A MAGYAR ŐSTÖRTÉNET KINCSESTÁRA II.
A MAGYAR ŐSTÖRTÉNET KINCSESTÁRA 2/2
kép- Dávid Júlia
IDŐRENDI VÁZLAT A KEZDETEKTŐL KR. U. 907. JÚLIUS 7-IG
Egyiptomi királyi cím volt az akkor Pator-nak írt BÁTOR, több ilyen helynév van, és még Báthory fejedelmünk is volt. A Sinai- félsziget déli része, a Bakon, Bak Hona Ménes király óta szerves része volt Egyiptomnak, megvan ez nálunk is BAKONY változatban. Jól ismert egyiptomi határvidék volt északon a Zala vagy Szala, mindkét formája ismert itthon is. Az első egyiptomi királyok TATA és PAPA neve érdekes módon ismétlődik városaink nevében. Gyakori a Ramása, Ra (Úr, Napisten) Mása név Egyiptomban, de nekünk is van RAMOCSA helynevünk. Az egyiptomi Est-An-Úr, Est-Hon-Ura királycímet öt királyunk viselte, ebből Estár Úr utóbb István lett. Ahol a magyar királyok székeltek, azt a várost nem véletlenül nevezték el Est-Er-Gomnak, Est Úr Honának, ESZTERGOMNAK.
Egyiptomi neveket duplikáló helyneveink mellett tucatszámra vannak olyanok is, amelyek Kis-Ázsia, Szíria, Kánaán és Palesztina területére utalnak, általában tehát a Földközi-tenger keleti partvidékére. Ezekben az országokban állt egy ARAD, egy HALÁP, ma Aleppo, BARÁT, ma Beirut és egy ÁRPÁD, ma Erfat nevű város, továbbá egy BÜKK-völgy és egy KISHONT nevű folyó. Megtaláljuk Magyarországon a Trója helyneveket is, a Régi Kelet híres Turia városának duplikálóit TURJA, TÜRJE, TORJA alakban. Sok településünk ismétli Fönícia helyneveit, amelynek lakosait az egykorú szövegek Panig, Panik alakban emlegetik. Magyarországon ezt ismétli a PINKA, PANKOTA, PANKASZ, PANCSOVA, PANNON (Pan-Hon) név, ez utóbbi Dunántúl országneve lett a római uralom idején. A Pan név Bán alakját nagyobb területek, főnökségek jelzésére szoktuk alkalmazni, különösen a Szék (Ság, Ség) helynévképző kíséretében, pl. Ozorai BÁNSÁG, Sói BÁNSÁG, Macsói BÁNSÁG, SZERÉMSÉG. A Régi Keletről átvett helynevek sorában szerepelnek a Hét szóval összetett nevek, aminők a Dunántúl HETÉS vidéke és a HÉT, HETE, HETÉS, HETÉNY községnevek, amelyek a kis-ázsiai Hétország, Héti Ta nevét folytatják. Ugyanilyen a keleti Pilis - Ta, Palesztina nevét folytató sok PILIS név, PILIS-vármegye, PILIS-hegység, valamint a Pilis szóval összetett több helynevünk. A régi-keleti Pilista országot öt vezérből álló kormányzótanács vezette és ezt a tanácsot Szerénnek (Seren) nevezték, amelyet aztán országnévként is használtak a megfelelő értelemhatározóval. Amikor a lakosság onnan eltávozott, jelentős részben Magyarországon talált új otthont és új lakóhelyét is Szerénnek nevezte SZERÉM alakban. Akik közülük a Dráva-Száva közén telepedtek le, lakóterületüket SZERÉMSÉGnek nevezték és valószínűleg ugyanők laktak Krassó-Szörény megyében is.
Az ókori istenneveket magába záró magyar helynevek meglehetősen nagy csoportot alkotnak. Az ilyen helyneveket elég könnyű felismerni, mert bennük legtöbbször a Napisten Ra, Magúr, Égúr, Szemúr, Kerekúr vagy Macska neve szerepel. E valósággal százszámra található Napnevek mellett gyakori az egyiptomi tudó és isten-király Tóth (Tudó) neve, meg a szíriai-kánaáni főisten, Bál neve. E szent nevek a Duna-medencében mindenütt megtalálhatók, de legsűrűbben mégis Dunántúl, Erdélyben és a Felső-Tisza vidékén szerepelnek.
A Ra (Ur) név hegyek, folyók és emberi települések nevében egyaránt használatos. A régiek ugyanis úgy tudták, hogy a hegyek és folyók az isten (IZ-TEN, sumérból BJF-től) legkedveltebb tartózkodási helyei. Lakóhelyeiket pedig azért nevezték így, mert azokat ezen a módon isten védnöksége alatt állónak nyilvánították ki, vagy pedig azért, mert a lakóhelyen istenháza állott, tehát az Ra-Hona vagy Égúr-Széke (Egerszeg) lehetett. Magyarországon a Napisten a következő hegyekben lakott: Ra-Dna (Ra-Tanya), Ru-Szka (Ra-Széke), ReTyezát, Mát-Ra (szószerint Föld Ura), Fát-Ra, Tát-Ra (Tudó, Tóth isten, Ra-Tóth lakóhelye), Mag-Ura. A Magura jól ismert csiszolt kőkori isten és a mi népünk (Magor hívei) neve, amelyet a Régi Keleten és a Balkánon Makura, Magara, Megare, Magina alakban számtalanszor alkalmaztak. Van nálunk is Erdélyben és a Felvidéken több helyen.
Ra Napisten neve folyók nevében: Ist-Er (Duna) a legrégibb időkből, Eger (Égúr) patak, továbbá Mu-Ra, Nyit-Ra, Né-Ra, Rá-Ba, Ri-Ma, Ma-Ar-Is (Maros). Lakóhelynevek: RaMonya, Ra-Mocsa (Ra-Mása), Ra-Hó, Ra-Kos vagy Rákos, Mak-Ra, Mah-Ar-Ta, MozsOr, Mecs-Er, Mak-Ar-Ja, és így is: Kis-Ar, Nagy-Ar, Szacs-Ar, Asz-Ar, Nád-Or, Mod-Ra, Mod-Or. Az Égúr kifejezéssel alkotott nevek (Eger, Egres) tobzódnak Dunántúl és az Erdélyi-medencében. Legismertebb formája az Ég-Ur-Széke, Egerszeg, amely hajdani istenházáról vagy áldozati helyről tanúskodik. Az ilyen helynevek a keresztyénség alatt is gyakran fontos kultuszhelyek maradtak, mint pl. Zágráb, Az Ég Úr Hab városa esetében látjuk, benne a pap (ab, hab) nevével. A mai Eger patak nevét Anonymus még Ég-Úr alakban írta, a mai Ikervár régen szintén Ég-Ur-Vár volt, amely a mai Egervárral együtt egyformán az Ég-Ur-Vára értelmet őrzi.
A Napisten ókori Szemúr neve (Szemes, Szem) szintén sok helynevünkben megmaradt, bár szókezdő hangja néha már Cs, Z, Zs hangra változott. Szem-Es, Szom-Or (Szemúr), Szom-Or-Óc, Szem-Et, Szom-Od, Szem-Ely (Szem-Hely), Csém (Szem), Csoma, Csom-Or, Csőm-Öd-Ér, Zom-Bor, Zsom-Bor, Süm-Eg, Som-Or-Ja, Som-Úgy (Szem-Egy). Az összetett nevek második tagja néha világosan utal a hajdani áldozati helyre pl. Som-Berek, SomLó, Som-Kerék. Külön kiemeljük a Szemistennek szentelt két folyónk, a Szamos (Szemes) és Temes (Szemes) nevét, melyek mindegyike a lenyugvó Napistent idézi a Régi Kelet szóhasználata szerint.
A Napisten ókori Karika, Kerék neve a Nap tányér alakjára vonatkozik s helyneveinkben Kerek, Korong és Kör változatban szerepel. Az ókorban a Kerék helyeken istenháza szokott állni, amire a másik összetevő szó néha közvetlenül utal: Kerek-Egyháza, Kerekes-Kápolna, Mogyoró-Kereke esetében. Ugyancsak a Napisten Kör neve szerepel Kör-Mend, Kör-Ös megye nevében, és három folyónk - Körös, Kerka, Karassó - nevében. A Tudó (Tóth isten-király) neve megmaradt nálunk a Rátót (Ra-Tóth), Tét, Tát, Tata, Déda nevekben, valamint a Tátra (Tóth Ra) hegység nevében.
A napvallással kapcsolatos magyar helynevek közt kell említeni az Est és a Kel szóval képzett neveket, Nap-este illetve Nap-kelte értelemben. Említettük már Ist-Er és Est-Er-Gom nevét, most hozzáfűzhetjük az Ost-Or-Os patak nevét, továbbá az Est-Úr-Háza és Est-ErHázy neveket. A Nap keltét jelző Kel, Kél, Kelő, Kálló-val összetett nevekre sok a példa: Kol-Ta, Kalo-TA, Kalo-Csa és a Kálló-val összetett nevek. Kolozsvár 1480-ból származó pecsétjén a név így szerepel: Col-Us-War, Kelő-Ös-Úr az ókori napvallás fogalmi készlete szerint, vagyis a Felkelő Napisten városa, röviden Keleti Város, - szemben a Nyugati Város értelmű Esztergommal. Megerősíti e nyelvészeti és kultúrtörténeti felismerést az, hogy a város címerében gyakran szerepel a sugarakkal ábrázolt felkelő Nap képe (KEL), továbbá a Hold (UD) és a nyolc ágú csillag (AN, uN, oN), amely elemek a város nevét az ősi képírás módszerével szintén KEL-UD-ON-nak, azaz Kelet-Honnak írják, a mezopotámiai Kaldea, az urartui Káldi és a britanniai Kaledónia mintájára. Nem kevésbé fontos további mozzanat: Kolozsvár megvolt már a római korban, amikor Napoca-nak hívták. Ebben a rómaikori névben szintén a Nap szavunkat látjuk, a Régi Keleten szokásos bezáró magánhangzóval (Nabo, Napo) és kibővítve az ország értelmű Kő szóval. Tehát már a római kori városnév összetevő elemei is magyar szavak, az a név is a Nap-város értelmet hordozza.
A magyarországi ókori helynevek harmadik nagy csoportját az jellemzi, hogy a nevekben a földrajzi mozzanat régi, ma már nem használt szavakkal jut kifejezésre. A most tárgyalás alá kerülő neveket is könnyű felismerni, mert az újabb keletű nevekben a földrajzi mozzanat a háza, -földe, -telke, -mezeje, -erdeje és hasonló szavakkal jut kifejezésre. A régi helynevekben ugyanilyen szerepben ókori szavainkat találjuk, aminők a föld jelentésű MAT (Ma, Mat, Mad, Met, Mét), Kő (Ka, Ke, Ki), Ta (föld, talaj értelemmel Ta, Te, Da), a víz jelentésű BIZ, és BOR (Pis, Pisz, Pes, Bisz, Vis, Bor, Por), a lakóhely jelentésű (H) ON (On, Ony, Hon, Ana, Anya) és SZÉK (Szeg, Ség, Sék) alakokban fordulnak elő. E régi szavaink, mint látható, az összetételben hangtanilag illeszkednek a megelőző szóhoz, úgyhogy önálló jellegüket látszatra elvesztik és értelem nélküli képzőknek tűnnek fel.
MAT-elemmel képzett: Doz-Mat, Gyar-Mat, Kecske-Mét, Nyír-Mada, Nagy-Mad, Máta, Máté-Szalka.
KŐ elemmel képzett: Bács-Ka, Szabad-Ka, Barát-Ka, Raj-Ka, Rát-Ka, Pát-Ka, Dobo-Ka.
TA elemmel képzett: Ágo-TA, Bak-Ta, Bó-Ta, Bucsu-Ta, Bago-Ta, Galán-Ta, Csász-Ta, Har-Ta, Sá-Ta, Ina-Ta, Kádár-Ta, Szalon-Ta, Szalán-Ta, Debré-Te, Bezé-Te, Kaján-Ta.
VÍZ elemmel képzett: Pis-Kö (Víz-Kő), Dráva-Pis-Ki (Dráva vize mellett lévő föld), Pis-Kár-Kos, Pisz-Ke, Püs-Ki, Lozs-Ony (Pis-Hon), Pozse-Ga (Pis-Kő), Pest (Pis-Ta), Pacsa, Pacs-Er, Bisse, Bíze, I3es-Ence, Vise-Grád, Vis-Ke, Vis-Onta. Folyók esetében: Kulpa -Cola-Pis, Duna - Danu-Bis, Tisza - Ti-Bis-Is.
BOR elemmel képzett (VIZ értelemmel): Bora-Ta, Bar-Anya (Bor-Hona), Bor-Szék, Bor- Sa, Bor-Sod, Zom-Bor, Somo-Bor, Bél-Bor, Tala-Bor.
HON elemmel képzett: MOS-Ony, Pozs-Ony, Bor-Ony, Báb-Ony, Bak-Ony, Csornát-On, Pat-Ona, Batt-Onya, Bar-Anya, Bez-Enye, Ra-Hon-Ca, Ro-Honc.
SZÉK elemmel képzett: Bor-Szék, Bükk-Szék, Magyar-Szék, Fehér-Szék, Báta-Szék, Három-Szék, Róna-Szék, Ber-Zék, Szeréin-Ség, Eger-Szeg, Szilágy-Szeg, Bakony-Szeg, Körös-Szeg, Bor-Szeg stb.
Mező és Erdő szavunk is jelen van sok helyen, ezeket nehéz az újabb keletűektől megkülönböztetni, mert e két szó hangtani alakja évezredek alatt alig változott. Kivétel Erdély, hiszen latin megfelelői - Trans-Sylvania, Ultra-Sylvania mindig jelezték, hogy Erdőségen túli" területet értettek alatta. Különösen igaz ez, ha a Kárpátok ívén kívülről nézzük a dolgot.
Herodotos szerint Kr. e. I 500 táján a kelet felől érkező szkíták is egy nagy erdőség felől jöttek, ez volt Ur-Artu a Kaukázus alatt, de a Nyugat-Európába menő magyar népek is használták e kifejezést, tőlük ered Franciaország egyik nagy erdős tájának neve, Ardennes, Erdő Hona.
Az a néprajzi kép, amely a Duna-medence helyneveinek elemzése alapján szemeink előtt kibontakozik, főleg az egyiptomi kultúrkörből eredő népesség nagy szerepét tárja elénk. Úgy látszik, az ő túlsúlyuk és vezető szerepük a Felvidéken és Erdélyben a bronzkor folyamán is fennmaradt, amíg a turáni néphullámok beözönlése az ország keleti határain át el nem kezdődött, tehát kb. Kr. e. 500-ig. Egyebütt az országban, nevezetesen a Dunántúl, a Dráva és Száva közén, valamint a Maros folyó vonalától délre és Bihar és Arad megyék területén a bronzkor folyamán lényeges eltolódás keletkezett: ide a bronzkor második felében az a népesség telepedett be, melyet ősi lakóhelyéről, a Régi Keletről a szemiták űztek el a Kr. e. II. és 1. évezred fordulójára eső századok folyamán. Ezek az utóbb jött magyar honfoglaló néphullámok abban különböztek elődeiktől, hogy hitéletük fő formája nem az égi vagy napvallás volt, hanem a termékenységi kultusz és istenüket nem Ra-nak, hanem Bál-nak nevezték. Következőleg, ahol ők a Duna-medencében letelepedtek és új falvakat hoztak létre, azok nevébe gyakran ezt a Bál (Béla) nevet foglalták bele, annak védnöksége alá helyezték életüket. Bál összetételű helyneveink - Bál, Bél, Pál, Pél - különösen Zala, Somogy és Veszprém megyék területén, vagyis a Balaton körül sokasodnak, amely tó a Bál-Otthon középpont ját alkotta. A zalai Belatinc, a baranyai Bél, a somogyi Bálványos (Bálvány- Bál Hona) és a soproni Beled a Balaton tó körüli hatalmas Bál-település nyúlványainak tekinthetők. A második nagyobb összefüggő magyarországi Bál-terület Arad és Bihar megyékben alakult ki, ahol több mint harminc Bál nevet ismerünk, jórészben a hatalmas Bél-hegység vidékén. Heves megyében az Eger felett emelkedő Bél-Kő fontos áldozati helyük lehetett. Külön is figyelemreméltó, hogy Bál isten nevét négy Árpád kori királyunk használta trónnévként Béla alakban, amely körülmény ez utóbb jött népesség nagy lélekszámát, súlyát és befolyását tükrözi a turániakkal együtt kialakított végleges Magyarországon. Összesen 2052 ókori eredetű helynevet lehetett így feltalálni.
Kő- és bronzkori magyarul olvasott szövegek:
A kökénydombi Vénusz Kr. e. 3000 tájáról szülő nőt ábrázol, "beszélő" szobor: Ezeket a mamákat Úranyó a kis széken segíti.
A zengővári Vénusz a rézkorból származik s a ménhír szobrok stílusában az is anyát ábrázol, aki gyermekét szoptatja: Máter gyermekét szoptatja.
A budakalászi vörös agyagszekér: Magyarok Ura Őriz.
Bronzkori, 11 cm magas, kétfüles korsó rovással: föníciai V és S, VIS alakban hangzósítva, VÍZ. Ma is használjuk, nem is keveset: Jó Ra (Nap) kelt, Jó reggelt.
Összegzésként: Új történeti tudatunkban ezért központi helyet kell biztosítanunk annak az igazságnak, hogy a magyar nép Kr. e. 3300-tól, ha ugyan már nem régibb idő óta, folyamatosan lakik a Duna-medencében.
Kr. e.1999-1000 Kaukázus, Georgia, ÉK.Törökország, CSI
Szabiria-Ómagyaroszág szubir-szabir-magyar népességgel lakott független terület. II. Ramszesz (Ra-Mása) idején (1290-24) hun-magyar népesség.
Kr. e.1900 Törökország Szíria BT 214.o.
A hun-magyar népág egyesülése a Földközi-tenger keleti öble körül is végbemegy. (UR) PIT KHANA, Árpád Hona és fia AN-I-TAS, Huni Törzs Ura első királyaik neve, északi (kaukázusi) magyarok. Ugyanakkor a déli magyarok HET-TUS várát lerombolták.
Kr. e. 1900-1650 Balkán BT III.22., 23. o.
A Balkán benépesítésének második hulláma Kis- Ázsiából történik. A sok magyar értelmű és magyar eredetű helynév azt bizonyítja, hogy a Kr. e. III. és II. évezred folyamán, a görögség kialakulása előtt, szintén sűrű magyar nyelvű népesség létezett. CSERÉP József: Magyar nyelvű nép a hellén hőskorban című tanulmányában (Ethnographia, 1910.) a magyarság balkáni jelenlétére hívta fel a figyelmet, ACZÉL József Ősgörög eredetünk című munkájában (Veszprém, 1927) háromezernél több magyar értelmű görög szóra hívta fel a figyelmet.
Kr. e. II. évezred Mezopotámia GK
Ibi-Zuen (Ibi-Sin), Ur utolsó sumér királya alattvalóival fogságba kerül és szétszóródik a méd, örmény hegyvidéken és iráni szórványokban. Leszármazottaikból népek keletkeztek.
Kr, e. XVIII. sz. Mezopotámia BT. 213.o.
Babilonra száll a Keleti Birodalom fősége, HAM-UR-ABU, Hun ÚrHab, Hammurábu királyra.
Kr. e. II. évezred első századai Mezopotámia PV
A kasszuk (asszuk, úzok) az utolsó szumir hatalmi megdöntése után Hammurápit támogatják lovas és harci kocsis alakulataikkal. Az új fegyvernemeknek nincs ellenszere. Hammurápi dinasztiájának bukása után hat évszázadon át áll fenn Babilónia. A gyalogkort felváltja a lovaskor.
Kr. e. 1746- 1731 Mezopotámia PV
Gandás, az első kasszu uralkodó, országukat Kur- ten-iz (Teniz országának) hívják. A kasszú lovasság vérségi kötelékre épült törzsekre, nemzetségekre tagolt társadalom volt. Központja a Zab folyó partján épült Asszur (Ló-város szumir nyelven). További városok közül Dabigu és Paripa neve ismert.
Kr. e. 1740 Katti Birodalom BT 214.o.
TAKAR-NAS, Tábor Nagy (Kr. e. 1680-1650) a HET-TUS ura. Trónneve HAT-TUS-IL, Hét Törzs Ura. Szíria felé terjeszkedve a másik Hétországot is bekebelezi, közös neve KAT-TU, KAT-TI, Kettő, Két Ta, Két ország, birodalmi jelvénye a kettős sas. A Katti név mellett megmarad a Het-i-ta név is.
Kr. e. 1700 Egyiptom BT 227- 230.o.
Egyiptom másfél ezeréves nyugodt periódusa véget ér. A Híres Ajtónál (Sinai-félsziget) - Egyiptom bejárata -kelet felől hyksos néven egy titokzatos nép tűnt fel, amely azon nyomban betört a Deltába, azután villámgyorsan lerohanta Esthont s a Théba vidéki területeket kivéve az egész völgyet az uralma alá vonta. Győzelmük oka egy új fegyver, a kétkerekű, lófogatú harckocsi. Főhadiszállásukat a Delta keleti részén állították fel egy 240 000 személyt befogadó katonai táborban. Ez a katonai tábor volt A-vARis, A Város. Egyiptomi uralmuk százötven évig, Kr. e. I 550-ig tartott és úgy viselkedtek, mintha született egyiptomiak lettek volna.
Hyksos, AR-HIKU-SASU, Öreg Sas országából jöttek - Libanonon át a Magyar, MEGARA völgy és a Bükk, BUKK lapályáról és Lótanyáról, LO-TANU, - aki az Araxes völgyéből intézte gyarmatosító politikáját. Tanulhattak a hettiták, mitannik, hurik lovastudományából, Kánaánt uralkodásukra A-NK-UN-RA, Kánaán neve utal. Bizonyára szerves része voltak a Kr. e. II. évezredben lezajlott népmozgalomnak, amely az Árpádok Kaukázusi gyarmataiból a húri és mitanni népágakat vetette nyugat felé. Eszerint a magyar nyelvű népek hun ágához tartoztak, magyarul beszéltek. Visszapillantva az Őshaza néptörténetére, megállapíthatjuk, hogy árja fajtánk vízözön idejében elkülönült két ága, a hun és a magyar, hosszú külön út után 1. a Tigris és az Eufrátesz völgyében, 2. a nagy Hétita Birodalomban és 3. a Nílus völgyében újra összetalálkozott. Az összetalálkozott ágak egymással testvériesülve, virágzó nemzeteket alkottak, mindenütt kettős királyságokat hoztak létre és kettős hagyományt ápoltak. Ez a "Katti" politikai képlet annyira sikeresnek mutatkozott, hogy amikor Őshazájukat elhagyva máshova mentek országot alapítani, ott is a bevált és ősi szervezkedési formát alkalmazták: a már korábban beérkezett néprészekkel az újonnan érkezettek a teljes jogegyenlőség alapján örök barátságot - vérszerződést - kötöttek, egymással összeházasodtak és mint szilárdan megépített nemzet folytatták életüket.
Kr. e. XVIII.- IX. sz. Kaukázus, Georgia, ÉK Törökország CSI.
Szabir magyar (szavárd magyar) haza.
Kr. e. 1650-1150 Görögo. BT. III.23.o.
A Balkán benépesítésének harmadik hulláma a krétai szigetvilágból származik. Thesszália, Thess-Ária, Tíz Árja törzs lakóhelye, több Makar nevű város volt, Marathon forrásvizének neve Makar-On, Magyar Hon.
Kr. e. 1640 Erdély BT. III. 127
A tatárlaki három agyagtábla készülte. 1961-ben N. Vlassa román régész találta meg. A táblák egy napvárta alkatrészei voltak és naptár készítésére szolgáltak. Szövegük: Ez irány elé jön Isten négy órakor (hónap jele): Rák övön tíz telek után. Másik: A Nap (az Ég ura) itt Rákkor jön A napsugár lyukába. A harmadik tábla a téli napfordulót jelzi, ami akkoriban a Bak-csillagkép havában zajlott le, lyuk nincs rajta, mert Magyarországon az égbolt decemberben általában borult.
Kr. e. 1600 PV
A dákok ettől kezdve Belső-Ázsia felől a Kaukázus felett nyugatnak kanyarodva a mai Dél-Oroszország és Közép-Európa irányában terjednek el.
Kr. e.1600 Katti Birodalom
Katti hadjárat Babilonba. Mintha a kani királyok az Árpád által gyarmatosított összes területeket egybe akarták volna foglalni. Katti a magyar mesék Heted Hétországa.
Kr. e.1578 Kréta BT III. 20.o.
Két kerek, egy kis lyukkal ellátott kőlapocska felirata Krétáról: "iT K.ER.üI aK-aR.I.Ka U.T-Já-Ba aS-Te.Nu uR 11-Szer. AR-NYé-Ka eL-IK-RA eS-eS (- eS-ek). Mai helyesírásunk szerint: Itt kerül a karika útjába Isten úr tizenegyszer. Árnyéka e likra esik. A másik: iT K.ER.üL "a rák" T-I-Z TÁ-Rá,-Ba...", azaz Itt kerül a Rák (Csillag) tíz tárába... E kövek egy napvárta legfontosabb alkatrészei voltak, segítségükkel pontosan állapították meg a nyári napmegállás (solstitium) idejét.
Kr. e. 1550-1100 Egyiptom BT 230.o.
A hyksos néven érkező hun tömegek beolvasztása után óriási harcikocsiparkot szerveztek Egyiptomban. Országuk biztonsága érdekében birtokba vették a Híres Ajtó előterét, majd benyomultak Szíriába és az egész Eufráteszig, Habúrig terjedő vidéket ellenőrzésük alá kívánták vonni, ami azonban már a hettiták érdekkörébe tartozott. A nagy elgondolás érdekében Amén-Nem-Hét, A-Mén-Marat, Amenemhet, - III. Tudó-Mása, Thutmosis, -A Tudós, Athotis és II. Ramás, (Ra (Napisten) -Mása), Ramses királyok sűrűn vezettek hadjáratokat az új területekre, amelyekről minden akkori kincs: temérdek ló és rabszolga, arany, ezüst, vas és drágakő Egyiptomba ömlött. A hagyomány szerint Il. Ramás a Habúr folyón is átkelt és messze északkeletre kalandozott el, egészen az Árpádok ősi fészkébe, talán éppen a hyksosok megbosszulására.
Kr. e. 1550-től Mezopotámia BJF 109.o.-tól
Badiny Jós Ferenc írja a Hammurápi bukása után és a Kr. e. 1200 körüli időkről: ..A Hammurápi-dinasztia eltűnésével Babilon újra sumir lesz. A "Kassita" -nak nevezett nép újraéleszti a sumir tradíciókat. Nem igaz a semitológusoknak az a híresztelése, hogy Hammurápival "a sumir nyelv eltűnt és megszűnt létezni" - hiszen annak az ékiratnak a születési ideje, amelyen a "Teremtés Története" sumirul van leírva, a kassita uralomba esik, nevezetesen Karduniás király uralkodása alatt, a Kr. e. 1500. esztendő körül, miképpen azt Poebel megállapítja.
A kassiták hovatartozandóságát Speiser és Hicks akkor határozzák meg, amikor a kassitákat (akkádul: KUSSU) "Kus fiától -Nimrudtól származtatják". A kassiták tehát kusiták, akik békésen élnek az úgynevezett mitanni-ak mellett, akik "hurrita" nyelvet beszélnek, mely sem indoeurópai, sem semita"... "hanem a kaukázusi nyelvek valamelyike" és az egyik kultúrközpontjukat ma Nuzi-nak nevezik, amelyik "subar település". Viszont a Nuziban talált ékiratok nyelve ugyanaz a sumir, mint a kassitáké.
