4. A NÁZÁRETI VÖLGY

A Názáreti völgy, a SZÍRIUSZI KAPU
Maga Szíria országa nevét a Szíriuszról kapta. Érezzük kimondásakor, hogy valami módon kapcsolódik hozzá. Tulajdonképpen nem az országnak, hanem a Nazareti völgynek van hozzá köze. Méghozzá szellemi, fizikai és kommunikációs szinten egyaránt.
 
Itt van a Föld GYÖKERE. Szokták Mondani, Gyökér csakrája, azaz energiaközpontja.
 
Mint tudjuk, a gyökér az életképességet határozza meg. A stabilitást, az egész szervezet jól működik, ha a gyökércsakránk rendben van.
 
Ha azonban egy tölgyfának pitypang gyökere van, akkor semmiféle stabilitása nem lesz. A gyökérnek akkorának kell lennie, hogy elbírja a fát, tartsa és táplálja szüntelen.
 
Más példával úgy is megérthetjük mennyire fontos, hogy megnézzük az épületeinket. Ha jó az alap, erős, szilárd, és az épület nagyságához, kitettségéhez méretezett, akkor a ház kibír földrengést, szelet, vízáradatot…
 
Ha egy ország jól van megalapozva, mélyen gyökerezik, akkor nagy eséllyel stabil lehet maga a népe is. Ha azonban megfosztották valódi gyökerétől, aligha tudna önmagával mit kezdeni. Ha másféle történelmet tanulunk, mint akik vagyunk, akkor meg végképp kiszakítottakká válunk és a szél ide-oda sodorhat.
 
Amíg a Föld hamis gyökereken, hazug alapokon áll, nincs mit várni. Csakis akkor lesz az emberiség élete rendben és igazságban, ha Igazságra épül.
 
A spirituális mai világban sokféle tanítást hallunk a gyökérről. Néha említik is, hogy Jeruzsálem a Föld gyökércsakrája. És rátelepítik a sokféle elméletet. De valahogy sosem hallani mit is jelent, tartalmilag.
 
Gyökerünk a Szíriusz. Onnan származik a kiegyensúlyozott külső és belső, női és férfi erők működésének tudata és minősége. Ahol BeL van belül, HuN van kívül, ott SóLyoM az élet tüze, békéje, szabadsága.
 
Ez a Szentháromság egysége.
 
A Szíriuszi kapu azt jelenti, hogy ott van a Szíriusszal csatlakozás, kommunikációs csatorna a Földön. Ezen a kapun lehet ki és bejárni. Csatlakozni.
 
Csak jelzésként, Jézus szavai: Én vagyok a juhok kapuja. Ezek a szavak, remélem, írásom végén egy újabb értelmet nyernek. Mert eddig még egyszer sem hallottam olyan értelmezést, ami fedné Jézus belső mondandójának értelmét.
 
Maga a kapu egy hegyrendszer. A Nazareti völgy piramis-jellegű hegyláncolata. Több gyűrű. A hegytetők antennák, egymással és a Szíriusszal is össze vannak kötve. Innen árad szét az egész Földre a szíriuszi információ, minden támogató energia.
 
Ismeretes a „nazaret” szó több értelmezése is. A környéki nyelveken a következőket jelenti: Istennek szentelt, elkülönített, szent, kiválasztott, felkent, … Találtam azonban egy kevéssé értékelt jelentését is, mely pedig a lehető legősibb: KORONA.
 
Van olyan írás, ahol Jézust név nélkül hívják nazaretinek. Vagy nazirnak.
 
Természetesen minden értelmével, szentnek, elkülönítettnek, felkentnek, de talán leginkább a KIRÁLY jelentéssel azonosítható.
 
Az Élet Temploma résznél és a szakrális tárgyaknál majd még szólok a Fénylő Szent Koronáról. Most csak annyit, hogy a Szíriuszi kapu, a Nazareti völgyben teljes mértékkel azonos tartalomban és minőségben Jézussal és a Koronával.
 
Másképpen, helyszín szerint: Ebla, Salem, a Nazareti völgy az emberiség Korona-helye. A Korona oda gyökerezik. Azt a minőséget képviseli. Ezt az erőt árasztja az emberiség felé. Az Eblai királyság nem más, mint a Jézusi királyság, mint Isten országának legősibb szellemi gyökere. A Nazareti völgy felső pontján, mint egy korona áll az régi SALEM .
A régi magyarság mindezt pontosan tudta, őrizte, tanította.
 
Miért kellett elvenni, megmásítani ezt az identitást?
 
Ha térben és időben közelre tekintünk, a romániai magyarságtörlési törekvésben máris megértjük, hogy ez a szisztematikus rablás ősidők óta jelen van.
 
Nem román műfaj. Nem is zsidó jelleg. Nem fűzhető nációhoz, vérbeli születéshez.
 
Ez sokkal nagyobb mértékben zajlik, zajlott az egész teremtett univerzumban.

A 7-ek szövetsége arra jött létre, hogy kifinomult energiáit közös erővel a rablásba invesztálja.

Majdnem mindegy mit rabol: arany, gázolaj, pénz, életenergia, öröm… végülis mindent át tud alakítani gondolati erővel.
Ezen élősködik, mivel valódi élet-tudása rég elveszett.
Elfeledték az élet titkát.
 
De mi értelme a hazugságnak? -kérdezhetnénk.
 
A jelenlegi Jeruzsálem felvirágoztatása hatalmas profitot termel már évszázadok óta valakinek. Természetesen, mint hazugság hű önmagához, tehát háborút is termel. De ebből is profit származik.
Ebla, az ősi Salem eltüntetésével pedig „bedugaszolt” egy olyan életerő forrást, olyan galaktikus kommunikációt, a tudás csatornáját, ami szükséges volna a boldog, békés, harmonikus élethez a földön. Ez pedig nem célja-mármint a tudás ismertté tétele- a 7-ek szövetségének.
 
Egyetlen hazugsággal két legyet ütöttek egy csapásra!
terrabenedicta.com