AZ EMBER ÚTJA

AZ EMBER ÚTJA

 

Gautama Sziddhárta

vagyis SÁKJAMUNI BUDDHA

SZKÍTÁK BÖLCSE


BUDA ma Bihar állam területén van, az a MAGADA nevű tartomány, ahonnan származott.


SÁKJA-MUNI- SZAKA -SZKÍTA

MUNI-BÖLCS

Buddhát a Datong sziklatemplom együttesben fehér lóval és reflexíjjal ábrázolták..

A szomszéd népek pl az ujgurok is buddhisták voltak.

Buda nem azt jelenti, hogy megvilágosodott- nagyon sok "megvilágosodáson" kell keresztül mennie annak, aki a Bódhi fa alatt, a megvilágosodás Élet, Isten és Világfája alatt felébredjen, mint ahogy Buda is tette.


Tehát minden Létálomból, káprázatból "fel kell ébredni". Ebben a tündérek világa éppúgy benne van, mint a "gonoszság világa" ( minden archaikus imádságban ott van ez, amit este lefekvés és elalvás előtt mondtak el: "nehéz álom meg ne nyomjon, a szívem el ne aludjon"). Mert ha az alváskor a szíved is elalszik, akkor úgy ébredsz, mintha éjjel a bányában dolgoztál volna álmodban.

Az "elalvás" tehát az ÉBERSÉG (a bölcsesség, a tudás) elalvása.

Ez a "felébredés" a táltosok 3 napos alvása, amikor szinte kómában van, s amikor" felébred", akkor "mindent tud".


A BUDA-BUTA is, az ellentét fokozatán.

Nem mindegy, hogy "budaállapot" van, azaz éberség  vagy "butaállapot", azaz tudatlanság.


 

Atilla testvére Buda volt, csakhogy ez nem személynév, mint ahogy a gyula sem az, meg a horka sem, a kádár sem, hanem ezek mind méltóságnevek voltak, egy-egy állapotot, szellemi minőséget jelöltek.

(Megjegyzem itt, hogy Szűzanyánál az "Áldott állapot" sem a „terhességet”, az „állapotosságot” jelenti!-, hanem azt , hogy Áldott a szellemisége, hisz Kegyelemben teljes! MÁS-ÁLLAPOTÚ. )


Jézus születése: bárhová is helyezik, csak szkíta környezete volt, minden körülvevő állam szkíta származást tud felmutatni.

És akkor még egy érdekesség: a Kárpát medence nyugati felét, a mai Dunántúlt, azaz a DUNÁN TÚLi részt hívták Panoniának, a köztes rész volt a "semleges zóna”- Duna-Tisza köze, azaz a középponti rész, és a Tiszán túli rész volt SZKÍTIA, azaz a mai Erdély területe. (szaka- széki, -székely).  A székelyek ebből a „kisagy „ rész területe.


A Kárpát medencétől a Tarim medencéig egységes szkíta műveltség volt. Nem azt jelenti, hogy mindenki a testvére volt mindenkinek, hanem hogy a műveltségük ugyanazon a világképen belül mutatkozik meg.

Ezért van az, hogy ugyanolyan szkíta leleteket találnak pl Tápiószentmártonban és a Fekete-tenger vidékén vagy Belső-Ázsiában.

A múlt nem abból áll, ami ránk maradt, mert ha téged pl 500 év múlva kiásnak, akkor mit találnak? Találnak egy műfogsort, karórát stb...de ugyanezt találják Japánban vagy bárhol máshol, mert a korszakra jellemző! -s akkor azt mondják: ennek a "nagy kiterjedésű kultúrának" volt mindenki a "népe" !


De ha nincs őzhaza, mert nem tudunk azonosulni a szkíta műveltséggel, tudással, erkölccsel, akkor HON(HUN)talanokká válunk valóban. A szkíta őshazát meg ne máshol keresd, hanem éppen itt, mert nem tegnap kapaszkodtunk fel a szkíta(bölcs) műveltség Égigérő fájára.


Jézus születése utáni III. században vagy keresztények, vagy a keresztényen belül manicheisták, vagy buddhisták voltak a népek.

Vannak-e a "buddhista" világnak a népművészetben megnyilatkozó emlékei ma?

Igen, csak nem azon a szinten, hogy ülő Budákat ábrázol, hanem élő képekben.

Egy népnek a saját népművészete, népzenéje az anyanyelve.

(Kínában nincs népművészet! Sok száz éve eltűnt. De ugyanez a helyzet a mongollal is! Nincs, ami van a pusztában az egy vagy kettő. Nekünk hányféle is van? )

Ha valaki innen  keletre megy, akkor tisztelettel tekintenek rá (mert bennük él még a bölcs(budai szellemiség) magyar,  mi meg tőlük várjuk a csodát...? Nézd csak meg: sivatag sivatag hátán van, mi őrződött meg?

Az ÉLŐ VILÁG és a kultúra összetartozik. ÉLŐ-ÉLET (Fa elem, aminek a neve SZER, az pedig a női (női, növényi, életet adó rész ) RÉSZ-SZER ELEMe) pedig itt van, a Kárpát medencében.


A sivatag élettelen, TAR, KOPASZ.

A "buddhizmus:

az íjfeszítő népek nagy családján belül az alapvallás a "buddhizmus".


Mert: A BÖLCSESSÉG HÁZAT ÉPÍT MAGÁNAK.


"Biztosan felállítható tétel, hogy nemzetünk tagja egy nagy földi kiterjedésű népségnek, mely külön ágakban, külön nevek alatt, külön időkben , a históriai kor(világtörténeti kor) kezdete óta (magyarként számon tartva) , a világtörténetben gyakorta nagyszerűleg szerepelt, majd Ázsiát, majd Európát megrázkódtatá a világ birodalmai közül némelyeket eltemetett, egyebeket meghódított vagy MEGALKOTOTT. A Keleti Óceántól egyfelől a Jeges és az Éjszakai tengerig nyújtotta ki gyökereit. Másfelől a Nílusig terjesztette , miért azt méltán az Ural-Altai s Közép-ázsiai szűkebb helyiségtőli néven túl, a tágabb s nevezetesb skytha hún-népségi nevétől, mely alatt történeti hagyományunk és nemzetünk eredeti törzsnevét ismeri, nevezhetjük. "

(Ipolyi Arnold: Magyar Mythologia)


" Még a magyar ősvallás kutatói a múlt században még nagyon helyesen a Teremtőtől kezdve figyelték a vallásos jelenségeket, a XX. század kutatói kiszűrték a kereszténységben meglévőt ELKÉPZELT ŐSVALLÁSUNKBÓL. Csak azt kutatták, ami rajta kívül ered. Róheim Géza már megmaradt a rontás, varázslat körében, mítikus lényekben, nagy ünnepekben is csak azt kereste, ami bennük nem keresztény, mintha eleve feltette volna, hogy régi hitünkben semmi olyan nem lehetett, ami a kereszténységben is megvan. Ha a tételt így sarkítjuk, rögtön kitűnik (ennek) elfogadhatatlan volta. "

(László Gyula)

 

Nem István hozta a kereszténységet, hiszen Árpád magyarjai már ereklyetartó keresztekkel temetkeztek.

