A Majom és a Krokodilus meséje
A Majom és a Krokodilus meséje pedig így szól:
Hosszú-hosszú idővel ezelőtt élt egyszer egy majomcsalád, amely az erdő közepén, egy magas fa tetején lakott. Volt egy anyamajom, meg egy apamajom, két kis lánymajom és egy kis fiúmajom. A két kis majomkisasszony igen jól viselkedett és mindenben szótfogadott az anyjának, megtanulta, hogyan himbálódzzék a farkánál fogva és hogy mindig tartózkodjék a vékony ágakon, amelyek nem bírnák el valami ellenük acsarkodó veszedelmes állat terhét.
Megtanította őket arra, hogy milyen gyümölcsöket ehetnek, milyen ételektől lesznek betegek, hogyan fésüljék a bundájukat az ujjaikkal, hogy a szőrük sima és rendes maradjon.
A kis majomFIÚ azonban NEM AKART HALLGATNI AZ ANYJÁRA mert ÚGY KÉPZELTE , hogy Ő A LEGOKOSABB majom az egész erdőben.
Túl rátarti volt ahhoz, hogy a nővérkéivel játsszék; inkább magányosan szeretett sétálgatni a fák tetején.
Egy szép nap az erdő közepén egy nagy tisztást talált, ahol EMBERI LÉNYEK éltek. Gondolta: ez valami nagyon előkelő majomfajta lehet, amelyről eddig még sohasem hallott. És rögtön azt mondta magában:
„EZ AZ IGAZI NEKEM VALÓ TÁRSASÁG, és IGYEKSZEM majd pontosan HOZZÁJUK HASONLÓVÁ válni."
Látta, hogy ezeknek nincs farkuk, így hát a maga farkát a karjára vette, mintha vinne valamit. De miután már megszokta, hogy a kapaszkodásnál segítségül használja, most GYAKRAN LEESETT a fákról és jól ÖSSZE-VISSZA ZÚZTA MAGÁT
De még EBBŐL SEM OKULT!!
Azt is megfigyelte, hogy az emberi lényeknek
nincs szőr a testükön, megpróbálta tehát kitépdesni a bundáját, hogy hasonlóbbá váljék hozzájuk.
De OLYAN FÁJDALMAT OKOZOTT MAGÁNAK és a csupasz helyeken annyira fázott, hogy ezzel utóbb mégis felhagyott.
Akkor aztán egyszer csak EGYEDÜL látott egy ilyen emberi lényt az erdőn.
Odament hozzá s azt mondta neki:
- Szeretnék a ti majomtörzsetekhez csatlakozni.
Na már most, ez az emberi lény igen BÖLCS EMBER volt, aki ismerte az állatok beszédét s ezt felelte:
- Mi nem vagyunk majmok; MI EMBEREK vagyunk.
Mire a majom azt mondta:
- Hát akkor ÉN IS SZERETNÉK EMBER LENNI.
Erre a bölcs ember felvilágosította:
- Eljön majd az idő, amikor az erdő minden állata emberré válik.
NE LÉGY TÜRELMETLEN.
Amikor BETELIK AZ IDŐD TE IS ELHAGYOD A MAJMOK TÁRSASÁGÁT, és MEGISMERED az EMBER MAGÁNYOSSÁGÁT.
TANULJ MEG MINDENT, mint majom megtanulhatsz és ezáltal GYORSABBAN MEGTANULOD A BÖLCSESSÉGET.
És ne hordozd a farkadat a karodon!
HA NEM HASZNÁLOD azt, amit az ISTENEK ADTAK neked, egy szép napon majd MEGSIRATOD A HIÁNYÁT.
A majom ezen nagyon felbosszankodott, mert még mindig azt hitte, hogy az ember tulajdonképpen csak egy különleges majomfajta, amely azonban túl nagyra tartja magát ahhoz, hogy vele játsszék - éppúgy, MINT AHOGY Ő TÚL NAGYRA TARTOTTA MAGÁT ahhoz, hogy eljátszadozzék a nővérkéivel.
Ezért aztán nagyon durván RÁVICSORÍTOTT A BÖLCS EMBERRE és ELSZALADT, be az erdőbe.
Egyszer aztán a folyó mentén sétált - még mindig a karján cipelve a farkát - s akkor meglátott egy tutajozó embert, mire azt mondta magában:
„Ugyanezt fogom én is csinálni, akkor végre EL FOGJÁK NEKEM HINNI, hogy ÉS IS az Ő majom FAJTÁJUKHOZ TARTOZOM."
Meglátott a vízben valamit, amit egy fatörzsnek nézett és rögtön rá is szökkent. Elkezdett lefelé haladni a folyón, mire roppant NAGYSZERŰNEK és FONTOSNAK ÉREZTE MAGÁT.
A fatörzs azonban hirtelen két nagyon gonosz szemet nyitott ki és azzal ránézett. Akkor jött csak rá, hogy egy KROKODILUS!
Annyira megijedt, hogy beleugrott a vízbe és roppant gyorsan elúszott.
De éppen, ahogy elérte volna a partot, a krokodilus - zsipsz-zsupsz! - LEHARAPTA A FARKÁT.
MIKOR aztán HAZABALLAGOTT AZ ANYJÁHOZ , a többi majom, akikkel eddig büszkeségében nem akart játszani, ujjal mutogatott rá, kinevette és rávicsorgott.
SENKI SEM SAJNÁLTA, KIVÉVE AZ ANYJÁT, AKI természetesen VÁLTOZATLANUL SZERETTE , BÁRMILYEN UNDOKUL is VISELKEDETT.
Nem sokkal azután NAGY VIHAR TÁMADT és a fa, amelyen laktak, oly erősen hajladozott, hogy a szegény majom,AKI NEM TUDOTT többé KAPASZKODNI a farkával, fejjel LEZUHANT és MEGHALT. és meghalt.
Mielőtt egy év eltelt volna, ÚJRA MEGSZÜLETETT UGYAN ANNÁL AZ ANYÁNÁL.
Most már GYORSABBAN TANULT meg a farkánál fogva hintázni, mint az anyának eddig bármelyik gyereke és MEGSZÍVLELT MINDENT, amit az ANYJA MONDOTT neki - Ő LETT A LEGKEDVESEBB, LEGBARÁTSÁGOSABB majom az egész erdőn.
Mert most MÁR TUDTA, hogy a BÖLCSESSÉGET és a BOLDOGSÁGOT CSAK A TAPASZTALÁSBAN lehet megtalálni, amelyet a BÖLCS ISTENEK RENDELKEZÉSE SZERINT MINDENKINEK MEG KELL TANULNIA.
részlet. Anubis. A bölcsesség könyve
Ajánlom fiamnak, aki épp "tanul"...és süllyed. Remélem, most nem hal bele.... :(
