorpanaszai egyáltalán nincsenek már. Mindent képes enni, és most inkább arra kell vigyáznia, nehogy meghízzék. Mivel minden fájdalom és félelem elmúlt, ismét úgy tud aludni, ahogy nekem kifejezte, "mint a mormota."

Nekem, mint leendő orvosnak, akkoriban az első államvizsgám után, teljesen megfoghatatlan volt ez a gyógyulás. Itt orvosi szemszögből nézve nyilvánvalóan egy lehetetlenséggel álltunk szemben. Igyekeztem az esetnek utánajárni, megszereztem az orvosi leleteket, és orvosi utóvizsgálatot indítványoztam. Egy újabb terheléses EKG igazolta Hans R. személyes tapasztalatát a visszanyert terhelhetőségéről. 125 W-os terhelésnél, amint az orvosi utóvizsgálat lelete mondja, "semmi nyoma a szívkoszorúérmegbetegedésre jellemző repolarizációs zavaroknak." (6)

Ez volt az első, általam megismert és utólagosan igazolt eset, amikor valaki szervi betegségből gyógyult meg, és ekkor tudatosult bennem annak a jelentősége, ami a Bruno Gröning Baráti Körben történik. Itt nyilvánvalóan közreműködött valami, aminek a hatása túlnő a pszichikus, vagy a szervi bajok által létrejött pszichikus zavarok befolyásán. Ezek a rendkívüli történések nagy hatással voltak rám, s így intenzívebben kezdtem foglalkozni a Baráti Körben történt gyógyulásokkal, és egy másik kollégámmal együtt elkezdtük ezeket orvostudományi szempontból feldolgozni. A különböző gyógyulási folyamatok összegyűjtése folyamán a legkülönbözőbb, sőt súlyos organikus bajoknál is, egyre élesebben megmutatkozott, hogy a gyógyulások nem a "vak véletlen" termékei. Annál inkább bebizonyosodott, hogy a gyó-gyulási folyamat egy működő erő alapján következik be, amelyre Bruno Gröning még életében rámutatott.

Az életerő - a nagy ismeretlen a modern orvostudományban

Raimund S.-nél, röviddel a születése után világos, túlságosan erősszagú széklet és vízfelgyülemlés (ödéma) lépett fel. Egy orvosi kivizsgálás nagyon alacsony vérfehérjeszintet (2,6; normális érték 5,6-7,4g/dl)(7) állapított meg. Beutalták a kórházba, s ott a vékonybélből vett szövettani leletből "bélrendszeri nyirokértágulatot", vagyis a nyirokérrendszer veleszületett elváltozását állapították meg.(8) A gyerek fehérjevesztesége a bélben a normális érték 50-szerese volt.(9) Fehérjeinfúzió és speciális diéta útján - amit egy életen át be kell tartania - sikerült tünetmentessé tenni.

Az anya beszélt egy ismerősével gyermekének súlyos betegségéről. Ez az ismerős együttérzésből, az anya és gyermeke tudta nélkül, fölvette a gyermek számára Bruno Gröning tanítása szerint a gyógyerőt. A rendszeres laborvizsgálatok alapján, amelyeket G.-ben, az egyetemi klinikán 1987-ig végeztek, hatásosan követhető a gyógyulás folyamata.(10) 11 évig tartó megfigyelési idő áll rendelkezésre. A fiú továbbra is egészséges, nincs szüksége diétára.

