BEVEZETÉS A NAG HAMMADI GNOSZTIKUS KÖNYVTÁR KÓDEXEI-NEK FORDITÁSÁHOZ
A gnosztikusok egyedi választ adtak, előmozdítva ezzel az antik filozófia és a kereszténység fejlődését, s megpróbálja érzékeltetni látásmódjuk hatását, rejtetett és nyílt befolyását a mai gondolkodásra. Először nézzük meg, mit jelentenek a gnózis és a gnosztikus kifejezések.
Az alapszó jelentése: tudás, ismeret. A belőle származó gnósztikosz - Platón által is használt filozófiai szakkifejezés, mely annyit tesz: „tudáshoz vezető", „képessé tesz a tudás elérésére".
A görög nyelv megkülönbözteti a tudás két fajtáját: az egyik a tények ismeretén (talán nevezhetjük lexikális tudásnak) alapszik, a másik személyes ismeretségből vagy közvetlen tapasztalatból származik.
A gnosztikusok esetében ez utóbbiról van szó.
A „személyes ismeretség" náluk az Istennel való bensőséges kapcsolatot jelenti.
A megfogalmazásból már látható, hogy ellentétben a kereszténységgel, ez a filozófia a keveseké, a kiválasztottaké.
Teremtésmítosza, világképe bonyolult és egyedi, szóhasználata a művelt, új szavakat alkotó, vagy az ismert kifejezéseket más értelemben használó elit filozófiai zsargonja.
A gnosztikus mítosz négy felvonása
I. Az első elv (Isten) kiáradása a nem-fizikai világegyetembe
II. Az anyagi világ megteremtése
III. Ádám, Éva és gyermekeik
IV. Az emberi faj további sorsa
Ezzel párhuzamosan zajlik a cselekménynek az a mellékszála, amely egy isteni rész elvesztését és végleges visszaszerzését mondja el.
Ez is négy fő mozzanatra bontható:
I. A mennyei erő (a Mindenség Atyja) kiáradása a szellemi univerzumba.
II. Ezt az erőt egy alacsonyabb szellemi szinten álló lény (Yaldabaoth) ellopja
III. A tolvaj megtévesztése, amely ahhoz vezet, hogy az erőt továbbadják az emberiség egy szűkebb csoportjának (ők a gnosztikusok).
IV. Az isteni lény fokozatosan visszanyeri hiányzó erejét, amint egy megváltó, megmentő összegyűjti a gnosztikus lelkeket, s azok visszatérnek Istenhez.
A gnosztikus mítosz alábbi összefoglalása elsősorban János titkos könyvére és Az egyiptomiak evangéliumára támaszkodik, mert ez a két irat adja a rendelkezésünkre álló legteljesebb leírást a témáról.
I. A szellemi világegyetem kiáradása A tökéletes, egyedüli, mindenható isteni forrás vagy minden további létezés első elve, aki vagy amely leírhatatlan és megmagyarázhatatlan, kibocsát magából egy hüposztázist vagyis
második lényt, ő pedig több másikat, s így sorozatos emanációk folytán egy bonyolult kozmikus struktúra jön létre.
Ezek az emanációk az aiónok.
A görög szó jelentései: birodalmak, örökkévalóságok, korok, örökkévaló birodalmak.
Az aiónok egyszerre helyek, időtartamok és filozófiai absztrakciók, s így nem kell megütköznünk azon sem, hogy váltakozva, hol személyként, hol fogalomként utalnak rájuk az egyes szövegek.
Az emanáció okát, vagyis azt, hogy egy tökéletes lény miért sugárzott ki magából kevésbé tökéletes lényeket, egyetlen ma ismert gnosztikus szöveg sem próbálja megmagyarázni.
Az első elv egy magányos intellektus, melynek egyetlen tevékenysége, hogy önmagán elmélkedik, hiszen rajta kívül nincs más létező. De a gondolkodás aktusa tárgyiasul, és így a gondolkodás a második elv.
Ugyanakkor az első elv egy magányos szem is, amely ragyogó, tükröző közegben lebeg, és saját tükörképét szemléli. Egyetlen tevékenysége az, hogy önmagát nézi, hiszen rajta kívül nincs más létező. Az általa látott tükörkép a második elv. Ugyanakkor az első elv egy feltörő forrás vize is, melynek egyetlen feladata az, hogy túláradjon. Ez a túláradás a második elv.
A második elvet Barbelónak vagy néhol Barberónak nevezik, a név eredete tisztázatlan. Barbelo állandó szereplője a mítosznak, hasonlóan a Felkent-hez (Krisztus), aki mint metafizikai lény, egyes szövegek szerint alászáll, hogy egyesüljön a názáreti Jézussal.
Gyakori szereplő a négy Égi Fény is, Harmozel, Oroiael, Daueithai és Eleleth.
Mivel az aiónok közé tartoznak, egyszerre örök birodalmak és résztvevői a teremtés drámájának.
Mint birodalmak, a négy archetípus lakhelyei.
Ez a négy:
Geradamas vagy Adamas, a Mennyei Ádám, Seth, vagyis Ádám fiának mennyei mintája, Seth ivadékainak mennyei mintája, melynek a gnosztikus egyház felel meg a földön, és egy negyedik csoport, melynek azonossága történetről történetre változik.
//. Az anyagi világ megteremtése
A szellemi világ emanációja után, annak érdekében, hogy a szellemi lét határain túl is folytatódhasson a teremtés, megjelenik egy kozmikus építőmester, Yaldabaoth, aki létrehozza az anyagi univerzumot.
Szerepe hasonló a Platón Timaioszában szereplő demiurgoszéhoz.
Yaldabaoth anyagból hozza létre a világegyetemet, a szellemi univerzum mintaképére. Az univerzum anyagi aiónok (birodalmak), vagyis bolygók, csillagok és mennyei szférák bonyolult rendszere, melyet alkotójuk leszármazottai, az arkhónok vagy másképpen uralkodók, fejedelmek, erők, démonok, angyalok népesítenek be.