Így keveri meg a szakirodalom ezt az egybe tartozó etnikumot, hogy a végén senki sem tudja, melyik hova tartozik s a türelmes olvasó azt hiszi, hogy itt megint valami másfajta népről van szó. Pedig a helyzet az, hogy a kusiták- talán éppen rokonaik segítségére jönnek be valahonnan keletről. Hammurápi Babilonjának bukása után tehát a következő helyzet áll elő:
1. Hurrita-mitáni-subar uralom a Delta-vidék északi részén,
2. Káld-sumir-subar uralom a régi Subir-Ki területén és a Van-tó környékén.
3. Kusita-kassita birodalom Babilon centrummal - kiterjesztve a Zagrosz - hegység keleti oldalára is. Mind a három uralom sumir fajú és sumir alapnyelvű - természetesen a fennálló nyelvmódosulásokkal.
A Kr. e. 1200-ban megszilárduló asszír uralom 400 éven át szélesíti a területfoglalásaival az éket e három uralom között, és hatalmi fölényét 600 éven át a legnagyobb kegyetlenséggel terjeszti ki. Az asszír birodalom megszilárdulásakor és a fenti királyságok likvidálásával a mezopotámiai sumir származású nép helyzetét a következőképpen látom:
a) Subarok-hurriták-mitánik-káldok: mindig feljebb húzódnak észak felé a már irracionálissá vált kitérési úton. Az asszíroknak sikerül a Van-tóig feljutni - de az Urmia-tó környéke hatáskörükön kívül esik és ugyancsak a kaukázusi vidék is. Az új letelepedések helyei UR-AR TU, már ma-da-a és mat ma-na-a (Baráth Tibortól tudjuk: a mat kifejezés földet, országot jelent. -A szerk.), vagyis a Káspi-tenger és a Fekete-tenger közti kaukázusi vidék.
b) Kusiták-Kassiták: átkelnek a Zagroszon és behúzódnak a hegyek közé, ahová az igen sok veszély miatt az asszírok nem nagyon törnek be, de sok kellemetlenséget okoz nekik a krónikákban sokat emlegetett kassu nép. Hogy itt laktak a Zagrosz-hegységben, s annak keleti oldalán - tudjuk Sutruk Nahunte elámi király ékiratából, aki K.r. e. l 130-ban a Zagroszig üldözi őket. Birodalmukat Luristánnak nevezik, és ők az alkotói azoknak a remek lurisztáni bronzoknak, melyek művésziességét ma is csodálja a világ... De erősek és élnek. Macedón Sándor is harcolt ellenük. Hiszen Kr. e. 317-ben Antigonos főtisztje Macedón Sándornak (de Kr. e. 306-301. között király). Seleucidot - aki ebben az időben szintén még csak tábornok - Sasában hagyja és ő maga a kusita-kassiták ellen indul, hogy adófizetésre kötelezze őket, de "iszonyú nehézségek után megtörten érkezik vissza seregével és nem sikerült a "fanatikus hegyilakóktól" behajtani az adót". No és ezek után azt is megkérdezhetjük, hogy mi lett a mitánniakkal és a régi SUBUR-föld népével...? A szakirodalom erről nem beszél, de megállapítja azt, hogy a Van-tó környékén létesül egy "káld-királyság" és az Urmia-tó környékén (ahonnan Ziwiyéből előkerültek a remek szkíta aranykincsek) - (amelyeket Bakay szintén szkítának ismer fel. -A szerk. BK 79.0.) - nagy népsűrűsödés észlelhető. Valószínű tehát, hogy az asszír kegyetlenség elől a "nem semita nyelvet" beszélő subar-babiloni és mitanni nép ide, észak felé összpontosítja erőit.
Ezt a néptömeget azonosítja a szakirodalom azokkal a "médekkel", akik Kr. e. 612-ben földig rombolják Ninivét és ezzel véget vetnek az asszír uralomnak. Egyedül a médek voltak elég erősek ahhoz, hogy legyőzzék az asszírokat?
Ugyanis egyáltalán nincsen tisztázva az, hogy kiket kell érteni a British Museum B. M. 21901. sz. Káld Királyi Krónika ékiratában feltüntetett "mat ma-da-a" és "mat ma-na-a" nevű népeken, akiknek vezérük -a szintén nem tisztázott "Umman-manda". (A tisztázást segítheti egy újabb adat, a Kr. e. 673. cím (BK) alattiak áttekintése a szkítákról. A felvetés annál is elképzelhetőbb, hiszen a szkítákról tudjuk, Kr. e. 673-ban is a környéken csatáztak - akkor az asszírok oldalán.)
Mindenesetre nem lehet elenyésző népecskéről beszélni, hiszen a ninivei győzelmet, Asszíria bukásának döntő ütközetét, amelyről a történelemírás úgy tudta, hogy a "babiloni csapatok győzelme" volt, ezt a "mat ma-da-a" és "mat ma-na-a"-i nép egyedül nyerte meg. Egyedül győzte le az asszírokat, mert Nabopolasszar babiloni serege elkésve érkezett. A csata után jött meg és egyetlen tevékenysége az volt, hogy a "mat ma-da-a" -iak becsületességével két részre osztott zsákmánynak a felét átvegye mint szövetséges. (Ugyanez történik Kr. u. 627-ben Bizánc alatt az avar Baján-fi és a perzsák esetében is- mint olvashatjuk majd az említett évszám címe alatt.) Ma médeknek nevezik őket - de szerintem ez a nép szoros kapcsolatban állt fajilag és nyelvileg a mitáni-káld-subar szövetséggel és a szarmatákkal, hiszen Plínius a szarmatfákat a médektől származtatja és Herodotos szkítáknak ismeri el őket. Itt nem az a fontos, hogy a népek eredeti megnevezéseit találjuk meg, hanem az, hogy a Mezopotámiából kivándorlottak útját követni tudjuk. (Hogy is van ez? A méd - mat ma-da-a - szkíta fajilag és nyelvileg szoros kapcsolatban van a mitáni - káld - subar - szarmata és méd - szarmata és szkíta népekkel? Lehetséges, hogy ebben az önmaga körül forgó működben is megleltünk egy újabb fonalat, és egy nép nevének szinonimáit taglaljuk, nem először? -A szerk.) c) Babilon a maga reformált állapotában sumir marad, hiszen nincs olyan asszír uralkodó, aki ellen Babilon fel nem lázad addig, míg végre Nabopolasszar- csaknem 600 év után meg tudja szilárdítani az évszázados babiloni forradalmak uralmát...A háborúknak is más az indítóokuk. Nem területi hódítás, hanem a "kiválasztottság", az isteni "küldetés" érvényesítése az, ami a tömegeket megmozdítja. És ebben a nagy zűrzavarban egyedüli nép a "subar", mely a legrégibb tradíciók letéteményese és így tiszteletet kap minden testvérnépétől, mert azok még tudják, hogy kik a subarok.
Kr. e.1530 Mezopotámia PV
Bábelben II. Burnaburiás autonóm területnek kénytelen elismerni a kasszu katonai parancsnokot, IV. Puzur- Asszurt.
Kr. e. 1520 Égei- tenger BT III. 5.o.
A Santorin (Théra) vulkáni felrobbanása. A lakosság egy része észak felé húzódik, az Égei világ súlypontja Mikénébe helyeződik át.
Kr. e. 1500-tól Közép- Ázsia BT III.135.o.
A Turáni Alföldön árják és kusok keveredéséből magyar nyelvű népek alakulnak ki. Társadalmi és politikai szervezetük szkíta, hun és egyéb neveken volt ismert. Gazdasági és politikai hatalmuk Nagy-Ázsia értékesebb részeire is kiterjedt és jelentős turáni gyarmatok alakultak ki több tájon, mint pl. az Altaj hegység lábainál, ahol aranyat bányászó szkíták éltek.
Kr. e. XVI. sz. Mezopotámia BT 213.o.
KOSA, KASSI uralkodók Babilon trónján. Szerepük 500 évig tart. Ekkor kezdődik a magyar népek vezető szerepének meggyengülése. A sivatagból beszivárgó népek birtokba veszik a magyar alapítású Asszír városállamot.
Kr. e. II. évezred vége Kis Ázsia PV A boghazközi rovott írásleletek.
Kr. e. XIV sz. Közel-Kelet BT 214-216.o.
A Katti birodalom két további hun törzsszövetség bekebelezésével bővül. Az egyik a Tigris és Eufrátesz felső folyása közt kialakuló HURI, Úri, Úr nép volt, a másik a tőlük nyugatabbra lakó MITANNI. Nagyon keveset tudunk róluk. Mitanniból egy pecsétet olvasunk: "Magyarok ezek Arméniából, Árpádok országából" A hurik a Van-tó környékéről Kr. e. 2000 táján lassú mozgással indulnak el. Mindkét nép szimbóluma a hegedű, az Égető kifejezésére szolgált, s a napisten egyik fajta megjelölése volt. Magukat a hegedű-nép részének, húrjának képzelték, országuk HOR-i-TA, Úri föld, királyuk lakóhelye UR-HOI, Úr helye, annak nagyobb környéke UR-HENA, Úr hona. Az összes árja fajú népek magukat ARIYA fajtájúnak mondották. Kilétüket a fenti pecsét felirata tisztázza.
A fentebb idézett eseményekkel párhuzamosan közbeiktatok egy szemelvényt Roman GHIRSNMAN Az ókori Irán c. művéből (46 -47. o.). Ghirshman nagytudású, jeles régész, a Régi Keleten igen sokat ásott és később publikált is. Elévülhetetlen érdemei vannak a ziwiyei szkíta kincsek összegyűjtésében (BK) és a pártus történelem - bár indoeurópai szemléletű - megőrzésében. A Kr. e. II. évezred közepének főleg a hettitákkal kapcsolatos eseményeit ő egészen másképpen látja. Könyvének szereplői indairániak, indoeurópaiak, indoárják, barbárok nomádok és ismeretlen eredetű népek. A szereposztás nyilvánvaló: indok az elképzelt felsőbbrendű nyugatiak elképzelt keleti ősei, a "barbár-nomád ismeretlen " pedig az ősi kultúrát vivő őshonos népek, amilyenek mi is vagyunk. Aki nagyon ismert, azt megnevezi. A prímet nála mindig az indoval kezdődő előbbiek viszik- utóbbiak leginkább csak zavaró körülményként jelennek meg a színen. Megnevezni nem tudja kedvenceit, mint ahogy a "nomádokat, barbárokat" nem akarja. De egyik sem csoda, az "indo"-k valóban ismeretlenek leginkább (számára), vagy úgy szeretné őket látni, vagy nem indo-k, és akkor jobb, ha ismeretlenek is maradnak A barbárokat mi mind ismerjük: urartuiak, hettiták, szóval sumeriai leszármazottak, rokonok. Igazi programtörténelem kerül ki kezei közül, az azóta letűnőben lévő indotörténelem. Néha mégis elszólja magát, és az előző mondatban galádul beszivárgó' egy-két ismeretlen összeáll a régebbi ismeretlenekkel és hirtelen magas kultúrájú birodalmat alapítanak az indok rovására. Ősi rokonaink is gyakorta indová magasztosulva alapítanak királyságokat. Mivel ennek már nyoma van, nem kerülheti ki a megemlítésüket. Meseszerű fordulatokkal tarkított elbeszélése is igen figyelemre méltó, a Kaukázuson átvonuló néhány indo Mitanniban véghezvitt karrierje egyenesen irigylésre méltó. A dolog csattanója az, hogy mint kiderült a kutatások során, az indok elmélete feloszlott, mert nem voltak indok, azokat csak a romantikus nyugati történetírás találta ki.
Az pedig külön tragédia, hogy az említett művet az ókorral foglalkozók alapműnek tekintik szerte a világban és itthon is. Aminthogy azonban minden relatív, mondhatjuk azt is, hogy egy nagytudású indopárti művét még mindig jobb olvasni, mint a Korai Magyar Történeti Lexikont, mert az nem is ismeri pl. a pártusokat, amint arra a figyelmet Bakay ráirányította. De ez a jelenség is csak az indeurópai- finnugorista történetírás következménye, főszereplői a tisztelve szidalmazott, kritizált indo kontra a tudatlanságot terjesztő finnugorizmus.
Kr. e. II. évezred Kis-Ázsia, Irán R. Girshman
Nyugat-Ázsia történelmét az i. e. 2. évezredben alapvetően meghatározta az az esemény, hogy indoeurópai eredetű népcsoportok tűntek fel az ókori világnak ezen a részén őslakóknak nevezhető népek között. Ez a népmozgás Iránt sem kerülte el, bár a Felföldön az újonnan jötteknek egyelőre még csak viszonylag kisebb szerep jutott. Az indoeurópaiakat minden jel szerint az általuk lakott területek hátországában élő népek nyomása késztette arra, hogy elhagyják hazájukat, a dél-oroszországi sztyeppeket, ahol a nagy vándorlást közvetlenül megelőzően éltek, és ahonnan valószínűleg két ágra szakadva keltek útra. Egyik csoportjuk, a nyugati ág, a Fekete-tenger mentén haladt végig, majd a Balkánon és a Boszporuszon átkelve behatolt Kis-Ázsiába. (!) Itt az új jövevények, az ezen a területen őslakosnak tartható aziánus népességgel keveredve, hamarosan megszerezték a vezető szerepet, és létrehozták a hettita szövetséget. (!) Birodalmuk a korszak nyugati monarchiáinak sorában főszerepet játszott. Hódításaikat egyre nagyobb területre kiterjesztve, még Babilonon is sikerült rajtaütniük, elfoglalták és kifosztották a várost. De győzelmüket nem használták ki, szinte azonnal visszavonultak, és a hódító korszakot hamarosan hanyatlás követte. Az i. e. 2. évezred második felében azonban a birodalom friss erőre kapva született újjá, bekebelezte a szomszédos királyságok egész sorát, köztük a huni birodalmat és Mitannit, és szemtől szemben találta magát a szíriai és palesztinai területeken terjeszkedő Egyiptommal.
Az indoiráninak nevezhető keleti ág a Káspi-tenger partjai mentén, indult kelet felé. Egyik, meglehetősen kislétszámú és valószínűleg elsősorban harcosokból álló csoportja keresztülhaladt a Kaukázus hegyláncain, és eljutott az Eufrátesz nagy kanyarulatáig. Itt rövid idő elteltével összeolvadt az aziánus eredetű őslakossággal, (!) a hurrikkal, létrehozták a Mitanni királyságot, uralmukat kiterjesztették Észak-Mezopotámiára és Asszíriára is, sőt hatalmuk nagyságának bizonyítékát adva, bekebelezték a Zagrosz északi völgyeit is, ahol a gutik éltek. (!)
A királyság legényesebb időszaka i. e. 1450 tájára tehető. Egyiptom szövetségese lett, és a leghatalmasabb fáraók mitanni királyok leányait vették feleségül. Ám a királyi család belső viszályai és lázadások következtében meggyengült ország nem tudta a virágzása teljében lévő hettita birodalommal szemben függetlenségét megvédeni. Az i. e. 14. század végén Mitanni végleg eltűnt a történelem színpadáról, de az utókorra hagyta fejlett civilizációja, erőteljes és sajátos művészete számos emlékét, melynek gyökerei a sumer művészetből táplálkoztak, és amelyet ugyanakkor egyiptomi és égei hatások is gazdagítottak.
Valószínűnek tűnik, hogy a Mitanni királyság kialakulása idején a hurri népesség már teljesen elnyelte az indoeurópai jövevényeket, csupán vallásuk némely eleme és ősi panteonjuk néhány istenneve emlékeztetett egykori jelenlétükre. Az egyik hettita király és az egyik mitanni uralkodó között jött létre az a szerződés, melyben Mitra, Vanma, Indra és a Nászatják neve szerepel, ugyanazok az istenek, akiket a mitannik közeli rokonai, az ugyanebben a korban Indiában letelepülő indoeurópaiak (tulajdonképpen az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozó indoiráni ág indoárjáiról van szó) is ismertek.
Kr. e. XIV. sz. Égei- medence BT III. 8. o.
Kialakul a Krétai Birodalom.
Kr. e. 1360 Mezopotámia PV
Asszíria már de facto létrejött. Az ez idei főparancsnok önálló külpolitikát folytat, a névleges király csak jegyzékekben tiltakozik.
Az asszírok hettita szövetségben felosztják Mitannit. A hatalmától és katonai bázisától megfosztott kasszu uralkodót szemita forradalom távolítja el.
Kr. e. 1300-750 Cimmeria BT III. 78.o.
A cimmerek országának önálló nemzeti léte. A Dontól a Kárpátokig terjedő területet a Dnyeper osztotta ketté. A tudósok Mezopotámiában és Iránban látják származási helyüket. A CimmEri, SzemÚri nép, Napistenhívő. E nevük mellett használták a Madai, Méda nevet, amelynek magyar értelme Mat-i, földi, Honfi. Helyneveik: Cimmerikum, Szam-Ta-Rovo, Szamas-Un (Szemes Hon). Nevet adtak: Dnyeper, DANA-BER, Tanya Bora- később BoR-yST-HEN-ES, Az Est-Hon Bora, tehát est-honi nép adta e nevet. Másik két határfolyó a Duna, DANU-BIS, Tanya vize és a Don, TANA-IS, Tanya vize.
Nemzeti létüknek a szkíták vetettek véget. Többségük észak felé ment a Balti-tenger partjára, másik jelentős részük a Fekete-tenger déli oldalán talált új lakóhelyet. Egy kisebb néptöredék, köztük a fejedelem törzse a Kárpát-medencébe vonult.
Baltikum
A Balti-tenger déli partjára költözöttek Est-Honi, ESTI, AESTI, észt népek lettek. Ma csak az észtekre vonatkozik az elnevezés. A többi esti törzs vérségi elaprózódást követve külön politikai keretbe szervezkedett törzsnevén, amit legtöbbször a hon szóval bővítettek ki. Ezek a Lethoni, Lithuani, Livoni, Kuroni, Inkeri (Hungari) és Mazuri (Magyari).
Helynevek Lettországból: Kalota, Lippa, Tápió, Nova stb.
Kr. e.1300-tól 600 körülig GL I.242.o.
A szkíta kérdéssel kapcsolatban külön kell foglalkoznunk Mészáros Gyula alapvető fontosságú felismeréseivel (Kelet-Európa néptörténete II. - Chattiak és skythák), mert ezek is osztoznak a többi, nem kizárólagosan, finnugor szemléletű kutatási eredmény közös sorsában: finnugor eredetünk irányzatának jóvoltából a süllyesztőbe kerültek, s a mai napig szisztematikusan ignorálják őket.
Mészáros alapos forrásvizsgálatokkal, névhasonlításokkal és elmélyedt művészeti motívum elemzéssel olyan eminens jelentőségű elő-ázsiai - szkíta összefüggéseket tárt fel - már a 30- as évek végén -, amelyeket a régészeti kutatások azóta legnagyobbrészt messzemenően megerősítettek.
Kimutatta, hogy Kr. e. 1300-tól kezdődően délről északra irányuló vándorlások indultak meg Kis-Ázsiából és Észak-Mezopotámiából a Kaukázuson át a Kubán-Terek-Kobán vidékére, A csontmaradványok ebből az időből mind a KobánnáI, mind a Kur-Araxes mellett, mind pedig Kappadókiában ugyanazon hosszú fejű és rövid fejű népcsoport szoros együttélését és keveredését bizonyítják. E vándorlások a Kr. e. 7-6. században érték el tetőpontjukat. Hatalmas Elő-ázsiai tömegek özönlötték el a Kubán-Don környékét és a Fekete-tenger északi partvidékét. Kultúrájuk szervesen összetartozik, fő eleme a vas általános használata. Egykorú források egyértelműen bizonyítják, hogy e népek a szkíták voltak. A szkíták tehát a Kr. e. 7. századot megelőzően a Kaukázustól délre laktak - állapítja meg Mészáros.
A fennmaradt szkíta helynevek sok esetben azonos hangalakban megtalálhatók Kis-Ázsiában és Transzkaukáziában is, néha az ékírásos hettita időkig visszamenőleg. Ugyancsak szemléltető dokumentumokat találunk a szkíta vándorlás kiindulópontjának meghatározására a szkíta személynevek párhuzamaiban. Azonos szójelentéssel bíró azonos személynevek tűnnek fel mindkét területen, amelyek Kis-Ázsiában túlnyomórészt a jellegzetes, hettiták előtti ősnyelvi rétegből erednek. Többek között az első ismert szkíta királyok nevei, "Partatua" és "Madyas" vitathatatlanul ősi kis-ázsiai nevek. (V.ö. KÖNIG: Die älteste Geschichte der Meder und Perser) Majd nyomatékosan rámutat arra, hogy az antik forrásokban említett négy szkíta társadalmi réteg pontosan megfelel a babiloni, asszír és a hatti társadalmak tagozódásának. Megállapítja, hogy a hettita hely-, folyó-, hegy- és tartománynevek legnagyobbrészt a patti őslakosság nyelvéből származnak. Ugyanígy a legtöbb személynév is, még a hettita királyok nevei is. A hettita udvari ceremónia nyelvében, a méltóságnevek között, a vallási kultusz szövegeiben, szintén nagyon sok hatti szó található, sőt a legtöbb istennév is hatti eredetű. Mindezek egyértelműen bizonyítják, hogy a hettita birodalom döntő etnikai tényezője az őslakos hatti nép volt.
Az 1200 körüli katasztrófa, az ún. "tengeri népek" inváziója után Kappadókiában, Észak-Szíriában még 500 évig több "késő-hettita", azaz hatti állam létezett. Ezen országok onomasztikonja (névanyaga) szintén túlnyomórészt hatti nyelvű. II. Sargon (helyesen Sarru-Kenu) asszír király Kr. e. 717-ben foglalta el utolsó támaszpontjukat, Karkemisz városát. Nem sokkal ezután az Urmia-tó környékén új nép jelenik meg, az "asguzai" vagy "iskuzai", azaz a szkíták. Az európai történetírás ezt a szkíta betörést egy Belső-Ázsiából kiinduló népvándorlás részeként értelmezi. Erre azonban semmi bizonyíték nincs. Ellenkezőleg, a szkíták nemzeti neve és személyneveik elemeikben és szerkezetükben a hatti nyelv kétségtelen maradványait érzik. De a görög források tanúsága szerint is a szkíták Kis-Ázsiából, Transzkaukáziából vándoroltak be Dél-Oroszországba. Eleinte az Araxes körül laktak (Herodotosz, Diodoros Siculus), Plinius Szíriába helyezi legrégibb hazájukat. A görögök szerint a szkíták találták fel a vasmegmunkálásának fortélyait, sőt a kovácsfújtatót, a rézöntést, a horgonyt és a fazekaskorongot is (Euphoros, Kr. e. 4. sz.). Azóta tudjuk, hogy a vasat először valóban a hettiták használták. Az antik hagyomány - igen helyesen - átvitte az ősi kis-ázsiai kultúrnép tetteit annak etnikai utódaira, a szkítákra. Emiatt írja például Justinus, hogy a szkíták az egyiptomiak mellett a világ egyik legrégibb népe, s 1500 évig uralkodtak egész Ázsia felett. Uralmuknak az asszírok vetettek véget. Mészáros nyomatékosan kiemeli, hogy ez a hagyomány szinte teljesen megegyezik az utóbbi évtizedekben megismert ősi elő-ázsiai történelemmel, nem lehet tehát véletlen, még kevésbé mese.
Bizonyítható például, hogy a kora vaskori Kobán kultúra Kis-Ázsiából, a hettita kultúrkörből származik. A szkíta szimbolika is részletekbe menően megegyezik a korábbi kis-ázsiaival. A szkíta művészet vezérmotívuma, a szarvas, amely eredetileg napjelkép volt, megtalálható a Kr. e. 2. évezredben Kappadókiában, Szíriában, a 3. évezredben pedig Mezopotámiában. A kiterjesztett szárnyú sas is igen gyakori a szkítáknál. Ez is napszimbólum. Előfordul már a 4. évezredbeli Susa-kerámián, a 3. évezred 1. felében a szuméroknál (Irndugud-relief- a szarvasokkal együtt!), a 2. évezred közepén és végén Kappadókiában. A Kr. e. 1000 körüli Kobán kultúrában jelenik meg először a Kaukázustól északra. A horogkereszt már a samarrai, susai kerámia kora óta (5-4. évezred) gyakori Elő-Ázsiában. A Kaukázustól északra e motívum is a korai vaskorban tűnik fel először, majd a szkítáknál általánosan elterjed. Ugyanígy a kőszáli kecske az oroszlánfejű és a madárfejű griff, valamint a kardkultusz is bizonyíthatóan elő-ázsiai örökség a szkítáknál.
A szkítákat az európai tudomány Zeuss és Müllenhoff óta iráni fajúnak, nyelvüket iráni nyelvjárásnak tartja. Midőn azonban 1928-ban megjelent az Elbert-féle "Reallexikon der Vorgeschichte ", mindössze hat olyan szóalakot tudott felmutatni, amelynek iráni eredete bizonyítottnak látszott. E hat szó közül azonban csak három kétségtelenül iráni - jegyzi meg Mészáros -, s ezek közül is kettő egyugyanazon személynév kérésze: "Ariapeithes". A szkíta nyelvmaradványok legnagyobb és legbecsesebb részével, a bilinguis és quasi-bilinguis emlékekkel viszont semmit sem tudtak kezdeni. Csodálatosképpen nem jut eszébe senkinek, hogy az iráni teóriát talán revidiálni kellene.
Kr. e. 1279 Egyiptom, Hettita Birodalom BT II.94.o
Egyiptom és Hétország nagy szövetségkötése. A szerződő felek egymásnak békét és barátságot fogadtak és katonai segítséget ígértek arra az esetre, ha valamelyiküket egy harmadik hatalom megtámadná, ami alatt az akkori viszonyok között csakis a szemitává lett Asszíriát érthették.
Kr. e. 1264 A fenti szövetséget a két dinasztia házassággal is megerősítette: II. Ramás egyiptomi király feleségül vette a hetita ősúr, III. Hattusúr csinos leányát, akinek hivatalos egyiptomi címe Ra nővére, Ra Neferu, vagyis a király felesége lett.
Kr. e.1251 körül Asszíria PV
I. Tikultu-Ninurta asszír király Babilon bevétele után Marduk isten szobrát Asszurba viszi. A kultikus központ papsága a Van-tóhoz költözik. Itt alakul ki a káld (chaldeus) civilizáció.
A szabirok (sumérral rokon) Szubartun át a Kaukázus vidékére költöznek. Két emberöltővel később tovább nő az itt lakók száma.
Kr. e. 1200 és 1000 között-től (GK, 359. o.)
A szkíták - nem tudni mikor, talán a Kr. e. 1200 és 1000 között (?) - érkeztek a szarmata síkságra, de bizonyára a Kaukázus felől. (Közép-Ázsiából való jövetelük mondája egy hajdani masszagéta háború után (?) Herodotosznál is csak merő találgatás.) Éppen Herodotosztól tudjuk, hogy a szkíták Elő-Ázsiát egy ízben maguknak követelték, és a VII. században, amikor szövetségesül hívták őket, annak északi részét meg is szállották, és egy emberöltőig meg is tartották. Justinustól a Kr. e. II. században úgy tudjuk, hogy a szkíták, vagyis őseik voltak Elő-Ázsia első ismeretes urai. Hagyomány ez is, de az összes és főleg nyelvi adatok megerősítik ezt. A szkíta nyelvmaradványok a szumér nyelv elemeinek felelnek meg és nem a török nyelveknek. Iráni megfelelések igazában még aligha akadtak közöttük. Amit ez iránt eddig felhoztak, többnyire helyt nem álló, jobb híján tág erőltetés. Bár feltehető, hogy óiráni szótári egyezések kisebb mennyiségben csakugyan lappanghatnak közöttük. Az adatok összevetéséből - amint azt más helyen kifejtettem - Mezopotámiából Médiába szakadt szuméroknak iráni népekkel való keveredését bízvást megállapíthatjuk.