(nézd meg a Bezdédi tarsolylemezen, a „megnyilt értelemben” a Ige: kereszt van.

 

(László Gyula az övcsatokon lévő keresztekre hivatkozik (érdemleges munkássága elismerése mellett, ő csak a kereszténységen belül kutatott).

Milyen „vallású” lehet az a nép, amely úgy vonul az evilági örök nyugvóhelyére, hogy kereszt van a nyakában?  KERESZTÉNY, azaz TÉNY KERESŐ.


 

A vallás: Zaratusztra-Zoroaszter- nyomán ( akik szeredások ma! A SZERDA a SZER-TARTÁS NAPja, tűz ) .

Ezzel ugye azt gondoljuk, hogy a tüzet imádták, pedig csak a fordítások hamisak, értelmezésbeli gondok vannak.

Ugyanis a TŰZ mit csinál? ÉG! De az ÉGnek van ugye más jelentése is a magyarban, idáig már nem terjedt a fordítók tudása.

És az Ég vallása helyett tűzvallást fordítottak, igy lettek az ősmagyarok "tűzimádók".


 

Azt mondták anno, hogy a magyarok tűzimádók... vagy Jézus-hitűek? Egy népnek egy mozgásba jött és egész Eurázsiát megmozgató népnek a vallásáról van szó.

Az ÉGI-TEST-tiszteletről.

S mi "ég"(tűz ) ?

S mi azaz az ÉGITEST? Maga a Nap.(ez pedig a TŰZ ELEM)

Sol justitiae (Igazság Napja), Világ Világossága. (aki testet ölt! )

https://www.youtube.com/watch?v=XXq9FPefGwc
,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

Mikor fogan ez a szellemiség?

Téli napforduló.

Mikor veszi birtokba?

Azaz mikor "támad fel" a szellemiség?

Virágvasárnap (Világ vasárnap).

"Tavaszi napéjegyenlőséget követő első vasárnap. "

Azaz a Húsvét előtti vasárnap. (2019.04. 14. a Keleti egyházban viszont 21.-e) "Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe "

Viszont a tavaszi napéjegyenlőség március 21.-én van ugye, akkor nem lehet Virágvasárnap április 21-én.

Ha tehát feltámadt a szellemiség, akkor testet kell vennie.

 

Nézzünk csak másik lehetőséget, csak kissé ki kell bogozni.

"A húsvét előtti 7. nap (kereszténységnél), míg a farsangi ünnepkör vége után a 40. nap."


 

Lássuk a FARSANGot:

"A farsang a vízkereszttől (január 6.) húshagyókeddig (hamvazószerda előtt, és húsvétvasárnap előtti 47. nap), a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése. "


 

Tehát ha Virágvasárnap a Húsvét előtti vasárnapot megelőző( a Keleti egyházban Húsvét vasárnap április 28, mig  itt meg április 21) 47. nap, akkor az bizony a Keleti szerint számolva március 21 előtti hét vasárnap.


 

Tehát a feltámadás március 14, a tavaszi napéjegyenlőséget nem követő, hanem megelőző hét!

Ugyanis a szellem nem kivonul, hanem éppen hogy bevonul, mint Jézus Jeruzsálembe.

(JERUSALEM- JER-ŐS –ELEM)

Tehát mibe vonul be?

Az ŐS-ELEMBE.


 

(Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske, nyitva van az Arany kapu (nyílás, Nyilas) ...)


 

Akkor helyesen igy van. Március 14.- a szellemiséggel való betöltekezés ideje, március 21.- a „szellem feltámadása” a testben, április 28. pedig annak befejezése, azaz HÚS-VÉTELE, birtokba veszi a tested a feltámadt s azzal a szellemiséggel betöltekezett elem . Hiszen megtestesülni kíván.


 

Ez a második trimeszter az „áldott állapotban” is, magyarán, addig bármi történhet, (március 21.) vagy megmarad, vagy nem a „baba”. De ha a szellemiség be tud töltekezni és NEM ÖLJÜK MEG HÚSVÉTKOR, akkor április 28-ra már "láthatóvá", érezhetővé válik ez a szellemi hatás.

.........................................


 

S ez a HATÁS  hozza mozgásba az Életet. (addig halott vagy)

 Vagyis a  "Nap", a TŰZ ELEMe.

(Gondolkodtál már azon, hogy mi a Húsvéti tojás? A nyúl tojja? Vagy a tyúk?

"A keresztény értelmezés szerint a tojás a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi."

Csakhogy nem a sírjából támad fel!


 

Van egy másik értelmezés is: " "a PIROS (PÍR ŐS, azaz a Tűz eleme, maga Krisztus) szín nemcsak a vért, az életet, hanem a SZERELMET, a SZER ELEMET is jelképezi, és ezért a piros tojás szerelmi ajándék, szerelmi szimbólum is lehet "


Mit mondtuk?

Hogy a TŰZ elem hoz mozgásba mindent, az Életet is, a SZER pedig a FA elem neve, azaz a NŐ, NÖVEKMÉNY, NÖVÉNY , ÉLET , ÉLI, ÉLŐ neve! Az ÖTÖDIK ELEM. A SZER - ELEM tehát az Élet maga, éternek, E TÉRnek  is hívják  Azaz a megtermékenyitett (szellemben a PÍR ŐS, azaz a TŰZ elem által) tojás.

A „szűznek” a kedvenc állata a macska(nyúl) , csakhogy van ám fehér macska(tisztaság szellemben)  és fekete macska is, ez utóbbi pedig ugye a Boszorkányhoz köthető. 

A SZŰZ  maga a Fehér tisztaság(Tündér szép Ilona) de maga a Boszorkány is!

 Azaz kettős szerepe van. Ha a Boszorkány termékenyül meg, akkor a NYÚL szaporasága lesz jellemző, földiség, pénz, hatalom, ami rövid életű. Mindenki mindenét FÉLTi(FÉLT-T, FÉL-ISTEN) , és hogy mondjuk még a nyulat: RABBIT, RAB ITT a földiségben, korlátok közötti, szellemiség nélküli, akiknek a papjai  ezt is szajkózzák:  Féld (FÉL DI-polaritás, ) az Istent…nos, ezeket a „tanítókat” hogy hívják? Nem nehéz rájönnöd: a RABBI-(t), de van még egy népség, ezek meg ARAB- itt.