1976-ban, agyvérzés után K. asszony baloldalára megbénult. A különböző terápiás próbálkozások sem hoztak jelentősebb javulást.(11) A súlyosan rokkant, mankóval és lábsínnel ellátva, lényegében az otthonához volt láncolva. Növekvő depressziója helyzetének kilátástalansága miatt odáig fokozódott, hogy 1989-ben konkrét öngyilkossági gondolatok foglalkoztatták. Ez a gyógyulás pontosan megmutatja a tárgyilagos sajtótájékoztatás jelentőségét. A tervezett öngyilkosság napján, 1989 októberében, K. asszonynak kezébe került egy újság, amelyben egy cikk Bruno Gröning tanítása alapján történő szellemi gyógyulásról szólt. Ennek a cikknek köszönhető, hogy nem vetett véget életének, hanem kapcsolatot keresett a Baráti Körrel. Egy közelében élő személy röviddel ezután elmesélte neki, hogyan gyógyult meg a Bruno Gröning tanítása alapján fölvett gyógyerőtől. Ezután K. asszony is fölvette ilyen módon a gyógyerőt. Semmiféle kezelés nem történt, sem speciális gyógyszert nem kapott, lényegében otthonában nyitotta magát erre az erőre. Nem egészen két hét múlva félretehette a mankót és a lábsínt, azóta egyáltalán nincs szüksége ezekre a segédeszközökre. Két, egymástól független ideggyógyász igazolta szakorvosi állásfoglalásában a súlyos bénulás eltűnését.(12,13)

Csernobilban S. urat (41), a reaktornál rádióaktivitással szennyezett anyag eltakarításához rendelték ki. Nemsokára súlyos sugárkárosodás je-lentkezett nála. Karjában, lábában fájdalom volt és állandóan fokozódott erőtlensége, s nem volt képes még a legkönnyebb tevékenységet sem elvégezni. Ezenkívül koncentrációs nehézségek, emlékezetkihagyás - egészen a rövid távon való visszaemlékezés teljes elvesztéséig - léptek föl.

Nem volt képes a neveket, utcákat stb. megjegyezni. A röviddel azelőtt történt eseményekre sem emlékezett. Nehezére esett az olvasás; egy könyv-oldal értelemszerű felfogásához sokszor kb. két hétre is szüksége volt. Azután rendszeres tudatkihagyások jelentkeztek. Különböző orvosi terápiák és gyógyítóknál (pl. Kaszpirovszkijnál) tett látogatások sem hoztak javulást. Egy orvosi szakvélemény az 1992-es évben így mondja: "Vegetatív - érdisztónia. A nagyagy szervi károsodása aszténiás zavarokkal és az emlékezet gyengülése. Krónikus gyomor-, nyombélkárosodás. - Megbetegedés Csernobilban, a reaktorbaleset következményeinek eltakarító munkálata következtében."(14)

1993-ban ágyban fekvő beteg volt, 15 akkori kollégája már meghalt. Novemberben hallott Bruno Gröning tanításáról. Miután feleségének gyógyulását átélte, saját maga számára is felvette a gyógyáramot. 1994 áprilisától kezdve állapota állandóan javult, és az év közepétől minden tünet elmúlt. A mai napig nem lépett fel tudatkihagyás, ismét jól tud koncentrálni, és jó az emlékezőtehetsége. Teljesen megszabadult a kínzó fáradtságtól és erőtlenségtől, ismét tud hivatásában dolgozni.

Ha kollégákkal a szellemgyógyászat jelenségéről beszélünk, az a leg-gyakoribb ellenvetésük, hogy a pszichológia felismerései által mindez na-gyon is jól érthető. A szellemgyógyászat nem más, mint autó- és idegen személy által történő szuggesztió hatása, könnyen áttekinthető, és az állítólagos gyógyulások csak pszichikus vagy lelki eredetű problémáknál lépnek fel. Klasszikus értelemben vett szervi problémák gyógyulását kereken kizárják, egy gyógyító erő létezését kétségbe vonják.

Ha figyelembe vesszük az itt felsorolt, orvosilag jól dokumentált gyógyulásokat, akkor a szellemi úton történő gyógyulás egészen másképp hangzik:

Az első esetben egy szervi, veleszületett betegségről volt szó, sem az anya, sem a gyermek nem tudott egy harmadik személy szellemi úton való befolyásáról. Ebben az esetben bizonyosan ki lehet zárni egy szuggesztív hatást. Mégis bizonyíthatóan megtörtént a gyógyulás, amely már több, mint 11 éve tart. Hogy ezt a folyamatot, amely nem egyedi eset, megmagyarázhassuk, föl kell tételezni, hogy létezik egy gyógyító erő, mely emberről emberre térben továbbadható.