Óiráni eredetű, a szanszkritban már meglevő nyelvtani formák, valamint lényeges szavak a magyar nyelvben, melyek másfelől a szumér nyelvvel kapcsolatosak, jól ismertek. Az északi finnugor nyelvekben, amelyeknek a mai határa a mai Oroszország közepéig nyúlt le, egy részük szintén megvan. A valóságban számos összevetett adat alapján - az embertan és a történeti emberföldrajz adatait is ideértve - az iráni adalék csak közvetlenül Iránból eredő örökség lehet a magyar nyelvben. Hasonlóképpen feltehető ugyanaz, vagy ki is következtethető a kihalt kazárban és társnyelveiben és a szkíta közvetítő nyelvben - az ezúton való alaki és anyagi kölcsönzés pedig az északi finnugor nyelvekben.
Őskori, szibériai érintkezés az említett nyelvű népek részéről óirániakkal (!) igen-igen távoli, laza feltevés csupán - régészeti vagy állat- és növényföldrajzi, változó szórványjelenségek korántsem bizonyítják - még erőltetés árán sem azt, ami amúgy is valószínűtlen.
Kr. e. XIII. sz. vége Urartu BK 38.o.
Az asszír király, I. Tukulti-Ninurta (1233-1197) már viselte a Naíri királya címet. Mi volt ez a Nairi és hol terült el? Az ékírásos táblákról kiderül, hogy Nairi azonos Uruatri-val vagy Uratri-val, azaz Urartu-val. Az 5165 m magas Ararat nevében is ez rejtőzik. Urartu első királya
Aramu volt, akinek országa a mostani Örményország, Törökország és Irak területén feküdt, a Kaukázus déli oldalán, ott, ahol a Tigris, az
Eufrátesz és az Araxész folyók erednek, ott, ahol a három nagy tó terül el: Van, Urmia- és a Szeván-tó. Noha a téli időszak fél évig is eltart, a roppant kedvező éghajlat miatt 1800 m tengerszint feletti magasságban is kiválóan megterem a búza és virul a szőlő. Urartu évszázadokon át Babilon legfontosabb borexportőre volt! Kiváló hegyi legelőin pompás lovak tenyésztése folyt, Urartu adta az ókor legjobb és legnemesebb lovait. (Sztrabon!) Ezenkívül gazdag fémkincsekben: ezüst-, réz- és vasbányái nevezetesek. Noha már a Kr. e. XII. században megemlítik, igazi virágzása ennek a bámulatos országnak a Kr. e. IX-VI. század közé esik. (I. Szardüri, II. Szardüri, I. és II. Rusza, I. Argisti, stb.) Bár év századok óta rabolják és fosztogatják az urartui emlékeket, rendkívül jelentős a tárgyi és írásos forrásanyaga. Voltak váraik, erősített városaik, templomaik és csodálatosan megépített vízvezeték- és öntözőcsatorna-rendszerük. A vizet a Van-tóból vezették pl. a fővárosba, Tuspa-ba (Menua-csatorna), amely kőből épült, szélessége 4,5 m, mélysége 1,5 m, hossza pedig 50 km. Vízhozama 1500 liter/sec volt. A legjelentősebb régészeti feltárások Karmir-Bluron, Erebuniban, Toprak-Kalában és Altin-tepe-a voltak. Karmir-Blur (Vörös-domb) ősi neve Teisebai (régebben Teisebani-nak mondták), ahol 1939-ben kezdték el az ásatásokat.
Kiderült, hogy a II. Rusze király által a Kr. e. VIII. században alapított 30 ha-os város (ebből csak 4 ha-t tártak fel) 7m magas és 3m széles városfallal volt körülvéve. Mind a városfal mind az épületek kőből, 51 X 35 x 14 cm-es téglából és nemes fából voltak megépítve. A palotában feltártak nyolc bortárolót 400 000 liter befogadóképességgel! A gabonatárolókban 750 tonna gabonát tudtak elraktározni. De voltak külön olaj- és sörtárolók is. Ereburban, amelyet ugyancsak a VIII. században alapított I. Argisti fia, többek között kettős oszlopcsarnokos homlokzatú templomot találtak (40 X8 m, ezt szuszi-nak nevezték), döntően fából építve. A faoszlopok bazaltoszlopokon álltak. Hogy a templomoknak milyen gazdag belső díszítései voltak, arról a muszaszíri Haldi-templomról szóló asszír leírás tanúskodik. Az asszírok ugyanis Kr. e. 814-ben elfoglalták ezt a templomot és felsorolták az arany- és ezüst "pajzsok" tömegét, amelyek oroszlánokat, sárkányokat, kutyákat, stb. ábrázoltak. Az urartuiak azonban emeletes házakat is tudtak építeni, ezt egy bronz ház-modell igazolja, amelyet Toprak-kaleban találtak. A paloták (é-gal) belsejét gyönyörű freskókkal díszítették (Kef Kalesi, Tuspa, Telsébai). A temetkezési szokásaik is fontosak számunkra.
Sziklába vágott barlang-helyiségeket hoztak létre (Altin-tepe), s ezekben helyezték el halottaikat vagy kő szarkofágokban, vagy hamvasztva, urnákban. Az urartui régészeti anyag zöme azonban nem ásatásokból való, hanem - csakúgy, mint az ún. lurisztáni bronzok esetében - rablásokból. A kirabolt lelőhelyek anyagaiból eddig már három "világkiállítás" volt (München, Gent, Jeruzsálem). A szebbnél szebb tárgyak szétszóródtak az egész világon. A kerámia jellegzetesen festett (külön érdekesség az ún. csizma alakú edények), ismert lelettípusok még: melldíszek, medallionok, csészék, fémveretes vödrök (situlá-k), pajzsdudorok, sisakok, tegezdíszek, kocsidíszek. Ezeken állatábrázolások (II. Szardur pajzsán például 7 oroszlán, 24 ökör), életfák, palmetták, szarvasok, gránátalmák láthatók. Külön érdekesség az állatok hátán álló istenalakok és géniusok.
A sziklaépítményeken, a templomokban, az edényeken, agyagbullákon számos felirat maradt meg. Az asszír ékírás átvétele ellenére az urartuiak nyelve nem indoeurópai, hanem ragozó, mint a sumir és pl. a magyar. Nyilvánvalóan hurri népről van szó, amely rendkívül nagy hatást gyakorolt a szkítákra. Az urartui hatalom a Kr. e. VI. században eltűnik, emléke azonban megmarad, hiszen I. Dareiosz (522-486) nevezetes bisztuni (régebben: behisztumi) sziklafeliratán (perzsa-elámi és akkád szöveg!) szerepel: Urartu - Armina - Arménia, sőt egy urartui férfiú is: Haldita fia, Arahu.
Kr. e. XIII század fordulója BT III. 53
Megindul a harmadik néphullám is Európa felé a Régi keletről a pikt (kus) és maúri (magyar) magyar nyelvű néprészei után. Évszázadokon át tart e folyamat. Az elő jelentősebb rajok Asszíria nagyhatalommá válásával indulnak, I. Tiglathpilesar király (Kr. e. kb. 1116-1078) uralkodása alatt. Ő hódította meg először Libanont, Kappadókiát, Hétország nagy részét és tömeggyilkolási módszereivel halálfélelmet keltett a lakosság körében.
Földművesekből áll e hullám főleg, és megtelepszenek a már kevésbé porhanyós földeken is az V. századtól kezdve. Mindez úgy volt lehetséges, hogy a Duna-medencében feltalálták az öntözés nélküli gazdálkodást.
Kr. e. XII. sz. Mezopotámia PV
A Van-tótól keletre, az Urami-tó vidékén Uzzi (Hayasha, Kum-uzzu) katonaállamok. Mitanni megdöntése után az ottani úz erők szétszélednek, Kisázsia - negyven lovas nemzetség költözik a Hettita birodalomba manda katonai kaszt néven -, az Urami-tó vidéke és ősterületük, az 1200 körül Elámi hegyvidék mögötti síkra. Ez utóbbiban megalakul a mada (méd) hatalom, szintén lovastársadalom.
A hettiták birodalmát a Tengeri népek döntik meg, az úzok Szubartu szívébe, Uzzuba költöznek nemzetségfőik, a kálok vezetésével.
Ugyanebben az időben szemita forradalom Babilonban az utolsó kasszu uralkodó ellen, a (1171) kasszu lakosság a Van-tó környékére megy.
A Duna-medence összeköttetése a Régi Kelet nagy kultúrközpontjaival ettől kezdve fokozatosan nehezebbé válik és 750 táján egészen megszakad. Az érintkezést előbb a trójai háború és az asszír hódítások korlátozták, aztán a Balkán politikai helyzetének gyökeres megváltozása. Ez események után a Duna-medence további bevándorlókat dél felől nem kapott, hanem keleti határain keresztül. De ezek a néphullámok is a magyar népek nagy őshazájából indultak ki, csakhogy annak India és Belső-Ázsia felé eső határvidékeiről s bennük a turániak voltak többségben, főleg szkíták és hunok. A nem magyar szerzők munkáiban teljes az egyetértés az eddigiekkel. Amire nem találni ott választ, az e nép nyelve és nemzetisége. Megválaszoljuk a kérdést most: magyar, mégpedig ízes.
Korezm-mel kapcsolatban Bakay Kornéli idézzük. (BK. 198-200.0.)
Szergej Pavlovics Tolsztov (1907-1976) 1929 és 1950 között feltárta a homoktenger alól az ókor egyik igen jelentős civilizációját: Korezmet. Tolsztov Közép-Ázsia Egyiptomának nevezte el Korezmet, amely az Amu-Darja, az ókori Oxus folyó egyik hatalmas és igen termékeny oázisán jött létre. Az ásatások 1937-ben kezdődtek, s az első eredményekről Tolsztov már 1948-ban beszámolt s ezt a könyvet csodálatos módon már 1950-ben magyarra is lefordították. A tudós szerző kutatásai beigazolták, hogy Korezmben az első kultúrák a Kr. e. IV. évezredben létrejöttek s valószínűsíthető, hogy a mezopotámiai sumér városok népe talán éppen erről a területről vándorolt le a Perzsa-öböl vidékére. Az mindenesetre aligha vonható kétségbe, hogy a két terület között igen szoros volt a kapcsolat. Amint később látni fogjuk, rendkívül sok hasonlóság mutatható ki például a sumér és török nyelvek között. (Erre Gosztonyira hivatkozva a magunk is utalunk a bevezetőben. A szerk.) Korezm története valójában a Kr. e. XIII. században indul, amikor is Abu Rajbán al-Biruni (a Kr. u. X-XI. század fordulója táján élt korezmi történetíró) szerint a dinasztiaalapító isteni hős, Szijavus Korezmbe érkezett. Ez a dinasztia Korezmben 2300 esztendőn át uralkodott, tehát a Kr. u. X. századig. Ennek ellenére nálunk ritkán tekintik a magyar őstörténet részének, a mellőzés legkirívóbb példája, hogy a Korai Magyar Történeti Lexikon fel sem vette a címszavai közét Holott krónikáink határozottan tudnak korezmi kapcsolatokról. Kézai Simon Szkítia leírásánál említi a korezmi népet (gens Corosmina), majd pedig elmondja, hogy Ednek és Edemennek az anyja korezmi asszony volt. A korezmi szálakat a Pozsonyi Krónika is ismeri. Abu Hamid al Garnáti, aki Granadában 1080-bon született, 1131 és 1153 között beutazta Közép-Ázsiát, Dél-Oroszországot és a magyar királyságot, ahol
1150-től három esztendőn át élt. Ő azt írja: hogy Magyarországon a korezmiek "megszámlálhatatlanul sokan vannak", a királyt szolgálják, keresztényeknek tettetik magukat és titokban tartják, hogy muszlimok.
Korezmről kétségtelenül keveset tudunk, Tolsztov működéséig szinte semmit. Ennek egyik főoka nyilvánvalóan az, hogy Kr. u. 712-ben Kutejba Ibn-Muszlim arab hadvezér elégettette a korezmi archívumok hatalmas írott anyagát, a tudósokat összeszedte és kivégeztette és mindenkit üldözött, aki a régi hagyományokat ismerte és terjesztette. Hasonlóképpen jártunk mi is a római judeo-kereszténység erőszakos terjesztése után.
Tolsztov expedíciós csapata 1938 után sorra tárta fel a homokba temetett ősi korezmi városokat, várakat és erődítményeket, különösen nagy figyelmet fordítva az oázisok öntözőrendszereire s ezen keresztül a letelepedett földműves népesség és az állattartó nomád népek közötti kapcsolatokra. Bebizonyosodott, hogy az ókorban az Amu-Darja (Oxus) vize valóban az Uzboj folyón keresztül a Káspi-tengerbe ömlött, és csak a Kr. e. II. évezredtől igyekszik az Aral-tóba. A Szír-Darja (Jaxartes) vidékén a Kr. e. VI-V. században a szkíta-szaka törzsek éltek, ám ezek a népek egyáltalán nem voltak nomádok, hanem letelepült és földet művelő népek voltak. Ebben az időben jelentős változások mentek végbe az Aral-tótól délre, Korezmben, amelyet régészetileg is jól nyomon lehet követni. Megjelentek a nagyméretű, háromlapú kovácsoltvas nyílhegyek és az erős falakkal körülvett gorogyisesék, félköríves lőréses bástyákkal, tégla alapozású védművekkel. A hadsereg eddig is zömmel nehézfegyverzetű lovasságból állt, ám Nagy Sándor hadjáratai után, amikor is a makedón phalanx szétverte a korezmi lovas sereget, átszervezték a haderőt. Megmaradt a nehézlovasság, de hatalmas erejű nyílzápor után lendültek támadásba. Megerősítették a karavánutak védelmét, amelyek Korezmből az Amu-Darja mentén dél felé vezettek: Khazaraszp - Szádvár Dzsigerbent - Kaparasz - Elharasz. A makedón hódítás után Khorezm maradt az egyetlen független állam, amely még növelte is a befolyását. A Kr. e. II. században elfoglalta Baktriát, majd 170ben Szogdiánát, Tocharisztánt és Fergánát.
E korszak, tehát a Kr. e. IV. század és a Kr. u. IV. század közötti időszak két legjelentősebb helye: Koj-Krüglan-Kala, a vallási és asztrális központ, valamint a Toprak-Kala-i palota, amelyet Tolsztov 1946-ban kezdett el kutatni s 1950-ig dolgozott itt. Ekkor vetette be először a repülőgépeket és a légifotókat. A 17 000 négyzetméteres erődített várost monumentális sáncok és antik téglából készített 25 m magas falak oltalmazták, a palotát külön három 40 X 40 méteres bástyával megerősített falak. A falak szárított téglából és vert agyagból készültek. (Emlékezzünk Stein Aurélra!) A pompás palota, amely az 500 x 350 m-es erődített város északnyugati sarkában állt, díszes termeinek falát freskók és szekkók díszítették, valamint agyag reliefszobrok, a korezmi királyok egész sorozata. Különösen díszes volt a második emeleti 5. sz. terem, amelyben a mennyezetet négy faragott faoszlop tartotta. A fekete-sárga tónusú falakat szívalakok, rozetták, akantuszlevelek és rombuszok sávjai díszítették. A figurális ábrázolások közül kiemelkedik a zenészek (hárfás nő, dobos) és az artisták csoportja. Feltűnő a hasonlóság a keresi szkíta-szarmata katakombák falfestményeivel. A várpalotától délkeletre helyezkedett el a Nap és a Tűz temploma, innen indul dél felé egy 10 m széles főutca, amely a várost kettéosztotta. A Tűz templomától keletre helyezkedett el a 200 x 130 m-es piactér. Az ebből kiágazó 5-7 m széles keresztutcák választották el egymástól a korezmi főváros hatalmas háztömbjeit, amelyek mindegyike 10-12 szobából állt. Később, az 1960-as években Ju. A. Rapoport folytatta a kutatásokat. A várfalak 7m magasak voltak és fehér színben tündököltek. (Majd megemlítjük ezt a kazár Szarkel esetében!) A palotában több mint 100 helység volt három szinten. A palota központja a 300 m2-es trónterem volt, közepén a királyi trónnal, mellette Nana-Anahita (Boldogasszony) szentéllyel. A palota szobáiban töméntelen leletet találtak, így - többek között - sárgabarack, őszibarack, sárgadinnye, szőlő, árpa, köles maradványait, valamint kecske, juh, disznó, marha, ló és teve csontjait, továbbá sok gyapjú-, selyem- és bőrmaradványt, és 1946/47-ben itt került elő az első őskorezmi abc, amelyet fekete tussal egy falemezre írtak, majd később megtalálták az egész levéltárat ( 116 db bőrre, papiruszra és falemezekre írt szöveget). Egyelőre csak annyit jegyzünk meg, hogy a korezmi írás az arameus írás változata. Az arameus írás az alapja a szogdnak, a pehlevinek, a szaszanida pársznak, az ujgurnak, a mongolnak és a rovásírásnak is! A korezmi nyelv egészen a XIV. századig (a magyar Anjou-korig!) fennmaradt. A toprak-kalai palota feltétlenül mezopotámiai hagyományokat követ, így a kapcsolat megkérdőjelezhetetlen. Az utcákkal 10 negyedre osztott városban igen sok palota és ház fából épült....A falfestmények és szobrok a kusán-gandahári művészet termékei. A toprak-kalai erődítmény és palota, valamint a váras kezdetei a pártus időkbe nyúlnak, a virágkora azonban már a kusán-gandahári művészeti periódusra esik. Toprak-Kala Korezm fővárosa volt Kr. u. 305-ig. Természetesen temetők is előkerültek. Sajátságos vonás a szabadba kitett holttestmaradványok urnába helyezése! Az időrend, a keltezés legbiztosabb alapjait az érmék jelentik s Korezm esetében az I. századtól csaknem ezer esztendőn át vertek saját pénzeket a korezmi uralkodók! A pénzérmék kora előtt más időrendi fogódzók is használhatók, mint pl. a bronz és kovácsoltvas nyílhegyek Dingilidzse korezmi település esetében, amely település a Kr. e. VI-V. századra keltezhető. Az első korezmi pénzérméket a görög-baktriai tetradrachmák mintájára verték, ám a görög dioszkurok helyett az éremképen a korezmi lovas jelenik meg.
Kr. e. 1190 körül Sziria BT 216.o.
A hetita főváros egyetlen éjszaka elpusztul, a birodalom összeomlik, népe szertefut. A Szíriában élő másik hét törzs ezután visszavette hajdani függetlenségét és egy laza konföderáció keretében folytatta életét hol az egyik, hol a másik törzs vezetésével. Kr. e. 740-ig állt fenn. A birodalom léte biztosította a későbbi északra vonulás lehetőségét. Kettős hun-magyar jellege mindvégig megmaradt. HONT-IL-IS, Hon Urós hun, MA-UR-S-AR, Magyar Ős Úr és AMMUN-AS, A Mén-Ős magyar királyaik trónneve.
Kr. e. 1150- 800 Balkán BT III. 24-26
Az Égei Katasztrófa időszaka. A Földközi-tengeri szigetvilágba és a Balkán déli területeire betörő szemita dór népesség a Régi Keletről érkezik és kettévágja a vidéket. A magyar őslakosság a Ródosz-Théra-Melos-Korinthosi szoros vonaltól délre Egyiptomba és Kánaánba menekül. Kánaánban egy keskeny parti sávon megalakítják a PILIS-TA, Palesztina államot, öt törzs szövetségét. Mások Egyiptomba mennének, de ott a fáraók felmorzsolják őket. Az említett vonaltól északra élők a Vardar és Morava folyók völgyén keresztül a Kárpát-medencébe mennek. Akiknek voltak hajóik (achaioi, a hajósok) és nem akhájok. Szicília, Szardínia, az Olasz félsziget, a Brit-szigetek felé és még tovább jutottak. E nyugat felé hajózó csoportok vezérei Brutus, Partholon, Romulus, Remus és az etruszk Tarquin. A dór támadás tehát a fenti vonalon keletről történt, ekkor pusztul el a Hettita Birodalom is és Trója is. Ekkor zajlanak Asszíria véres és hatalmas támadásai, amikkel saját népeit telepíti le itt.
A dór bevándorlás után a Balkáni félsziget nyugati felének nagyobbik része (Epiros, Peloponnésos) dór vezetés alá került Spárta főhatalommal az élen, keleti fele Athén vezetésével megmaradt magyar nyelvűnek (Thessalía, Attika, Achaia, Megara, Árkádia)
Kr. e. XII-VI.sz. Athén BT III. 30. o.
A hellén kultúra formatív szakasza. Herodotos mondja: Az istennevek majdnem mind Egyiptomból származtak Görögországba. A görög írás a magyar rovásjeleket Kr. e. 776-tól használja egyszerűsített változatában. A rövidítéseket és összevonásokat nem vették át.
Kr. e. XII. sz.-tól a VI. sz.-ig Brit szigetek BT III. 59
Etrúria kialakulásával egy időben földműves életformájú emberi kötelékek érkeztek a Brit-szigetekre. Az utasok Társak, Barátok és Pártolók néven utaznak. A BARÁT, rovással P-R-T, PRÁT, BRIT alakot vett fel. A BARÁTok országa, Barátok Hona, BARÁT-ANA, BRYTHON, BRITAIN országnévvé alakult. Lakosai Barát-honiak, BRYTHONI, többes számban BRYTHONIC. Ugyanezen időszak alatt benépesül Franciaország is. Általános néven, mint szövetségesek, LIG-ÚR-I szerepeltek. (Liga néven ez átment a latinba is szövetség értelemmel.) A nevet használták még a Duna jobb partjának cgy részén, a Pó folyótól délre és Spanyolország, Portugália északi részén is. Nem alkottak központosított államokat hasonlóan az etruszkokhoz és brithoniakhoz, hanem kiskirályaik vezetésével kisebb egységekben éltek. Julius Caesar feljegyzése szerint neveik a Szövetségekben (Civitas): CALETt - keleti, a Szajna alsó szakasza felett az óceánra támaszkodva, BEL-LOVACI - Bál (isten) Lovasai, EDUI - Héti, trójai eredetű, hetita-fajta nép volt, REMES - Ra-mása, egyiptomi eredetűek, BITURIG - Bátrak; egyiptomi eredettel, ARVERNI - úr-vér-Hon-i, úr származásúak, SANTONES - Szent-Honiak, több helyen a négyes szám szerepel a nevekben: NAM-NETES, VE-NETES, CAR-NUTES, érthető a SALLASI - szállásokban lakók neve, már Szíriából ismerjük az itt felbukkanó RUTENI, VOLOQUE, rutének és vlachok neveket, később Magyarországon is használják e neveket, de csak átruházott minőségben, végül a svájci ÚRI szövetség, a későbbi konföderáció egyik meg- alapítója.
Francia nyelvészek elemezték az ún. pre-latin földrajzi neveket. Kiválogatták a leggyakoribb gyökszavakat, ezek: APA, ABA a HAB, víz értelemmel, BOR, víz értelemmel, VIS, víz értelemmel, ÁR áradat értelemmel. Talajjal kapcsolatos: PALA, réteges kőzet, pala, TALA, talaj, CAMPUS, Hon-Fűs mező értelemmel, CARA kő értelemmel, CUCC, csúcs értelemmel, aztán Bál, Szem (Samo, Sama), és Úr, Falu (Plou), Pajta (Baita), Nem Ura, Namour és Szemúr, Saumur nevek. Az eredmény szédületes. A helynevekben szereplő magyar szavak: ÚR, LÓ, MÉN gyökök együttes előfordulása 2874, MAG, MAGAR 450, BÁL, BÉL 200, BOR 200, SZEM 200, FALU 75, BARÁT 50, egyéb 200. A Hab, Bor, Víz, Ár, Pala, Csúcs, Talaj, Kő, Fű szavaink hemzsegnek a folyó- és hegynevekben.
Köszönet érte Dauzat professzornak.
Kr. e. 1103 Brit szigetek BT III. 59. o.
Brit források - Albanius a Kr. u. V. században, Nennius 822, Geoffrey püspök krónikája 1140 - egybehangzóan szólnak Kis-Ázsiából, Kánaánból, Föníciából és Hétország (Hettita Birodalom) területéről érkező bevándorlókról. Így ért partot a trójai származású Brutus flottája is. Ő maga Ascianus (Őshoni Ős) unokája, aki Trójából menekülve az itáliai Latiamban szállt meg. Neki is menekülnie kellett, mert véletlenségből apját megölte. Híveivel a Loire torkolatánál ért partot, ahol piktek uralkodtak még. Szabad helyet nem találva megütközött velük és Tours-ig jutott, amely a krónikák szerint az ő alapítása. Végleges helyet azonban nem tudott magának szerezni, így Albianba ment. ltt is pikteket talált, de azok megijedtek és elszaladtak a sziget beljebb eső tájaira, úgyhogy csak az "óriások" leszármazói (maúri magyarok) álltak ellen. Brutusék győzedelmeskedtek, és az egész Albiont elfoglalták. A hont Britain, magukat Brithoni névvel illették. Fővárosuk Új-Trója, a helyén ma London áll.
Kr. e. 1101 Mezopotámia PV
Bábel Asszíria vazallusává süllyed, a szemita uralkodót elkergetik. A politikai és katonai alap ugyanaz: az úz lovasság Asszíria, a brutális fosztogató terrorállam nagyhatalom lesz, zsákmányéhsége kielégíthetetlen.
Asszír katonai rangokat jelentő szavak magyar megfelelőikkel: khasánu-kusán, a kagán helyettese, szalat - solt, zsolt, zupa, fejedelem (akkád sziltanu, etruszk zilath, török szultán), tar tan - tarján, kovácskirály (etruszk tarchun - Tarquinius), vizir - vezér (török vezír), kadar -kádár, bíró (szumir kad, török kádi), kundu - kende, kündü, magas katonai rang, zakhanu - zakanos, közigazgatási főtisztviselő, Árpád a pajzsra emelésekor lett ez (kazár, avar, kők-türk kagán), pekhu - bakó, a honfoglaláskor még nem hóhér volt (török bég, avar teke, kazár beg), harku - horka, kisebbik király, hadseregparancsnok, labattu - lebedu, határőrvidék a kazároknál szlávul.
Kr. e. 1070 Szubartu
I. Tikulti-apal-asszír király a birodalomhoz csatolja Babilont és a maradék Mitanniát is, a megmaradt manda nemzet- PV.
Bégek szintén Szubartuba költöznek a Van-tó partjára valószínűleg káld keretben.
Kr. e. 1000-től kb. VI. sz.-ig Etrúria BT III. 54.o.
Etrúria első bevándorlói a Kr. e. VI. századig bezárólag érkeznek. A VIII. század folyamán országot alapítanak.
Függetlenségét a Kr. e. I. századig tudja megőrizni, ezután Róma tartománya lett, és néhány évszázad elteltével eredeti egyéniségét elvesztette. A nép TYRRHENI, Turs-Heni, Társ-Honi és ETRUSCANI, Hét Úrős Hona, vezérük TYRRHENUS, Társhon Őse.
Az etruszk szövetséget 12 úr, ill. hon alkotta TARCHON, Társhon (ura) vezetésével. Minden szövetséges hon élén a LUKO-MON, Lak Méne állt királyi jelvényekkel. Koronát viselt, jogart tartott a kezében. Ha bírói minőségében működött, kísérete rőzsenyalábokat vitt magával és e faszékekre ültek. (Ugyanezt tették a kelták is, sőt Magyarországon is, míg IV. Béla be nem tiltotta.)
A nemzet- és államtudat gyengeségének tudható be -a vérségi kötelékek előbbre tartása miatt -, hogy Róma egyenként tudta meghódítani őket, anélkül, hogy akár egyszer is szembe találta volna magát Etrúria egyesült erejével. Magyarul fejtett etruszk szöveg egy síremlékről, amely egy korsót tartó leányt tart: A színe, a szeme fénye, a leányka ruhája elárulja, ki a váza álmodója. Egy árja királyleány, övé a művészi váza. Az etruszk nyelv a magyarnak annyira közeli dialektusa, hogy azonosnak tekinthetjük. Amint a görög kultúra is, a római civilizáció is magyar talajból nőtt ki.