 

„Napjainkban az  arab államok egy része a túlnépesedés problémájával küzd, a közel-keleti szaracén országok történelmét pedig a 20. század eleje, de főleg a második világháború vége óta konfliktusok végeláthatatlan sora jellemzi. A legsúlyosabb konfliktusforrások Izrael és Szaúd-Arábia léte, a kőolaj és természetesen a szélsőségesek megjelenése, melyre az Iszlám Állam nevű terrorszervezet a legszörnyűbb példa.

Törzseik a száraz, sivatagos területeken egymás ellen harcoltak az életet adó vízért, az oázisok legelőiért, az állatállományért. 

Ábrahám és felesége Sára öregek voltak már, mikor Isten gyermeket ígért nekik. Sára úgy gondolta, neki már nem lehet gyermeke, ezért a szolgálóját Hágárt küldte be Ábrahámhoz. Hágár szülte meg Ábrahám fiát, Izmaelt. Tizennégy évvel később szülte meg Sára Izsákot a zsidók ősatyját.

Ezután Sára kényszerítette Ábrahámot, hogy Hágárt és fiát küldje el. Isten megígérte Ábrahámnak, hogy Izmael fiaiból nép fog kerekedni. …mindenesetre az kétségtelen, hogy az arabok és a zsidók közeli rokonok egymással.

Jelentős települések alakultak ki a karavánutak mentén,

ilyen város volt Mekka a későbbi világvallás, az iszlám (jelentése: teljes meghódolás istennek) bölcsője.

A városban élő Mohamed (570632) tevehajcsárból lett kereskedő….  A Kurajs-törzshöz tartozott, melynek feladataKába kő kultikus helyének védelmezése volt….  látomásai nyomán 610 táján új tanokkal lépett fel. Mohamed eszméi, miután a mekkai kereskedőkkel is egyezségre jutott (mekkai zarándoklat), fergeteges gyorsasággal kezdtek terjedni. 

Az iszlám (Mohamed próféta) egyesítette a korábban egymással harcoló arab törzseket, s ezzel óriási erőt szabadított fel, mely a dzsihád jelszavával  a Közel-Keletre rontott, s rövid időn belül óriási területeket foglalt el. Vezetésükkel az előretörő iszlám harcosok pár évtized alatt elsöpörték a perzsa államot és Bizáncot is térdre kényszerítették. 

Uralmuk alá került Szíria, Palesztina, Mezopotámia , Egyiptom. …a VII. század végére Keleten már az Indus völgyében jártak győztes hadaik, Közép-Ázsiában pedig már Szamarkand, a selyemút menti gazdag kereskedőváros is behódolt az araboknak.

A száz éve tartó sikereknek és hódításoknak két állam, egy régi és egy új vetett gátat. … a frankok és  a bizánciak mértek vereséget az arabokra, leállítva előrenyomulásukat.”

 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Arabok

 

Ebből három dolog fontos, az egyik, hogy Mohamed az ARABoknak A RABságot hozta el, amit a Kábítás Kövével tett hatékonnyá.

A másik, hogy „Bizánci” a Keleti-Kereszténység, azaz a Kelet-Római Birodalom volt, görög kultúrával!

A harmadik, hogy Ábrahám gyermeke volt a Hágártól született Izmael, aki az arabok ősapja lett, másik gyermeke pedig Sárától született Izsák, aki a zsidóké.

 Sárát Szárainak hívták addig, míg „isten” át nem keresztelte Sárára.  No most, a SÁR akkor keletkezik, ha nem volt jó a megtermékenyítés, azaz a sár folyékony, sok a VÍZ benne, a sár pedig nem alapja egy háznak, főleg az EGY HÁZnak nem az (azaz a szellemiség nem tud testet ölteni hosszú időn át benne, mert a sár nem a FÖLD elem, (nem JÓ az anya(g)) de az EGYHÁZnak sem.

Itt tehát a SZŰZ fekete macskája szaporodott, azaz a nyúl!  Gyorsan és sokat fial, de rövid ideig él.

De, mivel sokaság ÖSSZEFOGOTT egy új vallásban ( és nem NAP-NÉP), igy aztán van egy elv, miszerint: sok lúd disznót győz ( a Disznó a Galamb is, és a Bika is megfeleltetésben , aki pedig igencsak a legmasszívabb FÖLD elem).

És akkor mi van a TOJÁSsal?

Ott van a Galambnál! Nem a NYÚL-nál.

És vajon minek a szimbóluma a GALAMB? A  „Szentléleké”.

 

Mindenképpen megfogan a Szűz, a kérdés az csupán, hogy mit talál benne a megtestesülni kívánó szellemiség?

 Fehér galambot, vagy nyulat, fehér macskát vagy feketét?

 

 

Mi lesz akkor tehát  a PÜNKÖSD, és mikor van?


2019-ben június 9.

"húsvét + 49, vagyis az 50. napon (pünkösdvasárnap, húsvét utáni 7. ,vasárnap)

Vége: a következő napon (pünkösdhétfő)

Ideje: húsvét utáni ötvenedik nap"


Tehát ha a Húsvét április 28 volt, akkor az azt követő 50.nap, az bizony június 16. És a Pünkösd hétfő 17.


Mit ir  a Pünkösdről a fáma:

"a kereszténység a „SZENTLÉLEK” KIÁRADÁSÁT ünnepli meg. A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása; ez a kiáradás.

A Szentlélek (görögül hagion pneuma, latinul Spiritus Sanctus), ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte "


No most a pneuma ugye LÉGI- L- ÉGI , é-L-ő és ÉGI(azaz az ÉTER eleme, ÉLŐ a FA, azaz a SZER(elem) és az ÉGŐ , azaz a TŰZ elem kettőse (kettőse, mett „atya és fiú egyek” maga az ÉLET, hiszen már megtermékenyült (E-mber , E-LETT e térben) igy a kettős hat, azaz az ÉTERI BÖLCSesség.) , a spiritus pedig a szellem, "lehelet", a Lélekben lakozó szellem.

(No de, ugye Istennek több fia is volt, mint láttuk…és ők mind teremteni akarnak, ki jut a teremtés lehetőségéhez, melyik fiú?  Az ELSŐ, azaz Krisztus, vagy a többi?

De ki a többi?

Hát bizony azok, akik a földön a gyermekei, Mohamednek az arabok, Jahvenak a zsidók. Mert ők ÉLTETIK az isteneiket, és akkor az is ÉL, mert kölcsönhatás van, ha Krisztust nem éltetik, akkor nem él, labdába sem rúghat. 