Platón Timaiosza már hatott a hellenisztikus zsidó filozófiára is, amennyiben Alexandriai Philon a Világ teremtéséről című művében megkísérelte bizonyítani, hogy Platón Timaiosza gyakorlatilag ugyanazt mondja, mint a Genezis nyitó fejezetei. Hasonló szerepet tölt be az Újszövetségben a Logos is: „Kezdetben vala az Ige... És kezdetben az Istennél vala. Minden ő általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett." (Jn 1,1-3)
A Timaiosban az alkotó képességeihez mérten, az anyag tehetetlenségét és ellenállását figyelembe véve a lehető legjobb munkát végzi.
Ezzel szemben a gnosztikus mítoszok Yaldabaothja, bár nem a színtiszta gonoszság megtestesítője, de ellentmondásos, önző és tudatlan lény.
Fölismeri ugyan a szellemi birodalmak mintáinak kiválóságát, vonzódik is hozzájuk, azonban ez a vonzódás sötét, önző, érzéki vágy formájában jelentkezik nála, amely az isteni erők birtokbavételére irányul, akár erőszak útján is.
Yaldabaoth és társai, az arkhónok vagy uralkodók önteltek, fennhéjázók és igyekeznek uralni az emberi lét minden mozzanatát. Ez a törekvésük vezeti őket a nemi vágy és a végzet kötelékének megteremtésére.
Miért ilyen tökéletlen Yaldabaoth?
A legtöbb irat Yaldabaoth anyjának botlását említi, aki a szellemi univerzumban legalacsonyabb szinten levő aión, a Bölcsesség.
A gnosztikusok teremtője, kozmikus építőmestere tehát nem azonos az első elvvel, ahogyan Platón mesterembere is csak közvetítő a legmagasabb elv és a mi világunk között.
A gnosztikusok, a János evangéliumtól eltérően, Izrael istenét nem az első elvvel azonosítják, hanem Yaldabaothtal, az ügyetlen építőmesterrel vagy annak elsőszülött fiával, Sabaothtal.
///. Ádám, Éva és gyermekeik teremtése
A mítosz a továbbiakban a Bölcsesség és a magasabb szellemi univerzum aiónjainak az ellopott erő visszaszerzésére irányuló törekvéseit írja le.
Yaldabaoth végül elveszíti a küzdelmet, s eközben végbemegy Ádám és az emberiség megteremtése.
Az ellopott erő szétszóródik a későbbi emberi nemzedékekben, melyeket Yaldabaoth leszármazottja szolgaságba taszít, mivel létrehozza a végzetet, és a csalás rosszindulatú szellemét.
A drámának ez a szakasza jól követi a Genezis 1-4. fejezetét, de alaposan átértelmezi az eseményeket, oly módon, hogy a Teremtő cselekedeteiből egy kontár balfogásai legyenek.
Sethtől származik az emberi fajnak az a része, mely mind a mai napig birtokában van a szétszóródott erő részleteinek, ők a gnosztikusok.
IV. Az emberi faj további sorsa
A gnosztikusok szemében a dráma utolsó felvonása ma is zajlik. A magasabb rendű szellemi erők egy égi megváltót küldtek, hogy felébressze az emberiség gnosztikus tagjait, ismereteket adjon át nekik önmagukat és Istent illetően, megszabadítsa lelküket a végzettől és az anyagi testhez való kötődéstől, és megtanítsa nekik, hogyan szabaduljanak meg a rosszindulatú uralkodók (az arkhónok) befolyásától.
A gnosztikusok történetének ismertetésétől eltekintek, nemcsak azért, mert hosszadalmas és szerteágazó, s valójában nem visz közelebb filozófiájuk megértéséhez, hanem azért is mert két színvonalas könyv már olvasható magyarul ebben a témában. (Kákosy László Fény és káosza jól érzékelteti, milyen költői lendülettel és elsöprő erővel rombolta a gondolkodás megszokott sémáit a gnoszticizmus.
Giovanni Filoramo könyve A gnoszicizmus története stílusát tekintve talán kissé túl szórakoztatóra sikerült, azonban gazdag tényanyaga és átfogó bibliográfiája nélkülözhetetlenné teszi a téma iránt érdeklődők számára.) A gnoszticizmusról még azt sem sikerült vitathatatlanul megállapítani, hogy a zsidó-keresztény eszmerendszer egyik elszakadó, „lázadó" ágáról, vagy a kereszténységtől teljesen független, talán jóval korábbi eszmeáramlatról van-e szó. A kutatások az utóbbi feltevést valószínűsítik. A tudósok az iráni vallás dualizmusát éppúgy felfedezni vélik benne, mint a platonizmus középső szakaszának idealizmusát, vagy egyes zsidó misztikusok apokaliptikus látásmódját, de párhuzamba állították bizonyos egyiptomi és mezopotámiai eszmékkel is.
A kereszténység kialakulása a gnózis teljes kifejlődéséhez és gyors elterjedéséhez vezet. Az első ismert gnosztikus, akiről egyáltalán adataink vannak, ha mégoly homályosak is: Simon mágus.
Az ő felfogása szerint a gonosz az Istenségen belül létrejövő törésből származik. Filozófiája azonban alapvetően megőrzi monoteista, zsidó-keresztény jellegét. A gnózis további fejlődésében fontos szerepet kap a platonista filozófia, melynek hatására megjelenik világképükben egy alacsonyabb szintű erő, a demiurgosz, aki kontár építőmesterként a világ elhibázott teremtéséért felelős.
A keleti gnoszticizmus kissé eltérő utat jár be: megőrzi az iráni vallás alapvetően dualista szemléletmódját, mely
a jó és rossz, anyag és lélek, fény és sötétség ellentétén alapszik. Legjelentősebb képviselője Mani, aki a Kr. u. III. században élt a Perzsa Birodalomban.
Isteni kinyilatkoztatások hatására önálló vallást alapított, melyet a világvallás szintjére kívánt emelni.
Kereszténység és gnoszticizmus
Ha a kereszténység tételei dogmává merevednek, akkor ez előbb-utóbb elhalásukhoz vezet. A gnoszticizmus vihette volna bele ebbe a filozófiai közegbe azt a dinamizmust, mely új gondolatok születéséhez, és a megmerevedett dogmák állandó újraértékeléséhez vezetett volna. Nem így történt, mert a világi hatalommal egyre szorosabban összefonódó, intézménnyé váló kereszténység veszélyes riválist látott bennük, és minden eszközzel küzdött ellenük, nemcsak a szellem fegyvereivel.
