DIÓDA - DI-ÓDA

DIÓDA

Olyan KÉTELEKTRÓDÁS kapcsolási ELEM, amelynek ellenállása a rákapcsolt feszültség polaritásától függően nagy v. kicsi.

Az (ideális) dióda az egyik irányban átengedi az áramot, míg a másik irányban nem.

Két típusa van: a VÁKUUMDIÓDA és a FÉLVEZETŐDIÓDA.

 A vákuumdióda LÉGRITKÍTOTT ÜVEGBÚRÁBA (a TEREM BÚRÁJA) épített IZZÓSZÁLból és egy FÉMLEMEZből áll.

 

Ha a szálat ÁRAMmal-ÁR-ÓM-mal, RÁ-ÓM-mal izzítjuk, akkor elektronok (ÉLEK-tr-on-ÓM-OK) lépnek ki belőle.

Abban az esetben, ha a fémlemez pozitív az izzószálhoz viszonyítva, magához vonzza az izzószálból folyamatosan kilépő elektronokat, azaz áram folyik a diódán keresztül.

Ha a fémlemez negatív az izzószálhoz viszonyítva, akkor taszítja az izzószálból kilépő elektronokat, ezért a diódán átfolyó áram lecsökken, nagy feszültség esetén teljesen megszűnik, tehát a dióda ellenállása sokkal nagyobbnak mutatkozik, mint az előző esetben.

Mivel A VÁKUUMDIÓDA AKKOR VEZET, ha a fémlemez pozitív, a FÉMLEMEZT  (ADÓNAK) ANÓDnak, a hozzá viszonyítva negatív, elektronkibocsátó elemet (izzószálat v. a szál által izzított és a szálat körülvevő fémhengert) (KAPÓNAK) KATÓDnak nevezik. (az egyik tehát Adja az adást, a másik meg veszi az adást, azaz KAP)

Képtalálat a következőre: „vákuumdióda”

A VÁKUUMDIÓDA előnye, hogy TELJESEN ELZÁRHATÓ VELE AZ ÁRAM ÚTJA, tehát ha váltakozó áramot kapcsolunk rá, igen jó hatásfokkal egyenirányít.

Hátránya, hogy a mai igényekhez viszonyítva terjedelmes és ütésre érzékeny.

A FÉLVEZETŐDIÓDÁK félvezető KRISTÁLYOKBÓL állnak, amelyben megfelelő eljárással egy p-n átmenetet alakítanak ki.

Kapcsolódó kép

A félvezető kristály rendszerint GERMÁNIUM v. SZILÍCIUM.

Kapcsolódó kép

germánium

https://www.youtube.com/watch?v=TMblhY5ZtIcgermánium

Képtalálat a következőre: „germánium”

nano szerkezetű germánium

Képtalálat a következőre: „szilicium”

szilicium

Az oxigén után a földkéreg második leggyakoribb eleme. A természetben csak egy módosulata fordul elő. Rácsa a gyémántéhoz hasonló. Neve a kovakő latin nevéből (silex) származik. Csak egyetlen módosulata van, amely gyémántrácsú.

Előfordul a Napban és a csillagokban, a meteoritokban. A földkéreg második leggyakoribb eleme (részaránya több mint 25%), azonban sohasem fordul elő szabadon, és gyakorlatilag mindig oxigénnel együtt található. Leggyakoribb ásványa a kvarc (SiO2). A szépen színezett, átlátszó kvarckristályok drágakövek vagy féldrágakövek. Hatalmas tömegben fordulnak elő a földpátok, például ortoklász. Fontos egyéb ásványai pl. az olivin.

 

Kapcsolódó kép

Az olivin (illetve olivinsor) zöld színű drágakőváltozata a peridot. Drágakőritkaság a peridotmacskaszem és a csillagperidot, mindkettőben zárványkötegek okozzák a különleges fénytörést.

 

A természetben a földkéreg tömegének egynegyedét adó szilícium a kavicshomokagyagkovakvarc alkotóeleme. Az élővilágban a kovaszivacsokkovamoszatokzsurlóksásoktestfelépítésében játszik fontos szerepet.

Kapcsolódó kép

peridot vagy krizolit a szilikátásványokközé tartozó olivinsor ásványainak zöld színű drágakőváltozata.