S mivel az eredeti keresztény egyház kettészakadt (azaz a miénk) , lett belőle a Nyugat-római kereszténység és a keleti ortodox (bizánci) kereszténység (akik viszont ma is sokkal közelebbi tanokat hirdetnek, mint a római) majd  a római (nyugati) még tovább szakadt s lett a katolikus és a református, aztán lett még a korona a csúcsra az unitárius, akinél már anya sincs, Krisztus meg egy prófétává vált.  )

 Az unitárius azt mondja: „ új gondolatok életcélját a „tiszta jézusi kereszténység helyreállítása”-ként határozta meg…

Az Isten Fia  maga nem Isten, hanem egy, a Szentlélek által fogantatott halandó ember (aki nem létezett fogantatása és az azt követő megszületése előtt), és aki később halhatatlanságot és isteni természetet kapott. Még most sem Isten Ő, hanem egyfajta fennkölt ember.

Erdélyi Unitárius Egyház a legrégibb”.

Mit mondtunk Erdélyről?  Hogy szkíta terület… no most , az hogy éppen ott szerették volna helyreállítani a Jézus-hitű vallást, nem véletlen, de lett belőle a sok jó szándék és elképzelés mellett egy öszvér. (összekevert vér)

 

A címerükben pedig benne van az IDŐ, azaz az anya(g) (a saját farkába harapó kígyó, ami az Idők Végén visszatér, és belerohan a saját múltjába, ahol meglátja önmagát, s a teremtési zónában teremt új világot, dimenziót, ami KIÁRAD, csak a kérdés az, hogy melyik kígyó az, amelyik újra teremteni tud, ugyanis van több is)   benne van a galamb, azaz a „Szentlélek”, amiről tudjuk, hogy maga a tér és az Idő alkotta világ, az anya(g)és a szellem kettőse.  

Ezért mondhatjuk, hogy teremteni csak az anyában, benne belőle és általa lehet.

És ez a SZŰZ.  Vagy a Boszorkány vagy a Tündér.

A JÓ Istennek van 6 lánya és 6 fia, de ezek egyek, csak a HATÁSUK más-más, tehát van egy lány hat állapota, és van egy fiú hat állapota. 

A lány a Szűzanya gyermeke, jelen esetben a legkisebb, tehát Mária, a fiú Krisztus.

 Krisztusnak is van hat formája, azaz állapota.

De ha van JÓ Isten, akkor bizony kell lennie ROSZ Istennek is, ilyen nevűnek, ami nem jelenti azt, hogy ő rossz lenne. De ellentéte a Jónak…  s ez a Rosz nevű Istenség vagy Istenfi sajnos valamiért nem tud lányt, nőt teremteni, ha nincs NŐ, akkor nincs növekmény, sem, amiben nőhetne Ő. Mert e Világ rendje ez.

(A Világé viszont nem ez)

Krisztus A Világ Ura, Jézus meg E Világ ura, de e világon néha átveszi a hatalmat más hatása is(azaz a Roszabbik).

 Így hát gondolt egyet, és „elcsábította” a Jó Isten lányait… ezekből lettek a félistenek, vagyis a titánok, majd az óriások.

Igy már ő is „asszonytól” születhetett, nem csak úgy lett! (nem csak másolta önmagát, önmagát másolva persze, hogy nem tudott nőt létrehozni)

De, ha egy kosár (KUS ÁR) Jó alma közé egy rothadt(Rosz) keveredik, az bizony képes akár az egész kosár almát is megrothasztani (megrontani).  És aztán ráfogja a Jó almákra, hogy ők voltak a tettesek,  és ez a bűn!  Az, amit nem ők követtek el. Viszont   a rothasztás-rontás  miatt a szellemük kezdett elhomályosodni, romlani,  már nem láttak tisztán, s bizony maguk is bemocskolódtak.  No ebből kell valahogy kikeverednünk, de csak úgy lehet, ha megérted a folyamatot.

 

Tehát a szellemi lehelet... ami  a "budaság" , vagyis a BÖLCSESSÉG.

(csak érdekességként: LEHEL-LÉL ha belefúj a KÜRTbe(Hold, amin Szűzanya áll), akkor HANGOT AD, de nem hangot, hanem (h) ANG, ANK-ot, ami  ERŐt jelent.

Lásd az ANKH jelét, aminek a jelentése nem meglepő módon: ÉLET-ERŐ, az Ég és a Föld egyesülésének ereje, az ÉLET -adó VÍZ és a LEVEGŐ elem szimbóluma.

No de, van ám nekünk is ilyen szimbólumunk:


 

KULCSra is emlékeztet, ami azt jelenti, képes megnyitni a halál kapuit. KULCS- GULCS (mert a K és a G hangváltó) , igy annyit látsz, hogy KG, azaz KILOGRAMM, vagyis HÚS is lett, élő, mert az izom(IZ-EM) s  annak van súlya, de ha továbbmész, akkor a B is helyettesít, azaz a test nem elég, mert BULCSU-BÖLCS Ő is kell legyen ebben az életben.

BÖLCS tehát Ő, azaz a BÖLCSŐben lévő gyermek még bölcs, nem hatott rá e világ.

Érdekességként mondám, hogy van nekünk BÖLCSŐ hegyünk , s ott a FORRÁS, amely az ÉLET VIZÉT adja.

S aki abból iszik, soha meg nem szomjazik .)


 

„Tudjuk mindannyian, hogy víz nélkül nincs élet. Fizikai létünk elengedhetetlen feltétele ez a titokzatos folyékony valami, és azt is tudjuk, hogy milyen kínzó a szomjúság.

Jézus Jákob kútjánál Szamáriában beszédbe elegyedik egy asszonnyal, és inni kér tőle.

Az asszony meg csodálkozik, hogy szóba elegyedik vele, s vizet kér tőle.


Ezt mondja neki Jézus: "ha tudnád, hogy ki vagyok, te kérnél inni tőlem, és én ÉLŐ VIZET adnék neked."


„Aki ebből a vízből iszik (kút), újra megszomjazik. De aki abból a vízből (forrás) iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, ÖRÖK ÉLETRE SZÖKELLŐ VÍZFORRÁS lesz benne.” (Jn 4, 13-14)


A kútvíz és a forrásvíz, az Élő Víz...


Mi tehát a különbség a két víz között?


Az, hogy a kút vize csak a fizikai életet, az anyagi test életét tartja fönn, mely egy idő után elpusztul, míg a tudás vize az örök életet, mert a szellem halhatatlan.