Tevékenysége olyan eredményes volt, hogy gnosztikus iratok szinte egyáltalán nem maradtak ránk, és a tudomány kénytelen volt az egyházatyák nem éppen elfogulatlan és nem túl részletes értékelésére támaszkodni, ha tájékozódni akart felőlük. Ezt a helyzetet változtatta meg 1945-ben a Nag Hammadi (Khénoboszkion) környékén talált gazdag leletanyag, melyet a sivatag homokja viszonylag jó állapotban megőrzött.
Az iratok további sorsa is nagyon kalandos, a vérbosszútól a fellahok által gyújtósnak használt kódexekig minden előfordul benne, de a mi szempontunkból mindez érdektelen.
A gnosztikus szövegmagyarázat módszerében tér el a korábbiaktól: az általánosan ismert tényeket átértékeli, más összefüggésrendszerbe állítja. Ezen írások fő jellemzője, hogy szerzőként egy múltbeli híres, tisztelt személyt tüntetnek fel, mint pl. Ádám, Seth, János apostol. Ez az akkoriban széles körben elterjedt irodalmi szokás szinte lehetetlenné teszi, hogy bármit is megtudjunk a művek valódi szerzőiről.
A gnoszticizmus legfontosabb ismérvei
(Stephan A. Hoeller: What is a Gnostic? című, interneten olvasható cikke alapján, www.gnosis.org/whatisgnostic.htm Az itt közölt szempontokat ő is csak idézi, )
A gnosztikusok egy eredeti szellemi egységet tanítottak, amely részekre hasadt, sokasággá lett.
A világ egy olyan hatalom alkotása, aki csak alacsonyabb szellemi erőkkel rendelkezik, és sok esetben az Ószövetség Jehovájára emlékeztet.
Isten egyik nőnemű emanációja is részt vett a kozmikus teremtésben, szerepe azonban sokkal pozitívabb volt, mint a teremtő hatalomé.
A kozmoszban a tér és idő rosszindulatúnak tekinthető, s olyan démonokként személyesíthetők meg, melyek elválasztják az Embert Istentől.
Az ember számára a világ egyetlen hatalmas börtön. Nemcsak a természet törvényei tartják szolgaságban, hanem olyan erkölcsi előírások is, mint Mózes törvényei.
Az emberiség megtestesítőjének Ádám tekinthető, aki a tudatlanság mély álmát alussza, és szellemi öntudatának erőit béklyóba veri a világ anyagi jellege.
Minden emberben ott rejlik egy belső ember, az isteni szubsztancia egy lehullott szikrája. Mivel ez mindenkiben megvan, lehetőségünk nyílik rá, hogy felébredjünk kábulatunkból.
Nem az engedelmesség, a hit, vagy a jó munka vezet a felébredéshez, hanem a tudás. Felébredés előtt zavaros álmokat látunk. A tudást, amely felráz ezekből a kusza álmokból, nem észlelések, hanem kinyilatkoztatások révén szerzi meg az ember, s ez a tudás nem információ, hanem az érzékelő lény (tudatállapotának) megváltozása.
Bármely személy felébredése (vagyis az üdvözülés) kozmikus esemény.
Mivel az erőfeszítés az Istenség teljességének és egységének helyreállítására irányul, az Ótestamentum morális törvényei elleni lázadás minden ember kötelessége.
Még az ókorban keletkezett gnosztikus iratok között sincs olyan, amely az előbbi kritériumok mindegyikének megfelelne. Ez tág teret nyit a spekulációnak és az ügyeskedésnek, különösen, ha a gnosztikus eszmeáramlat rejtett továbbélését, jelenkori fölerősödését tekintjük. Ha egy kérdésre csak nagyon bonyolult és homályos válasz adható, akkor érdemes megvizsgálnunk azt a lehetőséget, hogy a kérdezési módszerünk hibás. Rosszul feltett kérdésre csak hibás választ kaphatunk. Mellesleg akkor sem járnánk jobban, ha próbaképpen azt a kérdést tennénk föl magunknak, hogy „mi a kereszténység?"
Negatív lenyomat
Kísérletképpen induljunk ki egy olyan feltevésből, amely a gnoszticizmus fogalmát dinamikusan kezeli, és azt mondja, hogy a gnózis a fennálló uralkodó gondolkodásmóddal (vallással, filozófiával) szemben felvett szellemi alapállás, és az emberi gondolkodásnak azt a jól ismert jellegzetességét mutatja, hogy nem tűri az előre kijelölt, rögzített pályákat.
Hit csak ott van, ahol kételkedhetünk is. Ha valamiféle külső hatalom erővel arra kényszerít bennünket, hogy nem gondolhatunk mást, mint amit előírtak számunkra, akkor tudatunk törvényszerűen e torzulás kiegyensúlyozására törekszik majd.
A gnoszticizmus mindenkor a gondolatszabadság irányába tett lépés, annak minden „veszélyével és lázadásával" együtt. Ezért nem akart soha tömegmozgalom lenni, és nem is válhatott volna azzá, mert -előbbi definíciónk alapján - mindig a „másik oldalt" az erőszakkal háttérbe szorított gondolkodásmódot képviselte.
Többek közt ezért meríthetett Jung nagyon sok hasznos, inspiratív gondolatot, képet, mitologémát a gnosztikus iratokból a tudattalan tanulmányozásához. (Jung egy gnosztikus jelképekkel díszített gyűrűt viselt, melyen egy női arc látható, alatta a végtelent illetve a labirintust szimbolizáló fekvő nyolcas (lemniszkáta) valamint egy Krisztust jelképező kígyó.
W. McGuire and RFC. Hull (eds.): C G. Jung Speaking:Interviews and Encounters" p. 468.)
A Kr. u. II-IV. század időszakában a gnosztikusok legfőbb érvei a keresztény egyház intézményesedése ellen irányultak. A világi hatalommal való szövetkezés valóban kétélű fegyvernek bizonyult: egyrészt biztosította a kereszténység fönnmaradását (ha ezt mai állapotában annak nevezzük), másrészt eltorzította azt, mert alárendelte az uralkodó politikai erők pillanatnyi céljainak.
Ez az ellentmondás ma is fönnáll.