Etrúria GL II. 858-859.o. Kétségtelennek tűnik, hogy az ősi anatóliai-égei nyelvközösség eredetileg azon Elő-Ázsiából - főleg a közép-anatóliai Hacilar - Catal Hüyük kultúrkör területéről, kisebb részben a szíriai - kelet-anatóliai - kilikiai Halaf műveltség térségéből - első és második hullámként elvándorolt telepesek nyelveiből, nyelvjárásaiból ötvöződött össze, akik a legelső görögországi (proto-Sesklo, Magulica), balkáni (Starcevo, Karanova), kárpát-medencei (Körös) és mediterrán partmenti földművelő kultúrákat (cardium vagy impresszió kerámia művelődési köre) kialakították. Erre az elsődleges ősanatóliai és szíriai nyelvi alaprétegre rétegeződtek felül azután azok az előszumér, majd később már kimondottan szumér nyelvi hatások, amelyeket a késői Ubaid, az Uruk és a Jemdet Nasr időkben, valamint a 3. évezredben (korai szumér dinasztiák, akkád kor, III, uri dinasztia) Mezopotámiából és környékéről elvándorolt további néphullámok vittek magukkal Anatóliába, az Égeisz térségébe, Délkelet-Európába és a nyugati mediterrán vidékekre. Így tehát az I. könyvben és most bemutatott szemér-görög szópárhuzamok nyilvánvalóan nem közvetlen úton kerültek bele a csak jóval később kialakult ógörögbe, hanem kétségkívül az anatóliai-égei nyelvközösség különféle nyelvjárásainak közreműködésével. E tekintetben a minoszit, a pelázgot, a nyugat-anatóliai lydet, kárt és lykiait éppúgy figyelembe kell vennünk, mint a mykénei kultúrkör közlekedő nyelvét, amely utóbbiból végül az aiol, ion és dór felülrétegezés hatására az ógörög nyelv kialakult.
Láthatjuk, milyen bonyolult nép- és nyelvkeveredések, felülrétegeződések útján konszolidálódtak annak idején az egyes, már konkrétan megfogható nyelvek, nyelvcsoportok, s hogy mennyire naiv módon képzelte el a 19. századi nyelvtudomány azok keletkezését, mindezen komplikált paleolingvisztikai folyamatokat egyszerűen egyenes vonalú nyelvcsaládi leszármazásra és szabályos hangfejlődésre redukálva.
Nyugatabbra tekintve azonban kissé módosulnak az elő-ázsiai nyelvi hatások összetevői. Így pl. az etruszkban sokkal tömb szumér párhuzam található, mint az anatóliai-égei nyelvcsoport keletebbi nyelveinek fennmaradt emlékeiben, holott Etrúria emezeknél jóval távolabbra fekszik Elő-Ázsiától. Ez az első pillantásra meglepő körülmény azonban egyszeriben érthetővé válik, ha meggondoljuk, hogy az itáliai területeken- eltekintve a cardium kerámia elszórt parti gócaitól - sokkal későbben kezdődött meg a földművelés, mint az Égeisz térségében, az Itáliába érkezett elő-ázsiai gyarmatosak zöme tehát már főrészt a késő Ubaid periódus kulturális és nyelvi koinéje idején hagyta el hazáját, s így ezeknek tekintélyes mennyiségű nyelvi elemet kellett magukkal vinniük e korszak immár ősszumér, ill. előszumér közlekedő nyelvéből. Vagyis az Itáliában kialakult elsődleges nyelvi alapréteg már nem egyedül az ősanatóliai-szíriai neolitikus kultúrák nyelvéből származott, mint az anatóliai-égei nyelvcsoport keletebbi területeinek primér szubsztrátuma, hanem ezenkívül jelentős mértékben a késő Ubaid kori előszumérból is. Majd a később keletről beérkezett csoportok nyilván szintén több-kevesebb szumér elemet vittek magukkal a szumér nyelv fiatalabb fejlődési fokozatainak nyelvi anyagából - még akkor is, ha nem közvetlenül a szumér nyelvterületről származtak...
Az etruszk műveltségről szólva nem kerülhetjük el, hogy röviden foglalkozzunk Róma alapításával és a római városállam keletkezésével is. Elsőrendű fontosságú kérdések ezek, mert csak a valóságos történelmi helyzet ismeretében mérhetjük fel teljes nagyságában azt a döntő szerepet, amelyet az etruszkok a római műveltség, államszervezet, a vallási kultuszok és a szociális berendezkedés kialakításában, valamint a latin nyelv konszolidálódásában játszottak.
Róma Ruma
A régészeti és őstörténeti kutatások már évtizedekkel ezelőtt egyértelműen kimutatták, hogy a Romulus-féle hagyomány, amely Róma városának alapítását Kr. e.. 753-ra helyezi, nem egyéb mint késői, a Kr. e. I. század elején tudatosan véghezvitt történelemhamisítás, amellyel egy csapásra két legyet akartak ütni.
A legenda egyrészt azt volt hivatva bizonyítani, hogy az akkoriban már világhatalmi szerepet játszó rómaiak a görögökkel egyenrangú ősiséggel és műveltséggel rendelkeztek, másrészt pedig egyúttal arra is kiválóan alkalmasnak mutatkozott, hogy a kb. 620 és 509 között uralkodó etruszk származású római királyok (Tarquinius Priscus, Servius Tullius és Tarquinius Superbus) elsőrangú szerepét Róma kiépítésében és gazdasági, szociális, politikai, katonai szervezetének kialakításában-amely dolgokat letagadni semmiképpen sem lehetett, mert görög történészek is megemlékeztek róluk- úgy tüntessék fel, mintha mindazok csupán egy már 150-200 éve fennálló és virágzó városállam életének mintegy szükségszerű fejlődési fokozatait tükröznék, amelyek akkor is bekövetkeztek volna, ha a kérdéses három király nem etruszk lett volna. Ugyanakkor azonban a jó rómaiaknak arra is volt gondjuk, hogy az említett etruszk királyok uralkodása alatt bekövetkezett eminens fontosságú változások, újítások tekintélyes részét arányosan felosszák az ezek elé beiktatott négy fiktív római király között, hogy ezáltal is az évszázados normális és fokozatos fejlődés képzetét keltsék.
Így Romulusnak tulajdonították az első állami berendezések létesítését, a szenátus megalapítását, a nép kúriákba való beosztását és a hadsereg megszervezését. Utóda, Numa Pompilius vezette volna be a vallási kultuszokat, a harmadik királyra, Tollus Hostiliusra ruházták Alba Longa lerombolásának dicsőségét, s ezzel Róma latiumi hegemóniájának megalapozását, végül Ancus Martius a tengeri hatalom alapját rakta volna le Ostia megépítésével (l. Propyläen Weltgeschichte IV. köt. 50. old) Láthatjuk, az etruszk királyoknak ezek után már nem sok tennivalójuk akadt volna. Mindezzel szemben azonban a régészeti kutatások bebizonyították, hogy a 8-7. században a későbbi Róma területén városról még egyáltalán nem beszélhetünk, ebből az időből csupán kezdetleges falusias településeket találtak a római hét halom némelyikén, amelyek néhány vesszőfonadékkal összetákolt, sárral tapasztott, a felszínre alapozás nélkül épített nyomorúságos kunyhókból álltak, a halmok közötti völgyekben pedig lakhatatlan mocsarak terültek el. Majd a 600-as évek végén - azaz Tarquinius Priscus uralkodása kezdetén - egyelőre ugyanilyen primitív épületek jelennek meg a Palatínus és a Capitolium közti mélyedésben, a későbbi Fórum területén is, vagyis akkor csapolták le a mocsarakat.
Valamivel később, kb. 575 táján azután ezek a kunyhók egyszerre eltűntek a völgyből, s gondosan elegyengetett helyükön tudatos tervszerűséggel döngölt kaviccsal kikövezett tágas szabad teret alakítottak ki: a Fórum elődjét, a már valóban városias Róma központját. (l. pl. Bloch 1970, 17. old) Ugyanebben az időszakban tűnnek fel a már kőalapokra épített, vályogtéglából készült szabályos négyszög alakú házak is. Magyarán a régészeti leletek tanúsága szerint Rómát - mint várost Tarquinius Priscus etruszk király alapította Kr. e. 575 körül, s ennek következtében ő volt Róma első királya is. Így tehát "...Rómában egyetlen latin király sem uralkodott, hanem azok csupán a késői idők kitalálásai " (l. Prapyläen Weltgeschichte IV. köt. 52. old).
Róma alapítása kétségkívül azzal függött össze, hogy mellette a Tiberisen gázló volt, se kényelmes és fontos átkelőhely megerősítése az etruszkok számára szinte önmagától kínálkozott a campaniai gyarmatvárosok felé vezető szárazföldi útvonal biztosítására. De etruszk alapításról árulkodik maga a városnév is: Róma neve etruszk szó, "Ruma" (l. Propyläen Weltgeschichte IV. köt. 52. old.).
Mindezen, a szakirodalomban már több évtizede közismert tényekkel szöges ellentétben az iskolakönyvekben, ismeretterjesztő művekben, de még a lexikonokban és az összefoglaló jellegű tudományos munkákban is mind a mai napig világszerte a Romulus-féle városalapítási mondát találjuk, a fiktív 753-as dátummal, sőt többnyire még ezt is egy-két évszázaddal megtoldva, s a fentebb említett nyomorúságos kunyhókat, amelyek pl. a Palatínus dombon a 9. századig visszakövethetők, úgy értelmezve, mintha azok feltűnésével kezdődne Róma városának (!) története (vö. pl. Brockhaus Enzyklopedia 1973, 10. köt. 6l.old.).
Türelmes olvasóink számára ilyesmi már nem jelenthet meglepetést, elvégre a rómaiak indogermánok voltak, az etruszkok pedig nem.
E kérdéssel kapcsolatban, s egyúttal az etruszkokra gyakorolt, állítólag döntő jelentőségű görög kultúrhatások vetületében is - amelyeket a fentebb már vázolt módszerek segítségével többnyire definitív módon tételesen állítanak- igen tanulságos, hogy pl. Tarquinius Superbus 520-510 táján olyan monumentális etruszk stílusú templomot építtetett a Capitoliumon, amelyhez mérhetők abban a korban Görögországban is alig akadtak. Egyedül az ephesosi Artemis-templom múlta felül a maga 55,1 m-es hosszúságával a capitoliumi templomot, melynek hosszanti oldala 53,25 m volt. Ha viszont egy jelentéktelen, 510 táján csupán 60-70 éves múlttal rendelkező etruszk gyarmatvárosban ilyen hatalmas templom adatolható, akkor kétségtelen, hogy az etruszk anyaország évszázadokkal régebbi városaiban már sokkal korábban álltak hasonló méretű templomok. Hogy eddigelé nem ismerünk ilyeneket, annak az az egyszerű magyarázata, hogy mind ez ideig még egyetlenegy nagy etruszk város területén sem végeztek rendszeres ásatásokat.
Szintén az európai tudományosság grekofil szemléletének szükségszerű következménye az etruszkok Herodotos és számos más antik szerző által ránk hagyományozott kis-ázsiai, közelebbről lydiai vagy pelázg eredetének újabban egyre erőteljesebben jelentkező elutasítása is. Míg ugyanis a korábbi kutatás szinte kivétel nélkül a keleti származást fogadta el, addig ezek a törekvések éppen abban az időben kezdtek nagyobb méreteket ölteni, amikor a szaporodó régészeti leletekből mindinkább megmutatkozott, hogy a "hellaszi csoda"-ként emlegetett viszonylag gyors görög kultúrfejlődés legfőképpen a környező korábbi műveltségek (Kréta, Kis-Ázsia, Fönícia, Szíria) domináns hatásaira vezethető vissza, azaz pontosan azokra a forrásokra, amelyeken az etruszk kultúra is alapult. Ebben az összefüggésben jellemző adat, hogy a legkorábbi monumentális görög templom, az előbb említett ephesosi Artemision, Kroisos lyd király bőkezű anyagi támogatásával Kr. e. 550 táján épült, amikor a kis-ázsiai görög városok lyd fennhatóság alatt álltak: mégpedig nem előzmények nélkül, hanem a kis-ázsiai Kybele istennő ősidők óta álló szentélye helyén. - Ilyen körülmények között tehát a grekocentrikus szemléletű kutatás számára nem marad más kiút, mint mindenáron tagadni az etruszkok kisázsiai származását, mivel így legalább azzal lehet érvelni, hogy az etruszkok műveltségében tagadhatatlanul domináló keleti elemek nem közvetlenül jutottak el Etrúriába, hanem csak görög kultúrkisugárzásként, a görögök ún. "orientalizáló" stílusának szimpla átvétele útján.
Kr. e. II-I. évezred fordulója Finnország BT III. 83. o.
A Baltikumban letelepedett esthoni népek közül népesült be Finnország. Főleg a Szemi nevű kerületből, Mahur-Ana tartományból és a Pirita folyó völgyéből. Első támaszpontjuk Turku, TaÚr-Kő, esti népek istene védelme alá helyezett erősség értelemmel. A betelepített vidéket Szemu-Maa, Napisten Országa névre keresztelték, falvaik Szom-Er-Olla, Szemúr Helye, Szom-Er-Mieme, Szemúr Földje stb. nevet kapták, majd az egész országot Szuom-Mea, Szuom-En, Szuomi, Szemhon néven nevezték. A nép másik neve a Fenni, Phinni, csak a külföldiek használják. Jelentése vitatott, lehet a legkorábbi föníciai hajósok és telepesek neve, akik a borostyánkövet (Gintaras, Ginti, Gyanta) szállították, és lehet, hogy az Esthonban (Észtország) maradtak használták a Szemúri gyarmat neveként.
Nem feledkezhetünk meg a Permi népek kis népcsoportjairól sem. Ők a Fehér-tenger partvidékén, Pera-Maa, permi, Perem tágabb körzetében élnek. Elemeik a permiek, szamojédok, hantik (ostiak, estiek) és mansik (vogulok). Előbbiek összesen hat és fél milliónyi lelket számlálnak.
A Volga és Káma vidékén további néprészek élnek, szintén déli irányból telepedtek be. Ma hárommilliós lélekszámú ez az ág. Neveik beszédesek: mordvinok - ezra, árja, márik, maúri származással - cseremisz, S-C-RE-MEN-ESC-ANA, Az Égúr-Mén Ősök Hona, komi - zürjén, Z-YR-I-AN-I, Az Úr Honi, és az udmurtok - vótiak. Mindannyian a Volga nyugati oldalán élnek. A volgai néprészek nyelvük állapotából ítélve igen korán, a Kr. e. III. évezredben eltávozhattak már a déli őshazából.
Mediterránum GL II. 879.o
A számba vehető vonatkozó régészeti leleteket figyelembe véve és gondosan mérlegelve arra a következtetésre kell jutnunk, hogy azok az anatóliai-égei-tirrén nyelvcsoportba tartozó nyelvek, amelyeket a Kr. e. 2-1. évezred fordulója táján és utána már többé-kevésbé megfoghatunk (pl. a minoszi, a mykénei, az etruszk, a ligur, az ibér), az őseredeti anatóliai alaprétegen kívül már nagymértékben telítve voltak az elő-ázsiai nyelvi koiné, halafi, késő ubaidi (előszumér) és szumér fokozatainak többszörösen felülrétegződött nyelvi elemeivel. Más szóval az elő-ázsiai kultúráramlat során bekövetkezett, régészetileg sokszorosan bizonyítható vándorlások és etnikai keveredések kifogástalan magyarázatot nyújtanak az ógörögben, az etruszkban és a latinban található tömeges szumér nyelvi megfelelésekre.
Az Elő-Ázsiát keletről és északról körülvevő területek régi és mai nyelveiben azonban éppoly masszív szumér párhuzamokat találunk, amilyeneket fentebb Dél-Európában megismertünk. Emlékeztetünk ezzel kapcsolatban a III. könyvünkben szemléltető példaként számos szumér-magyar-finnugor, szumér-magyar-iráni és szumér-magyar-altáji szómegfelelésre, valamint az azokból levonható őstörténeti és paleolingvisztikai következtetésre.
Kr. e. IX. sz. közepe Kaledónia, Skócia, Brit szigete BT III. 114-116.o.
A skótok véglegesen leigázzák a kus pikteket és beszüntetik a pikt név használatát. Ezután Kaledóni (Kelet Honi) elnevezést vezették be, de területükön, Kaledóniában ezután is a piktek maradtak a főnép. A skótok, akik a pikteket legyőzték, maguk is Régi Keletről származó népcsoport lehettek a fehér magyarok csoportjából, mert a hagyomány szerint ősük egyiptomi királylány volt, Skota fejedelemasszony, aki nagy kísérettel érkezett új hazájába és Skócia névadója lett. Következésképpen a kaledoni - kelethoni kifejezés illett a skótokra és a piktekre egyaránt.
Kr. e. 835 körül Moabi királyság BT I. 114-116.o.
(Baráth Tibor temérdek nyelvi fejtésének újraközlését nem tekinthetem célomnak, ezt munkájában bárki elolvashatja eredetiben. Hogy most egy fenicei (föneciai) eredetű szöveg magyar nyelvű olvasatát mégis hozom itt, azt azért teszem, mert több legyet is üthetek egy csapásra -a feltáruló oldalszálak és összefüggések kifejezetten izgalmasak.)
3. sz. fenicei felirat. - Ez a szöveg Mesa moabi király emlékoszlopán szerepel, amit jelenleg a párizsi Louvreban őriznek. Az oszlopot körülbelül Kr. e. 835-ben készítették és jobbról balra haladó 34 sor írást véstek rá. A moabinak mondott királyságról csak annyit tudnak, hogy "Beor Fia Béla" alapította az időszámításunkat megelőző 13. században. Az állam a Holt-tenger déli sarka és a Vörös-tenger északi öble között terült el, meglehetősen kényes stratégiai helyzetben: nemzetközi útvonalak metszőpontján, minden természetes védelem nélkül. Nem akadtunk nyomára, hogy bárki is elolvasta volna, ezt a roppant nehéz szöveget és eredményét közzé is tette volna. Tartalmáról mégis az a vélemény terjedt el, hogy abban a moabi király eldicsekszik Izrael felett aratott győzelmével. A véleményt nyilván az asszíriai uralkodók szokása alapján alkották, akik győzelmükről dicsekvő feliratokat hagytak hátra, meg abból az egy szóból (ISRAEL), ami az ötödik sor kezdetén könnyen olvasható. Ez a nézet azonban sehogy sem illik bele az egykorú eseményekbe, mert éppen a fordítottja történt: Izrael pusztította el a kis moabi államot.
Figyelmünket a szövegre az államalapító király magyar neve, Bőr fia Béla hívta fel, valamint az a körülmény, hogy az írás első vizsgálói a jeleket hun-szkíta írásjelekhez közel állónak vélték. Mindegyik sor jobbról bal felé halad. Az első négy sort és az ötödik sor elejét kiböngésztük és végignéztük a hátralévő részt is, amennyire tudtuk. Úgy találtuk, nincs abban szó a moabi király katonai győzelméről, ellenben szó van több olyan szenzációs eseményről, amit a régi keleti hírmondók borozgatás közben széltében-hosszában mesélgettek. A közölt sorok, ha nem is mindig egészen tökéletes olvasatban, de mégis ízelítőt adnak a feljegyzések természetéről és a szöveg magyar voltát igazolják. Az írásjeleket szavakba tagolva és azokat hangzósítva így írtuk át: (A magyar nyelv- és ennek megfelelően -a rovásírás a mássalhangzókba kódolt információkat hordozza. A hangzósítás ennek megfelelően a rovás szabályait követve történik
Baráth szófejtéseiben. -A szerk.)
1. (sor) A-NY-íT Me-S-eL eB-eN, Kí Má (r) So-Se La-aT, eM-Lé-Ke Ma eB-E-D.
2. Jó BoR-Ná (1) J-I A Ba-J eM-Lé-Ke. ELE-áL, M-á (r) Be-SZ-éL: Ne-SZ-To.R, aV-A-NO-K eMLé-Ke,
3. TRó-J-a Zá-Ra. A Ba-J-1-VÓ A-ELE-S E (m) -Be.R-eM-eT Z-A-Ta, áL Ki Mo-S (t) Bi-R-oQ-Ra aZ-E-IB-eM-eL,
4. éS Ő Ki-Jő, E-S ELE-Ne Jő Me-Ke-Li E-S Le-Ke-Ne V-ET-1 E-R-A-N-I eB-eK ELE. Sa-Ná-Ja aJEL-eS-D,
5. Jó eM-Lé-K I-S-RA-E-eL VÁ-JÓ Ne-Vű...
Mai helyesírásunkkal: "Annyit mesél ebben, ki már sose lát, emléke ma ebéd.
Jó bornál jő a baj emléke. Előáll, már beszél: Nesztor, a vánok (görögök) emléke.
Trója zára. A bajvívó Achilles emberemet csalta: állj ki most birokra énelibém (?)
És ő kijő, ez ellene jő, megöli és legénye veti iráni ebek elé.
Sajnálja Achillest (Aki Jelest). Jó emlék Izrael Vájó nevű.
Talán majd akad olyan magyar írásszakértő, aki a szöveg mind a 34 sorát el tudja olvasni. Első kísérletképpen mégis bemutathattunk ennyit, amiből kétségtelenül kiderül, hogy a szöveg magyarul van és a híres trójai háború egyik megrázó eseményét, Achilles (Aki Jeles) halálát meséli el benne a hírmondó. De ki lehetett az a mesemondó vak ember, akinek tiszteletére ebédet rendeztek, aki az ebéd közben előállt és mesélt, tehát személyesen jelen volt a magyarok között? Erős a gyanúnk, hogy ez a mesemondó maga a titokzatos Homérosz lehetett, akinek kedvenc témája éppen a trójai háború, s akiről úgy tudjuk, öregségére megvakult. Ez a feltevés azért sem tartozik a lehetetlenségek közé, mert Homeros is a Kr. e. 9. században élt, a Mese-kő felállításának idején és nem a görög félszigeten lakott, hanem Kisázsiában, közelebb a Mese-kő színhelyéhez, a magyar népek által lakott világrészben. Ezenfelül Homeros Odysseájában valósággal hemzseg a görögre csavart, de a görögben soha meg nem értett sok régi magyar szó, amelyek magyar voltát a Homeros által hozzáfűzött jelzők és a környező magyarázó részek félreérthetetlenül bizonyítják.
Végül Homeros (Hon-Úr-Ős) munkáiban sok az obszcén leírás, a perverz szójáték, amelyek mind magyar szavak összecsengésére vannak felépítve, tehát magyar észjárással vannak megfogalmazva, de a görögben érthetetlen dolgokká laposodnak. Talán nem is Homeros írta a görög szöveget, hanem azt mások fordították le utóbb erre a nyelvre a magyar eredetiből? Ezt a véleményt sok adattal támogathatjuk és a megfelelő fejezetben részletekbe is bocsátkozunk. Homeros szerintünk tudott magyarul, méghozzá nagyon is jól, és valószínűnek tartjuk, hogy a Mese-kőn említett lakomának ő volt az előadója.
Kr. e. IX. század vége Urartu PV
A káld Van-tó-i terület királysággá szerveződik Urartu néven. A terület régi kasszu-mita és manda-chus-úz lakosságú. Első királyuk Urami. Utódai Lutíbir, I. Sardur (844-828), Iszpenik, Ménua, I. Urgisztik, III. Sardur, I. Ruzsa, II. Urgisztik és II. Ruzsa. Az utolsó királyok idején az asszírok megszállják és elpusztítják Urartut.
Kr. e. VIII- VI. Káspi- Mediterránum PV
Avar küzdelmek a méd imperializmussal szemben.
Kr. e. 733: -714 Urartu PV
Urartu I. Ruzsa idején még tartja függetlenségét. Urartu Sarru-kin asszír uralkodó felszámolja Urartu függetlenségét véres háborúban. I. Ruzsa maroknyi csapatával öngyilkos lesz. Urartu megmaradt lakossága a Kaukázus felé húzódik. Ez volt Asszíria utolsó hódítása. Sarru-kin (Kr. e 677) utódának már szövetséges után kell néznie védekező háborúiban - "északi barbárok" - ezeket fogja Herodotosz szkítáknak nevezni háromszáz év múlva. Ezek pedig a Káspi-tenger környékén élnek, Ispakai nevű királyuk Bartatu nevű utódával kötnek szövetséget. Sarru-kin fia, Szin-aré-hib leányunokáját adja Bartatuhoz. A szövetség a második generációban is folytatódik Bartatu fia Madyes és Asszur-ban-apli között a mada birodalom ellen, míg Madyes szövetségese ellen nem fordul és végigpusztítja Asszíriát. A médek megölik Madyest. Özvegye borzalmas bosszút áll és 28 év szereplés után e nép elvonul. Nem érdektelen, hogy az orosz archeológia a Bajkál- Altáj- Aral vidéken egy emberöltővel (Kr. e: 640) később hun kultúrát azonosít.
Kr. e. 700 Görögország BT III. 32. o.
Homérosz megírja az Odysseát. A Homérosz-kutatók rendre elakadtak jelzőin, amelyek a neveket volnának hivatva körülírni és közelebbről megmagyarázni. Hasonlatai is érthetetlenek. Ezek a helyzetek magyarul gondolkodva megoldódnak és a dolgok értelmet nyernek. Sirena - Síró nő, Skylla Szikla; Kharybdis - Harapdos. Mint magyarul elgondolt és bizonyára eredetileg magyarul előadott, de utóbb görögül leírt munka pontosan illik abba a kétnyelvű, kétnépű, meglehetősen laza erkölcsű világba, amely a dór bevándorlás után kialakult.
Összefoglalva a görög vonatkozású adatokat megállapíthatjuk, hogy a Régi Kelet magyar őshazájából Kr. e. 3000-től kezdve magyar nyelvű népek igen tekintélyes, magas műveltséget hordozó részlegei az Égei- térségbe költöztek. Ott Kr. e. 1150-ig államalkotó minőségben, főleg földműves és hajós életformában éltek. E korszak végén szemita néprészek vonultak be hazájukba, minek következtében részben azok továbbvonultak Európa más tájaira. A helyben maradók elkeveredtek az érkezőkkel. A hellén öntudat a Kr. e. V. század végére alakult ki a perzsa háborúk és Spárta - Athén küzdelmeinek befejeztével.
Kr. e. VII sz. Kárpát medence GKE
Második honvisszafoglalás. Szkíták.
Kr. e. 700-510 Kárpát medence BT
A székelyek szkíta néven elfoglalják a Kárpát-medencét, elsősorban az Alföldet, Atilla után Göcsejbe és a Vág völgyébe is kerülnek. A főváros ekkor Sicambria (Etzilburg). Ld. Szörényi Levente: Az eltűnt Ősbuda nyomában. Árpád után kerülnek Erdőhelyre, Erdélybe (Erdew Eli a krónikákban).
Kr. e. 673 előtt. Közép-Ázsia BK 74.o.