A halandó ember, aki nem ismeri igazi valóját, nem ismer mást, csak azt a vizet, mely haláláig minden életet fönntart és táplál a fizikai világban. Iszik és megszomjazik újra és újra, és keres szüntelen, kavarog nyugtalanul a világban, az anyagban keresve biztonságot. A szomjúság akárcsak a vágy, újra és újra föltámad, életről-életre űzve az embert.


Az az ember pedig, aki megízleli az örök élet vizét a tudás által, megismeri kapcsolatát a Forrással (Istennel) már tudja hova tartozik és hová tart. Élete kitágul, nagy távlatokat kap, és a Forrást önmagában is fel tudja fakasztani.


A Víz, melyet Jézus ad, nem más, mint a tudás arról, hogy az ember szellemi lény, és tanulni, tapasztalatokat szerezni jött a Földre, de visszatérhet "Atyja házába" akárcsak a tékozló fiú, amikor megelégeli, hogy a disznópajtában él, az anyag börtönében...”


Mi ez az "Atyja háza" ?

Hát nem egy férfiasított isten, hanem a SZELLEM "HÁZA", az meg nem más, mint a TEST, s a testben a "BÖLCS Ő" állapota. Ugye "feltámad" a szellem a testben, majd birtokba is veszi, "betölti" azt, és azután abban HAT. És amikor HETEDIK lesz, akkor visszatér a szellemhez egy kicsit , majd újra visszatér a testbe, de már bölcsen használva a szellemit és a testit.

Bölcs Ő állapota a tiszta gyermeké, ezért mondja azt, hogy:

Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába.”

Azaz: ha meg nem értetek, értitek, s olyan bölcsek és tiszta szelleműek nem lesztek, mit a KIS (boldogasszony) által született „gyermekek”, akkor a SEMMI KÉPPEL rendelkeztek, nem juthattok be a MENJEK ORSZÁGÁBA

A Menjek, az pedig  nem egy elképzelt „meny-ország”, ha nem a földi létben a tiszta szellemű lét, mégpedig tudatos(tudással rendelkező ELSŐ, azaz MAG nép tudása)  Élet az „országban” vagyis EMberi testben a Földön.

Vagyis, nem válhatnak Istenemberré, ha meg nem tisztulnak a folyamatok által, ami bizony nem a tömegek útja, hanem egyéni út, és sok lemondással, áldozattal jár.  (a három királyi minőség)

https://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=40&c=18&v=3

Mert az Ő nem más, mint az ÉN + TE=Ő-Ó , a kezdeti, szét nem vált világ állapota,  az Ó vagyis ő Ős-állapot)

A Bölcsesség (a tiszta szellemiségű Bölcs Ő állapot)tehát házat (testet)  hazát (az összetartozó, hasonló gondolkodású és egy ágból való testek(HUN-ok) tudnak  országot(HON-t), helyet teremteni a nap-nép nemzetteinek, a nemzetnek)  készít magának.

BÖLCS Ő-d  „AZ” , s majdan (s)ÍROD (gyógyír sebeidre)  „IS”,

Mely ÁPOL (A „PÁL”, a Pi él) s eltakar (ÉLT/ÉLETET AKAR).

Mint látod az AZ és az EZ, az IZ és az IS, a Z és az S, az ÉN és a Te- aés a férfi minősége, mint ahogy a és Rosz, az Egy és a Más, a Ki és a Mi  is ugyanazt jelenti.

Ha nem értjük a nyelvünket, ha nem jó helyre tesszük a vesszőt, ha nem bontjuk le a sallangokat, toldalékokat a szavak gyökeréről, ha nem jó helyen választjuk el a szavakat, akkor vagy negatívat  vagy érthetetlent kapunk! Minden szó oda-vissza értelmesen olvasható, az értelme viszont sokféle, de ismerned kell a sokféleséget, ha vissza akarod fejteni!  (szavakban és emberekben is)

És ebben ne hallgass senkire, csak a szívedre!  Mindig mondja, hogy hol a hiba, hol  kell  javítás=jóvítás, jóvá tevés.


 

MI akkor tehát a PÜNKÖSD?


 

A szellemi bölcsesség állapota testben!

Mivel mindkét energia benne van(TŰZ és VÍZ elemi is), EZ ÁRAD KI, azaz SZENT lesz a LÉLEK. Magyarán iSTeNi (SAINT, STN-SNT, ISTENI=SZENT) HAT(ás).

No ez lesz a HATÁS, vagyis a HATODIK ELEM.


Csakhogy van HETEDIK is. És mint mondott József Atilla?

https://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/ahetedik.htm
 

Fölsír a HAT, de mire mégy?(a hatás nem elég)

A HETEDIK TE MAGAD légy!


 

csellel, gánccsal mind nem elég, -

a hetedik te magad légy!


 

Kettő vitéz és tudós NÉGY , (4 elem)

a hetedik te magad légy.


 

S ha mindez volt, ahogy írva,

HÉT EMBERKÉNT szállj a sírba.

(SIR- az nem az elhantolt tetem lakhelye, hanem SÍR-SÁR-SZÁR,  a SZÁRról már beszéltünk, nem más, mint ami összeköt Istennel közvetlenül, az Élet fájának a törzse. A sírba nem SZÁLLunk, nem repülünk, de a Jó Istenhez igen! Mégpedig a SZÉL szárnyain, mert a SZÉL nem más, mint a SZELLET, a fuvallat, És ha SZÉL-lel BÉLELT leszel, akkor bizony a szellemiséged tiszta lett.  Azaz „GALAMB-LELKŰ”, „Szentlélekkel” eltöltött tiszta szellemiség. )

(ezek pedig a szellemiség állapotai)

 

Egy, kit tejes kebel ringat,

egy, ki kemény mell után kap,

egy, ki elvet üres edényt,

egy, ki győzni segít szegényt,

egy, ki dolgozik bomolva,

egy, aki csak néz a Holdra:

Világ sírköve alatt mégy!

A hetedik te magad légy.


 


 

A HETEDIK elem te  MAGod vagy.

NEM ELÉG csak hatni, kiárasztani, de tenni kell.


Váci Mihály:

Még nem elég!

https://www.youtube.com/watch?v=ZawQfiJ4oYQ

(nagyon szép a videó! )
 

Nem elég megborzongni,

de LELKESEDNI kell

(a Szent lélekkel" betöltekezni, hogy ÉLŐ légy )

Nem elég fellobogni,

de mindig ÉGNI kell!

(az ÉGI, ÉGŐ TŰZ elem kell)

És nem elég csak égni:

fagyot is bírjon el,

ki acél akar lenni,

suhogni élivel.


 

Nem elég álmodozni.

Egy nagy-nagy ÁLOM kell!

