2. EBLA, BL Királysága

A magyarság identitás tudatában szerepel egy sokak számára érthetetlen keleti gyökereztetés. A legrégibb fellelhető és kutatható krónikák, leírások visszautalnak néhány kiinduló magyar névre, akik elé mezopotámiai jellegű származást tesznek.

Ugye ismerős, ha azt halljuk: Attila ősei vagyunk, kinek nagyapja Nimród volt. Máshol úgy hangzik ez a mondat: Etzeltől származnak a magyar királyok, aki pedig Gilgámes utódja.

Talán ennél is érdekfeszítőbb az a hasonlítás, amikor úgy fogalmaznak: Hunyadi János olyan vitéz volt, aki leginkább hasonlított Szent László királyunkra. Őrá pedig azt mondta a köztudat: Szent Lászlóban Gilgames lelke volt.

Természetesen, mai gondolkodásunkban azt hisszük, hogy olyasmi ez az összehasonlítás, mintha valamely bokszolót Schwarzeneggerhez, vagy a Sztárverseny győztesét valamely Holywoodi csillaghoz mérnénk.

Itt egészen másról van szó, egy valódi belső tudásról, amit esetleg csak félve, rejtve írhattak le.

Több kérdést is érintettem: honnét e keleti származtatás, és miféle a hasonlóság?

Járjunk be először egy helyszínt. Ez a hely minden keleti kultúra bölcsője. A 40 ezer évvel ezelőtti civilizációban ugyanolyan fontos szerepet játszott, mint a 10 ezer évvel ezelőttiben. Minderre szellemi tartalma és földi feladata jogosította fel, nem a régészeti leletek alapján bizonyítandó. Különleges helyszín, ami a jelenben rejtőzködik, azaz az elmúlt 1500 évben szándékosan elsorvasztott és eltemetett szellemi központ.

EBLA városáról van szó, mely ma romváros Észak- Szíriában. És a Nazareti völgyről, mely egy földrajzi egység, Eblától dél-délkeletre. Az ásatásokról keveset lehet hallani, a kutatások eredménye szándékosan ferdített, az egész téma zárolt.

Látszólag hasonló a leletanyag: 15 ezer agyagtábla, stb., mint a többi térségbeli városé, Mári, Ugarit, …

Miért mégis ekkora a csend?

Mi köze a magyarságnak ehhez a területhez?

S vajon miért robbantanak, bombáznak és harcolnak utóbbi időben a közelében?

Mért hintik tele a médiát hamis információkkal és csinált filmekkel?

Mi lehet akkora tét, hogy a világ legnagyobbnak számító két fő hatalmának elnökei zárt ajtók mögött tárgyalnak?

Előbb nézzünk meg egy mesekönyvbe illő élet-illusztrációt:

A táj dimbes-dombos, távolabb magasló piramis-alakú hegyek láthatók, melyeken teraszosan gyümölcsösök zöldellnek. A levegő kristálytiszta, a rétek üdék, a patakok hangját a madarak csiripelése vidámítja. Amerre látunk, apró bárány-nyájak legelésznek békésen, néhol lovak és szamarak.

Ligetek láthatók szerte: magas ősfák, gyümölcsfák, virágzó cserjék, rózsa és szőlőlugasok harmonikusan váltják egymást. Maga a látvány szabadsággal és jólét érzésével tölt el. A zöld tájban csoportokban, de nem zsúfoltan egyszerű, finoman díszített épületek vonzzák a tekintetet. Ezek olyan kézműves műhelyek, melyek felső szintjén maga a mester és családja lakik. Több műhely van egymáshoz közel, ezek részben közösen dolgoznak. Kerítések nincsenek, a tér lazán berendezett. Körülöttük illatos virágok, a lugasok alatt padok, a források szépen megmunkálva csobognak. Ahogy haladunk, egyre több hasonló műhely-csoport bukkan fel, köztük sétálókkal. A magas, öreg fák árnyékában hol asszonyok szorgoskodnak, kalákában valami kézi munkával, hol gyerekek játszanak körtáncot, énekelnek, zenélnek, vagy valami közös építéssel, fúrás-faragással vannak elfoglalva.