A szkíta-szaka népek ősi földje jelen ismereteink szerint Közép-Ázsiában volt, ahonnan nagy hadjárataikat is vezették, elsősorban délnyugati és déli irányban. Ugyanakkor a szkíta-szaka népek még a Kr, e. VIII-VII, században elindultak északkelet felé is, birtokba véve a Turáni felföldet, az Oxus és a Jaxartész vidékét, Fergánát, az Altájt, a Tuvai-medencét, a Minuszinszki-medencét és a Jenyiszej belső forrásvidékét, azaz Dél-Szibériát. A kutatók egy része úgy vélekedik, hogy a közép-ázsiai szkíta kultúra megteremtői nyugat felől, a Fekete-tenger északi partjáról, illetve a Kaukázus északi oldaláról érkeztek ide, magam azonban ezt a nézetet nem tudom elfogadni. Maga Herodotosz is határozottan azt állítja, hogy "az Ázsiában lakó nomád szkíták a masszagétáktól háborúra kényszerítve, az Arax (helyesen: Oxus, azaz az Amu-Darja) folyamon átkeltek és Kimméria földjére vándoroltak". Hérodotosz hangsúlyozza, hogy a Fekete-tenger partjain korábban kimmerek laktak, akiket a szkíták üldöztek el. Mind a kimmereket, mind a szkítákat az Ószövetség könyvei is említik, a kimmereket gimirri-gómer néven, a szkítákat askenáz néven. A perzsák szakáknak nevezték, a babiloni szövegek umman-manda néven szerepeltetik ezt a népet, de ismert a szkolot név is. Bár egészen pontos írott forrásadatokkal nem rendelkezünk, mégis biztos alapnak látszik, hogy a szkíták Kr. e. 673-ban az asszír király, Asarhaddon (680-669) szövetségeseiként már Médiában hadakoztak, vezérük Ispakai volt. Ismerjük egyik királyuk nevét is (Prothotüész vagy Partatua vagy Bartatua), akinek fiát Madüésznek hívták. Hérodotosz erről a hadjáratról így számol be: "...egy szkíta sereg jött, amelyet Prothotüész fia, Madüész szkíta király vezetett... a szkíták sokkal nagyobb úton kerültek ide, jobb oldalon hagyva a Kaukázus hegyet. " "A szkíták 28 évig uralkodtak Ázsiában." Általában ezt a forrásadatot úgy értelmezik, hogy a szkíták már ekkor a Kaukázus északi oldalán, a Kubán folyó mentén laktak, s onnan indultak dél felé. Van azonban olyan régészeti bizonyíték, amely lehetővé teszi annak feltételezését, hogy a szkíták Urartu területén vagy attól délre már sokkal korábban megtelepedtek.
Kr. e. 612. Régi kelet, Biblia BT 91.o. Szubartu PV "Az úr (Asszúr) innen szétszórta őket (szumir- magyar nyelvű népek) más országokba mindenfelé, az egész földkerekségére." (Genezis 11.) Az ősnyelv beszélői tehát elköltöztek, másutt alakítottak új hazákat, és magukkal vitték magas kultúrájukat, és ősi nyelvüket is. Asszíria végleges felbomlása - káld-uzzi és mada szövetség koncentrált támadása miatt - új korszakot nyit Szubartu történetében. Ugyanez az úz erő hagyja cserben, sőt támadja hátba majd Perzsiát Nagy Sándor idején, ugyanők fordulnak szembe Sándor satrapa utódaival, és ugyanők lesznek (Partia) hatalmas katonai ereje is.
Szubartu mint új előázsiai nagyhatalom átrendeződik. A szabirok egy része kimmer és örmény hullámok érkezése miatt keletre hátrál a kiürített Káspi-környéki hun területekre. A szabir etnikum kettészakad. Babilon függetlensége a kéld Nabu-apai-asszur uralmával helyreáll. A Van-tó környéki papság, a mada maradványok és a manda vissza szivárgás révén a szabir birodalom 80 évre helyreáll. Királynőjük a legendás Tamár.
A mada birodalom az obskúrus eredetű Kurás perzsa vezetése alá kerül. Ezzel a perzsa; macedón, örmény, római, újperzsa és bizánci szakaszokra osztható, újabb ezer évig tartó küzdelemre kényszerítik a tér szumir örököseit, az avar, úz, hun és szabir népeket.
Kr. e. VI. sz.-tól Kárpát-medencétől Elő- Ázsiáig BK. 181,184.o.
A szarmata kérdésben Baráth Tibor meglehetősen egyedül áll véleményével. Tekintsük át a szarmatákról szóló összefoglalást Bakay Kornél előadásában: "Priszkosz rhétor leírásában azt olvashattuk, hogy útban Atilla palotája és központja felé, eléggé sűrűn települt falvakon haladtak keresztül. Ha a Kárpát-medencében ilyen jelentős népsűrűség mutatható ki az írott források adatai révén, ennek valamiképpen tükröződnie régészeti anyagban is. A jellegzetes hun vagy hun-stílusú emlékanyag azonban kisszámú, a lelőhelyek száma a tucatot is alig teszi ki. A fő kérdésünk tehát az: van-e olyan régészeti emlékcsoport, amely térben és időben számba vehető, ugyanakkor jelentős lélekszámú népesség hagyatéka? Igenlő válaszunkkal eljutottunk a szarmatákhoz.
A szarmaták korán megjelennek a forrásokban. Hérodotosz is említi őket szauromata néven és egy különös mesét kerekít köréjük. A szauromatákról a következőket mesélik: a harcias amazanok a szkíták földjére vetődtek, és végigportyázták a szkíta földet, harcolva a szkítákkal, akik nem ismerték e nők nyelvét. Lassan azonban összebarátkoztak, és a szkíta férfiak gyermek nemzettek az amazonoknak. A szkíták nem tudták megtanulni az asszonyok nyelvét, de azok elsajátították az övékét. Később elvándoroltak a Tanaistól keletre, s a Meótisztól északra.. A szauromaták szkíta nyelven beszéltek, de nem őrizték meg ősi tisztaságában, mivel az amazonok annak idején nem tudták megtanulni tisztességesen. Vajon ugyanazt jelenti-é a szarmata és a szauromata? Vagy egyszerűen csak a görög és a latin nyelvű auktorok sajátságos névhasználatáról van-e szó? Jelent-e valamit maga a népnév? Egyesek (pl. Müllenhof és Vasmer) szerint az aveszta saora (kardpenge) szóból volna levezethető, s így a szauromata lényegében kardot viselőt jelentene. Mások (pl. Andreas és M. A. Miller) szerint sau-rom azaz fekete hajú volna a helyes kiindulópont. Nagy kérdés természetesen, hogy iráni nép volt-e a szarmata? A Fekete-tenger-vidéki nagyszámú felirat erre mutat, de a kérdés egyáltalán nincs lezárva. Plinius azt mondja, hogy a szarmaták a médek leszármazottai. Az sem vitathatatlan, hogy az alánok a szarmata népcsoportba tartoztak-e. Ammianus Marcellinus mindenesetre az alánokat "nyúlánk termetű, szép külsejű, közepesen szőke hajúak"-nak mondja (crinibus mediocriter flavis), s amint később majd látni fogjuk, az alánoknak rendkívül jellegzetes emlékanyaguk van, s eredetüket illetően egészen biztosan közép-ázsiaiak.
Sz P. Tolsztov, nézetem szerint sokkal helyénvalóbb magyarázatot adott. Véleménye szerint a szarmata név a szanszkrit svarga (Ég) és az iráni khwarr (Nap) szavakból keletkezett s így a "Nap népe" volna a jelentése. (Ne tagadjuk kissé bizarr az elképzelés, még ha igaz is lehetne, hogy egy nép ne tudja magát a saját nyelvén megnevezni, ráadásul rögtön két más nép szavaiból rakja össze azt. Az óvatlan olvasót az ilyen sutának tűnő megoldások inkább Baráth szófejtése felé terelhetik. Ugyanakkor mindenki által ismert az is, hogy a szkítákat a görögök keresztelték el, de ők magukat hogyan nevezték? Az ehhez hasonló kérdések ma még határozatlanná teszik a kutatókat, ez nem csoda. Bizonyos területeken kontinensnyi méretű mozgások alapvető vonulatok és történések kristálytisztán állnak ugyanakkor gyakran mellékesnek tűnő apróságok ködbe vesznek) Ez a nézet nemcsak azért fontos, mert Korezm nevét is megmagyarázza, ti. "a Nap országa", - (vessük össze Badany sumir fejtésével: Nagy Hatalmas Nemzetség Földje, C-H R-Z M, KU MA AR-IZ MA, KüMAH-GAR-RI ES-MA a babiloni fonetika és a sumir hangzás szerint. BJF, I/163.o.) hanem azért is, mert arra utal, hogy a szarmaták is belső- és közép-ázsiai eredetűek.
Erre vonatkozóan igen erős érv a szkíta és a szarmata régészeti és embertani emlékanyag csaknem teljes mértékű azonossága, legalább is a Kr. e. VI- III. században. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy az Urál hegységtől délkeletre, a Káspi- tengertől északkeletre és keletre élt dahák a szarmaták és pártusok ősei is, a szarmata kérdés nyomban különösen izgalmassá válik. (A dahák nevét őrzi az uráli Jajk folyó eredeti Dajk neve is.) Sztrábón azt írja, hogy a szkíták nagyobb részét a Káspi-tengertől keletre daháknak nevezik, a tőlük még keletebbre lakókat masszagétáknak és szakáknak.
A dahák egy részét aparnoszoknak (apar-avar?) nevezték. Korábban is gondoltak arra (pl. Rosztovcev), hogy a dahák, a masszagéták és a szkíta-szakák összefoglaló neve lett a szarmata, noha az írott kútfők általában masszagéták alatt az alánokat értik. (Cassius Dio, Ammianus Marcellinus: alánoknak nevezett masszagéták).
Számunkra, magyarok számára pedig az teszi kiemelkedően fontossá a szarmatákat, hogy az embertani anyag vizsgálata során Tóth Tibor előtt világossá vált, hogy az ún. finnugor népek morfológiai sajátosságai nincsenek meg a honfoglaló magyarság embertani anyagában, valamint a mongoloid komponens is jelentéktelen, ellenben a Fekete-tenger vidéki és a nyugat-kazahsztáni szarmata embertani anyag mutatja a legnagyobb hasonlóságot az ősmagyarokkal.... A szarmata név minden bizonnyal összefoglaló név is volt (amint a szkíta és a hun is!), hiszen az írott forrásokból ismerjük a különböző törzseket vagy népeket, így az aorszokat, a szarmatákat és a szirákokat, akiknek döntő szerepe volt a szkíta hatalom megdöntésében a Kr. e. III. században. Többen úgy vélik, hogy a Hérodotosz által említett melanchlainoi nép a szarmata saudaratac névvel azonos s ez oszétul (sau - fekete, dara - ruha, köpeny vagy Abajev szerint dar - viselni) fekete köpenyeseket jelentene. Ez lehetséges, mert a rómaiak gyakran említik, hogy a szarmaták fekete köpenyt viselnek...
A szarmata népek szövetségébe a Kr. előtti századoktól beletartozott még a jazig, a roxolán és az alán. Ez a hatalmas politikai és katonai szövetség átfogta egész Eurázsiát a Dontól a Tobolig vagy az Oxusig, s mielőtt legyőzték volna a szkítákat, nyilván velük együtt harcoltak s eljutottak ők is Elő-Ázsiába, s megtelepedtek a Kaukázusban, sőt Bucharában (Kr. e. 130 körül) is (Acsikulak, Bazsigan, Agalükszkaja). A szkíták oldalán állottak Kr. e. 331-330-ban, amikor Nagy Sándor Zopürion nevű hadvezére Szkítiára tört. A szkíták ekkor még erősek, visszaverik nemcsak ezt, de a következő Lüszimachosz-féle támadást is 292-ben. Diodorus közléséből tudjuk, hogy a szarmata-szirákok Aripfamész királyuk vezetésével vettek részt Kr. e, 310-ben a boszporuszi pártharcokban, tehát már a Kubán vidékén laktak. Hogy milyen viszony volt közöttük és a krími szkíta királyság között, egyelőre nem tudjuk, noha Kr. e. 110 táján Szkilurósz szkíta király fia, Palakósz szövetséget kötött a szarmata-roxolánokkal, Mithridatész hadvezére, Diophantósz ellen. Később a Kr. u. III-IV. századtól az egész Boszporusz szarmata-hun hatalom alatt állt egészen Justinianus császár uralkodásáig (527-565). A szauromaták és szarutaták nagyobb arányú mozgását, helyesebben nyugatra költözését minden bizonnyal a Belső- és Közép-Ázsiában végbement nagy változásokkal magyarázhatjuk, így mindenekelőtt a daha-szkíták pártus államának létrejöttével, Korezan megerősödésével és a jüe-csi-tokhárok Szogdiana- jának kialakulásával. A Kr. e. II. században (vagy valamivel korábban) a jazig-roxolán-aorsz szövetség - amelyet Diodorus Siculus sauromatae-nek mond - legyőzte a Fekete-tenger vidéki szkítákat, majd nemsokára ez a szövetséges had Mithridates Eupator Róma-ellenes hadjáratában is részt vesz. Talán e szövetségbe tartoztak a szaik, a szaudorátok és a fiszmák is. A Kr. e. II. század végén a szarmata-jazigok előrenyomulnak a Búg folyó irányába, majd a Kárpát-medencébe. Sztrábón emlékezik meg először a roxolánokról is (Kr. e. II. század), akik hamarosan a római impérium legelszántabb ellenségei lesznek a jazigokkal együtt.
A Római Birodalom mindenesetre mind Moesia-ban, mind Pannoniában, mind pedig később Dacia provinciában évszázados küzdelmet vív a jazig, a roxolán, a szirák és más szarmata népekkel, annak ellenére, hogy a jazigokat tulajdonképpen a rómaiak hívták be az Alföldre. Az első biztos értesülésünk a jazigokról a Kárpát-medencében Kr. u. 50-ből való, ekkor azonban már hosszabb ideje itt éltek. Erről az írott kútfők egyértelműen szólnak, sokszor rendkívüli katonai demonstrációkat kellett végrehajtani megfékezésükre. 68-69-ben már támadnak a szarmata jazigok, Traianus uralkodása idején pedig megjelennek a roxolánok. Erejükre jellemző, hogy 89-ben a híres XXI Rapax légió-t teljesen megsemmisítették. A jazigok és roxolánok összehangolták hadműveleteiket, s így lassan az egész Tiszántúlt birtokba vették.
A II. század végén a jazigok támadásai megélénkülnek. Kr. u. 174-ben 100 000 római hadifoglyot engedtek szabadon! A III-IV. században például húsz év alatt hétszer kellett hadjáratot vezetni ellenük, miközben hatalmas tömegeket (Orosius szerint 334-ben 300 000 embert!) telepítettek át római területekre. 322-ben Rausimodus szarmata király támadta meg a birodalmat, majd a támadások megismétlődtek 356-ban és 358-ban. Súlyos csapás volt a limigantes (szolga-szarmaták) felkelése 334-ben. A gótok ellen ugyan támogatták a légiók a szarmatákat, ám ez sem tudta megmenteni a szarmatákat politikai súlyuk megtartását illetően. Egy rendkívül nagy lélekszámú nép él tehát a Kárpát-medencében legalább 400 éven keresztül, akiknek nagyszámú emlékük kellett maradjon. Maradt is! A Magyar Alföld a későbbi Szerémségtől a Felső-Tisza-vidékéig zsúfolásig van szarmata temetőkkel és leletekkel. Van azonban egy súlyos gond a szarmaták régészeti emlékanyagával: annak ellenére, hogy hiteles forrásokból és ábrázolásokból pontosan tudjuk, hogy a szarmata jazigok, roxolánok, szirákok stb. nehézfegyverzetű, rendkívül erős hadsereggel rendelkező népek voltak, a hazai sírokban szinte alig fordul elő fegyver vagy értékesebb tárgy, többnyire egyszerű gyöngyök, kések, gyűrűk, fibulák vannak csak a sírokban. Miért van ez így? Igen fontos kérdés, de a feleletet egyelőre nem tudjuk megadni, holott nyilvánvalóan a hunkor településtörténete sem írható meg a szarmaták nélkül. Annál kevésbé, mivel - nagy valószínűséggel - egy népcsoportról van szó. Erre utalhat, hogy Ptolemaiosz a basztarnák és a roxalánok között lakó népet mondja hunnak. Volt a magyar kutatók között valaki, aki ezt a kérdést a legfontosabb történeti kérdésnek tartotta, mégpedig Marjalaki Kiss Lajos (1887-1972).
Marjalaki Kiss Lajos elvetette a magyarság ázsiai eredetét, és Anonymusra támaszkodva azt vallotta, hogy a szkíta-szarmata maradék népesség magyarul beszélt. Ezért van tele a Kárpát-medence magyar helynevekkel. Nem lehetséges tehát, mondja Kiss Lajos, hogy Árpáddal jött volna he a magyar nép zöme. Így összegezte mondanivalóját: "Úgy gondolom, hogy a mai tősgyökeres magyarság zöme nem Árpáddal jött be, sőt már az avarok és a hunok előtt is itt élt és magyarul beszélt. Felfogásom szerint ez a magyarul beszélő pórnép nem más, mint az i. e. évezredeiben szkíta, később szarmata gyűjtőnéven említett lovas-nomád néphullámok által idesodródott ugor néptörzsek maradéka.".
Itt álljunk meg egy pillanatra.
Kiss Lajos fentebb idézett elgondolása nem véletlen és főleg nem alaptalan. Ahogy Baráth Tibor is, úgy ő is az ősi magyar helynevek túlnyomó tömegének magyarázatát kereste a Kárpát-medencében. Kiss Lajos magyarázata elégnek tűnhet itt, Magyarországon, míg Baráth továbblépett és egész Európa és a Régi Kelet temérdek magyar földrajzi nevét is vizsgálat alá vonta. Csodálatosképp a francia nyelvészek, mit sem tudva a magyar nevek létezéséről és minderről, maguk bizonyították be meggyőzően az elgondolás igazát Nyugat-Európai viszonylatban, amelyről más helyen részletesen beszámolok. Ők a nyelvi ősgyökök kutatására vállalkoztak, miután szembetűnő volt földrajzi neveikben a gyakori (tömeges) előfordulás. Most csak annyit jegyzek meg, hogy e látványosan bizonyított tények márványkeménységű döntő érvek éppen a körülmények folytán. Ha az indoeurópai történetírásnak lenne a kezében egy hasonló erejű érve - mint ahogy nincs, és nem is lehetett -, talán már az első osztályban feladnák memoriterként minden kisiskolásnak a nemzeti büszkeséget megalapozandó. E kemény érv azt bizonyítja, hogy egész Európa benépesülése pontosan úgy történt, ahogy a zseniális Götz, Baráth és Badiny leírták, tehát szinte folyamatos hullámokban, és végrehajtója az a nép, amelyet sumir-mahgarnak, előtte subar-suburnak nevezünk. Ha ezt így vesszük, Európa őstörténetének kezdőmondatát írták meg ők. Az összes további folytatás ebből következik. Többek közt emiatt kell újraírni a Világtörténelmet és Európa őstörténetét is, amint a bevezető elején, ott akkor még közelebbi magyarázat nélkül már leírtam.
Kr. e. VI-V. sz. táján Szibéria BK. 119.o.
A Nagy Péter cár idejében, 1720 táján a szibériai Tobolszk környékén előkerült aranykincsek nagy feltűnést keltettek a tudósok körében...A legfőbb jellemzőjük ezeknek a tárgyaknak az, hogy párosak és öntöttek, mégpedig egy sajátságos eljárás segítségével készítették őket. A fából kifaragott mintát viasszal vonták be, illetve gyakran viaszból formázták meg a tárgyat, ezt követően agyagba nyomták, majd kiégették. A minta belsejét durva szövettel vonták be, majd agyagot hordtak fel rá. Az öntőminta kétoldalas volt, így a szövetlenyomat csak a tárgyak hátoldalán maradt meg. A tárgyakon növényi minták alig fordulnak elő, szinte egyetlen kivétel a lombos fa, illetve az életfa. Számottevő az emberábrázolás, de a legfontosabbak az állatfigurák: halak, kacsák, hattyúk, sólymok, sasok, a patás állatok közül a szarvasok (bár sokkal alárendeltebben, mint a szkíták anyagában!), jávorszarvasok, hegyi kecskék, tarándszarvasok, vaddisznók, a nagyragadozók közül farkasok, párducok, tigrisek, oroszlánok és vadmacskák. A háziállatok közül a leggyakoribbak a lovak, a birkák, a tevék és a kutyák. Igen jellemzőek az ún. fantasztikus állatok is, mint a griffek, a sasfejű oroszlángriffek stb. Fontos szerepet töltőitek be a kígyók, az áttört, ún. rácsmintás példányoknál gyakran kígyók szerepelnek.
A szibériai aranytárgyak időrendjét általában az amu-darjai kincshez szokták igazítani, így a Kr. e. VI-V. századot jelölik meg leggyakrabban korukként, ám a kérdés, amint látni fogjuk, sokkal bonyolultabb, s nemcsak azért, mert az amu-darjai kincs időrendje önmagában is vitatott, hanem azért, mert ezek a tárgyak részben a szkíta-korból, részben a szarmata-időszakból és részben már a hun korból származnak! S ez számunkra is nagyon fontos. De talán még ennél is fontosabb az, hogy ezek a tárgyak eredetüket tekintve feltétlen mezopotámiai hatásúak, és lényegében a szkíta kortól megvannak tárgyi valóságukban a honfoglalás koráig, szellemiségükben pedig a Kárpát-medencében a XV. századig!
Hogyan lehetséges ez?
Amikor az oroszországi régészeti leletek ismertté váltak Európában, a magyar tudósoknak is felkeltette az érdeklődését az izgalmas anyag. Rómer Flóris Ferenc 1874-ben, Hampel József 1886-ban utazott ki Oroszországba tanulmányútra. Az orosz nyelvű szakirodalom azonban komoly nehézséget okozott. A szibériai aranylemezekre is csak 1913-ban figyeltek fel. A zseniális Nagy Géza csakhamar észrevette, hogy van a szibériai aranylemezek között (helyesebben és pontosabban az Ermitázs aranykincsei között, hiszen a gyűjteményben minuszinszki és ordoszi darabok is voltak) néhány olyan példány, amelyik pontosan megegyezik az ábrázolás tartalmát és formáját illetően a magyar emlékek egy csoportjával. Nagy Géza így írt erről: "az egyik műemléken két lováról leszálló lovas van ábrázolva. Az egyik földre feküdt és fejét ülő, magas fejdíszű női alak ölében nyugtatja. A nő szomorúfűz fajtához tartozó fa alatt ül. (E magyarázat nem botanikusok számára készült. -A szerk.) Ennek a fának egyik ágára a lovas fel akasztotta tegezét. Az ülő szolga kantáruknál fogva tartja a két lovat. A lovak alacsonyak és nagyfejűek. Farkszőrük befont, sörényük lenyírt. A nyeregről szíjak lógnak le... Tárgya nagyon jól ismert nálunk középkori templomaink falfestményei után. A Szent László-legenda végső jelenetét ábrázolja, amelyről hallgatnak az írott emlékek, de megvan a falfestményeken az ország egyik határszélétől a másikig, midőn ti. Szent László a kunnal való viaskodás után lovát fához kötve, fejét a megmentett lány ölébe hajtva megpihen... " Nagy Géza útmutatására felfigyelt Fettich Nándor, majd László Gyula, aki aztán össze is gyűjtötte a teljes anyagot. Kiderült, hogy Erdélyben Bőgöz, Lelence, Moksa, Erdőfüle, Hamoródszentmárton, Sepsikilyén, Bibarcfalva, Székelyderzs, a felvidéki Szegességben (Kakaslomnic, Zsigra, Vitfalva, Szepesmindszent), Zólyomban (Pónik), tömörben (Karaszkó, Rimabánya, Tömörrákos), Pozsony megyében (Szentmihályfalva), a jelenlegi Magyarország területén (Tereske, Ócsa, Bántornya, stb.) a legendában mind a küzdelmi jelenetet, majd a megpihenési jelenetet általában ábrázolták. Egyelőre most nem foglalkozunk a.ló és a Rossz, a Világosság és a Sötétség harcával, az ősi magyar hitvilág teljességével, figyelmünket kizárólag az aranylemezekre fordítjuk. László Gyula már 55 évvel ezelőtt arra gondolt, hogy a pihenési jelenet megfejtése megvan a Molnár Anna balladában:
Gyere velem Molnár Anna
Rengetegbe, hosszú útra,
...Addig hítta, csalogatta.
Lóra kapta s elrabolta,
... Elértek egy burkus fához,
Leültek az árnyékába,
Molnár Anna, édes kincsem
Nézz egy kicsit a fejembe.
Van másfajta megfogalmazás is, ahol úgy mondja a hős: keress egyet a fejemben, s talált egyet a fejőben. Többen arra gondoltak, hogy itt arról van szó: a lány tetvet keres a vitéz (Szent László) hajában, én azonban ezt a magyarázatot egy késői ún. népi átértelmezésnek tartom, az eredeti jelentés a testi szerelem megjelenítése lehetett, amelyet délkeleten (pl. India) szabadon ábrázolhattak, másutt azonban egyáltalán nem.....Újabban egyre nagyobb számban tárnak fel szibériai típusú övcsatokat és kapcsokat, részben az északnyugat-kínai Senszi tartományban (Csanany), melynek kora Kr. e. III. század, részben Ukrajnában (Zaporozsje), amelyet a Kr, u. II-III. századra lehet keltezni, hasonlóan a volgai hun kori 2. temető 100. sírjához, amelyben in situ kerültek elő ezek az övlemezek.
1965-ben a középső Tuvában is előkerült állatküzdelmi jelenetes övlemez egy sírból. Ez az idő- és térbeli kapocs a magyar őstörténet számára is alapvető! A csananyi övcsat pároson két férfi birkózik, a lovuk mögöttük áll. A birkózásban a két küzdő fegyvertelenül jelenik meg, egymás övét akarják leszakítani, tehát nyilvánvalóan nem harci párbajt vívnak. Különösen nevezetes a kockij-gorodoki ezüstkanál peremdíszítése, amely már 1866-tól ismert. Szpicin türk sámánokat vélt látni a kanál figuráiban, László Gyula viszont a birkózási jelenetet emelte ki. Nincs fegyverük, mert nem is fogja őket a fegyver. Van azonban olyan lemez is, ahol a lovak is küzdenek egymással, amint a Szent László-legendák egyik- másikán is láthatjuk. Nem közönséges lovak ezek, hanem igazi táltosparipák! Íme, az ősi magyar mondavilág gyökerei rejlenek a szibériai lemezeken. Aki csodás erejű, mitikus vitéz, annak a lova is az. Nyílván ilyen hagyomány alapján írta Antonio Bonfini Szent László király lováról, hogy az ellenséget harapással, rúgással szokta megtámadni, gazdáját soha nem hagyja el, s a legnagyobb veszélyben is roppant ügyességet tanúsít." Számos olyan lemez is van, ahol bikák figurája látható, vagy ahol a bikák küzdenek egymással. Kinek ne jutna eszébe nyomban a magyar népmesék és táltosmondák története, amikor a táltosfiú bikává változik, és így, küzd meg ellenfelével.
Nyilvánvaló, hogy külföldi kutatók egyikét- másikát az elfogultság vezérelte, -hogy egy ilyen "magasrendű" művészeti értéket a "barbár magyarok" nem hozhattak létre, Kivált nem teremthették meg. (Bizonyára emlékeznek a tatárlakai táblák felbukkanása utáni riadalomra, Baráth Tibor ott a nyugati történészek hasonló viselkedéséről számolt be. Ha ebben az ütemben teszik felfedezéseiket a kutatók, e "katasztrófák" vélhetően egy ideig sűrűsödni fognak még, majd a leközölt anyagok szaporodásával párhuzamosan csendesen belesimulnak a világtörténelembe is, remélhetőleg helyére téve a romantikában gyökerező történetírás alapos tévedéseit és túlzásait is. - A szerk.)