A második esetben a nagyagy agyvérzés után visszamaradt károsodásáról volt szó. Az idegsejtek tudvalevőleg nem tudnak regenerálódni, és ezáltal irreparábilis, azaz visszafordíthatatlan károsodás történik. Annál inkább elképzelhetetlen, hogy 10 nap után a 13 éve fennálló bénulás visszafejlődik. Különösen hatásosnak mutatkozik a csernobili reaktor területén való tartózkodás utáni súlyos sugárkárosodás gyógyulása.

Mai orvosi tudással ezek a folyamatok nem magyarázhatók meg. Föl kell tételeznünk, hogy az ember több, mint egy makroszkópikusan és mikroszkópikusan látható test. Magasabb szinteket kell feltételeznünk az emberben, amelyeket egy eddig nem ismert erő befolyásolni képes.

Az orvosok már a régi kínai orvostudományban egy életerőről (chi) beszéltek, amely az emberi testet ellátja. Ez az életerő vagy vitális erő az emberi testben egy bizonyos pályán, az ún. meridiánokban folyik az egyes szervekhez. A betegség, ahogy a kínai orvosok látták, az erő áramlásának zavara által keletkezik. Ennek az életerőnek a gondolata az indiai filozófiában is visszatükröződik. Az indiai bölcsek tudtak egy ős-fény, (prana) létezéséről, amelyet az ember magába fogadhat. Ebben ismerték fel az ember élet-erejét. A kezdődő új idők nagy orvosa, Paracelsus azt a felfogást képviselte, hogy az életerő egy nem látható, szellemi rend elve, amelynek bölcs, alkotó hatása egy intelligens eredetre (Isten) mutat.

Bruno Gröning egyik előadásában arról beszélt, milyen helytelen sok embernek az elképzelése, hogy azt hiszik, csupán evéssel és ivással életben tarthatják a testüket. Egy béna példáját hozta föl, aki bár nagy étvággyal eszik és eleget iszik, de béna tagjait mégsem képes az elegendő élelemfelvétel által mozgatni:

"De itt van pontosan a bizonyíték - számomra mindig is, de Önök számára is -, hogy az evés, ivás nem adja az erőt a lábába, nem az életet juttatja be, valami más tartozik oda, oda az energia tartozik. [...] Életet kell oda belevinni! És az elől az ember lezárja magát."(15)

A gyógyerő hatásának alaptörvényszerűségei

"Én semmi sem vagyok, az Úristen minden."

"Minden ember legnagyobb orvosa a mi Úristenünk."

"Bízzál és higgyél, az isteni erő segít és gyógyít."(16)

Bruno Gröningnek ebben a három idézetében benne van a szellemi gyógyulás egész lényege. Isten maga az élet. Küldi az erőt, az életerőt, amely mindent életre hívott és fenntartja azt. Az embernek ismét meg kell tanulnia, hogy tudatosan magába fogadja ezt az erőt. Az ember nem csupán anyagi test: szellem, lelke van, és ebben a földi életben egy testben él azzal a feladattal, hogy azt egészségben megtartsa. Az egészséges élethez nem csak anyagi táplálékra van szüksége, hanem szellemi erőre is. Ezt az erőt nevezte Gröning, mint ahogy már említettük, "isteni erő"-nek vagy "gyógyáram"-nak . Ez az, ami segít és gyógyít, sohasem az ember. Az ember csak közvetítő lehet. Így Bruno Gröning sem tekintette magát gyógyítónak, hanem közvetítőnek.