Az épületek természetes anyagokból vannak építve, s bár egyszerűek, mégis látható a gondos ívelés, az igényes megmunkálás, a többféle anyag együttes használata. A műhelyekből hangok szóródnak, többen vannak bent, és munka közben beszélgetnek, nevetnek. Az étkezéshez egy közös konyhát és nyitott teraszos-tornácos étkezőt használnak, ahol jó lenni, jól esik az étel. Felváltva, valamilyen praktikus beosztás szerint mindig mások készítik az ételt, de több család együtt ül asztalhoz. Legelőször hálát adnak az ételért, majd csendben, áhítattal elfogyasztják, és megbeszélik a következő napi-heti teendőket. Valamint a műhelyekben, vásárban, közösségekben tapasztaltakat.

A gyerekek tanulása korosztályonként és együtt is történik. A mesélésben, rajzolásban, éneklésben, építésben, játékban több év is összevonható. Minden nap valamilyen kézimunkában szorgoskodnak, mindenki halad a maga tempójában, míg nem elkészül. Majd hozzáfoghat a következőhöz. Minden anyagot meg kell ismerniük, és az egyéni megmunkálás mellett meg kel tapasztalniuk a közöset is. Saját elképzelésük, tervezésük szerint közösen építenek valamit, ami maradandó, hasznosítható, és elkészülte után is a tanulást szolgálja. Ilyen módon készülnek el az állattartó udvarok berendezései, vesszőből, sárból, fából vannak megmunkálva. Játszóházak, kicsi műhelyek, növényből futtatott kis szentélyek tarkítják a teret. Egymástól kissé távolabb látunk kis színpadokat, zenélő kutakat, árnyékos-lugasos éneklő-zenélő pavilonokat. Némelyikben maguk szórakozására, jókedvűen zenélnek felnőttek és gyerekek, együtt is. Aki arra megy, megáll és magába szívja az édességet, vagy csatlakozik.

Itt-ott méhkaptárak láthatók, általában a gyümölcsösökben. Onnan a finom viasz illat árad. Apró műhelyekben készülnek a viaszportékák, a kenőcsök, illatos szelencék, a gyógyító növények feldolgozása.

Ahogy haladunk a város közepe felé, egyre több műhelyt látunk, ahol a közösségek együttesen dolgoznak valamin.

A tájban sűrűn láthatók olyan kövek, vagy fából készített szobrokhoz hasonló tárgyak, melyek többféle technikát ötvöznek. Ezek is itthon készültek, mint ahogy a házak és parkok berendezései.

A város közepén egy hatalmas templom áll. Minden részlete maga a csoda. Aprólékos kézimunkával, finoman kidolgozva. Tágas, világos és békés. Jó idejönni. Elsőre senki se gondolná templomnak, hanem inkább egy hatalmas körsátornak, melybe sok ember is elfér egyszerre. De a helyiek számára ez a Szent hely. Élő szentély.

Itt hangolják az országot. Egy hatalmas harangláb áll a közepén, amiben több fémötvözetből készült harang és csengettyű lóg.

Minden nap, napfelkeltekor gyönyörű harangjáték hallatszik a templomból. Hallani mindenfelé.

Az ország királynője a hanggal együtt küldi az áldást, a bőség áldását népére, a tájra, a növényekre, állatokra.

Valójában ős a BL, a Bel, Boldogasszony.

Ilyenkor az egész város apraja-nagyja kilép az ajtón, a kert harmatával, virágillatával egybeolvadva köszöntik a Napot, és a harangjáték után hálát adnak Istennek. Van, ahol finom énekhang válaszol, máshol csak a csend hangja lüktet a szívekben. Minden nap ünnep a lelkükben. Varázslat, amiből egész nap táplálkoznak. Így béke és öröm jellemzi a közösséget. A harang a szíveket köti össze.

A templom közelében írnok-műhelyek vannak, ahol írni-olvasni tanulnak, illetve a felelősök írják a város történetét. Valamint a messziről érkező vendégek, átutazók elbeszéléseit más tájakról, emberekről. A történetírásokat több példányban is lemásolják, hogy elküldhessenek messzebb élő testvéreiknek belőle. Ők meg küldenek a sajátjukból. Így egy egész nagy földalatti könyvtár fogadja a táblákat, tekercseket.