A peridot kifejezés valószínűleg az arab’’faridat’’ szóból származik, melynek jelentése "ékkő". A krizolit a görög ’’krüszosz’’ "arany" és a ’’lithosz’’ "kő" szavakból származtatható

.Képtalálat a következőre: „peridot”

A legértékesebbnek a sötét, olajzöld színváltozat tekinthető.

Kapcsolódó kép

 

Képtalálat a következőre: „DIÓDA jelentése”   Kép10

 

A diódákat P-típusú és  N-típusú félvezető anyagból gyártják, amelyek együtt képezik a PN-átmenetet. Az a feladatuk, hogy az áramot csak az egyik irányba engedjék át (nyitóirányban).

A germániumdióda olcsóbb, a szilíciumdióda viszont nagyobb feszültséggel terhelhető, és nagyobb környezeti hőmérsékletet visel el.

A félvezetődióda két kivitelben készül: csúcsdióda és rétegdióda. A csúcsdióda nagyobb frekvenciákon is jól működik, a rétegdióda nagyobb árammal terhelhető.

A FÉLVEZETŐDIÓDA HÁTRÁNYA a VÁKUUMDIÓDÁVAL SZEMBEN, hogy SOHASEM ZÁRJA LE TELJESEN AZ 

ÁRAM-ÁR-OM ÚTJÁT, mindig van egy kis visszárama, előnye viszont a kis méret és a nagy ütésszilárdság.

 

112203 web

Egyetlen molekulából építették meg amerikai és izraeli kutatók a világ legkisebb diódáját. Ez az elektronikus alkatrész többnyire csak egy irányban vezeti az áramot, és nagyon jól jön majd a mérnököknek, amikor nanoméretű elektronikus eszközöket kell összerakni. A dióda olyan apró, hogy hagyományos mikroszkóp alatt nem látható.

…csak 11 bázispárból áll. Elég rövid spirálról van szó, hiszen az emberi genom nagyjából 3 milliárd párból áll. Hogy az áram át tudjon haladni a DNS-en, a kutatók egy koralinnak nevezett molekulát ültettek bele.

https://www.youtube.com/watch?v=Dv-URG9cOss

A tanulmány vezető szerzője, Bingqian Xu szerint a diódájuk fontos szerepet kaphat a nanoméretű elektronikában. Ebben a mérettartományban ugyanis a csipgyártás hagyományos alapanyaga, a szilícium már nem használható.

https://index.hu/tech/2016/04/06/egyetlen_molekula_a_vilag_legkisebb_diodaja/
 
 
Csak ÉN birok versemnek hŐSE lenni,
ELSŐ s UTOLSÓ mindenik DALOMban:
a MINDENSÉGET vágyom versbe venni,
de még tovább MAGA(O)Mnál nem jutottam.
S már azt hiszem: NINCS RAJTAM KÍVÜL SEMMI,
de hogyha van is, ISTEN tudja hogy VAN ?
VAN DIÓként DIÓBAN ZÁRVA LENNI
s törésre várni beh megundorodtam.
Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm,
csak nyílam szökhet rajta át: a VÁGY -
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.
Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ÓMEGA(Ó+A) s az ALFA.(AL-FA)
Babits Mihály

URÁNIUM

ÚR-AN-I-OM

BEL-OM-I-OM

Itt van az orrunk előtt a teremtés magyarázata, csak nrm látunk a szemünktől, mert ezzel nézünk, a két szemmel és nem az EGY szemünkkel, a BEL-S-Ő- vel.


BEL-BÉL-BAAL-BÁL


B- ÉL...a rovásban a Bé betű jele az "X", ami nem szorzás, hanem ha elfordítod, akkor egyenlő szárú kereszt, és ugye a "MEG JELE", azaz a plusz, + jel, az összeadásé !!!

Jelentése: B (eB) = Baál, Bél, belsõ

BEL-BÉL a sumér ENLIL (ÉN LÉLEK) isten jelzõje. Jelentése "Úr" szó szerit: Én-Lélek. 