Emellett tevékenységét világosan elhatárolta a szokásos gyógyítási módtól. Tiltakozott az ellen, hogy cselekvését, mint betegség kezelését félreértsék, és megtiltotta a gyógyulást keresőknek, hogy akár egy szót is mondjanak neki a betegségükről. Csupán felvilágosítani akarta hallgatóit és segíteni nekik abban, hogy ismét megtalálják a gyógyító erővel való kapcsolatot annak érdekében, hogy magasabb szintű segítség révén maguktól megélhessék a gyógyulást. Ezért személyesen elutasított magától minden köszönetet:

"Ne nekem mondjanak köszönetet, hanem az Úristennek, Ö tette azt."(17)

Soha nem ígért gyógyulást, soha nem tiltotta el az embereket az orvostól, ellenkezőleg, fölszólított őket, hogy bízzanak az orvosokban. Ismételten kérte az orvosi utóvizsgálatokat. Ha valaki fizetni akart, azt a legszigorúbban visszautasította, a gyógyulás Isten ajándéka, amit az ember nem követelhet, s még kevésbé fizethet meg:

" Semmit nem követelni, hanem elnyerni."(18)

Itt mutatkozik meg a szellemi gyógyulás egy további alaptörvénye. Egy kérő, alázatos, hívő belső hozzáállás megteremti az előfeltételt ahhoz, hogy a gyógyulás bekövetkezhessék, mindenféle követelés elvágja a magasabb szintű erőhöz való kapcsolat láthatatlan kötelékét.

Egy 35 éves ötgyermekes anya rheumában megbetegedett, a kezelő belgyógyász lelete szerint "súlyos klinikai lefolyással".(19) Ízületi fájdalmak, ízületi gyulladás, rheumacsomók, az ujjízületek kezdődő deformálódása anti-rheumatikus terápiák ellenére mind nagyobb testi korlátokhoz vezetett. Anyósának és férjének egyre több házimunkát kellett átvállalnia. Bruno Gröning tanításával való megismerkedése után, a gyógyerő rendszeres felvétele által, először erősödő fájdalmak és gyulladásos duzzanatok léptek fel a beteg ízületekben. Ez a kezdődő rosszabbodás hamarosan visszafejlődött, és azóta nincs több panasza. Nagyon hatásos a visszaesés nélküli hat év megfigyelése. Orvosi szempontból nagyon érdekes az a tény is, hogy a gyógyulás nemcsak a testen látható, hanem a laboratóriumi lelet is vissza-tükrözi azt. (CRP, rheumafaktor, BSG)(20)

Ferdinand D. 16 éves kora óta gyomorhurut miatt állandó gyomorfájásban szenvedett visszatérő gyomor- és nyombélfekéllyel.(21) Egy örökletes terhelés nyilvánvalónak látszik: apja, két bátyja és minden nagybátyja ebben a súlyos betegségben szenvedett. Egyikük belehalt, egy másiknak a 2/3 gyomrát műtétileg eltávolították, és kettőnek gyomorátfúródása (perforáció) volt. 28 évig tartó krónikus szenvedés után jött a Bruno Gröning Baráti Körbe. A gyógyáram felvételekor a legnagyobb meglepetésére, a fájdalom megváltozását észlelte. Noha továbbra is volt fájdalma, ez azonban erősebb volt, és csak időszakosan lépett fel, míg azelőtt ez állandó, tartós állapot volt. Egy idő múlva reggelente különösen erős fájdalomra ébredt. Később erős bizsergést észlelt, amely csodálatosan kellemes érzést okozva átáramlott a testén. Úgy érezte, mintha zuhany alatt állna. Ezután minden fájdalma eltűnt egészen a mai napig, vagyis 8 éve teljesen egészséges.