Hogyan egyeztethető össze az őskeresztények szegénységi fogadalma a Vatikán kincseivel, a „szeresd felebarátodat" elv a megáldott fegyverekkel, vagy a pápa fasizmussal szemben tanúsított elnéző magatartásával a II. Világháborúban?
Száz évvel ezelőtt Tolsztojt hasonló gondolatai miatt kiközösítették az egyházból. A mai problémák ismeretében a „naiv" tolsztojánus filozófia kritikájának kritikája is időszerű lenne, mert a keresztény egyház (mint intézmény) társadalomban elfoglalt helyét és szerepét firtató „kényes" kérdések az idő múlásával egyre súlyosabbnak tűnnek.
Hasonló kételyeket fogalmaz meg máig ható érvénnyel Dosztojevszkij nagy inkvizítor-jelenete is a Karamazov testvérekben. Ha Jézus ismét eljönne, mi ismét megfeszítenénk, mondja a főpap Iván „poémájában", és magabiztosan kijelenti, hogy az átlagemberek nem viselik el a szabadság súlyát, inkább a karám nyájmelegét és a biztos darab kenyeret választják. - Vagyis a világ börtön és az uralkodó hatalom benne a foglár, bár a sokrétű szöveg nem von le semmiféle tanulságot, ezt inkább az olvasókra bízza.
„Csak az asszony révén tanulta meg az ember, hogy egyen a tudás fájáról.
- S mi történt? Az agg Istent pokoli félelem kerítette hatalmába.
Legnagyobb melléfogása maga az ember lett, egy vetélytársat teremtett magának, hisz a tudomány hasonlóvá tesz Istenhez - vége a papoknak és az isteneknek, ha az ember tudományossá válik! [...]- „Nem szabad tudnod": - a többi ebből következik.
- Istent pokoli félelme nem akadályozta meg abban, hogy fondorlatos legyen. [...] Ki az emberrel a Paradicsomból!” (Nietzsche: Az Antikrisztus, pp. 72-73. Csejtei Dezső fordítása. Ictus Kiadó Bt., 1993. )
Ez a szöveg zaklatott stílustól eltekintve akár a Nag Hammadi-i lelet része is lehetne. Nem szellemeskedni akarok, e hosszabb idézettel csupán azt szerettem volna megmutatni, hogy majdnem kétezer év elteltével Nietzsche - akár tudatosan, akár ösztönösen - szinte pontosan ugyanolyan érvekkel ad hangot szenvedélyes lázadásának, mint az ókori gnosztikusok. Gondolatmenetéből persze hiányoznak a gnoszticizmus bizonyos vonásai ez azonban, mint már említettük, még az ókori iratokra is igaz, egyetlen olyan gnosztikus szöveg sincs, amely a mítoszt hiánytalanul tartalmazná.
E három, találomra kiragadott példával az volt a célom, hogy megmutassam, milyen erős kapcsolat fűzi össze az ókori gnózist egyes jelenkori lázadó filozófiákkal, mennyire elevenek ma is a lét másfélezer éve megfogalmazott problémái. Kiegyensúlyozott, elrajzolásoktól mentes képet azonban csak akkor kapunk, ha nem engedünk az egyszerűsítés csábításainak, és nem tévesztjük szem elől a nyilvánvaló különbségeket sem.
Egyébként a fogalmak tisztázatlansága miatt szinte ízlés vagy megérzés dolga, ki, mikor sorol be egy-egy mai gondolkodót az újkori gnosztikusok közé.
Filoramo arra a veszélyre figyelmeztet, hogy a gnózis-fogalom az emberi lélek vagy a tudás örök formájává és univerzális kategóriájává válhat, amely csupán készséges címke, bármivel megtölthető, üres skatulya.
Pedig lehet, hogy éppen erről van szó, és éppen ezt kellene tudomásul vennünk. Úgy tűnik, a gnózis mint jelenség csak túlzottan általános módon írható le, annak azonban nincs akadálya, hogy az idő és hely függvényében megnevezzük, mi ellen lázad, ahelyett hogy egyetlen fogalomba próbálnánk belegyömöszölni a folytonosan változó jelenséget.
Az ilyen viszonylagos meghatározással a gnózis mintegy negatív lenyomattá válik, melynek azonban lehetnek önálló, tükörkép-jellegétől független vonásai is.
Egy konkrét példával szemléltetve: a bibliai kígyó mint a Gonosz megtestesítője a tudás megszerzésére csábítja az első emberpárt, s ezzel romlásba taszítja őket.
A gnosztikus értelmezésben ugyanez a mozzanat éppen ellenkező előjelű:
a tudás megszerzése egyértelműen jó, megszabadít a szolgaságból, és előfeltétele az emberi fölemelkedésnek.
Az viszont minden gnosztikus mitológia állandó vonása, hogy
a megváltó tudás nem valamiféle tárgyi ismeret, hanem az egyén látásmódjának megváltozása isteni sugallat, kiválasztottság hatására.
Láthatjuk, hogy ily módon szinte minden komolyabb mítoszt át lehet értelmezni, s „negatív lenyomat" vagy „tükörkép" hipotézisünk ennyiből feltétlenül jogos. Nem szabad azonban mechanikusan alkalmazni ezt a módszert, a gnoszticizmus nem unaloműző játék, hanem kísérlet arra, hogy gondolkodásunkkal jobban meg tudjuk közelíteni a teljességet.
A másik kalandosabb, de éppen ezért vonzóbbnak tűnő út, ha megegyezünk abban, hogy egy fogalom tartalma az idő és hely függvényében változhat.
A fordításokról
A fordítói munka súlyponti részét nem az egyes célzások, homályos szöveghelyek kibogozása és megmagyarázása képezte (ez a kutatások mai állása szerint nem is lehetséges), hanem a szövegek látásmódjának, irányultságának megtalálása és érzékeltetése.
Az itt olvasható magyar változat inkább azt mutatja meg, hogyan gondolkoztak az ókori gnosztikusok, mint azt, mit is gondoltak pontosan. Ez utóbbi problémának saját tévedéseimen kívül az is oka, hogy az itt olvasható szövegek többszörös - ráadásul ellenőrizhetetlen - fordítás eredményei.