A Szent László-legendát is - általában - úgy magyarázzák, hogy egy itáliai festő váradi templomfestményét utánozták a magyar falusi kistemplomok pingálói. (Akik ilyet állítanak, nem ismerik Dúcz Lászlót, a kerecsensólyom-turul tudósát, és azt sem tudják, hogy - amint e gondolatát idézzük más helyen is - az ősi műveltséget a nép lelkébe és magába zárva hozta el idáig, nem volt szüksége felszedett motívumokra, mert az sajátja és örökölt, természetes kifejezésmódja volt. -A szerk) A kétségtelenül fellelhető nyugati párhuzamok (Roland ének, Sámson és Delila, stb.) esetében, úgymond, gondolni sem szabad fordított átvételre, tehát, hogy a magyaroktól (esetleg a hunoktól, az avaroktól, hiszen tömbjeik maradtak Európa nyugati részein!? -A szerk.) került sok régi motívum Nyugat- Európába. Pedig erre igenis gondolnunk kell. A későbbiekben látni fogjuk, hogy a szkíta hagyományok töretlenül tovább élnek a hun és avar korban. Minderről bizonyság a fentieken kívül a sasos-turulos veretek sara is. Amikor tehát újra és újra elhangzik, hogy a magyarságnak nincs közvetlen kapcsolata a szkíta -szarmata-hun-avar kultúrával, inkább hallgassunk Nagy Géza, Fettich Nándor és László Gyula intelmeire, hogy a "Szkíta-szarmata rokonságnak igenis van alapja. A szkíták vagy szakák ugyanis turánok voltak." ',
Kr. e. VI. sz.-tól Kr.u. I. századig Európa BT III. 65-68.o.
A kelták szerepe Európa történetében főbenjáró jelentőségű, mert a mai európai nemzetek legnagyobb részben a kelták leszármazóiból alakultak ki. Ez a kelta népesség itt alakult ki a már régen itt élő népekből, Tömeges észlelésük területe a Duna középső és felső völgye, tehát a történelmi Magyarország és Dél-Németország területe és Bohémia területe. Innét áradtak szét a Rajna-völgyébe, tovább Franciaország területére, egy másik irányban az Elba, Odera, Visztula mentén északnyugatra és a Dráva és a Száva felső völgyén át a Pó vidékére. Legnagyobb kiterjedésieket Kr. e. III. században érték el.
A régibb kutatók szerint a kelták külön emberfajta, magas termetű, világos bőrű, árja fajú népesség volt. Ez a bronzkor óta otthonos földműves törzsekre vonatkozik valószínűleg, amelyeket a Kelta nevet hozó, illetve elterjesztő néphullám bekeretezett és rájuk is kiterjesztette nevét. A kelta nevet eredetileg viselők sötétes arcú, alacsonyabb termetű, kerek fejű, magyarul beszélő nép volt. Ezek turáni származású nép, akik a Kaspi-Oxus térségében alakultak ki árja és kus fajtaeiemek összeolvadásából, és akik első nagyobb hulláma, a szkíták, éppen a Kelta név elterjedése kezdetén, a Kr, e. VI. században érkeztek a Duna vidékére és a Kárpátok fölé, Dárius perzsa király Kr. e. 512-ben lezajló támadása idején. Az első kelták (szkíták) nyugatra vonulásakor nincs szó komoly háborúkról, fegyveres összetűzésekről, a megelőző lakosság kiirtásáról vagy elűzéséről, sem új politikai keretek felállításáról. Minden csendben zajlott le, a szabály a meglévő keretekbe való beilleszkedés volt, összevegyülés a régibb, de azonos nyelvű lakossággal, a Társakkal, Barátokkal, Ligúrokkal, Hétúrokkal és Magyarokkal, akik valamennyien közös nyelvet beszéltek, és mindnyájan a Régi Keletről eredtek.
Keleti: Kelti, Keltai, Keltoi, Caleti, Caledi, Caledoni (Kelet-Honi), Galati, Galli. A kelta nép nem emberfajta, hanem e név alatt foglalták össze azokat, akik valamennyien ugyanarról a földraji tájról, a Régi Keletről eredtek és Európában egymással újra összefonódtak. A Kelta név egyébként nem Európában keletkezett, ismert volt az őshazában is, a Habúr folyótól keletre elterülő vidéket, egész Mezopotámiát jelentette, az odavaló lakosokat hívták Caleti, Khalti, Káldi embereknek. A Habúrtól nyugatra lakókat viszont Esti, Esthoni azaz nyugati népeknek is nevezték. A Keleti név használata Európában sem a Kr. e. I. évezred közepén kezdődött, forgalomban volt az már ott is kezdettől fogva, a piktek idejétől szakadatlanul, csakhogy inkább mint alkalmi elnevezés szerepelt.
Külön kelta nyelvet soha nem találtak, nem is találhattak, hiszen a kelta népeket azok alkották, akik magyarul beszéltek. Az "európai nyelvi egység" így a kelta irodalom egyik alapvető tétele. Camille Julien francia ókori történész szerint ezt az egységes nyelvet százmillió ember beszélte. Nyilván túlzás, de a lényeg helytálló: a kelta időkben magyarul beszéltek. A mai nyugati és szláv nyelvek a később betelepedő szemita népelemek hatására alakultak ki, kiterjedt magyar szókincset építettek be.
Magyar Adorján és dr. Baráth Tibor nyomdokain halad dr. Timaru-Kast Sándor A kelta-magyar rokonság nyelvünk tükrében (Ingelheim 1995.) c. munkájában. Tengernyi szó fejtéséből itt egy érdekes szemelvényt veszek át (27.0.), mely szellemességével meggyőző, hidat ver ő is nyelvek, korok között a szellem fegyverével. Általában véve óvom az Olvasót attól, hogy e fejtéseken felbuzdulva mindenütt magyarokat lásson a világtörténelemben, mindazonáltal a magyar-szabir ősnyelv terjedésének jó irányait mutatja. Ennyit biztosan és ez itt most elég. E nyelvészeti témának egyre nő az irodalma, ez is mutatja az út járhatóságát. A Magyar Adorján által elvetett mag termékeny talajba hullt. Akárhogy is van, a kelták etnogenezisének és nyelvüknek problémáját talán előbb oldják meg a szakemberek a szerves és kulturált nyelvelemzés, a kulturális körülmények elemzésének módszerével, mint más, itt eredményre nem vezető módszerrel.
LÁSZLÓ Gyula Árpád népe c. könyvében leírja a 9. századi magyar társadalom felosztását: "Nagyfejedelem és kísérete (táltos, tárnok, tolmács stb.), ÚR-törzsfők, Bő-nemzetségfők, nemzetségi előkelők" (ELŐKÁL - szumir "LUGAL" - DR. PADÁNYI Viktor: Dentu-Magyaria) és köznép kategóriákba. (László Gyula: Árpád népe, 61. old.). Hasonló felépítést mutat az ír társadalom is. " (...) a kora ír társadalom druidákra, harcos nemesekre (flatha) és szabadokra (BÓ-airigh) való tagolódása, (...) megfelel annak, ahogy Caesar a gallokat druidákra (druides), equites-re és plebs-re osztotta. " (P. MAC CANA: Kelta mitológia, 60. old.).
Próbáljuk csak lefordítani azt, amit MacCana ismertet velünk. A harcos nemes "FLATHA" (flászá), Cézárnál az "equites" (latin: lovas), nem lehet más más, mint a "LOVAS", azaz FöLÓS (a), a székely "LÓFŐ" (a "lugal" egy másik értelmezése a "LÓFŐ" -Dr. Csihák György). A "BÓ-AIRIGH" (bó-árák) fogalmát még a leghitetlenebbeknek sem kell lefordítani: "BŐ-URAK" (írül is többes számban van - még a kiejtése, a fonetikája is azonos! Egyes számban "A1RE" (ár) a magyar ÚR). DRUIDA; táltos, a mágus - TORDA ugyanaz a (hun-) magyaroknál! ,,ELŐKÁL" névvel is találkozunk a kelta mondavilágban, az ir "LUGH", illetve a welsh (Britanniai) "LUGAS" vezér nevében. Ő vezette az íreket (és briteket) a "fomori" (bu mari - sötét bőrű ma-urak, akik indigókékkel festették testüket a harcba indulás előtt -a piktek, piketék, feketék, a kosok - lásd feljebb) nevű nép ellen. Lugh harcolt Balor (Bál-isten híve?) nevű "egyszemű" szörnnyel is, hogy Partholon népét felszabadítsa. "A kelták településeiket DUN-nak nevezték (latinul: "oppida"), és értelme feltehetően "erőd": DA-WN (daún), (TA-NYA), az angol "TO-WN" elődje (TY (ta) - ház).
A településeket, ha kinőtték a "tanya" stádiumot, védelem céljából körülvették egy fából, nádból sárral összeragasztott fallal. Ez lett tehát a "falas" -a FALU. "Fal" írül FALLA, "Falu" meg BAILE: (egyformán kialakított b-p- f) ugyanabba a fogalomkörbe tartozó, ugyanúgy alkalmazott szó!) , Dublin - Írország fővárosa- neve írül BAILA ÁTHA CLIATH ( báljá a (t) há kliát) - magyarul "Falu az átkelőnél (gázlónál) ", vagyis FALU (BAILA) ÁT (AL) (ÁTHA) (ÁT) KELŐ (CLiATH). A monda szerint Dublin ott keletkezett, ahol az "Ősatya" átkelt a folyón /a gázlón (angol: ford) és "falu"-t alapított.
Ha már eleve a tanya (a "town") -a későbbi település magva - is fallal védve volt, ez megmaradt mintegy "belső vár" a falu közepén, ahol a "vezér" honolt. A "FALU" közepén állott tehát, a vezér "háza" (TA), ott ahol a faluközösség fontos ügyeit is intézték: a "Falu-háza", (kelta) magyarul a "FALU-TA". Ugyanez (magyar) keltául (írül) BAILE-TA (bájié-ta) és bretonul PLU-TA (plú-ta) lenne - vagyis "PALOTA" "PALOTA", (azaz "Faluháza") szavunk átkerült más nyelvekbe is, és latin közvetítéssel öröklődött a mai "világ" nyelveiben (PALACE, PALAZZO, PALÁST stb.). "FALU" a megfelelője az ögörög POLIS, valamint a latin VILLA-nak. A mai város és falu értelme későbbi keletű.
A kimondottan erőddé kiépített helységek nevében megjelenik (mint későbbi toldalék is) a GAR/KER szótag. KARTHAGO, EGER, GYŐR, CAERDYDD (értelme: "Várad-hely", angolul CARDIFF- Wales fővárosa), szumirban a GAR vagy KER várat jelent. A magyar VÁR megfelelője a kelta (welsh) CAER (ker) és (breton) KER (ker). Hasonló a "kár" és "kerék" neve is: CAR vagy ker). A várakat kezdetben mindig kör alakúra építették, mert csak így nyújtottak valóban védelmet ("avar ring"). A város közepén állott) a "vár-úr", a KER + URALU (- "Váruralója"), tehát K1R-ÁLY háza is. Így alakult ki a "váras" fogalma, azaz a magyar VÁROS és a breton KER.
Bretonul "Városháza" TA KER (ta ker) -a mai magyar sorrendbe téve: KERTA. Ehhez hasonló, de más szolgáltatású házak (TA) ma is élő fogalmak a magyar nyelvben: "csár-DA", "szálló-DA", "író-DA", "óvó-DA" stb......Nem lehet a "rokonság" felmérését befejezni anélkül, hogy a szavak mondatba helyezéséről, s mindennapi élőbeszédről ne essék szó.
A kelták is ragoznak, akárcsak mi magyarok, csak magyar szemmel nézve hibásan, "helytelenül", azaz nem ott ahol kéne - mint pl, - "Ar Bed Keltiek" fogalomban, ami, mint ismeretes, magyarul "A kelták földje", szószerinti fordításban "Az Fö(l)d keltáké". A kelta nem azt mondja; hogy "a föld feje", hanem azt, hogy "feje a föld" (PENN AR BED). Ez az, ami sokunkat félrevezet, főleg azért, mivel többnyire ez mind egybe van írva, amolyan szumíros "szólánc"-ba. Így van ez "RUADH" (ÚRATYA), a Fennség - és nem "ADHAIR" (ATYAUR), mert ez apa lenne - esetében is. Micsoda különbség! "Nyelvcsaládok" választanak el - mondanám: csupán ezért.
Természetesen vannak különbségek. Elvégre több mint ezer éve elszakadtunk egymástól. A kelták elvesztették majdnem teljes anyanyelvüket.
A 19-20. századi nemzeti ébredés eredményeképpen megszületett az új-kelta. A már elveszett szavakat indogermán nyelvekből kölcsönzöttekből helyettesítették (a brit szigetiek a franciából, a bretonok az angolból, az írek meg egyenesen az olaszból), a "jó" eredet bizonyítása végett, jó "hírnevük" megőrzésére. Ezért nincs miért őket lenézni, vagy (ma már) esetleg kinevetni, akkoriban ez volt az egyetlen út a "kékvérűek" klubjába, na meg akkoriban, mindenki az indogermán eredetet vall(hat)ta - és még sok helyen ma is -, anélkül hogy valaha ezt valóban valaki leellenőriz(het)te, vagy legalábbis megkérdőjelez(het)te volna. Ki tudott kérem keltául? Írhattak, a "nyelvgyártók" amit akartak -a fő az, hogy "indogermánul" jól hangzott. Így jöhetett a "saját kezűleg-csinált" nyelvrokonság is, és Európa összindogermánságán senki sem csúfított (csak mi magyarok, mert mertük megpofozni a Habsburg sast.)
A mai "kelta" végre ébredezik Csipkerózsika-álmából, és keresi buzgón rokonait, mivel ő is rájött, hogy valami "nem stimmel". Élni kéne a lehetőséggel...
A német gyerek a suliban azt tanulja, hogy hunok-avarok-magyarok (majdnem) ugyanaz, közben mi belefáradunk és beleununk finn-ugorságainkba (mert azt sem tudjuk, hogy tulajdonképpen mi az.)
De folytassuk tovább a nyelvórát (35. old.):
A magyar nem volt- jobban mondva nem lehetett egy együgyű, primitív halász-vadász népecske még úgy Kr. e. 2000-be is, mikor kell jöjjön a török felmentő sereg, hogy megtanítson minket beszélni (addig még apánkat sem voltunk képesek megnevezni ?). Majd jött a ragyogó szláv zsenialitás és megtanított minden "alapvető dologra", úgymond végre "kiemelt a suta sötétségből". Hogy ezt magyar ún. tudósok állítják, szégyellem is leírni. Hogyan is képzelhető el mindez egy népről, amely például olyan magas anatómiai ismeretekkel rendelkezett - sok más kulturált nép előtt -, hogy belső szerveit működésük (!) alapján nevezte meg.
Amolyan "Funkcionális anatómia" pár ezer évvel Szentágothai előtt:
SZÍV SZÍVÓ, SZÍVNI, SZIVATTYÚ (egyébként szumirul SZAAB),
AGY az EGYéniség meghatározója, ÉSZ szumir AS - EGY,
FEJ a "FŐ", a "FENN" (kelta PENN), a "BŐL "- a "BÖLcsesség helye",
MÁJ szétMÁLJa a táplálékot, akárcsak a MAL-OM,
VESE a vÍZelet kiválasztója,
HERE (h) EREdetűnk helye, (h) EREdet (latin öröklés is "HEREDITAS",
TÜDŐ hangutánzó "Dü-DÖ" a hangos (a mellkason keresztül hallott)szuszogás,
SZEGY a mai mellkas (SZE -'I'U / GY (E) - DU) SZÉGYen hely,
CSECSE a nő szegye (CSE - SZE / CSE - GYE), a CSECSEmő (kisDED) táplálója (ír "Chich"),
HAS az ős-ből, a hely, ami az "ŐS"-sel összeköt (köldökzsinór),
NYELV NYELő, NYELés, NYÁL (nem beszéd!) ( NYELŐcső, hasNYÁLmirigy stb.,
GÉGe (szumir GU), IGE (- SZÓ) a beszéd szerve (v.ö. GÜGYÖg, GAGYOg, GÁGOg, UGAt),
GERINC a "gerely": alakjában "Életfa", idegfonataival "kettős kereszt", szelvényezettségében (vö. hindu
CSAKRA, ahol az energiahullámok összecsokrosodnak) pedig "táltos létrája",
KOPONYA az " (É) G-AP (A) "-hona (kupa, káprázat, kopjafa, a lélek kapuja), és egyben a GAP/GÉP-hona
(szumir GU (guba, gubálni - dolgozni), nagy tudású - nagy KÉPességű nagy GÓBÉ /KÓPÉ valaki, ha eszes,
LÉLEK a szumir LIL-ből: a LIL-t ki-LE (h) EL-jük mint Levegő, majd ismét beLÉLegezzük / az-LiL
elSZÁL (szél) (vö. angol SOUL)
VÉR a BOR (gyógyvíz) nevéből, vérünk maga egy "gyógyvíz".
Ez a kis kelta kitérő kicsit azt magyarázza meg, mit is keresett Atilla Nyugat-Európában:
Nyelvtanában mindenesetre egy romló állapotú nyelvet találunk a miénkhez képest, ez a tény már nagyobb arányú népkeveredést mutat, egyes szógyökök nyomon követhetők világosan, de a csillogó ősi nyelvtani értelem jelei halványulóban vannak. Ez a helyzet szinte kísértetiesen hasonlít az óperzsa nyelv megszületéséhez, amelyről Baráth az alábbi - igen szemléletes - példát hozza elő (BT 11/160.o.):
Jegyzet az óperzsa nyelvről
Perzsa tudósok szerint az ő nyelvük legősibb formája, az úgynevezett óperzsa nyelv ragozott nyelv volt: Kétségtelenül a médákra történik itt az utalás, akik között a perzsák hosszú ideig éltek s akik az ő nyelvüket elsajátították... A folyamatot a nyelvészek így képzelik el: a régi méda (magyar) szavak végéről fokozatosan lekoptak a ragok és képzők, nem érvényesült többé a hangrend és hangilleszkedés szabálya és a hanganyagban erős lágyulás állt be. Ezzel egy időben a lekopott és elhagyott ragok és képzők helyett viszonyszók jöttek használatba se folyamat végállomásán létrejött a mai analitikus perzsa nyelv. ''A méd-perzsa együttélés utolsó szakaszából, Dárius király korából van egy híres perzsa nyelvemlék, a behisztáni felirat, amely jól tükrözi az óperzsa nyelv akkori állapotát. A felírat elmondja Dárius palotája építésének történetét és feljegyzést tartalmaz az építőanyagok földi eredetéről. Az ékírással készített szöveg 37-40. sorait szokták bemutatni, mint a legjobban olvasott és megértett részletet. E sorok ábécés átírását a perzsa nyelvészek így adják: KASAKA HYA KAPAUTAKA UTA SINKABRUS, HYA IDA KRTA, HAUV HACA SAGUDA ABARIY. KASAKA HYA AXSAINA, HAUV HACA HUVARAZMIYA ABARIY, HYA, IDA KRTA. E mondatok nem szószerinti, hanem körülbelüli értelmét így állapították meg: "A kék kristálykövet és a vöröset, amelyet itt munkáltak meg, Szogdiánából hozták. A sötétkék kristálykövet, melyet itt munkáltak meg, Korazmiából hozták."
Az írást böngésző tudósok elmondják, hogy nem volt könnyű dolog e két mondatot kisikeríteni és értelmét felfogni. A szövegben ugyanis sok az olyan szó, amit a perzsa nyelvészek már nem ismernek. Egyik ilyen a mondatban fontos helyen álló KRTA, amely jelenthet kardot, lehet megmunkálta, készítette, vagy talán valami egészen más valaki, de aminek értelmezésén múlik végeredményben a négy sor értelme.
A perzsa nyelvészek nem gondoltak arra, hogy az óperzsa időkből eredő szövegeik olvasásához a magyar nyelvet kellene segítségül hívni, pedig a jelen esetben éppen az IDA KRTA kifejezés megvilágítására is használhatták volna, ami nyilván "oda került". Ez a magyar kifejezés logikailag jól beleillik a mondatba, a szórend tekintetében is megfelelő helyen áll és hangtanilag egyezik a kiirt mássalhangzókkal. Ha figyelembe vesszük a lágyulást (K - H, P- B), meg hogy az átírást angolok számára készítették, a behisztáni felirat idézett négy sorát magyar helyesírással a következőképpen adhatjuk: "Házak kői kapottak. Utu (Napisten) színű kő piros. Köje oda került, ahova hoz(t)ák Saguda (Szogdiana) e(m)berei. Házak kői égszínű(ek), ahova hoz(t)ák Korazmia e (m) berei, kője oda került." Ez az olvasás követi az ékjelek betű szerinti jelentését és jól érzékelteti az akkori nyelvállapotot romló hangtani formában, gyengülő nyelvtani szerkezetben, de még mindig magyarul mondja a mesét. Pár évtizeddel a behisztáni felirat után adta ki Xerxes király vallási reformjáról szóló rendeletét, amelynek szövege szintén fennmaradt. Abban azonban már nyelvészeti érzékkel is csak itt-ott deríthető ki egy-egy magyar mozzanat, de nem ismerünk rá nyelvünkre. A perzsa nyelv megszületett."
A fentebbi kelta emlékek tárgyalása további távlatokat nyit meg népeink történetében. Időközben kiderült ugyanis - kis túlzással-, hogy az elmúlt 3000 év folyamán szinte csak az nem hajózott át Amerikába, aki nem akart. Dr. Fürstner László szerint a forgalom élénk volt, szabályos tengeri kereskedelem zajlott Európa és Amerika között, ezt Történelem és kultúra új megvilágításban c. könyvében gazdagon részletezi. A kelták ezek között voltak, vélhetően Európából egyedüliként, és rengeteg emléket hagytak maguk után kőbe vésve a mai Egyesült Államok területén, fémeszközökben és tulajdonságokban is, amelyek idővel feloldódtak az indián őslakosságban. Néhány példát felsorolok itt ezek közül újra hozzátéve és hangsúlyozva, hogy nem magyar indiánokat keresek, csak a kultúraterjedés határtalanságát igazolhatom e földgolyón e módon is. Thor Heyerdahl is ilyen módon gyűjtött bizonyítékokat ókori népek vándorlásaira, meggyőzően. A kelták észak-amerikai jelenlétéről csak néhány adatot veszek át az oldalakon keresztül sorolt elképesztő leletsorból szemléltetés céljából.
Dr, Fürstner így ír a 41-42. oldalon: "James Whitall régész volt az első, aki kimutatta a hasonlóságot és párhuzamot az ibér és az észak-amerikai írások között. Portugáliában talált olyan vallási központot, melyhez hasonlót később Vermontban is felfedeztek. Kelta előkelőségek sírjait látta Ibérföldön, és ilyeneket találtak Vermontban egy szakrális helyen. Pálmaág és rövid kard látszott itt kőre vésve, ami a háború és béke jelképe a keltáknál.
Nem írásos, de nagyon régi korból eredő lelet a kelta bronztőr, amit 1900-ban C. A. Kershaw talált Massachussets államban. Ugyanilyen tőrt találtak Spanyolországban El Algar közelében, már korábban. E helyről kapta e kultúra a nevét. Ennek virágkora Kr. e. 1500-1200 között volt!
Meg kell említenem az ún. "Marhabőr-bronzokat", melyek az Égeikumban i. e. II. évezredben terjedtek el, s mint fizetési eszközt alkalmazták ezeket. Ilyen bronzöntvényeket találtak az Ohio-völgyében. Ezek alakja és nagysága megegyezik a Knosszoszban talált hasonlókkal. Más államok moundjaiban is találtak hasonló bronzönteteket Amerikában.... Az amerikai leletek azt bizonyítják, hogy az i. e. I. évezredben a bronzlapok a nemzetközi kereskedelem fizetőeszközei lehettek. Elsősorban tengerjáró hajókereskedők használták ezeket a "marhabőröket".
Ezek is igazolják Amerika korai látogatottságát, de még sok más is. Például kisebb kövekre felemelt hatalmas monolitok láthatók Connecticut és New York államokban, s rajtuk ogam betűkkel a kelta napisten, Bel nevével. Teljesen azonos típusit monolitokat látni Carrezdában, az Óvilágban, Portugáliában.
Kelta nagy fedett urnákat találtak Oyasco helységben, New York államban és ugyanilyeneket Barcelona közelében. Megtalálható a korai kelta látogatások írásos nyoma egy karib-tengeri kis szigeten, Saint Vincenten is! Ez a felírás az i. e. 8-9. századból ered, s ezt jelenti: "Mab felfedezte ezt a távoli, nyugati szigetet."
Mystery - Hill felfedezése
1975 májusában New Hampshire-ben egy erdővel körülvett, dombos vidéken néhány régész és néhány szimpatizáns jött össze tanulmányozni ezt a helyet, ahol ismeretlen eredetű épületromokat lehet látni. Ezt a területet egykori gazdája Titokzatos dombnak nevezte el találóan....
J. WHITALI. néhány éve már járt ezen a területen, s talált egy háromszögletű, lapos követ, melyen ibér-pun írással ez állt: "Baalnak ajánlva a kánaánitáktól! " Ebből beigazolódott, hogy a föníciaiak is jártak e területen már korai időkben."
Általában véve e kelta vonatkozású adatok sokkal messzebb mutatnak, mint gondolnánk. A nyelvész -dr. Timaru-Kast- kimutatta bizonyos szavak közös eredetét. Meg is nyugodhatnánk abban, hogy őseink valamikor találkozhattak, szótárt cseréltek, majd tovább mentek saját fejlődésük útján. Pedig éppen ez az, ami nem történhetett meg. A kelták fénykora Kr. e. VI-III. századra esik, az ún. magyar honfoglalás előtt legalább 1200 évvel volt. A nemzetségek, törzsek vezetőinek megnevezése mégis azonos! Tehát nem találkozhattak, elöljáróikat mégis ugyanúgy hívják. Harminc generációval később és kétezer kilométerrel odébb ugyanúgy beszélnek. "Előkál" névvel illetik vezérüket, aki a keltáknál "Lugas ", további háromezer évvel korábban Sumerben "Lugal ", de lugal Kr. u. 1046-ban Vata is Magyarországon. (k - g, a magánhangzó nem számít lényegesen). Nem érheti a keltákat sem az a vád hogy Sumer 1855-ben kiásott agyagtábláit ismerték volna kikölcsönözendő a szót. Körül írhatnánk e dolgot még másképpen is, még alaposabb nyelvészeti elemzéssel megtoldva, de nincsen rá szükség. Mindez csak úgy lehetséges, hogy a nép ugyanaz, őket látjuk mindvégig, immáron évezredek óta. Újabb márványkeménységű bizonyítékot sikerült előadni ezzel is, Gordon Childe egynyelvű Európájának további alátámasztásaként. Ettől kezdve fokozottabban kell olvasóimat az indoeurópai történelemszemlélet fő irányaira figyelmeztetnem. Magyari népeink indoeurópaiként való feltüntetése, e/jelejtése, átprogramozása, és főleg barbárként és primitívként való említése, a pejorativ értelművé degradált "nomád" szó ilyen használata nem folytatható tovább. Az átvett kultúrvívmányok okán utólag a szerző minősítése több mint különös.
Még a becsületesebb(nek tekinthető) indoeurópai történészek is megengednek maguknak olykor egetverő sületlenségeket. Igen jó példa erre GRAHAME Clark. A világ őstörténete c. (Bp. l975. Gondolat) ma is ünnepelt munkájában azt mondja a föníciaiakról sommásan, bár kissé undorodva (158.0.) : "A föníciaiak kereskedelmi buzgóságuk révén járultak hozzá legtöbbel a világtörténelemhez. Az üzleti feljegyzések világos vezetésének igyekezete legalábbis keretet biztosított a betűírás kifejlesztéséhez, amely szabványosított formát kapott az i. e. X századra. Amikor Levante görög kereskedői kapcsolatba kerültek ezzel az írással, elég nagy hatást tett rájuk ahhoz, hogy tovább tökéletesítsék a betűformák bevezetésével a magánhangzókra. A nyugati világ írásbeliségének azóta is alapjául szolgáló ábécéért azonban mégis az esztétikailag egyáltalán nem vonzó föníciai üzletembereknek tartozunk elsősorban hálával. A mükénéi örökségük átvételét követő másik nagy teljesítményük a gyarmatok megalapítása volt kereskedelmi útvonalaik mentén ".