A városban nincs szükség semmiféle törvényekre, mivel az égi törvény a lelkekbe van írva, a Királynő pedig szinten tartja a működési „rezgését”. Minden lényben az Igazság hangja szól, ehhez igazodnak a cselekedetek és a közösség mindennapjai.

A földeken, kertekben megtermelt javakat begyűjtik és gondosan feldolgozzák, majd tárolják. Hatalmas raktárakban be van gyűjtve gabona, víz és olyan fontos élelmek, melyek szükség esetén elővehetők, hogy ne maradjon a nép szegénységben. Valójában nincsenek is szegények, sem gazdagok. Mindenki gazdag és elégedett. Bármennyit elvehet az élelemből, és mindenféle ruhanemű elérhető. Házaikat kalákában építik, s mivel könnyűek, hamar elkészíthetők.

A műhelyekben készülnek a házhoz, a házkörüli élethez minden bútor, eszközök, berendezések. Úgyszintén a szállításhoz, emeléshez, építéshez is.

Egyszerre tanulás és gyakorlás folyik a műhelymunkában és az élet maga az iskola. Külön iskola nincsen.

Maga a tér, a kert, a rét, a műhelyek fogadják be a gyerekeket, ifjakat.

Messziről is sokan jönnek, akik gyönyörködnek a szépséges tájban, sétálnak, vagy elmennek a vásárba. Többen kérik, megrendelik a műhelyekben a mindenféle portékát. A lószerszámoktól kezdve, a ruházaton keresztül a díszekig. Legnagyobb öröm akkor van, amikor egy újabb szentély helyének kijelölésére kérik a királyt, és ezután a műhelyek készítik a berendezéseket.

Az országban béke honol, az emberek vidámak, énekelnek, táncolnak önfeledten, együtt élnek a kerttel, a vízzel, a Nappal, a Királyukkal és Királynőjükkel.

Isten és egymás szeretete a legfőbb törvény, minden mást a jó szomszédság nevében döntenek el.

Senki nem siet sehová, nincsenek hivatalok és adószedők, mindenki önmaga lehet és alkothat örömére. Semmi nem korlátozza a belső szabadságot és a közösség erejét. Nem vágynak másra, nem veszik el másét, mivel nincs rá szükségük, mindent képesek megteremteni maguknak. Nincsenek fegyelmező és retorziós eszközök, nem is tudják ez mit jelent. Minden férfi saját párjával él és boldog, minden nő egyenértékű férjével. Mielőtt gyermekeket fogadnak, elkészítik magukat és azokat a lelkeket hívják, akikkel összetartoznak. Ezért a gyermekek is boldogok, felszabadultak, kreatívak.

Az országban nincs pazarlás, minimális a kereskedés, nincs hiány sem, mert okosan Istenre figyelve termesztik a gabonát, és minden mást. Az időjárás kiegyensúlyozott, mivel a közösség is nyugodt, tisztelettudó, alázatos.

Tudják, hogy saját gondolataikkal, de leginkább szívükkel teremtenek bőséget, harmóniát, boldogságot, Istentől pedig áldás jön válaszképpen.

…………………….

Ez a ma mesésnek tűnő életrendszer jellemezte EBLA KIRÁLYSÁGÁT egészen Kr. előtti 6-4 ezer évig. Később valamelyest növekedett az építmények száma, de belső szentséges életformája, működési rendje hosszan még tartotta magát. Feljegyzések sokasága említi, s bár nem értjük miért, de mindig valami magasságos és fényes kisugárzás érezhető. Mint elérendő, vagy mint bekebelezendő célt látjuk. Az is kitűnik, hogy valami oknál fogva nem volt egyszerű elfoglalni, meghódítani, lerombolni.

Felváltva volt használatos az EBLA és SALEM név, mely egyaránt fémjelezte az országot és fővárosát . BL és SLM.

Mindkettő egy minőséget, életrendet, közösségi formát takar.

Magyarul így hangozna: BoLdogasszony királyi székhelye, SÓLYOM vagy netán SeLYeM fényes, szabad országa. Ebben a „hitvallásban” minden ősiségünk benne van.