SZÁZ ÉV MÚLVA
Részlet a Túl az anyagon c. könyvből:
“Hogy néz majd ki az emberi civilizáció 100 év múlva? Hol tart majd a technika, maga az ember és élhető lesz-e még a Föld? Esetleg röpködünk más galaxisokban, vagy a legnyomorultabb scifi film variáció szerint kínlódik az emberiség várva a mindent megváltó megsemmisülést?
Képzeljünk el egy filmet, annak egy jelenetét részletesebben. Ez a film nem készült el, nem egy valóságos film, hanem ez bepillantás abba a valóságba. Pont így fog kinézni a világ kerek 100 év múlva. A film megértéshez jó, ha láttuk a Csillagok között és a Jövő hírnöke című filmeket. Azonban ezekből töröljük az agressziót, haragot, másik ember gyűlöletét, mindennemű harcot és háborút, és tegyük a mi filmünket az ősi görög kultúra értékrendjébe. Egyszerű élet, művészet, harmónia, béke és nyugalom. És legfőképpen MEGÉRTÉS. A világ megértése a maga valóságában. Ebből gyúrhatjuk össze ezt a filmet. A JÖVŐT, MELY VALÓSÁG LESZ.
Egy fiatal nő jön motorral valahonnan messziről, egyszerű motorral, egyszerű ruhában. Poros úton érkezik egy közösséghez, mely olyan, mint egy nagyobb bekerített tanya. Nem védelem miatt van bekerítve, nem várfallal, hanem egyszerű derékig érő kerítéssel, inkább szimbolikusan. A jelenet alaphangulata a béke és nyugalom. A motoros nő elég gyakran jön, de ez időjárásfüggő, hiszen esőben, erős szélben nem tud jönni, sem az útviszonyok, sem a maga fizikuma miatt. Ezt mindenki tudja és elfogadja. Neki ez a munkája, és ezt szívből teszi. Tudja ez sorsfeladata, ezért született meg.
Leszáll a motorról és bemegy az épületbe. Maga az épület szép, esztétikus, művészi, de egyszerű, nagyon egyszerű, mint egy ógörög épület. Földszintes, téglából és fából épült. Először a konyhába lép be, mely jó nagy és többen sürögnek ott, főznek, de nagy csend uralkodik, békések az ott dolgozók. Köszöntik a látogatót, jól ismerik, megölelik. Kiderül, már nagyon várták. Ő az összeköttetésük a külső világ felé, híreket hoz és tudást. Nem csak a kinti fizikai világ híreit hozza, hanem az anyagi világon túli tudást is. Felnéznek rá, tudják ennek a rendszeresen felbukkanó utazónak küldetése van.
A motoros hölgy a konyhából tovább halad és belép egy nagy helyiségbe, mely olyan nagy, hogy a falak szinte nem is látszanak, olyan messze vannak. Ez szálláshely sok ember számára. Nagy és széles emeletes ágyak, szépen faragottak, baldachin, fátylakat lenget a szél. Az ágyak egymás mellett sorakoznak, közöttük folyosó, ahol járni lehet. Minden ágyon három-három ember fekszik, egymás mellett. Felöltözve, ruhában fekszenek. Felnőttek, mégis eléggé magatehetetlenek. És nincs közöttük sem idős, sem öreg. Inkább mind fiatalok. Fizikailag rendben vannak, de mintha nem igazán élnék az életet. Mintha nem lenne minden rendben velük. Békésen fekszenek. Másra nem képesek az életben. Végtelen nyugalom és béke mindenhol. A szeretetet szinte meg lehet fogni a kezünkkel. Nincs alkohol, dohány, feszültség, mintha a mennyországban pihennének.