(alom, azaz ALsó OM )

Nem elég megérezni,

de FELISMERNI kell! (mit kell felismerni? a Szent Szellemet, aki ÉLŐvé teszi a Lelket, addig halott)

Nem elég sejteni,

hogy milyen kor jön el;

JÖVŐNKET-TUDNI kell!

(a jövő a visszatérő Ó, azaz a MÚLT IDŐ (Ó DI-polaritás (pont) és nem a BI-polaritás, az egy pont és nem a kettős pont),


 

Nem elég a célt látni;

járható ÚTja kell!

(az utat végig kell járni mindenkinek)

Nem elég útra lelni,

az úton MENNI kell!

(menni, HAL-ADni a tudás megszerzésének útján)

EGYEDÜL is! ELSŐNEK,

elől indulni el!

(ne várj másokra, hogy majd kitapossák az utat)

Nem elég elindulni,

de MÁST IS HÍVNI kell!

(akkor, ha már megtapasztaltad az utadon a sok mindent, s látod, hogy más nincs)

S CSAK AZ HÍVJON magával,

aki VEZETNI MER!

(annak ellenére, hogy rengeteg akadály lesz előtte, korlátok, amiket az ember állított magának)


 

Nem elég jóra vágyni:

a JÓT AKARNI kell!

(Lyó istent is nem csak a Rosz istent, magyarán a nőt is elfogadni, nem csak a férfi erővel hatni)

És nem elég akarni:

de TENNI, TENNI kell!

(ha csak kigondolod, az nem elég, itt valósítsd meg cselekvés által)

A jószándék kevés!

Több kell: - az ÉRTELEM !

(vagyis kell az ész a   MEGÉRTÉShez)

Mit ér a hűvös ész?!

Több kell: - az ÉRZELEM!

(érezni is kell, akár jót, akár rosszat tettél s annak minden következményét, mert "ki mint vet, úgy arat." )

Ám nemcsak holmi érzés,

de SEB és SZENVEDÉLY,

(igen megsebesülsz és megsebesítesz és akkor szenvedsz az "éj-ben", az anyagban )

keresni, hogy miért élj,

szeress, szenvedj, remélj!

(a szeress rendben van , a szenvedj- szén(t) vegyél, azaz a C-t, az 100-at!  és a remélj sem egy elérhetetlen vágyakozás a megoldásra, hanem

R(Á, RÁ= NAP Isten)-EM(berként)-ÉLJ )

Nem elég - a Világért!

Több kell: - a nemzetért!

(a NEMZETTeidért, azaz az utódaidért)

Nem elég - a Hazáért!

(házadért, vagyis a saját testedért, mert a hazád a házad, és minden hasonló gondolkodású és teremtettségű HUN-HON-FI társadnak)

Több kell most: - népedért!

(nép pedig NAP, azaz maga a szellem, aki a testben és a nemzetben lakozik)

Nem elég - Igazságért!

- Küzdj azok igazáért,

(ne az I-gazság-áért, hanem az IGAZakért)

kiké a SZABADSÁG RÉG,

(akik korlátok nélküliek, mert bennük az Élet vize csobog, s bölcs-"budasággal", tudással szellemiséggel megáldottak már)

csak nem látják még,

(nem látják mert csak néznek, és nem látnak)

hogy nem elég!

Még nem elég!

( mégpedig azt nem látják, hogy a MÉG-MEG-MAG NEM ELtaszítása az ÉGinek, s ha nem taszítja el, akkor a MAG NEM ÉG EL. (nem el ég-ő, nem elporladó, őt a TŰZ nem égeti el, hanem FEL (h)Ő, azaz LEVEGŐ, Pneuma lészen, tehát Éteri E térben maga is. )


 

„Jézus majd Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni” (Máté 3,11)


Fordítsuk meg, mert nem jó a sorrend:

Jézus majd TŰZZEL és "SZENTLÉLEKKEL" fog benneteket megkeresztelni. Igy már érthető.


Új szövetséget kötök veletek...akkor majd...új(Jó) szívet adok nektek és új (Jó)Lelket oltok belétek...Az én Lelkemet oltom belétek...”

"A Szentlélek eljövetele, ajándékainak kiáradása, az új(Jó Isteni) törvény és az EGYHÁZ születésnapja. "

Igen ekkor EGY HÁZBÓL valók leszünk.    Csak értelmezni kéne ezt a mondatot, és meg is érteni, no meg alkalmazni!


De csak akkor leszünk egy házból valók , ha Pünkösdkor :

"Ötven napot számoljatok a hetedik szombat utáni napig, és akkor mutassatok be új ételáldozatot az Úrnak!”


Írjuk le helyesen értelmezve:


Ötven napot számoljatok a hetedik szombat utáni napig, és akkor MUTASSATOK BE ÚJ(JÓ) ÁLDOTT ÉLETET. (nem pedig ételáldozatot! )

Mert ezen az Életen már Áldás van.

A TŰZ áldása a VAN-ból (tűzáldozat, amit teljesen félreértettek, és égetnek mindenfélét) és az ÉLI/ÉLŐvé vált elem a FA, vagyis SZER ELEM Áldása.


 

"A bűn az, hogy nem hisznek énbennem;" mondta Isten.

 

PÜNKÖSD- a P és a B megint hangváltó, azaz BÜN-KÖSD.

Bekötött, bekövesedett földiség, szellemiség , Isten nélkül.
Ez a „BŰN”,ami ugye BEN(n) van.

A Pünkösd 50-et jelent görögül,  ÖTVEN- ÖT VÉN, ÖT VAN, TŐ VAN, és nem az Élet. Ha VAN, akkor nem mozdul,.


Egy állapotban van, mint a Samu nadrágja ugye.


Az Egy a Tűz, vagyis EGY nevű istenség, állapot az egy megrekedt állapot, ami nem Áldás , ez pedig a VAN állapota,

„Min/mén” IsTeNség az „ A”  ,   vagyis a SAM-U/SZEM-Úr, a NÁD-NŐD vagyis RÁ  JÓ ÁGa sem mozdul, azaz mozdulatlan VAN.

Ezért vannak csak egy állapotban, nem mozdul a  "Semmi".

De ha a  MINDEN mozdul, akkor a SEMMI-ből „MIND-ÉN”-ek lesznek, ez a MIND-ÉN-S-ÉG.

Tehát, ő  a VAN TÖve, azaz az ÖT VAN, (50). Azaz az TŰZ ELEM, a teremtésben, ha mozdul akkor a TŰZ-ből TÍZ lesz, T-ÍZ, vagyis Isteni ÍZ, akinek a párja az IS, belőle viszont egy van! (hogy a TIZ-TŰZből melyik állapot  lesz a győztes, az attól függ, hogy az emberek az istenüket mennyire éltetik, mert annak lesz a legnagyobb ereje a LEGKISEBB, de LEGSZEBB „Szűz”-höz.