Gyógyultak újra meg újra beszámoltak nekem arról, hogy a gyógyáram felvételével először rosszabbodás lépett fel vagy a panaszok megváltoztak, fájdalom vagy heves reakció, pl. hányás, hasmenés, láz és hasonló tünetek je-lentkeztek náluk, amelyeket legtöbbször rövidebb vagy hosszabb idő elteltével gyógyulás követett. Bruno Gröning ezeket a reakciókat, amelyeket a gyógyerő behatolása váltott ki, "szabályozó fájdalomnak" nevezte. Ebben az átállási folyamat külső jelei, rendellenes testi vagy lelki működés "újra regene-rálása" is felismerhető. Gröning a következőket mondta ezzel kapcsolatban:

"Szabályozó fájdalomnak lennie kell. Egyes emberek a szabályozó fájdalom jelentkezésekor gyakran attól félnek, hogy visszaesés következett be. [...] Egyesek jobban tudván, így értelmezték, és azt mondták: ’ahelyett, hogy egészségessé tenne, megbetegíti az embereket.’ [...] Ezért figyelmeztetem Önöket, ha a szabályozó fájdalom jelentkezik, tűrjék el azt. Semmi rossz nem történik, csak az, hogy az ember egészséges lesz."(22)

Ilyenfajta tünetek jelentkezése, amely a legtöbb ilyen testi tünetek elnyomásához szokott ember elképzelésének ellentmond, jó jel. A gyógyuláskereső reagál a gyógyáramra, a "tisztulási folyamat" elkezdődött a testében. Egyébként a szabályozó fájdalom fellépése nem feltétlenül szükséges, né-hány gyógyulás mindenféle szabályozó jelenség nélkül következik be, vagy nem történik jelentős változás a megelőző panaszok tüneteiben. Néhány gyógyító Bruno Gröning tudásától függetlenül ugyanúgy beszámolt nekem hasonló jelenségekről, a homeopátia is ismeri a tünetek felerősödését, amit gyógyulás követ.

Orvosi szempontból éppen a szabályozó fájdalom különösen érdekes. Ebben a gyógyerő működésének felismerhető törvényszerűsége mutatkozik meg, amely megérné a további kutatást. Emellett a reakciók, amelyek a gyógyáram felvételének a következményei, csodálatos módon pontosan a károsodott szervekben lépnek fel. Anna K., akinek agyvérzés utáni baloldali bénulásáról szóló sikerbeszámolóját fentebb leírtuk, gyógyulása után arról számolt be, hogy a gyógyáram felvétele után a jobb oldalon érzett fejfájást. Röviddel azután bekövetkezett gyógyulása. Orvosi szempontból ő laikus, és nem tudja, hogy a nagyagy motorikus idegpályái a fej hátsórészén, a piramispályákon keresztezik egymást. Így a felelős károkozó egy bal oldali bénulásnál a jobb agyféltekében keresendő. Grete Häusler (l. fent) egy hirtelen fellépő erős fejfájásról, a máj és hasnyálmirigy táján fellépő fájdalomról számolt be nekem. Ezek a reakciók anatómiailag is pontosan fedik a megelőzőleg jelenlévő bántalmakat (krónikus homlok-üreg-gennyesedés, hepatitis után visszamaradt májkárosodás, recidív – újra visszatérő - alacsony vércukorszint betegség).

Hasonlóképpen történt S. úr gyógyulásánál Oroszországban. Emlékezett, hogy a gyógyáram felvételekor erős nyomást érzett fejében. A gyógyulás fellépte után az erő felvételekor nem jelentkeztek már ezek a tünetek. A fent leírt gyógyulásoknál, a krónikus ízületi gyulladásnál (rheuma) és a krónikus gyomor- és nyombélfekély betegségeknél is jól követhetők a gyógyulási reakciók.

Itt most nincs annak helye, hogy az összefüggéseket kimerítően tárgyaljuk, de úgy gondolom, felsőbbrendű törvényszerűségek mutatkoznak meg, amelyeknek figyelembevétele az orvostudományban sok embernek hosszú szenvedését és korai halálát megtakaríthatná.