Ekkor belibben két nagyon szép fiatal lány, nagyon szépen öltözve, rövid szoknyában, mintha valahonnan jöttek volna, mintha a nagyvilágból hazatértek volna. De nem, ők az udvaron voltak. Kiderül, ők is csak úgy elvannak és annyiban különböznek az ágyakon fekvőktől, hogy ki tudnak menni az udvarra, aztán visszajönnek és ők is fekszenek. Míg kinn vannak, futkároznak, mint a gyerekek, bár felnőttek, de megnyilvánulásuk nem több mint a gyerekeké, hhi, haha, vidáman ugra-bugrálnak.
Ezek az emberek nem képesek részt venni az életben, pihenőre vannak ítélve, parkoló pályára kerültek. De nem bolondok. Értenek mindent, tudnak mindet, de nem képesek aktívan cselekedni. Azok, akik kinn főznek, akik a gondjukat viselik végtelen szeretettel, ők képesek az életben aktívan részt venni, legalábbis bizonyos mértékben. És teszik is.
A motorral érkezett nő leül a szobában és mesél az ágyon fekvőknek, akik várták őt nagy szeretettel. Azok is bejönnek, akik képesek legalább az udvaron futkározni. A látogató erős dolgokat mond, mindenki érti őt, még azok is, akik nem képesek felkelni az ágyból. Tágra nyílt szemekkel figyelik, időnként el is sírják magukat. Olyanok ezek az ágyban fekvő emberek, mint aki mindent ért, de fizikailag béna és be van zárva a saját testébe, a saját börtönébe, hogy legyen ideje és lehetősége gondolkozni, merengeni korábbi dolgokon. Már nem tud sem jót, sem rosszat tenni, gondolkodásra van ítélve.
A motorral érkezett vendéget bölcsesség-látogatónak nevezik. Törékeny termete ellenére járja az utakat és tanítja az emberi közösségeket. A körülményekhez képest rendszeresen jön, és mintha mesét mondana a gyermekeinek, tanító jellegű mesét.
A látogató olvas az Akasha Krónikában, úgy lapozgat benne előre-hátra, mint egy mesekönyvben. Ismeri az emberiség történelmét úgy globálisan, mint egyénileg. Mindig van egy-egy fekvő ember, aki kéri, aki igényli korábbi életeinek megbeszélését, hogy tanuljon belőle. Ezek az emberek értik, amit a látogató mond, felfogják és szinte feloldozást jelent számukra, ha megtudják mit tettek korábban és miért vannak ilyen állapotban. Mindannyian az előzőekben komoly ember ellenes cselekedeteket hajtottak végre, olyanokat, melyek más emberek életét tönkretették, más embereket meggátoltak abban, hogy saját sorsukat megvalósítsák. Mindannyian a huszadik században és a huszonegyedik század elején éltek és döntő szavuk volt, emberek felett uralkodtak. Vezetők, nagy cégek vezetőitől, a túlkapásokban magukat kiélő egyszerű büntető ellenőrökön át az átlag emberig, aki megnyomorította mások életét, vagy támogatta emberellenes rendszerek működését, a teljes skála képviselve van. Itt vannak az olyanok is, akik saját családjaikat terrorizálták. Közös jellemzőjük, hogy cselekedeteik teljes mértékben vétettek a moralitás ellen, olyan mondvacsinált értékrendet alkottak és gyakran támogatták materiális törvényekkel, saját kitalált szabályrendszerrel, melyek célja az anyagi harácsolás, a másik ember anyagi javainak elvételét a saját meggazdagodás céljából, mások feletti uralkodás, bevállalva a másik ember és családja tönkretételét, életének blokkolását. Ezek mind ember elleni cselekedetek, és ezeket most ki kell pihenni. De nem akárhogy, szembesülni kell a múlttal, közben fogolyként kell élni a saját testben, tiszta tudattal, és fel kell dolgozni mindazt, amit elkövettek embertársaik ellen.
Amikor az ember nem éli a sorsát, nem is akarja azt, akkor a következő élete feladatai mellett magával hozza a meg nem oldott feladatait is. Így fordul elő, hogy két-három élet meg nem oldott feladatai alatt egyszer csak összeroskad. Ők lesznek a debil gyermekek. Ezzel váltják meg korábbi életeiket. Ők is itt fekszenek, akik saját sorsukat sorozatosan nem vállalták fel.