Az eredeti, nagy valószínűséggel görög szövegeket először lefordították koptra (ez képezi a Nag Hammadi könytár anyagát), majd a lelet 1945-ös felfedezése után több évtizeddel a nagyobb világnyelvekre.
A magyar változatot az angol (ahol Layton fordítása is rendelkezésemre állt, két angol) és a német fordítás összevetésével készítettem. Többször megtörtént, hogy a szövegek összeillesztése lehetetlennek bizonyult, mert a szöveghiányokat az egyes fordítók másként egészítették ki, vagy máshová helyezték a mondathatárokat, s így megváltozott a jelentés is. Ilyenkor a számomra legértelmesebbnek tűnő, legjobban illeszkedő verziót fogadtam el. Megesett, hogy az első angol kiadásban még összefüggőnek feltüntetett szöveg a második, javított kiadásban már kipontozva szerepel, mert a fordító által javasolt kiegészítést nem tartották elég meggyőzőnek.
Az egykori iratmásolók tévedései vagy esetenként a fordítók hiányos szövegértése is megnehezítette a mai tudósok munkáját. A Nag Hammadi-i lelet Platón-töredékéből például egyértelműen kiderül, hogy fordítója nem értette pontosan a görög szöveget, s ezért fordítása zavaros, tévedésekkel teli.
A másik probléma a sok esetben erősen költői szöveg és a fordítók tudományos módszere között fennálló ellentmondás. Mindenki ismeri azt az ostoba játékot, amikor egy szép verset megpróbálunk nagyon pontosan átültetni prózára, és az eredmény egy mulatságos és semmitmondó szöveg lesz. Márpedig a tudós nyelvész-fordító legfőbb igyekezete éppen arra irányul, hogy valami hasonlót tegyen.
Tudomásul kellene vennünk, hogy ha a pontosság és szöveghűség nevében kiküszöböljük a szövegekből a költészetet, akkor legalább akkora hamisítást követünk el, mintha pontatlanul fordítanánk.
Sajnos a tudomány kritériumai szerint a fordítónak nem is szabad semmit sem „belelátnia" a szövegbe, mert azzal meghamisítja a tartalmat. Így viszont elvész a személyes érintettség, a megszólítottság, és a szövegek költői dimenziója. Elfogadom, hogy első lépésben az elérhető legnagyobb pontossággal meg kell határozni, milyen szavakból állnak össze a szövegek, de tudnunk kell, hogy ezzel csak az út egy részét tettük meg.
Sőt, jelenleg még itt sem tartunk, elég ha megnézzük milyen lényeges változásokon ment keresztül egy-egy szöveg angol, német fordítása az utóbbi harminc évben.
Úgy vélem, indokolt némi egészséges bizalmatlanság az eddig elért eredmények láttán. Bár a fentiekkel maguk a tudósok is többé-kevésbé tisztában vannak, (amint azt Robinsonnak a Nag Hammadi-i szövegek első angol kiadásához írt előszava bizonyítja), ám félő, hogy
egy idő után mégis megfeledkeznek erről, és saját, „pontos és szöveghű" verziójukat tekintik majd az egyedül lehetséges és elfogadható változatnak.
Semmiképpen sem akarom ezzel kétségbe vonni a munkában résztvevő tudósok jóhiszeműségét és felkészültségét, de sajnos a filozófiához és a költészethez ez köztudottan kevés.
A tudomány melankóliája
A gnózissal foglalkozó tudományos igénnyel készült munkák elsősorban az irányzat történeti összefüggéseit vizsgálják, és rövid tartalmi kivonatokat adnak a művekből. Ez fontos ugyan abból a szempontból, hogy jobban megértsük a gnosztikusok gondolkodásmódját, de nem visz előre abban a kérdésben, milyen mondanivalója van a mai ember számára ennek a szellemi örökségnek.
Ami a tudományos kutatásokban meglepő, az a kitűzött célok monomániája. A gnózissal foglalkozó tengernyi irodalom mintha csak arra lenne kíváncsi, mennyire volt kényelmetlen a hatalommal összefonódó keresztény egyháznak a gnosztikusok tevékenysége, s mennyire kaphatók rajta az egyházatyák az igazság eltorzításán, némi elvakultságon.
Nos, ez az, amit egyáltalán nem tartok lényegesnek, s ezért az ilyesféle szakirodalom használhatatlan számomra. Mintha a gnózist csak fegyverként lehetne használni bizonyos társadalmi célok elérésére, és nem lenne ugyanakkor a megszabadulás eszköze is.
A történeti tudás, a tudomány által felfedezhető, vizsgálható és kimondandó dolgok első közelítésben szükségesek, mert ezek révén mutatkozhat meg mindaz, ami nem írható körül racionálisan, ami kimondhatatlan.
Második közelítésben viszont ezek a kikutatott dolgok és tények teljesen fölöslegesek: az „üresek" játékszerei.
Légvárak és akadémiai székfoglalók, publikációs pontszámokkal mért kiválóság, hibátlanul őrült és hamis rendszerek apoteózisa, szegény, elpusztított fák hátára írt, halott gondolatok...
Jézus mosolyogva lekászálódik a keresztről, és szamárfület mutat a „bölcseknek és igazaknak". A trónus üres, egy bohóc tótágast áll a karfáján. Kis idő múlva egy nevető öregember ismét a zsákjába gyűjti a sok kacatot. Mint hasított fa, hever egymáson a világ...
E kétezer éves írások legszembetűnőbb vonása az időtlenség. A külső, kulturális, társadalmi, történeti etc. díszletek megváltoztak ugyan, s ami szövegekből egyértelműen kiderül, a gondolkodásmód is, de az alapkérdések változatlanok maradtak: halál, szenvedés, tartalmas élet.
Szorosan összefüggő fogalmak, és a ma embere számára is kulcsfontosságúak. Ezekben a gnosztikus értekezésekben megfogalmazott „válaszok" minősége, szellemi értéke olyan magas, hogy megindokolja azt is: miért nevezhetjük egyszerre időszerűek és örökérvényűnek a Nag Hammadi-i kódexeket.
A fordító
(Mennydörgés: A Nag Hammad-i könyvtár gnosztikus kódexei. Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, 2002.)