Mert a 100–nak a fele 50!

És benne az öt VAN-ság együtt van meg, egyszerre, ezért is nem EGY hanem MÁS féle minőség, azaz mágikus, mágneses. (retteg is minden élő a fekete lyuk szívóerejétől, ugyanis, ha bekerül és nem elég tiszta szellemiség, akkor elbomlik, test, lélek, szellem is , valóban Eggyé válik a SEMMI-vel.)

Akkor érthető már a Húsvét utáni Pünkösd 50. napja?

Mert ugye a HÚS betöltése után, megszületik bent az Isten is.  S karon fogja Királynőjét, és ez bizony az Áldott Állapot HATODIK hónapjában történik, nemsokára megszületik e világra, az a KI-LENN C-edik hónap.

De ha mozdul a tűz benned( mennyi a spiritusz , azaz az szellemi és lélekerő, szoktuk is mondani: na ezt megáldotta az Isten jó sok spiritusszal! ) , akkor az megmozgat. Éltet.


Tehát, a Pünkösd azt jelképezi, hogy a feltámadott szellemiség, aki betölti a testet, és birtokba is veszi azt, az ötvenedik napon mozgásba lendül benned.


 

BÉRMÁLÁS vagy KONFIRMÁLÁS , KONFIRMÁCIÓ:

Sacramentum confirmationis

de mondják. SÁKRAMENTUMnak is


A Pünkösdkor/től a "Szentlélekkel "való betöltés megerősítése.

Ez a „katolikusoknál”  a HÉT SZENTSÉG egyike.


 

"A keleti egyházakban a bérmálásra rögtön a keresztelés után sor kerül. A nyugati egyházban ez csak felnőttkeresztelés esetén van így, hiszen itt a bérmálást a „keresztény nagykorúság szentségének” is szokás nevezni."


Mondjuk azt is, hogy a "hétszentségit neki!" Vagy hogy a „Krisztusát neki”! Vagy hogy a SZAKRAMENTUMÁT neki! De azt is, hogy „az Áldóját neki”!

Mikor mondjuk?

Általában, ha bosszúsak, mérgesek vagyunk!

(pedig, eredetileg jót kívánunk! )
 

Azaz azt közöljük, hogy hát hogy nem érted ezt vagy azt, amikor részesültél a „Szentségben”!?


Magyarán Áldott vagy.


Milyen érdekes, hogy a SAKJA-MUNI BUDA és a SÁKR/JA MENTI. UM=OM igen hasonló, azaz szaka, szkíta Bölcs- buda,

a másik meg szaka, szkíta (menti) azaz szkíta ősiségből való, származó OM, hang (ank) tehát erő.


Vagy azt is mondjuk , hogy : Krisztus Irgalmazz! Krisztus kegyelmezz(a boldogtalanjának, tudatlanjának. )


Csakhogy:

Kirije eleiszon. ugye görögül... Kirje - Ó ÚR, azaz Krisztus, eleiszon -első fia.


Azaz a jelentése: Krisztus, aki a Teremtő Első fia, s aki Irgalmas és Kegyelmes.

Tehát ilyenkor azt kívánjuk, hogy töltse már be "szentlélekkel", bölcsességgel, tudással" az illetőt.


https://www.youtube.com/watch?v=4Z2SuRC45yM


Vagyis azt mondjuk ,hogy a "hét szentségét" neki kéne már adni, irgalomból, kegyelemből, ha már másképp nem látja a fától az erdőt! (fa-Szer, élet, Erdő-eredő, eredet, forrás)


Akkor mi a HÉT SZENTSÉG?


A katolikusoknál: →keresztség, →bérmálás, →Eucharisztia, →bűnbánat szentsége, →betegek kenete, →egyházi rend, →házasság


Mig a valóságban: HÉT , hetedik te magad vagy, kaptál SZENT ( ISTEN)  s EGet, azaz ÉGIT, tehát krisztusi szellemiséget, földi erővel párosítva, azaz BÖLCS és TUDÓ vagy, vagyis ne értetlenkedj, hanem használd a gyakorlatban is mindezt.


 

MÁJUSFA: 1-én állították, Pünkösdkor bontották le. A fiúk állították a lányoknak, mintegy a szer-elemük kinyilvánításaként.

Sudár FA, amit színes szalagokkal díszítettek.


PÜNKÖSDI KIRÁLY és KIRÁLYNÉ


A fiúknál ügyességi verseny, s a legrátermettebb lett a "király".

Pünkösdi Királynéjárás


"Eredetileg NÉGY nagyobb leány körbevitt a faluban egy ÖTÖDIKET . Ő a LEGKISEBB, a LEGSZEBB. (a király 3 lánya közül a legkisebb a legszebb a mesékben)

Énekelnek, és jókívánságokat ismételgetnek. Megálltak az udvarokon, majd a pünkösdi királyné feje fölé kendőt feszítettek ki, vagy letakarták őt fátyollal. Énekeltek, közben körbejárták a királynét, a végén pedig felemelték, s termékenységvarázsló mondókákat mondtak."

(a négy elemből az ötödikben egyesülnek élővé, s lesz nagy HATÁS(hatos, ami hathatósan hat a HETEDIKben.)


 

Ezek után ketten "pünkösdöltek",

"Ekkor pünkösdi király és királyné párost a kíséretével jelenítettek meg, de volt, ahol lakodalmi menetet menyasszonnyal és vőlegénnyel."(vagyis a Menjek Asszonyával a FŐ legény.)


CSÍKSOMLYÓI ZARÁNDOKLAT, ma BÚCSÚ

természetesen Pünkösdkor

Képtalálat a következőre: „csiksomlyó”
"A csíksomlyói búcsú: a székelyeknél 1567-ben kezdődött, katolikus hitük megvédéséért hálát adó fogadalmi zarándoklata, amely 1990-től kezdődően mára már az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseményévé vált. "


Mit védtek és kitől kértek segítséget?

A katolikus, azaz az ősi szent vallásunk megmaradását, (ez a katolikus nem azonos a ma ismerttel! ) Szűz Anyától kérték, annak LEGKISEBB és LEGSZEBB leányától MÁRIAtól.


Gyönyörű nevet adtak a csíkiek és a csángók a csíksomlyói kegyszobornak:

„Babba Mária, a Napba öltözött Boldogasszony”.

Képtalálat a következőre: „babba mária napba öltözött asszony”
 

Mitől BABBA? És mitől Boldog?

Attól babba, hogy babája van (szellemisége, ami tiszta, azaz "gyermeki", mint a bölcsőben az újszülött) és tudja, hogy Nagyboldogasszony  ő bábáskodik a születésénél.