Az idézet minősítése előtt emlékeztetnem kell az olvasót arra, hogy a görögök a hetvennél több (kettőshangzókat is magába foglaló) föníciai írásjelből csak negyvennégyet vettek át, a kettőshangzókkal nem tudtak mit kezdeni. Vagyis majdnem teljes ábécéjük átvétele után utólag minősítgetik a tudást bíró népet, és van bőr a képükön ahhoz, hol ezek után esztétikailag nem vonzónak nevezzék azokat, akik a hatalmas Mükénéi kultúra örökösei. Ez azonban itt már nem sokat számít. A "primitívek" igyekezete emezeknek termi a babért a súlyos lesajnálás közepette. Más kérdés az, hogy anyagias világukban fel sem tételezik, egy írás gazdasági szükségszerűségen kívüli okból is létrejöhetett, pl. az Istenhez írt himnusz lejegyzését célozta volna meg. A tatárlakai korong mindenesetre dicsőítő szöveget tartalmaz.
E néhány soros kitérő most az indoeurópai történetírás gyengéit vette célba annak oktalan hadakozásai és mérhetetlen fennhéjázása miatt, és akkor még fel sem tettük az igazán kényes kérdést: ha ők valóban onnét jöttek, ahonnét mi is, Mi az, amit sajátjukként hoztak magukkal a kelta műveltségből?
Hogyan lehetséges egy ún. ősrégi (indoeurópai) keleti népnél az, hogy Európában megjelenve mindent elfelejtettek volna Kelet és India örökségéből? A hunoktól kellett írni tanulniok, miközben más népek Indiában (is) milliószám írták a régi tudást papírra, fára.
Ha tehát ők undorodva vesznek át kész műveltségeket - pl. írást, mely alapvető! -a Kelettől, az talán őket minősíti inkább undorukban, mint az alkotót, aki megszenvedte a találmányt. Mindannyian tudjuk, hogy ez a lenézés súlyos következményekkel járt Európa történelmére, csúcspontja és végkifejlete a "felsőbbrendűek" világháborúi voltak. Azt kell tehát mondjam, hogy a romantika délibábjaiból alakult apokaliptikus hadak derekas termést takaríthattak be a felhevülés századik évfordulóján a lelkekben vastagon elhintett mérgeikkel az élőkön. A magát műveltnek tartó és mindenkit lenéző Nyugat-Európa egy lázálommal felfegyverkezve tette tönkre egy földrész népét és hamisította meg évezredek történelmét. Az indoeurópai történetírás tételes cáfolata mindazonáltal nem e könyv tárgya, már itt jeleznem kell azonban erős fenntartásaimat. A várható cáfolat biztosan nemcsak a köztörténetben fog bekövetkezni, hanem a mélyebb elemzések során, amelyek a nyelv, a tudás és műveltség eredményeit veszik vizsgálat alá.
Kr. e. 560-tól Hun birodalom BIF 131.o.
Az Ázsiai Hun Birodalom létezése. Eftalita (fehér) Hun Birodalom és Kök-Türk (fekete) uralmak.
Kr. e. 559 Közép-Ázsia PV
A turáni Kök-türk birodalom kialakulása. Valószínűleg az ókorban elvándorolt dáh-hun-szabir leszármazottakról van szó.
Kr. e. 550- től Az ősi avar birodalom perzsa uralom alá kerül 200 évre.
Szkíták a Maros-völgyben, Olt-völgyében, Mezőségben, Baja és Szeged környékén. Vág, Garam, Nyitra környéke és Dráva-Száva köze. Szkíta birodalmi központ. 500-300 között már a szkíták alkotják az ország harmadik leghatalmasabb népcsoportját a Dunántúli Estiek és az Erdélyi-medencében csoportosuló Keletiek mellett. A magyar régészek 1939-ig 85 nagyobb szkíta temetkezési helyet ismertek fel az országban.
René Grousset, az eurázsiai sztyeppevilág történetének francia kutatója ama nézetének ad kifejezést, hogy az európai szkíták csak egy vékony társadalmi réteg lehettek, akik a többséget alkotó, árja fajú cimmerek (Szemurak) felett uralkodtak, akiket még Cimmeriában igáztak le. A kus emberfajta, vagyis a turániak sötét arcú összetevő eleme csak kis szerepet játszott. Ezen a módon érthető meg az is, hogy azok a magyarországi folyónevek, amelyek szkíta települési területre estek, szerkezetükben és szókincsükben cimmeri típusúak, vagyis a Dana-Bor, Tana-Is, Danu-Bis mintájára készültek. Kus nevű fontos helynevünk csak egy van, Kassa.
Azzal, hogy a cimmer-szkíták betelepedtek Erdélybe és a Nagyalföldre, majd utóbb a Felvidékre és a Dráva-Száva mentére, ők lettek az első turáni nép, amely a korábbi időkben érkező úri (árja) népelemekkel minden oldalról bensőséges érintkezésbe került. Központi elhelyezkedésük, tömegük, gyors közlekedési eszközeik (szekér, ló) és fegyverük (íj, nyíl) révén a kissé nehézkesen mozgó földműves lakosság fölé kerekedtek és politikai befolyásukat az egész medencében érvényesíteni tudták. Az ország régibb magyar lakosságával létrejött szoros kapcsolataik révén megindult a sokféle magyar nyelvű törzs egy nemzetté való összeolvadása.
A szkíták uralma alatt tehát nemcsak nem fogyott a Duna-medence lakossága, hanem éppen gyarapodott, és először bontakozott ki e tájon főbb körvonalaiban a magyarul beszélő törzsek nemzeti egysége és a mindnyájukat összefogó árja-turáni magyar állam képe.
A cimmer-szkíták nem mindnyájan vonultak át a Duna-medencébe és telepedtek le az ott élő magyar törzsek közé. Jelentős részük a Kárpátok északi íve felett haladt el, azután bekanyarodott a Visztula, Odera és Elba völgyeibe s így eljutott a Mazúri, Töthoni és Esthoni magyar törzsek közé. Egy másik részük viszont, amely eredetileg a Duna-medencében szállt meg, a keletről jövő újabb népektől való félelmében elköltözött a Rajna, Szajna és Loire folyók lapályaira, ahol szintén a korábban letelepedett úr törzsek tömbjeibe ütközött és velük keveredett. Úgy látszik tehát, mindenütt ugyanaz a történet ismétlődött meg. Mivel az egymással keveredő európai úr törzsek és turániak egyformán keletről származtak és magyarul beszéltek, valamennyiük közös neve a Keleti név lett, ami nyugati forrásokban Kelti, Kelta alakot öltött. A Kr. e. V. és IV. században már egész Európában mindenütt Keletinek, Keltának nevezik magukat a magyar ajkú népek.
Régészeink felfedezlek 590 kelta telephelyet is, amivel ez az ország Közép-Európa legsűrűbben lakott területének tűnik fel. Különösen sokan éltek a Kisalföldön, Pest megyében, Tolnában és a Dráva mentén. Sikerült azt is megállapítani, miként hívták egyik-másik törzsüket. A Kisalföldön megszállt törzsük AN-AR-TES, Hon úr Őse nevet viselte, melynek tagjai a név értelme szerint egy helyi fejedelem (Honúr) alattvalói voltak. Fejér megye területén az OS-ERIATES, egy másik Ős árja törzs lakott, Tolnában a HER-CUNIA-TES, Úr honi törzs, a mai Budapest táján viszont, a Duna vize mellett az ARA-VIS-KI nevűek, akiknek nevében ismét megtaláljuk az Árja részleget, Víz szavunkat és a lakóterület értelmű Kő szavunkat, mintegy Víz mentén lévő föld urai értelemben. Ezek a vízmentiek Kr. e. 70 körül a Duna-kanyarból felkerekedtek és Fejér megyébe mentek lakni.
Kr. e. 536 Szabiria PV
Kurás perzsa király kiterjeszti uralmát Szabiriára, de a Káspi-vidék mozgékony törzseivel nem tud mit kezdeni. A keletre húzódó szabirok adnak nevet Szibériának.
Kr. e. 512 Korezm NGY 40-41.o.
Korezm a legrégibb időkben, amikor még csak a mezopotámiai bevándorlókkal kellett számolni, mint a szinte kimeríthetetlen katonai erőt szolgáltató masszagéta (szkíta, szaka -A. szerk.) törzsszövetség vezetője szerepelt. E törzsszövetség hat tagból állott:
1. a korezmiek az apasziakákkal Korezm északi határai mentén (mocsári masszagéták),
2. a szakaraukák Korezm déli határaitól a Nura-tau hegyeiig (a hegyeken és síkságokon lakó masszagéták),
3. a derbikek az Amu-Darja középső folyásánál,
4. a tochárok vagy a Kuvan-darja melletti dahák (dákok),
5. az asztok (jattok, asziánok, uszunok, jakszartok) a Szír-Darja középső folyásánál,
6. az attasziok.
Korezmnek e szövetségben vitt vezető szerepe biztosította számára az uralmat Belső-Ázsia északi és nyugati részei fölött.
Korezm nyugodt fejlődése mindaddig tartott, amíg a szintén mezopotámiai gyökerű perzsa hatalom a porondra nem lépett. A perzsa állam adminisztratív rendszerét az ókor egyik legnagyobb uralkodója, Dareios Hystapsis (uralkodott Kr. e. 522-486) szervezte meg: 20 szatrapiára osztotta az országát. Korezm Dareios XVI. szatrapiájába került. Ebbe a szatrapiába még Szogdiána, Partia és Ariana tartozott. Korezm önként elismerte a perzsa király fennhatóságát és vállalta az adófizetési kötelezettséget, minden valószínűség szerint azért, hogy fenntarthassa uralmát déli birtokai felett, amelyek közvetlenül ki voltak téve a Baktriában és Margiánában lábukat megvető perzsa haderők háborgatásának. Korezm elérte célját: megőrizte uralmát a XVI. szatrapia felett, amely (legalábbis eleinte) önálló állam maradt, de adót fizetett az Achaimenidáknak.
Kyrosz és Dareiosz három hadjárattal kísérelte meg a szkíta-masszagéta steppe pacifikálását, mert ez komolyan veszélyeztette a Perzsa Birodalom északkeleti közlekedési vonalait. A gyakorlatilag szinte független Korezm a szaka-masszagéta törzsekhez fűződő régi kapcsolatait (a masszagéta törzsszövetség leghatalmasabb tagjaként elfoglalt helyzetét) arra használta fel, hogy formálisan félreállva, minden lehetőt megtegyen régebbi pozícióinak visszaszerzésére. Kyrosz balsikerű hadjárata Dareioszt új hadjárat indítására késztette. A perzsa csapatok nemcsak átvonultak Korezmen, hanem behatoltak a hátország északkeleti részébe, az Oxus és a Jaxartes deltájába, az apasziakák lakta területre is. Ez a masszagéta szövetség szívére mért csapás volt. Három szaka király: Szakszafar, Omargész és Tamirisz ravasz tervet eszelt ki Dareiosz megsemmisítésére, ami nem sikerült ugyan, de kudarcot vallott Dareiosz hadjárata is.
Kr. e. 510 Athén BT III. 30.o.
Athénból elűzik a királyt a dórok, az addig uralkodó törzseket feloszlatják, majd dór hagyományok szerint tíz csoportra osztják új néven. Miután ezek közt osztották újra a földeket, a magyarság vezető szerepe egy csapásra megszűnt.
Kr. e. V. sz. PV
Megsokasodik ettől kezdve a történeti adatolás a század perzsa, görög, majd latin kútfőkben Próbálkozások a magyar gy hang átírására a történetírásban: d dz dj dzs zt tz ts g gi gh ghi ch k x, ebből is látszik, hogy nem tudta senki hűen intonálni. Szabinában a Pejbárt-Askhaleh-Erzerumi út mentén egy Macur nevű falu fölött egy vár állott. Az arabok K r. u. 739-ben Madar, a bizánciak Kr. u. 625-ben Mazar, (Kaukázus) Xenophon a Kr. e. IV. század elején Makar néven ismerik. Ma a Macur nevű falu megvan a Fekete-tenger déli partjától 130, a Kubán torkolatától 450, a Don-Azovi Meotisztól és Dentu-Magyariától 700 Km-re.
Kr. e: V. sz.- tól Kelet- Európa BT III. 89.o.
Kelet-Európa A szarmaták magjelenése Európában. Herodotos szerint pusztai nép, asszonyaik férfi módra öltöztek és ők is részt vettek harcokban. Nyelvük különbözött a szkítákétól s amikor azt eltanulták, akkor is mindig hibásan beszélték. Asszíria bukása után (Kr. e. 612) a szemita népesség szétszéled a szélrózsa minden irányába. Szarmata, Sa-Úr-Mat-i, Homoki fejedelem földje értelemmel. Ellepik a Volga és
Ural folyók közét és a Kaspi-tó feletti füves pusztaságokat. Nem alkottak államot. Tömegüket a mögöttük szervezkedő dinamikus turki népek szorítják nyugatra, ők viszont a szkítákat tolják maguk előtt.
Kr. e. 490 Athén BT III. 28.o.
Dárius Athént támadja. Az athéniek a Megaraikkal a kivándorlást fontolgatják, de maradnak, sőt szembeszállnak a perzsákkal. Győztek, mint tudjuk, és vitézségüknek köszönhetően övék maradt a hon, ezért a csata színhelyét azóta MARAT-HON-nak nevezik.
Kr. e. 480 Görög tenger BT III. 135.o.
Az athéniek ezúttal Salamisnál a tengeren verik meg Xerxest és nemcsak fegyvereikkel, de bátor szellemükkel is. Szellem is, Salamis.
Kr. e. IV. és III. sz. Közép-Ázsia BT III. 135.o.
A Turáni gyarmatok a Kr. e. IV. és III. században század álltak fejlődésük tetőpontján, de azután a kínai, mongol, türk népek megújuló támadásai alatt fokozatosan összeomlottak. A gyarmati népesség visszafelé özönlése a Kr. e. II. században már nagyobb méreteket öltött
Kr. u. VI, században a gyarmatok után maga a turáni törzsterület is elveszett.
A görög-makedón hódítás után, a Kr. e. IV. és III. ( Turán, az Aral-vidék ) század mesgyéjén a korezmi masszagéta konföderáció kelet felé, Kelet-Turkesztán irányába is terjeszkedett egészen Mongólia határáig. A Kr. e. III. század második felében az "aszik" (úzok) vagy a "nagy jüe-csik" (masszagéták) a hunok nyugati szomszédai voltak (hunok - ujgurok). Ekkor Mao-tun sennyő avagy Buka khán (Baráthosi-Balogh Benedek szerint Bátor) katonai reformjával bevezette a nehézfegyverzetű lovasságot, amelyet a pártusok alkalmaztak először a rómaiak ellen a carrhaei csatában. Itt a szakarauka nehézlovasság játszotta a főszerepet, mely mervi fegyverkovácsok készítette páncélt viselt.
Kr. e. 338. Kelet-Európa BT. III. 92.o.
A szarmaták átlépik a Dont. Kelet.-Európa
Kr. e: III. sz. eleje Kína GK
Hunok Belső-Mongóliában, Kínában. Központjuk Manton (ma Wunan).
Kr. e. 334-341 Pezsa Birodalom
Nagy Sándor leveri a korrupt perzsa birodalmat, Baktriát kirabolja.
Satrapái kezén Kr. e. 275-ig áll a macedón uralom.
Kr: e. 329-328 Korezm NGY 41.o.
Nagy Sándorral szemben Korezm... teljesen önálló pozíciót foglal el. 329-328 telén Paraszmanész, a korezmiek királya felkínálja szövetségét egy, a Fekete-tenger mentén lakó kolchok és amazonok ellen indítandó háborúra és elvállalja, hogy a vállalkozásnak vezére lesz. Nagy Sándor elfogadta az ajánlatot, de a háborút India meghódítása utánra halasztotta. A tervet korai halála meghiúsította. Így Korezm megmenekült Nagy Sándor betörésétől. Paraszmanész Csak addig látott szövetségest Nagy Sándorban, amíg a gyűlölt perzsa uralom megsemmisítéséről volt szó. A Fekete-tenger menti népek elleni hadjárat terve csak azt a célt szolgálta, hogy Nagy Sándor figyelmét elterelje azokról az országokról, amelyek a belső-ázsiai vezérek életterét képezték. A következő évben, 328-ban Korezm szaka és masszagéta csapatokkal támogatja Szpitamenész makedónellenes partizánjainak harcát és menedéket nyújt magának Szpitamenésznek is, aki 328 őszén meghalt. A régi korezmi civilizáció virágkora a Kr. e. IV.-Kr. u. I. század között volt. Ekkor Korezm hatalmas állam, amely lerázta az Achaimenida igát, és kimagasló helyet foglalt el Belső-Ázsia politikai térképén.
Kr. e. 300 Kelet-Európa BT III. 92.o.
A szarmaták átlépik a Dnyepert, ahonnan a szkíták elvonulnak a Duna-medencébe.
Dák Birodalom Erdélyben és a Tiszántúlon, daha- hun, szkíta alapítás, szabirok a Dunántúlon.
Kr. e. 285 Kína BJF 123.o.
Van egy ma is létező bizonyítéka a hunok hajdani nagyságának és a hajdankori hatalmas Hun Birodalom létezésének és ez a sok száz kilométeres kínai fal, melyet a kínaiak építettek a hunok állandó támadásának védelmére.
A kínai krónikák megemlékeznek - igen bő szövegekben - róluk. Innen tudjuk, hogy léteztek fekete és fehér hunok. Ez a megkülönböztetés azonban nem a bőrük színére vonatkozik, hanem keleten színekkel jelölték a világtájakat. A fekete szín jelentette az északi és a fehér szín a déli világtájat. Így a fekete hunok voltak az északi részen, a fehér hunok pedig a déli részen lakók. Amikor a kínai fal elkészült - ugyanebben az időben érte el a Hun Birodalom lakosságának-igen nagy felszaporodását és -, mivel a kelet felé való terjeszkedés lehetősége véglegesen lezárult -a már szintén naggyá fejlődött Kínai Birodalom hadműveleti intézkedései és berendezései miatt-, nyugat felé kellett terjeszkedniök, és ez a szándék hozta magával következményképpen az eddigi hatalmas Hun Birodalom szétesését. Az eddig egységet alkotó fehér és fekete hunok szétváltak és önállósították magukat. Közép-Ázsia déli részén - az Aral-tó környékén és a beléje délről torkolló folyók mentén megalakult a fehér hunok birodalma és az északi részen pedig a fekete hunoké. Mind a két nép azonban birodalmát már TUR-KU néven jelölte. Ugyanis az ősi nyelven TUR jelentése: a kisebbik, gyengébb,- KU pedig: erő, fegyver. Így a tur-ku kifejezés - kisebb, gyengébb hatalmat jelent. Ebből a tur-ku névből ered a turk, majd türk népelnevezés is. De a tur-ku megjelölés, mint kisebbik uralom, már él akkor is, amikor a hatalmas Hun birodalom csaknem egész Ázsia ura.
(Közép-Ázsia újabb régészeti szenzációi) Közép-Ázsia BK 47.o.
A történeti földrajz rendkívül fontos része a históriának. Nyilvánvalóan legelőször pontosan meg kell határoznunk azt a területet, amely vizsgálódásunk tárgya. Eddig is ezt tettük, most azonban még nagyobb figyelemmel kell lennünk a földrajzi környezetre, az egykori vízhálózatra, az egykori növénytakaróra és állatvilágra, az egykori éghajlati jellemzőkre, a közlekedési feltételekre, a hely- és földrajzi nevekre. Az ókori kelet világainak még része Perzsia (Irán), ám már nem része Közép-Ázsia, Belső-Ázsia és Észak-Ázsia (Szibéria). Ez utóbbi területek szoros kapcsolatban álltak és állnak egymással, ám még inkább kötődnek Kínához, Indiához és Kelet-Ázsia országaihoz, Koreához és Japánhoz. Kikerülhetetlen tehát a kitekintés, különösen Kínára.
A Káspi-tótól a Csendes-óceánig kell alaposan áttekintenünk a kontinenst. Vegyük sorba a legfontosabb lelőhelyeket és városokat. Duna Europos, Ziwiye, tőle délre Luristan, tőle keletre, a Kaspi-tó délkeleti csücskénél Djam, ettől keletre Nisapúr, Mesed, Ashabád, Merv. Északra az Aral-tó felé Topnak-Kala, Koi-Krylgan-kala, továbbra is az Amu-Darja jobb partján, de délebbre: Varaksa, Bukhara, Szamarkand, Afrasziáb, Pjendzsikent, északkeletre Kenkól, Kokand, keletebbre Kasgar, délebbre Dusanbe, dél-keletebbre, az Oxus folyótól délnyugatra Tillia-Tepe, alatta Balkh. Keletebbre a Tárim-medence, ennek keleti felén Kocsó. Az Ob és az Imis egybefolyásától délre, az Irtis partján fekszik Tobolszk, ahol az ún. szibériai aranyak zöme előkerült, az Altájban Tujekte, Basadar, Sibe, Katanda, Pazyrik, a Bajkál-tó déli oldalán Nojon-U1 (NoinUla), tőle délre: Kargali, Ulán Bátor és Isszik-kul. A Bajkál-tótól keletre folyik az Amur folyó, délre a Hoang-Ho, amelynek déli "patkója" Ordos. Nyilvánvaló, hogy a mai állapotok erősen eltérnek a múlt századiaktól is, nemhogy az évezredekkel ezelőttiektől. Valahogyan mégis fényt kellene deríteni arra a tájegységre, amely érdeklődésünk középpontjába kerül. Különös, és meglehetősen nehezen érthető, hogy a történettudomány képviselői alig vagy egyáltalán nem veszik figyelembe a középkori és az újkori utazók útleírásait. Ezek pedig nemcsak izgalmas olvasmányok, de valóságos kincsesbányák számunkra. Különösen érdekessé teszi ezt az irodalmat az, hogy a szerzők tekintélyes része magyar volt! Stein Aurél, Cholnoky Jenő, Keöpe Vilmos, Ligeti Lajos, Magyar László, Teleki Samu, Almásy György, Széchenyi Béla, Déchy Mór, Lóczy Lajos, Vámbéry Ármin, Újfalvy Károly és Princz Gyula.
Kr. e. III. sz. BK 207-212.o.
A Kusán és Pártos Birodalom
Korezm szerepét és jelentőségét természetesen nem szabad önmagában vizsgálni, hiszen a Kr. e. I. évezred derekától az Aral-tótól délre fekvő területek szerves részei voltak nemcsak Közép- és Belső-Ázsia történetének, de az egyetemes történelemnek is.... Macedóniai Alexander (Nagy Sándor) hódításai (329-327) után a stratégiai pontokra telepített hellén katonaság ereje nem volt elégséges a birodalom egységének fenntartásához, ezért az utód Szeleukidák korában egyre több szatrapia önállósította magát. Kr. e. 250 táján elsőként Diodótosz baktriai helytartó önállósította magát (Baktria), majd Euthüdémosz Szogdiána (másként Margiana) függetlenségét kiáltotta ki. A Káspi-tótól délkeletre, délre, az ókori Hyrcania szomszédságában volt Partia tartomány (jelenleg Türkménia), ahol ugyancsak jelentős felkelés robbant ki Arszak (Arsak-Tiridátész) vezetésével. Tiridátész mindenesetre Kr. e. 247-ben Partia királyává koronáztatta magát.
Mindezek az országok tehát szomszédai voltak Korezmnek, sőt bizonyos időszakokban függőségi viszonyok is kialakultak. A gréko-baktriai királyság a II. század derekára jelentősen kiterjesztette hatalmát dél, azaz India felé, ám jelentős befolyását, különösen a művészetek terén, megőrizte a térségben. A hellenisztikus görög hatások elsősorban a szobrászatban és a festészetben éreztették hatásukat. Az iráni nyelvű tokhár törzs területe a későbbi Tokharisztán. Amennyire Baktria hatalmi csillaga a Kr. e. II. század végére hanyatlóban volt, annyira kezdett tündökölni az egyre hatalmasabb Pártos Birodalom. Korezm azonban ellenállt, sőt jelentős hódításokat tett baktriai és szogdiai területeken. Már a szkíta-szaka időszakban létrejött a Murgáb folyó alsó folyásvidékén a később oly hatalmas ókori város: Merv, amelynek építészeti emlékei monumentálisak. A Krisztus születése körüli időben a korábbi baktriai királyság területén a mindmáig rejtélyes nevű és eredetű kusánok hatalmas birodalmat hoztak létre, új, kevert írással (eleinte görög ábécével írtak, majd indiai ábécével karósthi nyelven), önálló pénzveréssel, új vallással és királykultusszal.
A kérdéskör bonyolultságát jól jelzi, hogy az elmúlt évtizedekben három ízben is rendeztek nemzetközi kusán-konferenciát (1960: London, 1968. Dusanbe, 1970: Kabul). A kínai források "nagy jüe-csik"-nek nevezték őket. Kiválóan megszervezett államukhoz tartozott Észak-India és Kelet-Turkesztán is. A mai ismereteink szerint a kusánok szkíta-szaka eredetű néptörzsből valók, bár az érméiken görög feliratokat alkalmaztak, azonban a királyalakok nomád öltözéket viselnek. Korezm területét is felügyeletük alá vonták, legalábbis egy időre. Az I. században mindenesetre ellenőrzésük alatt tartották a Kína-India-Róma közötti nagy selyemutat, sőt 99-ben követséget is küldtek Rómába. Őstörténetünk ugyancsak számos szállal kötődik a Kusán Birodalomhoz. Ennek részletezése előtt azonban hangsúlyoznunk kell néhány igen fontos körülményt. A perzsa birodalom idején (Kr. e. VI. századtól) a Zoroaszter (Zarathusztra) által alapított vallás hódított tért (elsősorban Ahuramazda és Anahita tisztelete), ám Jézus születése után néhány évtizeddel (!) a Pártos Birodalom nyugati, majd később a keleti területein - legendás adatok (pl. az ún. Abgar-levél), valamint Szent Tamás apostol gnosztikus aktái szerint - keresztény hittérítők jelentek meg. Ma úgy tudjuk, hogy a Pártus Birodalom népei között a zoroasztrizmus kisebb szerepet játszott, ugyanakkor számos más vallás is szabadon virágozhatott, többek közt a zsidó vallás is.
Ennek igen fontos szerepe lesz később Kazária tárgyalása kapcsán, ugyanis a zsidó közösségek elsősorban Korezmből költöztek át Itilbe és más kazár városokba, amikor a mohamedán arabok Kr. u. 710-ben meghódították Korezmet.
Korezm esetében is helyénvaló visszatérni a régészeti forrásokhoz, hiszen például a temetkezési szokások évszázadokon, sőt évezredeken át is szívósan tovább élhetnek. A padmalyos temetkezési forma..., osszáriumos temetkezési forma..., a "hallgatás tornya" a Nap és a Tűzisten kultusza, valamint a halotti maszkok szokása tárgyszerűen bizonyítható. Toprak- Kalában a templomban volt az örökké égő szent tűz kultuszának központja, amely később Iránban a Számánidáknál is megmaradt (R. Ghirshman Sápurban ásott ki ilyen tűzőrző szentélyt). Vajon helyes-e az a magyarázat, hogy I. Szent István királyunk törvényeiben azért szerepel kiemelten a tűz őrzése, mert a korabeli embereknek nem voltak kellő számú tűzgerjesztő szerszámaik?! A Koj-Krülgan-kala-i kerek templom asztrális központ volt, ugyanakkor a csontmaradványokat őrző osszáriumok mauzóleuma is. A kerek templom típusa, a mai hivatalos állítások szerint, nyugat-európai eredetű, ám akár Ravenna, akár Aachen esetében keleti templomtípusról van szó (Kr. u. VIII. század), ahol Bizánc csak közvetített, mivel félezer évvel korábban létezett a kerek templom Közép-Ázsiában. A korezmi asztrális ábrázolások számunkra nagyon figyelemre méltóak, mivel jelképei Árpád-házi királyaink pecsétjein szinte szóról szóra megismétlődnek! (pl. II. András 1233. évi nagypecsétjén). De ugyanilyen döbbenetes egyezéseket találunk a korezmi- iráni anyagban is, amikor a nagykirály állatfejes trónszéken ül nap- és holdjelképpel. Ugyanezt láthatjuk Könyves Kálmán király 1096. évi nagypecsétjén. Éles szemmel vette észre mindezt Andrássy Kurta János és Vasi Jenő, ugyancsak II. András bullája kapcsán...