ÉS AKKOR MOST LÁSSUK:
A kinyilatkoztatás, melyet Ádám tanított fiának, Sethnek, a hétszázadik évben, így szól:
Figyelj szavaimra Seth fiam. Amikor az isten megalkotott engem a föld anyagából Évával együtt, anyáddal dicsőségben jártam együtt vele, melyet Éva az eónban látott, ahonnan vétettünk.
Megtanított egy szót nekem az örökkévaló Isten tudásából. Akkoriban hasonlítottunk a hatalmas örök angyalokhoz, mivel magasabban álltunk, mint az Isten, aki megteremtett bennünket, olyan hatalmasságok segítségével, melyeket nem ismertünk.
Aztán az Isten, az eónok és erők irányítója, haragjában megosztott minket. Utána két eónná váltunk.
A szívünkben lévő dicsőség elhagyott bennünket, engem és anyádat Évát, azzal az első tudással együtt, melyet magunkba lélegeztünk. És ez a (dicsőség) elhagyott bennünket, belépett a […] csodálatos […] ahonnan vétetett, nem abból az eónból ahonnan mi vétettünk, én és Éva, az anyád.
Aztán ez (a tudás) belépett a csodálatos eónok utódaiba. Emiatt én magam hívtalak téged annak a férfinak a nevén aki a csodálatos nemzettség utóda, vagy annak, ahonnan való (a csodálatos nemzettség).
Azok után a napok után az Isteni igazság örök tudása eltávolodott tőlem és anyádtól, Évától.
Azóta emberként tanultunk a halálos dolgokról.
Aztán felismertük az Istent, aki alkotott minket. Így nem voltunk idegenek hatalma előtt. Szolgáltuk őt félelemben és szolgaságban. Mindezek után elsötétültünk szívünkben. Most alszom szívem gondolataiban.
És három férfit láttam magam előtt, akiknek arcát képtelen voltam felismerni, révén nem tartoztak a minket teremtő Isten hatalmasságai közé. Ők felülmúlták […] dicsőséget és […] férfiak […] mondták nekem:
„Emelkedj fel Ádám a halál álmából, és hallgasd a (tudást) az eónokról, és az utódairól annak a férfinak, aki számára eljött az élet, aki tőled származik és Évától, feleségedtől.”
Amikor ezek a szavakat hallottam a csodálatos embertől, aki előttem állt, sóhajtottunk, én és Éva, a szívünkben.
És az Úr, az Isten, aki minket megalkotott, előttünk állt. Azt mondta nekünk: „Ádám, miért sóhajtottatok (mindketten) szívetekben? Nem tudjátok, hogy én vagyok az Isten aki megalkotott titeket? És én lélegeztem belétek az élet leheletét, mint élő lelket.”
Aztán sötétség jött szemünkre.
Később az Isten, aki teremtett minket, teremtett egy fiút önmagából és Évát, anyádat.
Édes vágyat ismertem meg anyád iránt, hogy […] gondolatban […] édes vágyat ismertem meg anyád iránt. Aztán az örök tudásnak birtoklása belülről rombolni kezdett bennünket, gyengeség kerített minket hatalmába.
Ezért életünk napjainak száma lecsökkent. Így megtudtam, hogy a halál hatalmának befolyása alá kerültem.
Nos hát Seth fiam, felfedem neked azokat a dolgokat, melyeket azok a férfiak nyilatkoztattak ki számomra, akiket először láttam: miután beteljesítettem ennek a nemzetségnek az idejét, és ennek a nemzetségnek az évei beteljesítetté válnak, akkor […] rabszolga […] (üres a 68. oldal)
A mindenható Isten kiárasztotta záporesőit, így elpusztított minden élőt [a mindenható Isten, azért, hogy elpusztítson minden élőt] a Földön, annak következtében, hogy kutakodtak azután, mindazokkal együtt, akik az ember magjából származtak, akik elvesztették az életről szóló tudást, mely általam és Éva, az anyád által jött.
Ezért ők idegenek voltak előtte (ti. az Isten előtt).
Ezek után angyali hatalmasságok érkeztek magas felhőkön, akik férfiakat hoztak arra a helyre, ahol a lélek lakozik […] dicsőség […] ott […] jött a mennyből a Földre. Aztán az egész sereg élőlényt otthagyták a vizekben.
Aztán az Isten megnyugodott haragjából. Visszafogta erejét a vizek felöl, és kiárasztotta fiaira és azok feleségeire, egyúttal pedig a bárkára, a benne lévő állatokkal együtt, melyeknek [az ember] nagyon örült, és az ég madaraira, akiket szólított [az ember] és kiengedett a földre.
És az Isten így szólt Noéhoz – akit az elkövetkező nemzedékek majd ’Deucalionnak’ [túlélő, ősatya] hívnak
– „Figyelj, megvédtelek [téged] a bárkában, a feleségeddel,a fiaiddal és a fiaid feleségeivel, állataikkal, az ég madaraival, melyeket hívtál és szabadon engedtél a földön. Ezért neked adom a földet – neked és a fiaidnak. Jóindulatúan uralkodjatok rajta – te és a fiaid. És nem fog azon férfiaknak magja elterjedni rajtatok, akik nem osztoznak jelenlétem dicsőségében.”
Aztán olyanná váltak, mint egy nagy fényfelhő.
Azok a férfiak jöttek el akik a csodálatos eónokból és az angyalok tudásából merítettek. Ők Noé és az eónok előtt léteztek.
És az Isten így szólt Noéhoz: „Miért távolodtál el attól, amit mondtam neked? Másik nemzedéket alkottál, hogy ezáltal kigúnyolhasd hatalmamat?” Azután Noé így válaszolt:
„Megerősítem színed előtt, hogy ezeknek a férfiaknak a nemzetsége nem tőlem és nem a fiaimtól származik.
[…] tudás.
És ő […] azokat a férfiakat elhozta a nekik megfelelő földre, és épített számukra egy megszentelt lakóhelyet.
És őket azon a néven nevezték
és hatszáz évig éltek ott a romolhatatlan tudásban. És a fenséges Fény angyalai együtt éltek velük. Semmiféle bűnös gondolat nem lakozott szívükben, egyedül az Isten ismerete.
Ezután Noé felosztotta a Földet fiai közt, Hám, Japhet és Sém között.