És aki ÁLDOTT ÁLLAPOTBAN van, az Áldott is.

Nem a terhességről van itt szó, mert ez nem teher! - hanem éppen hogy Boldogság ez az állapot.


Mi az Áldott Állapot?


Az az Áldás, ami ha megtettük az utunkat pünkösdig, azaz a "Szentlélek" betöltekezését elfogadtuk- akkor Kegyelemben vagyunk. KEGY ELEMében.

KEGY-GEGY- G- EGY, ÉG EGY, EGY, ÉGI IGE  elem.

Tehát, a HÉT SZENTSÉG egy bennünk, nincs különválasztás. EGY S ÉG van.


A szkíta bölcs (buda) szellemiség feltámasztása bennünk, majd azzal való teljes betöltekezés, a testi én "halála", hogy szer elem lehessen, s abból áldott állapot, amitől boldogok vagyunk, s várjuk a gyermekünk(a saját új szellemiségünk), megszületését, világra jövetelét.

No ez a "hét szentség".

Mikor születik meg?


Nagyon egyszerű, amikor az Asszony (Mária, Nagyboldogasszony legszebb, legkisebb leánya) megszületik, azaz KISBOLDOGASSZONY lesz.

Az pedig még mindig szeptember 8.-a.

Képtalálat a következőre: „kisboldogasszony”


És ekkor lesz MÁRIA-ban  az ŰR "SZŰZ" anya(g)ából az ÚR által megtermékenyitett s mozgásba hozott, ÉLŐvé tett SZÁZ anyag. (100%-os)

Mert a SZŰZ az SZÁZ is, a 100 pedig bizony kerek egész, hiánytalan minőség. Az ÚR pedig ÁR is, azaz áradat, sokasodás.


A 100 jele tartalmazza az 1-et, a 10-et és a 100-at is.

Egy, 1 az ÉGI, 10 a TŰZ, 100 pedig  rovásban egy X és egy I betű.

Az X ugye a B, az I pedig az SZ betűnek felel meg.

A B azt jelenti: baba, babba de bába is, az Sz pedig hogy az eget a földdel összekötő út, vagyis SZÁL,  és SZÁR. (Jákob lajtorjája)

(volt nekünk olyan ősünk ugye, hogy "SZÁR" LÁSZLÓ , Szent László királyunk rokona, Árpád vonala. Gondolkodtál már , hogy mit jelenthet ez a "szár"?

De a növényeknek szára is van, és ugye a sok szárból lesz ág, majd a terebélyes FA. És hát ugye van olyan is hogy családfa... sok elágazással.

De van olyan is, hogy az embert a földi léthez egy EZÜSTSZÁL köti.... ha ez megszűnik, akkor megszűnik a földi lét is. )


Az "ISTEN FÁJA" tehát az ISTENI FA(szer) ELEM. Az ötödik elem.

Ebben az "I" Istent jelenti, az S a nőt, a Z a férfit.

Hát ki másnak lehetne "babája", ki más lehetne Áldott állapotban, ha nem a Fa, és a ben növő növekmény, maga a FI(-U) ?  

Mert gyarapodott egy elemmel, a TŰZZEL, ugyanis a keletiben a VÍZből lett a fa, a fából  pedig ismét a tűz elem, de ez már nem  csak TŰZ lesz, hanem FI-Ú, a látható, a megtestesült szellemiség. VÍZ és TŰZ alkotja együtt a FA elemét  körforgásban, a növénynek vízre is, Napra is szüksége van, a Napnak kell felmelegíteni a hideg, fagyos éjszakai sötétséget(se tettséget, mozgástalanságot) a VIZet.

Addig csak boldogtalan nő marad, „szűz anya(g)”, és nem száz anyag. A boldogság a FA elemben teljesedik ki, amikor benne a tűz és víz SZER-elemben vannak. Ekkorkeletkezik, mert FELFORRALJA A VIZET, levegővé, légivé teszi, s lesz PÁRA, pár „A”, vagyis a PÁRJA, aki nem más , mint a MENNYASSZONYA, vagyis a MENNY (Menj)ASSZONYA.

Aki a legkisebb, a legszebb és még „szűz” anya(g). Anyává, Boldog Asszonnyá teszi, s akkor a legKISebb lesz a „KIS” Boldog Asszony.

MÁRIA,  mondjuk azt is hogy Mária Országa vagyunk. 

Az ország ugye -IA,  H-UN-G-ÁR-IA, Un, Uno, az ELSŐ, G az ÉG, ÁR az ÁRADAT,  de RÁ a Napisten  s kiárasztás, kiáradás, áradata, sokaság a NAP fiai azaz a NÉP- akik a FA elágazásai, így alkotják a fő nemzettségi ÁGat-  és nem a tömeg!-  IA , terület, ország.

Tehát a sokaság, a NÉP , Napisten áradata  az „országban”, azaz IA-ban, MÁR-ANYA(g)ban tud megjelenni a földi létben, ezért az ELSŐkvagyis a MAGok. Mert aztán a MAGVETÉS , a további földi létfolyamatosság, ránk hárul.

 De először az ELSŐ FIU, Krisztus, megalkotta az ELSŐ MAGokat, minket.

A MAGból lesz ismét a FA, aki ha megérleli a gyümölcsét (FI)  (testben a szellemiséget, a bölcs tudást), aki a Hetedik elem,  majd ÚJ/JÓ-RA elveti azt, MAGVETÉS történik (megtanítja az utódainak is!  ), nem  MEGVETÉSként kezeli e tudást, akkor elérte az Istenemberséget.  Mert az  a Krisztus emberben , a Jézus-HIT-HÍD.

És ki más NŐ-HET(NŐre HAT, és NŐ a HID benne, mint "Ő", aki a (H-Ő) a szellemiség, aki ruhát vett magára (anyagot, az anyában), aki HATással lesz a világra, s aki ha megszületett e világra, akkor EMber lett. Az Isteni nőből és férfiből.

A HETEDIK elem. Istenember.

Nő és férfi, szellem és test együtt, egy emberben. Igy válhat majd a NYOLCadik ELEMMÉ… (nyolc a DNS szál, szár)

 

aki a KI LENN C-et már maga alkotja, hiszen a híd benne van( a híd a létra, ha megnézed a létrát és a DNS szálat, igen nagy hasonlóságot vélhetsz felfedezni, ugyanis a szár, szer is --szer-ves! vagyis élő a C-ben,  A SZÉNben, a SZÉN- A-ban  s a KILENCEDIK ELEM után ismét TIZ lesz, vagyis SZENT TŰZ. De már nem ÉGET, hanem ÉGI, IGE, EGY.

                                                                                                                                         

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

vége