A látogató elmeséli, hogy ő maga is kalandos életeket élt meg korábban. Volt hadvezér, felvilágosult papnő, és az előző élete során el is merült rendesen az anyagi világ értékeiben, nagyon beteg lett. Onnan csak nagy nehézségek árán tudott kiemelkedni, teljes mértékben meggyógyult és közben teljesen megváltozott. Élete második felétől tudatosan készült a mostani szerepére, mely az utolsó a jelen civilizáció tekintetében. Megtudjuk, hogy a társadalom 200 évvel korábban kisiklott. Adott volt az út egy tudatos, magas technikai szintet megélő civilizáció megvalósítására. Azonban az emberiség másképp döntött. Félredobta a moralitást, vélt és valós sérelmeire hivatkozva embertársai ellen fordult, az sem érdekelte, ha ő maga is belepusztul. Sokszor megesik, hogy az ember idős korára rádöbben, sok mindent rosszul tett az életében, rosszul viszonyult más emberekhez, eseményekhez. Ha lehetne, ha visszamehetne időben, másként tenné. De nem lehet. Ezért most el kell szenvednie minden következményét annak, amit tett. Itt már csak szépíteni lehet. Hasonlóan van ezzel a civilizáció is. Lehetőség lett volna egy fejlődő civilizáció megélésére. De nem azt választottuk. Így olyan szinten beteg lett a társadalom, hogy épp hogy él. És ezt az életet így kell befejezni.
A társadalom 10%-a érti és teszi a dolgát, ők felelősek az egész társadalom életben tartásáért, a civilizáció működtetéséért. Egyszerűen nincs több erre alkalmas ember. Így a valós fejlődés megvalósítására nem túl sok idő és energia marad. A gondolkodásra ítéltek, a cselekvő életből kivontak aránya nagyjából 60%. A fennmaradó 30% a köztes tartomány, akik képesek fizikailag ellátni a fekvőket, de nem képesek új dolgok kitalálásra, megalkotására. A civilizáció fejlődése nagy fékkel valósul csak meg. A technika a napi életben nem nagyon van jelen és nem öncélú, csak kiemelt terülteken létezik a csúcstechnológia. Az átlagember élete egyszerű, mint az ógörög világban, és kontrasztként ott az űrkutatás, hiszen éppen ez lenne az emberiség feladata ebben a korban.
Az emberiség létszáma folyamatosan csökken, most alig kétmilliárd, száz év múlva alig kétszázmillió. Az átlagéletkor alig éri el az 50 évet, az emberek a korai öregedéssel találkoznak és csökkenő születési számmal. Ez utóbbi oka, hogy az emberek utolsó inkarnációjukat élik e társadalom keretein belül, mely legtöbb esetben a fájdalmas kiegyenlítődése korábbi életek felhalmozott problémáinak. A társadalom tanyasi, falusi közösségekben él, nagy népsűrűségű központok nem igazán léteznek. Az élet és megélhetés a földhöz kötődik.
A látogató mesél arról, hogy az emberiség kialakulásának idején, mely sok ezer évvel korábban volt, itt voltak olyan felsőbb tudással bíró lények, akik vezették, pátyolgatták a civilizációt. Pár száz magas tudással bíró intelligencia értette az élet működését és az akár milliós tömeg nem, de jó szívvel szolgálta azt. Most visszatérünk ugyanoda. Azonban nem idegenek adják a tudást. Most a civilizáció kettészakadt. Akik nagyon rosszul életék korábbi életeiket, azok lettek kivéve az igazi élet megélésének lehetőségéből, míg akik igyekezetek morálisan élni, ők tartanak ott, ahol az egész társadalomnak lenni kellene. A két távoli pólus úgy alakult ki, hogy ki mennyire élte morálisan életeit. Az ősi időkhöz képest most nehezítő körülmény, hogy akkor mindenki részt vett a társadalom életében, most viszont a társadalom 60%-a erre képtelen. Sőt, őket nagy szeretettel kell ellátni, tudatukat nevelni. Ezért is vannak, igaz kis létszámban a bölcsesség-látogatók, aki a tudást viszik a közösségekhez. Hozzájuk hasonlóan járnak a művészek, és az élet különböző területeinek képviselői, hogy átadják tudásukat, hiszen az egész társadalom sorsközösségben él.