Összefoglalva még egyszer elmondhatjuk:

Az előttem bebizonyosodott tényekből egy magasabb szintű erő jelenléte szükségszerűen következik. Ez az erő a testben nyilvánvalóan regerenálási és gyógyulási folyamatokat képes elindítani, amelyek azelőtt lehetetlennek látszottak. Azt, aki ennek az erőnek nyitni tudja magát, és működésének törvényszerűségeit megismerte, csodálatos módon meggyógyítja. Hívő kérés által az ember nyilvánvalóan még felebarátjának, állatnak és növénynek is eljuttathatja ezt az erőt. Emberre, állatra és növényre való hatása tárgyi, apperatív módszerekkel bizonyítható. Eredete rejtve marad a tudományos kutatás előtt, és csupán csak a szív érzésein keresztül ismerhető meg.

 

 

Szövegrészek címjegyzéke:

  1. Bruno Gröning - Archívum adatai, Hennef/Sieg (=BG-A)
  2. Orvosok által összeállított felsorolás Bruno Gröning beszéde nyomán Traberhofban, Rosenheimnél, 1949 augusztusa/szeptembere, BG-A
  3. Dr. B., a hamburgi városi kórház vezetőjének 1986.febr. 24-i vizsgálati jelentése, az Orvostudmányi Szakcsoport Archívuma, Hamburg (A-MWF)
  4. A szerző a W.-ből származó Hans R.-rel folytatott egyik beszélgetéséből
  5. l. még: 3
  6. l. még: 3
  7. Dr. T. orvosi utóvizsgálati jelentése 1988. máj. 5-én, W.-ben, A-MWF
  8. Laborvizsgálati beszámoló, orvosi Apparátusközösség G.-ben, 1984. máj. 3, A-MWF
  9. Biopszia (1984. márc. 3), prof. Dr. S. szakvéleményezése a g.-i Egyetemi Patológiai Intézetből; a lelet idézet az 1984. márc. 12 - ápr. 5-ig tartó kórházi tartózkodás (K.-i gyermekkórház) zárójelentéséből
  10. Ambulánsan történő orvosi kontrollvizsgálatok beszámolója1987 januárig, A-MWF
  11. E.-ből, az Egyetemi Idegklinika zárójelentése (1976. okt. 13) A-MWF
  12. Dr. K. 1991. jan. 23-i szakorvosi vizsgálati jelentése W.-ből, A-MWF
  13. Dr. G. 1992. június elsejei szakorvosi vizsgálati jelentése W.-ből, A-MWF
  14. P.-ből prof. Dr. S. orvosi szakvéleményezése 1992. márc. 19-én, A-MWF
  15. Busse (kiadó), Bruno Gröning - Életbölcsességek
  16. u.o
  17. Busse (kiadó), Bruno Gröning tanítása, 176. old.
  18. u.o., 88. old.
  19. Dr. H. 1992 ápr.13-i orvosi vizsgálati jelentése H.-ból, A-MWF
  20. 1992. ápr. 14-i laborvizsgálati jelentése Dr. H. számára H.-ból, A-MWF
  21. A szerző Ferdinand D.-vel folytatott beszélgetéséből
  22. l. még 17, 158. old.

forrás: https://www.bruno-groening.org/magyar/mwf/erfahrungsbericht.htm

 

 

Teljes cikk

Megvilágosodás

A "megvilágosodásról"

 

A megvilágosodás a tudás maga.


Nem emberek, dolgok, eszmék ismerete.


Nem egy szó, kizárólag tudás, amelyben nem létezik semmi.

 

Sem a múlt elképzelése, sem a jövőé.

 

Még a jelené sem.

 

Ne képzelődj, a képzelet az elméből ered, és az elme a múlt.
 
A megvilágosodást könnyű elérni.

 

 Csendesnek kell lenned.

 
https://www.youtube.com/watch?v=WaARV9AsubA
 

 

Teljes cikk

Kisugárzás...honnan?