Nála vannak a KIRÁLYI JEL- VÉNYek, a FÖLDI KIRÁLY BEL-BÉL HELYTARTÓJA, a magyar Szentháromságban BÉL a FI-ú ISTEN neve.
Őseink tudták ezt.
Helységneveinkben is őrizzük: pl. BÉL-APÁTFALA, MONOSTOR-BÉL... nem is beszélve BÉL-KŐ-ről, de a BAL-ATON(OM) is és a helységneveik is innen erednek, ezt a tudást őrzik! 
de a B és a P hangváltó, így pl a PÉLMONOSTOR is ide tartozik, é s minden, amimen PÉL van...s akkor nem hagyjuk ki a D-t, sem, minden ami DÉL az is fehér!-azaz BÉL. 


Ha tiszta FEHÉR a BEL-s -Ő-d, akkor nincs mitől FÉL-ned, nem lehetsz FÉL-ÉN-k! 
Nem vagy FÉL-ÉN-K(Á) nem vagy fél én-lélek!- hanem egész-EGY-ÉSZ VAGY ÖN-MAGoddal, Az ÖN meg tudjuk, hogy maga a "VAN ", a NŐ(ÉN) meg tudjuk, hogy a VAGY. 


Az ÁLL-Ó, mindennek a lehetőségével és tudásával, ez meg ÉL-Ő.

A BÉL FEHÉR-et jelent. És minden, ami FEHÉR, az BEL-BÉL! Pl FEHÉRVÁR...

 

"Légy türelmes, Tanítvány! 

Ne félj a tévedéstől és ne udvarolj a sikernek. 

Benső szemed függeszd a csillagokra, ismerd fel bennük szülőidet, s gyermekükként fognak támogatni. "

Szepes Mária

 "VAN DIÓként DIÓBAN ZÁRVA LENNI" 
Miért pont a DIÓ? 

DI-az KETTŐ, Ó, az öreg, régi....azaz a két öreg tő, az EGY két töve. VAN ugye a még meg nem testesülés előtti állapot, de mindennek a lehetőségével. a DIÓT fel kell törni, hogy a BÉL-hez jussunk...hol??? HÁT a DIÓ-DI-Ő-IDŐ-ben!. Ahol a DI létezhet az Ó-ban, azaz a KÖRBEN? Ami nem is kör, hanem GÖMB, tehát a TEREM BÚRÁJA alatt, ami a semmit és a teremtett világot elválasztja.  Úgyhogy így edd eztán A DIÓt! 

 

Képtalálat a következőre: „dió”

DI-ÓDA

Szent Ambrus: Himnusz kakasszóra
 

Világ teremtő Mestere,

Ki úr vagy éjen és napon,

Időt idővel váltogatsz,

S nincs műveidben unalom:

 

Szól már a napnak hirnöke,

Ki éber őr mély éjen át,

S az utazónak éji fény,

Mert minden órát megkiált.

 

A Hajnalcsillag kél szaván,

Égről borút elűz tova,

Elhagyja ártó útjait

Az éji kóborlók hada.

 

Hangján hajós erőre kap,

A tengerárra csend borul,

S az Egyház sziklaszál feje

Bűnét siratni elvonul.

 

Hát talpra keljünk könnyedén,

Kakas henyélőt kelteget

Ásítozóra rákiált,

Húzódozókat feddeget.

 

Kakas szaván remény fakad,

S a szenvedőnek enyhület.

Elrejti tőrét a lator,

S elbukott nyer új hitet.

 

Ó Jézus, a bukóra nézz,

Térítsen meg tekinteted.

Ha ránk tekintesz, hull a bűn,

S elmossa könny a vétkeket.

 

Ó fényesség, ragyogj belénk,

A lélek álmát megszakaszd!

Első szavunk tiéd legyen,

S amit fogadtunk, álljuk azt.

(Sík Sándor fordítása)

https://www.katolikus.hu/szentek/1207.html

Milánó ariánus püspöke 374-ben meghalt. Különös, hogy haláláig meg tudta tartani a katolikus püspökséget, jóllehet ízig-vérig ariánus, azaz eretnek volt. Jó diplomáciai érzékkel fönn tudta tartani ezt a lehetetlen helyzetet anélkül, hogy a katolikusok nyíltan megtámadták volna. (sok mindent tagadnak a katolikusok, de az igazság mindig kiderül )