A látogató végezetül, saját példáján keresztül, elmondja, hogy mit hoz a jövő. Az Akasha Krónikában nagy vonalakban ott van az is, bár sok helyen nem pontosan meghatározva. Az ő fia az űrkutatással foglalkozik. Ez a terület ahhoz képest, ahogy fejlődhetett volna egy jól működő civilizáció esetén, nagyon nehézkesen halad. Az emberiség tudja, hogy 100 év múlva kezdődik az korszak, mellyel zárul a civilizáció története. Ez az elmúlás. A Föld erőforrásai elapadnak. Lehet ennek az okairól vitázni, de fölösleges, mert változtatni rajta már nem lehet. Ezért szeretne a civilizáció egy kis létszámú közösséget idegen bolygóra küldeni. A látogató fia ezzel a területtel foglakozik, és bár nehezen haladnak, de tudja sikerülni fog. Míg a legtöbb ember az utolsó életét éli, néhányan azért még jönnek egy szerepre. Ilyen a fia is, aki ennek tudatában készül. Úgy tervezik, 100 év múlva készek lesznek arra, hogy nagyjából 5.000 fővel új életteret keressenek. A látogató látja az Akasha Krónikában, hogy tényleg sikerülni fog, eljutnak egy élhető helyre. Azonban sem a részletes körülmények, sem a továbbiak nem szerepelnek a Föld közös tudatában, az Akasha Krónikában.
Aztán a látogatótól néhányak kérik korábbi egyéni sorsuk megbeszélését. Nem is értik, hogy tehettek olyat, amiket tettek. Azonban tudják, ha megértik, ha feldolgozzák magukban, ha meg tudnak bocsátani saját maguknak és kérik az univerzum bocsánatát, akkor részesülnek a mindenség kegyelmében, hazamehetnek hamarabb és nem kell ezt a fizikai testbe zárt rabságot végig megélniük. Megértés vagy megélés.
Az egész civilizációt jellemzi a végetlen nyugalom és a béke, a másikra figyelés, kézzel fogható. Azonban mindez nem normális a jelen esetben. Nem normális az, ha a végzős osztály év végén magába roskadva, melankolikusan él akkor, mikor a legtöbb tudás birtokában a legintenzívebb életet kellene élnie. Ennek a társadalomnak lüktetnie kellene, alkotnia, száguldania, a moralitásra épülő értékrend egy boldog, vidám fejlődést kellene eredményezzen, melynek első jelei a Tesla korszakban voltak kézzelfoghatóak. Azonban ez a társadalom 2116-ban haldoklik. Síri nyugalom és béke. Az elmúlás tudata. Amikor az ember fiatalon korlátok nélkül él, majd ebbe belerokkan, akkor idősebb korára már csak a múlton tud merengeni, magában azt szeretettel feldolgozni, és elfogadni, hogy amit fiatal korában meggondolatlanul cselekedett, az vissza nem fordítható károsodást okozott a jövőt tekintve. Ez a társadalom féktelenül csapongott, korlátokat döntött, felemésztette magát és életterét. A felfokozott életet most ki kell pihennie. Így viszont nem tudja megvalósítani sorsát, kiütötte magát ebből a szerepből.
A nap végén a látogatót vendégül látják, ott alszik, majd másnap indul tovább egy újabb helyre. Nem tudni pontosan mikor jön vissza, de már várják. Kevés a bölcsesség-látogató és sok helyre kell menniük. Törékeny termete ellenére járja az utakat, vigyáz rá az univerzum.