Így szólt hozzájuk:
„Fiaim, hallgassátok szavaimat. Íme felosztottam a Földet közöttetek. Azonban szolgáljátok őt félelemben és szolgaságban egész életetekben. Ne hagyjátok, hogy utódaitok eltávolodjanak az Isten arcától, a Mindenhatótól.
[…] én és a ti […] Noé fia:
„Udódaim megelégedéssel töltik el színedet és hatalmasságodat. Erősítsd ezt meg erős kézzel, félelemmel és parancsolattal, hogy egyetlen tőlem származó mag se távolodjon el tőle, a Mindenható Istentől, hanem alázatosan szolgálja majd és félje a tudását.”
A többiek Hám és Japhet utódai közül eljöttek, négyszázezer férfi, és más földre léptek, és azokkal a férfiakkal időztek, akik a hatalmas végtelen és örök tudásból származtak. Hatalmasságuk árnyéka megvédi azokat, akik velük időznek
mindenfajta ördögi dologtól és mindenfajta tisztátalan vágytól. Azután Hám és Jáphet magjai tizenkét királyságot alapítottak, és utódaik beléptek más emberek királyságaiba.
Azután […] megfogadta a tanácsot […], aki meghalt, a nagyszerű eónok romolhatatlansága miatt. Aztán elmentek Saklához, Istenükhöz.
Beléptek hatalmasságába, megvádolva a nagyszerű férfiakat, akik a dicsőségében osztoztak.
Így szóltak Saklához:
„Honnan van ezeknek a férfiaknak a hatalma, akik színed előtt állnak, ki szerezte meg a magját Hámnak és Japhetnek, ki számolt meg négyszáz [ezer] férfit?
Megkaptak egy másik eónt, ahonnan származtak, és felfordították teljes dicsőségedet és a kezed uralmát.
Noé fiaiban megjelenő magjáért minden kívánságod teljesítésre került,
és (megvan) minden hatalom az eónokban, melyeket elhatározásod szerint irányítasz,
miközben mindkét férfinak és azoknak akik dicsőségében osztoznak, nem teljesítik kívánságod.
De ők félrefordultak egész népedtől.
Azután az eónok Istene adott nekik (néhány) szolgát, hogy szolgálják őket […].
Eljöttek arra a földre, ahol a csodálatos férfiak voltak, akiket soha sem mocskoltak be, és soha sem fognak bemocskolni semmiféle vágyak. Mivel lelkük nem bemocskolt kéztől származik, hanem egy örök angyal csodálatos parancsa által.
Azután tűz, kén és aszfalt hullott azokra a férfiakra, aztán tűz és (vakító) köd hatalmasodott el azokon az eónokon, és a fényhozók hatalmának szemei elsötétedtek, és az eónok nem láttak többé azokban a napokban.
És hatalmas fényfelhők szálltak alá, és más fénylő felhők ereszkedtek rájuk a hatalmas eónokból.
Abrasax és Sablo és Gamaliel alászállt és kihozta azokat a férfiakat a tűzből és a haragból, aztán az eónok fölé vitték őket, és a hatalmasságok irányítói fölé, és elvitték őket […] az életnek […] és elvitték őket […] eónok […] lakóhelye a nagyszerű […] ott, a szent angyalokkal és az eónokkal.
A férfiak olyanokká váltak, mint az angyalok, mivel nem voltak idegenek számukra. Ámbátor munkálkodtak az megsemmisíthetetlen magon.
És újra, harmadszorra, a tudás fényhozója hatalmas dicsőségben távozott, hogy hátrahagyja Noét és Noé fiainak, Hámnak és Japhetnek utódait – eltávozott, hogy gyümölcsözzenek számára.
És megváltotta a lelküket a halál napjától. Az egész teremtését, mely a halott földön valósult meg a halott föld uralma alatt.
Ám azok, akik reagáltak az örök Isten tudására a szívükben nem lesz megsemmisülés. Ők nem e királyságból kapták a lelket, hanem kapták (ezt) egy […] örök angyaltól
[…] fényhozó […] rátalált […] az a halál […] Sethé.
Ő jeleket fog adni és csodákat tesz, hogy kigúnyolja hatalmukat és irányítójukat.
A hatalmasságok istene ezért zavart lett és így szólt:
„Honnan a hatalma ennek a férfinak, aki magasabban áll, mint mi?”
Azután hatalmas haragra gerjedt a férfival szemben.
És a dicsőség visszahúzódott és a szent házakban lakott, melyeket magának választott.
És a hatalmasságok nem látták őt szemükkel, és nem látták a fényhozót sem. Azután megbüntették az ember húsát akihez eljött a szent szellem.
Azután az angyalok és a hatalmasságok valamennyi nemzedéke rosszul használva a nevet,
megkérdezték: „Honnan van (a hiba)?” Vagy „Honnan a csalódás szavai, melyeket képtelenek voltak felfedezni a hatalmasságok?”
Az első királyság azt mondta magáról, hogy ő […] származik. Egy lélek […] a mennyországhoz. Táplálták a őt mennyekben. Megkapta azt a dicsőséget és a hatalmat. Az anyja kebeléhez jött. És íme eljött a vízhez.
És a második királyság arról beszélt, hogy egy nagy prófétától származik.
És egy madár jött, elvitte a megszületett gyermeket, és felvitte egy magas hegyre. És táplálta őt a mennyei madár. Egy angyal jött elő. Így szólt hozzá: „Emelkedj fel! Az Isten dicsőséget adott neked.” Dicsőséget kapott hát és erőt. És íme eljött a vízhez.
A harmadik királyság elbeszélte magáról, hogy egy szűz méhéből származik.
A városa vetette ki magából az anyját. Egy sivatagos helyre vitték. Ott táplálták. Eljött és megkapta a dicsőséget és az erőt. És íme eljött a vízhez.
A negyedik királyság azt mondta magáról, hogy egy szűztől […] Salamon megkereste őt, ő és Phersalo és Sauel és a hadai, melyeket elküldtek.
Salamon saját maga küldte ki démonhadseregét, hogy felkutassák a szüzet.
És nem találták meg azt, akit kerestek, azonban egy szűz adatott nekik. Ő volt az, akit visszavittek. Salamon megkapta őt. A szűz állapotos lett és ott adott életet a gyermeknek. Egy sivatag határvidékén táplálta gyermekét.