Neked mekkora a kisugárzásod?

 

Az enyém már jó nagy...körbejárja a Földet....de, még az Univerzumot is !

 

 

Egy természetes elektromos rendszer teszi, hogy a szívizom összehúzódjon és vért pumpáljon a testbe; ez a mozgás olyan elektromos ingerületeket hoz létre, amelyek elektrokardiográfiával mérhetők.
 
Habár az agy is kibocsájt elektromágneses hullámokat, a szív által létrehozott elektromos hullámok 100- szor, a mágneses hullámok pedig 5.000- szer erősebbek mint azok amiket az agy generál.
 
A mérések kimutatták, hogy a szív 2- 3 méter sugarú gyűrű alakú elektromos teret gerjeszt, ami kölcsönhatásban van a testtel és a fizikai világgal; hatása a testünkön kívűl több kilométerre kiterjed.

 

– A KIRÁLYOKRÓL ÍRT I. 3,9: “Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és gonosz között; mert kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet? ”
 
– ZSOLTÁROK 55,21: “Kezeit felemelte a vele békességben lévőkre; megszegte az ő szövetségét.”
 
– PÉLDABESZÉDEI 17,22: “A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszáraztja a csontokat.”
 
– PÉLDABESZÉDEI 12,25 “Útba igazítja az ő felebarátját az igaz; de az istentelenek útja eltévelyíti őket.”
 
– KOLOSSÉBELIEKHEZ 3,23: “És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek;”
 
– PÉLDABESZÉDEI 4,23: “Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.”

 

A Bibliában egyébként minden benne van - még ha csak kevés is maradt, de az elég - csak "értőn" kell olvasni...és magyarul!!!


ui. a fotó valódi, nem shoppolt!

 
Neked mekkora a kisugárzásod?Az enyém már jó nagy...körbejárja a Földet....de, még az Univerzumot is !

Egy természetes elektromos rendszer teszi, hogy a szívizom összehúzódjon és vért pumpáljon a testbe; ez a mozgás olyan elektromos ingerületeket hoz létre, amelyek elektrokardiográfiával mérhetők.

 Habár az agy is kibocsájt elektromágneses hullámokat,  a szív által létrehozott elektromos hullámok 100- szor, a mágneses hullámok pedig 5.000- szer erősebbek mint azok amiket az agy generál.

 A mérések kimutatták, hogy a szív 2- 3 méter sugarú gyűrű alakú elektromos teret gerjeszt, ami kölcsönhatásban van a testtel és a fizikai világgal; hatása a testünkön kívűl több kilométerre kiterjed. 

– A KIRÁLYOKRÓL ÍRT I. 3,9: “Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és gonosz között; mert kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet?   ”

– ZSOLTÁROK 55,21: “Kezeit felemelte a vele békességben lévőkre; megszegte az ő szövetségét.”

– PÉLDABESZÉDEI 17,22: “A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszáraztja a csontokat.”

– PÉLDABESZÉDEI  12,25 “Útba igazítja az ő felebarátját az igaz; de az istentelenek útja eltévelyíti őket.”

– KOLOSSÉBELIEKHEZ 3,23: “És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek;”

– PÉLDABESZÉDEI 4,23: “Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.”

A Bibliában egyébként minden benne van -még ha csak kevés is maradt, de az elég- csak
 

 

Teljes cikk

Szabadság

Mi a szabadság? 


A szabadság alapvető természeted, saját önvalód ismerete, semmi egyéb.
A szabadságot mindenek közül a legegyszerűbb megszerezni.

Még csak gondolkodni sem kell hozzá.

 
Mi az Önvaló?
Az leírhatatlan. nem intellektuális, még csak nem is transzcendentális. 
Gondolj az egyre a kettő fogalma nélkül, majd engedd el az egy fogalmát...
Ugye érthető?

Teljes cikk