Amikor felcseperedett, megkapta a dicsőséget és a hatalmat annak magjából, aki nemzette őt. És íme eljött a vízhez.
És az ötödik királyság elmondta magáról, a mennyekből való kivetés révén jött létre.
A tengerbe hajították. A végtelen mélység megkapta őt, életet adott neki, és elhozta a mennybe. Dicsőséget és hatalmat kapott. És íme eljött a vízhez.
És a hatodik királyság azt mondta, hogy […] le az eónhoz, mely alant van, azért hogy virágokat gyűjtsön.
Állapotos lett a virágok csodálatának következtében. Azon a helyen szült neki. A virágoskert angyalai táplálták őt. Ott kapta meg a dicsőséget és a hatalmat. És íme eljött a vízhez.
És a hetedik királyság azt mondta magáról, hogy ő egy zuhanás.
A mennyből jött a Földre. Sárkányok hozták le barlangokba. Gyermekké vált. Szellem ereszkedett reá és magasra vitte őt, arra a helyre, ahol a kivetés megtörtént. Dicsőséget és hatalmat kapott ott. És íme eljött a vízhez.
És a nyolcadik királyság azt mondta magáról, hogy egy felhő ereszkedett a Földre és egy sziklát formált. Ő ebből származik.
Az angyalok, akik a felhők felett voltak, táplálták őt. Dicsőséget és hatalmat kapott ott. És íme ő eljött a vízhez.
És a kilencedik királyság azt mondta magáról, hogy a kilenc Múzsából egy kivált.
Eljött egy magas hegyre és (kevés) időt ott töltött, így magányosan vágyakozott saját magára azért, hogy hermafroditává váljon. Eltöltötte az önmaga iránti vágyakozás és áldott állapotba került saját vágyától. Megszületett ő. Az angyalok, akik már nem csodálták őt, táplálták. És ő megkapta ott a dicsőséget és a hatalmat. És íme eljött ő a vízhez.
A tizedik királyság azt mondta magáról, hogy az ő istene a vágy felhőjébe szeretett.
A kezébe nemzette őt és feldobálta a cseppeket a felette lévő felhőbe, és így született meg ő. Dicsőséget és hatalmat kapott ott. És íme eljött ő a vízhez.
És a tizenegyedik királyság azt mondta, hogy az apa vágyakozott saját lánya iránt.
A lány áldott állapotba került a saját apjától. A lány eldobta […] a sírt ki a sivatagba. Az angyal táplálta őt ott. És íme eljött a vízhez.
A tizenkettedik királyság azt mondta magáról, hogy két fényhozótól származik.
Ott táplálták őt. Dicsőséget és hatalmat kapott. És íme eljött a vízhez.
És a tizenharmadik királyság azt mondta magáról, hogy minden egyes vezérük születése egy szó.
És ez a szó felhatalmazást kapott ott. Dicsőséget és hatalmat kapott. És íme eljött a vízhez, azért, hogy azoknak a hatalmasoknak vágya kielégítést nyerhessen.
Ám az uralkodó király nélküli nemzedék azt mondta, az Isten választotta ki őt az összes eón közül.
Elérte, hogy az igazság bemocskolatlan tudása eljöjjön és benne legyen.
Azt mondta:
„Idegen légből, egy csodálatos eónból a csodálatos fényhozó létrejött. És ő alkotta meg azon férfiak nemzedékét, melyet kiválasztott hogy ragyogjon, miáltal beragyogják az egész eónt.”
Azután az utódok, akik megkapják az ő nevét a vízen és (azt) mindannyian, újra harcba kezdenek a hatalomért. És a sötétség felhője ereszkedik rájuk.
Azután az emberek hatalmas hangon kiáltanak, mondván:
„Áldott azoknak férfiaknak a lelke, mert megismerték az Istent az igazság tudása által! Örökké fognak élni, mert nem váltak erkölcstelenné vágyaikban, ahogy az angyalok sem, habár nem fejezték be művüket a hatalmasságokkal, mégis megálltak az ő színe előtt, Isten ismeretében, mint a fény mely tűzből és vérből született.
„Ám a hatalmasságok minden tettét gondolkozás nélkül megcselekedtük. Dicsekedtünk a valamennyi művűnkben meglévő vétkekre. Az igaz Isten ellen kiáltottunk, mert minden műve […] örök. A mi lelkünk ellen valók. Mostanra már tudjuk, lelkünk halálnak halálával pusztul majd.”
Azután egy hang jött hozzájuk és így szólt:
„Micheu és Michar és Mnesinous, ti akik átestetek a szent keresztségen és az élő vízen, miért szálltok szembe az élő Istennel törvénytelen hangon és nyelven törvények nélküli módon, és vérrel és őrült cselekedetekkel eltöltött lélekkel? Teli vagytok olyan művekkel melyekben nincs igazság, miközben utatok tele van élvezettel és boldogsággal. Bemocskolván az élet vizét, belefulladtatok azokkal a hatalmasságokkal együtt, akiket szolgáltatok.”
„És a ti gondolataitok nem olyanok, mint azoké a férfiaké, akiket üldöztök […] vágy […]. Az ő gyümölcseik nem száradnak el. És megismerik őket még a hatalmas eónok is, mivel a szavak, melyeket megtartottak, az eónok Istenének szavai, nem bízták rá a könyvre, és nem is írták le őket. Ám angyali lények elhozták számukra, akit a férfiak nemzedékei nem ismertek. Ezért egy magas hegyre kerülnek, az igazság sziklájának a tetejére. Ezért így fogják nevezni:’A Megsemmisíthetetlen Igazság Szavai’, azok számára, akik ismerik az örök Isten tudásának bölcsességét és az angyalok tanítását mindörökké, mert ő minden dolgot ismer.”
Ezek azok a kinyilatkoztatások, melyeket Ádám hozott Seth tudomására, a fiának és annak fia mindezekről tanította magjait.
Ez Ádám elrejtett tudása, melyet Sethnek adott, mely a szent megkeresztelését jelenti mindazoknak, akik ismerik az örök tudást, azoknak a szavaknak a születése által és a megsemmisíthetetlen fényhozók által,
akik a szent magból származnak: Jesszeusz, Mazareusz, Jesszedekeusz és az Élő Víz.
Fordította Aranyi László