Korezm népe embertanilag nagyobbrészt az ún. kászpi típushoz tartozik, de megtalálhatók a dravida-ind típusok, kismértékben pedig a mongoloid elem, elsősorban a heftaliták révén. Korezm szerepe és hatása nem vitatható.
Annál élesebb és keményebb vitákat váltott ki és vált ki a magyar történelemtudományban a pártos-magyar kérdés. A Korai Magyar Történeti lexikon ez esetben is a megszokott módszert választotta: címszóként sem vette fel a pártosokat. De nem sokkal jobb a helyzet az ún. nemzeti irányzatok képviselőivel sem, mert például Kiszely István éppen csak megemlíti a pártosokat és a kusánokat az ázsiai hunok kapcsán.
Nemzeti történetírásunk kezdeti időszakában, tehát a XVIII. század végén és a XIX század folyamán szinte elterjedtnek mondható a pártus-magyar rokonság kérdésének taglalása. Az emigráns történetírás jelesebb képviselői 1945 után általában foglalkoztak a pártos-kusán kérdéskörrel, igen éles és durva elutasításban azonban csak egyesek részesültek, mindenekelőtt Badiny Jós Ferenc, aki már húsz évvel ezelőtt felvetette a római kereszténység egyik legsúlyosabb és legdrámaibb ellentmondását, hogy ti. ha Jézus és a szeplőtelenül fogant anyja, Mária zsidó származású volt, akkor a judeo- kereszténység nem a mienk...
A pártusoknak már a nevével is gond van. Az általános vélemény szerint a szkíták családjához tartozó dahák a Szeleukida birodalom Parthia nevű tartományáról kapták nevüket, ám először is az írott források nem ezt mondják. Justinus a következőket jegyezte fel: "a pártusok a szkíták száműzöttjei voltak. Ezt a nevük is nyilvánvalóvá teszi, mert szkíta nyelven a száműzötteket pártosoknak mondják... Szkítiából belső lázongások folytán űzték ki őket." A régiek, talán nem is alaptalanul, ebből arra következtettek, hogy a pártus valójában a magyar pártos szóval rokon, gondoljunk a pártütő és az elpártolt szavunkra. Másodszor: nem tudjuk, ők magukat hogyan nevezték. Ammianus Marcellinus viszont azt írja, hogy "az országot Parthianak kezdték nevezni az alacsony származású Arsacesről." Ezért a pártus elnevezést a Partia vagy Párthava tartomány nevéből eredeztetni több mint kétséges. A dahákról Sztrábon is tud, őket aparnósz melléknévvel illették - írja (apar-avar?), a szkíták nagyobb részét a Káspi-tótól kezdve daháknak nevezik. A pártos Arsak-Árszákot is szkítának mondja, aki betört Parthyaiába és elfoglalta... Az az igazság, hogy a pártosok eredetéről még ma is keveset tudunk, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy meg sem szabad vizsgálnunk azokat az adatokat, amelyek az őstörténetünk szempontjából igenis értékelhetők. A perzsák soha nem tekintették rokonaiknak, maguk közül valóknak a pártosokat. Olvassuk tovább Justinust. A pártusok nyelve a szkíta és a méd nyelv között foglal helyet, e kettőnek a keveréke. (Ez például lehet egy igen jó adag, ha tudjuk a médek mat-ma-da-a, mada hevét a korábbi urartui törtértet tárgyalásából.)
"A harc náluk abban áll, hogy lovaikon előreszáguldanak, majd hátat fordítanak az ellenségnek, gyakran színlelik a megfutamodást, hogy ezzel üldözőiket elővigyázatlanabbakká tegyék. Nekik is, meg lovaiknak is pikkelyes vért szolgál védelemül, mely a lovat és lovasát egész testén befedi...Minden időben lovon járnak: lovon mennek a csatába, lovon a lakomára, lovon hivatalos és magánügyeik intézésére, lovon álldogálnak, kereskednek és beszélgetnek." A magyarok harcmodorával teljes az egyezés.
Cornelius Tacitus a pártos-római háború kapcsán elmondja, hogy "a pártus királyok között szokás, hogy valahányszor szövetségre lépnek, összefonják jobbjukat s hüvelykujjukat összekötözik s csomóval szorosra húzzák, majd amikor a vér az utolsó ízekbe áramlik, könnyű karcolással kiserkentik és egymásét lenyalják; ezt titokzatos szövetségnek tartják, mint amit egymás vére szentelt meg." Mi más ez, ha nem vérszerződés? Az írott források határozottan arról beszélnek, hogy a pártusok is, miként a korezmieknél láttuk, a Napisten, az Ég és a Víz tisztelői voltak (coelum et igeis Deus, qui fin coelo est) és a termékenységet a Szűzanyától várták. Szertartásaik közben állat (ló) áldozatot mutattak be. Érméiken megjelenik a Tűz-oltár, saját pártus írással. Valójában ma sem tudjuk, a pártusok milyen nyelven beszéltek. Először a görög betűket használták, majd átvették az arameus ábécét. Ebből fejlődött ki később a pahlavi írás. A pártos királyok általában kitűnően beszéltek görögül, de hogy az anyanyelvük mi volt, sajnos még ma sem tudjuk. Lehetséges, hogy Bartal Györgynek ( 1785-1865) igaza van, és a pártusok nyelve rokon a magyarral?
Szerinte az Árszák név országot jelent, az ispán és megye szavunk is pártos eredetű. Ezt az ősi nyelvet pártus-hun nyelvnek nevezte, amelyben "a magyar benne értetődik." Niszában, amely a pártusok szent városa volt, temették el királyaikat, bár sajnos eddig egyetlenegy királysír sem került napvilágra. Ellenben feltárult a niszai levéltár, több mint kétezer dokumentummal. Az örmény források határozottan azt állítják, hogy az Arszakidák az ázsiai hun dinasztiából származnak. Ezt erősítené meg az az adat, hogy Artabán pártos király seregével együtt éppen úgy köszöntötte a felkelő napot, mint a hun királyok. Sajátságos és számunkra ugyancsak fontos, hogy a pártusoknak nem volt reguláris hadserege. Minden főúrnak voltak vazallusai és a szabadok és a szolgák is katonáskodtak neki nehézlovasként, vértezetben. A kisnemesség viszont a könnyű lovasságot alkotta. A főnemesek (jobbágyok) döntő szerepe megmutatkozott a királyválasztásban is, éppen úgy, mint Magyarországon. A pártosoknál sem volt törvény, hogy a királyt feltétlenül a fia kövesse a trónon. A főnemesek, a hercegek nagy hatalmat élveztek. Egy pártos herceg szobrát ismerjük. Sámiban került elő a Kr. születése körüli időből származó pártos művészet egyik legcsodálatosabb emléke, egy közel két méter magas bronzszobor, a vállszélesség 66 cm. A fej aránylag kicsiny, de rendkívül jellemző. Vastag szemöldök, keskeny, egyenes orr, hosszú bajusz, szakáll és igen gondosan cizellált hajviselet. A dús hajat fejék szorítja le. Nyakában királyi nyakperec. Tegyük mellé a mi Szent László hermánkat!
Kinek nem tűnik fel számos egyezés?
A Pártus Birodalomban, amelynek legfőbb tartományai voltak: Média, Arménia, Perszisz, Elümaisz, Szkítia és Karakéné, négy fővárosa volt: Arszak, Hekatompülosz, Ktésziphon és Ekbatana.
Szent városaik voltak még: Asszur, Hatra, Darabgerd és Nisza, ahol a királyokat temették el... Niszában királysírokat ugyan eddig nem találtak, megtalálták viszont a lepecsételt királyi kincstárat a Mithridat-kertnek nevezett palotában, töméntelen drágasággal, többek közt negyven darab hatalmas méretű ivókürttel (elefántcsont és ezüst), amelynek állatábrázolásai egyenes folytatása a szkíta művészetnek. A pártus művészetnek is szent állata volt a szarvas, s feltűnő a hasonlóság az avar állatstílussal! Nippurban, Kakzében, Dura Europoszban sok síros pártus temetőket tártak fel. A halottakat olyan terrakotta szarkofágokba helyezték, amelyeket színes mázzal vontak be és Anahitát, a Szűzanyát mintázták meg a tetején. Anahita az életet adó víz forrása, a termékenység istennője, aki megszenteli a nők méhét ("áldott legyen a te méhednek gyümölcse"), s aki nyolc sugarú, száz csillaggal ékített aranykoronát Visel. A zoroaszter vallásban a teremtő isten, Ahura Mazda leánya.
Kr. e. III. sz.-tól Kr.u. III. sz. végéig. Kusán Birodalom BK 222-226
A kusán nagykirályok kora
Meglehetősen általánosnak mondható, hogy a pártus és kusán korszakot és a vonatkozó írott és tárgyi forrásokat egybemossák, vagy legalábbis határozottan nem különítik el, nyilván abból kiindulva, hogy mind a pártusok, mind a kusánok szkíta fajú népek voltak. Valójában nem is könnyű a szétválasztás... Az időhatárok világosak. A most tárgyalt korszak a Kr. e. III. századtól a Kr. u. II. század végéig tart, tehát lényegében egy bő fél évezredet ölel fel. Ezen időszakban Belső-Ázsiában a hunok hatalmas állama virágzott, Kínában a Han-dinasztia uralkodott, Kis-Ázsiában és Iránban a Nagy Sándort követő szeleukidák tartották kezükben a hatalmat, a Szir-Darján túl a szkíta-szakák éltek (Pazyrik is, Noinula is e korabeli!), akiknek az etnikai és kulturális vezető szerepe tagadhatatlan vagy legalábbis nehezen kétségbe vonható. Az egyik alapkérdésünk éppen az, hogy a magyar őstörténet szempontjából is döntő szkíta állatstílusnak mi az eredete időben és térben, illetve etnikumban?
M.I. Rosztovcev állította fel azt a tételt, hogy a szkíták az iráni földön az asszíroktól vették át az állatstílust és magukkal vitték Szkítiába, ahol aztán erős görög befolyás alá került. A másik nézet szerint a szkíta állatstílus Dél-Szibériában jött létre még a Kr. e. VIII. században, s innen terjedt el Közép- és Belső-Ázsiába. Amióta ismertté vált a ziwiyei királysír (az ún. kincs), aligha kérdőjelezhető meg, hogy az ún. szkíta állatábrázoló művészet eredete Mezopotámia, illetve az onnan elvándorolt népek területén keresendő (elsősorban Urartu említendő). Éppen ezért, a nagyon erős szkíta hatás miatt tárgyaltuk az afganisztáni kosán királysírokat (Tillia Tepe), amelyekre most csak visszautalunk. Tillia Tepében ugyanis az ásatások során előkerült közel 20 ezer darab régészeti lelet, eredetét tekintve négy csoportba volt sorolható:
1. a gréko-baktriai készítmények,
2. kínai, római és indiai import tárgyak és érmék,
3. görög-római kultikus tárgyak (görög feliratos Aphrodité, Niké stb.) és végül
4. a legnagyobb csoport a szkíta-szarmata készítmények, amelyek egészen sajátos vonásokkal bírnak.
A viselet, a kultuszok is nagyobbrészt szkíta jellegűek. A kusán uralkodó réteg eltemetett tagjai mellett talált tárgyak készítési helye elsősorban Baktria volt, ahol a készítő műhelyekben szinte egybeötvözték, összeolvasztották a különböző hatásokat. Joggal nevezhető ez baktriai szinkrétizmusnak. Világosan fellelhető ebben a művészetben és kultuszban a sumér eredetű ősi hatás, a lurisztáni bronzok szerepe, a szkíták állatábrázoló stílusa, de eggyé kovácsolva és egészen egyedi jegyekkel megjelenítve. Ilyenek például a szárnyas női istenek, mindenekelőtt a kusáni Vénusz és Anahita. Az ősi gyökér a sumér föld ugyanúgy, amint a vadállaton álló istenségek esetében is. (Nana, Inam-Istár, a termékenység istennője, aki az Újévkor szent házasságot köt: "Szívd magadba ölemből az édes lényemet!"), valamint az életfa (helyesebben Istenfa). Itt Közép-Ázsiában, a "baktriai iskolában" jelenik meg a kiterjesztett szárnyú sas (turul), a Nap és a Holdisten, a sárkány, a griff, a kígyófejes szárnyas állat, kiegészítve a szkíták ősi szarvas, párduc, ló, bika, sas stb. megjelenítéseit. A Nap és a Hold a királyok testvére volt. Ezt pontosan tudjuk a szászánida perzsa uralkodók leveleiből, akik viszont a kusánoktól vették át. II. Sápur például így kezdte a leveleit: "Én, Sápur, a királyok királya, a csillagok társa, a Nap és Hold fivére..." S megint jusson eszünkbe a magyar királyok jelképtára!...
A kínai Pan Hu (Fan Yeh), a korai dinasztia (24-221 ) történet szerzője öt hatalmasságot nevez meg. Hsziu-mi, Suang-mi, Pa-tun, Tu-mi és Kuei-sang, s ez utóbbi név a kosán szónak az eredete. Végül is a kusánok (talán egy hun nemzetség volt?) győzedelmeskedtek a többiek felett és megszerezték a hatalmat Baktria, Szogdiana, Fergana felett, sőt később kiterjesztették uralmukat Észak-Indiára és északnyugat Kínára (Kelet-Turkesztánra: Szinkiangra). A kínai források Da-Jüe-csi-nek, azaz Nagy-jüe-csi-nek nevezik a kusánokat, akik kortársai voltak a pártusoknak. A kusánok embertanilag nem mongoloidok, ezt a Tillia Tepe-i sírok is bizonyítják.
A kusán királyok pénzt verettek, előbb görög, később prákrit feliratokkal. Érméik azonban különböznek a pártus és korezmi érméktől, főképpen abban, hogy szkíta ruhát viselnek, fejükön boltozott (kamelaukion-típusú) koronát hordanak és feltüntetik a Napisten szimbólumát, valamint az uralkodói gyűrű átvételét.
Minket leginkább az 1960 és 1963 között G. A. Pugacsenkova által feltárt halcsajani épület emlékei érdekelnek. Halcsajan Dusanbe közelében, a Szurhan-Darja folyó jobb partján elterülő oázis volt, amelynek - mára - csak két nagy halom jelezte a helyét: Hanaka-tepe és Karabag-tepe. Dózerek talajegyengetése közben bukkantak rá a munkások az épületmaradványokra, sajnos komoly károkat okozva bennük! Az északi részen majorsági épületek, kertek és szántóföldek voltak, ellenben a délin egy erőteljes falakkal védett erőd s mellette két épületkomplexum (Hanaka-Tepe). Az ásató régésznő az egyiket igazgatási központnak, a másikat kaszárnyának vélte. Odébb három épület maradványai kerültek elő. Két épület óriási lakóház maradványa volt, a 26 x 35 m-es harmadik azonban igen díszes kultikus építménynek bizonyult. A homlokzatát hat, kőlapokra állított, díszes faoszlop ékesítette. Igen érdekesek a mezopotámiai típusú tetőpárkány-oromdíszek, palmetta és akantusz-levél díszítményekkel.
Ez is és az akantuszos-palmettás oszlopfejezetek is arra intenek bennünket, hogy újragondoljuk építészeti hagyományaink eredetét. Ne tartsunk mindent nyugat-európai (itáliai és frank földi) hatásnak! A 17x6 m-es, nyitott porticus falán festmények voltak és a széles pannókat festett reliefszobrok díszítették. A négy színű falfestményeken emberalakokat ábrázoltak, sajnos nagyon töredékesek a maradványok. A széles fríz agyagszobrai a trónuson ülő uralkodót, mellette a harci díszbe öltözött Athénét, négy női alakot, a trónörököst és palotaőröket mutatnak, az északi oldalon viszont a királynét és leányait vagy udvarhölgyeit láthatjuk. A díszes előcsarnokból három ajtó vezet a 6x7 m-es belső terembe, amelynek mennyezetét két faoszlop tartotta. Ez a terem vagy szentély volt oltárral, vagy trónterem. A falakat szőnyegek és textíliák borították (nyomaik megmaradtak), de álltak a teremben szobrok is. Itt is 3m magasságban fríz húzódott, a falakra fekete alapon fehér és vörös színű rombuszok, körték és hegyes borostyánlevél-minták, szőlőfürtök, szőlőlevelek, indák és virágok voltak felfestve. A nyugati főfalon található egy 5,6 m széles és 75 cm mély falmélyedés, a padlótól 3-4 m-rel magasabban, ebben látható a 140 cm magas szoboralakokból álló fő ábrázolás.
Középen kőtrónuson ül a kusán nagykirály, jobb kezében jogar, balján ül a királyné, holdsarlós diadémmal a fején. Baloldalt egy másik trónuson ül az alkirály (?) a feleségével, aki viszont a jobbján ül és jobb kezét tenyerével kifelé fordítva felemeli. Köztük áll egy-egy pár, a baloldali férfi "pártus kéztartással", a jobboldali férfi a jobb kezét a szívére teszi (esküforma). Az uralkodót istenek oltalmazzák:
Pallas Athéné, Heraklész és a lebegő Niké, valamint egy lóvontatta kétkerekű kocsin álló páriás koronás istennő, akinek a fejét hatalmas sugárkoszorú veszi körül. Ez az ábrázolás egyértelműen a Fény Úrnője, a Nap Asszony, a magyar Nagyboldogasszony.
A szoborkompozíciók kora: Kr. utáni évtizedek, vagy 70-es, 80-as évek!
A Kusán Királyság hatalmas birodalmában természetesen számos népesség (etnikum) élt,... a népesség döntően europid volt, jelentéktelen mongoloid elemmel. Ez vonatkozik a helyi baktriai lakosságra éppen úgy, mint a Kr. e. II. és I. században ideérkezett keleti szkíta-hun népekre, akik közé a kusánok is valók. A kusánok birodalma letűnik ugyan a Kr. u. III. század végén, ám "feltámadnak" a heftalita (euthalita) - Fehér hunok képében, majd a IV-V. században. Nekünk mindkét korszakhoz közünk van.
Hans Wilhelm Haussig (többek közt ő lenne az egyik kutató, aki német létére a magyarok helyett kutatja a múltat, -A szerk.) - 45 évvel ezelőtt igen határozottan felhívta a kutatók figyelmét arra a tényre, hogy a korai magyar nevek között több is van, amely szorosan kötődik a jüe-csik-hez, azaz a kusánokhoz, nem is szólva a hét törzsről, amely szintén azonos (hephtalita).
A nevek közül a legszembetűnőbb a Kusán (Kuszán, Kurszán-Chussal, Cusa, Cusala, Curzan), a gyula és a szabartoi, mert ezek megfelelői megtalálhatók a kusánoknál jaula és szabarol formában. A magyar hivatalos történetírás azonban sem Haussig munkájáról, sem magáról a tényről nem kíván tudomást venni, hiába szerepelnek ezek az adatok a nyugati szakkönyvekben is. Egyedül Götz László idézi Haussigot és Soós István a Saeculum Weltgeschichte vonatkozó kötetét. De kiaknázatlan a Kanizsa (Török-, Magyar- és Nagykanizsa) helynevünk is, amely kapcsolatot mutat Kaniska kusán nagykirály nevével. (V. ö.: dr. Novotny Elemér véleményével, (BJF. II 263.0.): A II. Uri dinasztia egyik királya: Lu-gal ki-in-is-e dudu (a lugasi En-temena kortársa). A Ki-in-is-e nevet megtaláljuk: Kinizs, Kenese - Kenéz és Kanizsa (Nagykanizsa) helynevekben. -A szerk.)
A 60-as évek végén Tóth Tibor antropológus nagyobb tanulmányutat tett Kazahsztánban és a kusztanáji területen egy madiar törzsre bukkant. Üzbegisztán déli részében, az Amu-Darja (Oxus!) mentén mandzsarokat talált, Szamarkandtól délre pedig, a Kaska folyó partján Madzsar Kislak nevű települést fedezett fel. Odébb a Huszár (!) folyó mellett is magyarok laktak. S ezek a népek még emlékezetükben tartották, hogy ők nagyon régen magyar nevűek voltak. Tóth Tibor példamutató eredményeit azonban veszni hagytuk. Hogy véglegesen-e, az a következő történésznemzedéken is múlik.
(Ennek a történésznemzedéknek egy másik kérdésre is meg kellene találnia a választ. Az, hogy Közép-Ázsia eldugott pontjain magyar szálakra bukkannak, nem először fordul elő. Kutatóink közül nem egy talált magyarokat a világ más helyein - így pl. Egyiptomban, sőt beljebb Afrikában is, de Svájcban is hun maradványokat, általában Madjar, Madzsar vagy hasonló nevű településeken, nem beszélve az egész Szabiria-Ómagyarország temérdek magyar nevéről. Miért találjuk a történelem során leszakadókat - kétezer éves távlatban véve, és nem 100 éve! magyar nyelven meghatározható neveken, amikor hunról, avarról, pártusról és minden másról beszélünk ma is, de nem magyarokról? Feltételezhető-e egyáltalán, hogy egy kétezer éves falu, amelyet bármilyen néven ismertek egy-két ezer éve más rokonnép neve alatt, arra úgy bukkanjon rá a mai kutató, hogy magyar nevet, tudatot, esetleg nyelvet őriz? Ha ugyanis van olyan, aki a kérdésre igennel tud felelni, az egyúttal azt jelenti, hogy ott és akkor és azóta folyamatosan (akár kétezer éve) magyar tudatúak maradtak, magyarul beszéltek és nem hunul, avarul, onogurul, pártosul stb., azazhogy (további) márványkeménységű bizonyítékot szolgáltatna a nyelvazonosságra és a népi folytonosságra. Ki kell zárni természetesen a bármikor innét elhurcolt magyarok esetleges településeit, mert ilyenek is lehetnek. Mint ahogy a svájci hun völgyet is hunnak nevezik, mégis magyar nyelvemlékeik vannak. A kérdés megfordítva is legalább ilyen izgalmas: ha egy várost bárhol Magyar, Madjar stb, néven találunk az ókori világban, miért véljük szkítának, szabirnak- ez még a jobbik eset - vagy meghatározhatatlannak és lényegtelennek, hacsak azért nem, had az így keltett zűrzavarban eltűnjön a nyilvánvaló válasz lehetősége? Milyen töménységű bizonyíték e téren az, ami elfogadható?
Hányszorosa kell legyen a finnugor dogmák híg bizonyítékainak? -A szerk.)
Kr. e. 275 Pártos Birodalom
Az ókor legnagyobb szabadságharcával az avarok Arszák vezetésével felszabadítják magukat. Aparda (Panda) néven új birodalom alakul. (Párthus Birodalom). Arszák fiai az avar, hun, perzsa és örmény Arszakida-dinasztiák megalapítói lesznek.
Nagy Arszák, az Arszakida-dinasztia alapítója a daha-hunok vagy szkíták aparna ágából.
Al-Biruni az Arszák-dinasztiát, a Pártos Birodalom királyait a Korezm királyi dinasztia családfájából vezeti le. Strabo pedig ezt mondja: ...a Pártos Birodalom Arszák-dinasztiájának megalapítói azok a dahák voltak, akik a Miótisz-tó (Aral-tó) mögött, az Oxus folyásánál laktak... Ezek szerint a dahák ott laktak, ahonnét az Oxus menti "szkíták kincsestárának" csodás aranytárgyai előkerültek. Láthatjuk tehát, hogy a fehér hunoknak (heftalitáknak), majd dák-dahának és végül magyarnak is nevezett pártosok, a Pártos Birodalom megalapítói, joggal nevezték magukat pártosnak, hiszen elváltak, elkülönültek az anyanemzetségtől egy világpolitikai hatalom formálásának érdekében, de a régi helyen maradottaknak éppúgy uralkodói maradtak, mint a volt Perzsiában lakozóknak.
Igen fontos hangsúlyozni azt, hogy ez a politikai és katonai egység pontosan abban az időben jött létre, amikor egész Európát, egyiptomi Afrikát és majdnem egész Anatóliát az erőszakra és a népek elnyomására épült Római Birodalom uralja. És Róma Kelet felé szándékozik birodalmának határait kiszélesíteni.
A pártos királyok felépítették az összes megrongálódott sumir várost. A "Fénytisztelő, régi, mágus" vallást követték, melynek "Vatikánjául", vagyis a tudás központjául Sippar városát tették meg, és valóban vallási és tudományos központtá fejlesztették azt, a már sok ezer éves csillagvizsgálóval együtt. Egybefogták a nagy, hatalmas magyari nemzetséget és 500 év alatt olyan kultúrát fejlesztettek ki, hogy művészetük Bizánc művészetének forrása lett. A Pártos Birodalom ötszáz éves létezésének rendszeres és igazságos módszereinek segítségével alakult ki a magyari népekben egy oly hatalmas nemzeti öntudat, mely a népi egybetartozás érzetében valóban összeötvözte azokat a népeket, melyeket eddig szkíta néven ismertünk. De a harcmodor, a hadvezetés intelligenciája is beletartozott ebbe a hagyományba, és kérem az olvasót, hogy a hadseregszervezés, stratégiai és taktikai hadvezetés tekintetében ismerje el legalábbis egyenrangúnak a pártosokat, mert a történelmi események azt bizonyítják, hogy Róma nem bír a Kelettel, mert keleten az egyetlen hatalom a Pártos Birodalom.
Kr. e. 256 Pártos Birodalom BJF 364.o.
Sebeos írja a Heraclius történeteiben: Antiochus országlásának tizennegyedik évében a pártosok lerázták a macedónok igáját és az authaliták királyának fia lett királyuk, kinek nemsokára Kelet- és Észak-Ázsia minden népei meghódoltak... Ezek a pártusok fejedelmei, akik atyjuknak - Arszáknak - halála után uralkodtak Báhlban a kusokon. Az első pártus királynak- Arszáknak - négy fia volt, akik között felosztotta hatalmas birodalmát. Az elsőnek adta az authaliták (hunok) országát, a másodiknak az indusokét, harmadiknak a pártusokét-perzsákét, negyediknek az örményekét. Arszák 130 évig élt, és 56 éven át uralkodott. Halála után a fia, Arszák uralkodott a pártusokon a Kus ország Báhl fővárosában. (Eszerint az arszakidák euthalitaleftalitalfehér hunok voltak. -A szerk.)
A történelemírás igyekszik egy hatalmas birodalomnak feltüntetni macedón Sándornak 13 évig tartó terroruralmát, és "nagy" jelzővel is ellátják, de az 500 éven át békében és jólétben létező Pártos Birodalom történetét egyszerűen kihagyják. Meg sem emlékeznek róla. A kivételek egyike José Pijoan művészettörténész, aki így ír a pártosokról:
Dárius és (Nagy) Sándor utódainak igen sok fáradságába és erőlködésébe került Ázsiában az aqueménida (perzsa) királyok hatalmát fenntartani. Antiochus és a Szeleucidák valamivel jobbak voltak, de Antiochiában laktak és egyetlen ambíciójuk az volt, hogy Szíria uralkodói maradhassanak. Baktriából indult el az önállóságra való törekvés, a Káspi-tenger keleti oldaláról indult el a Pártos Birodalom megalapítása, mert ők sohasem ismerték el a szíriai uralkodókat és Kr. e. 256. évtől kezdődően az Arsakidákkal hatalmuk minden gátlás nélkül növekedett. A Pártos Birodalom határául Augustus római császár ismerte el az Eufráteszt, és ugyanő ajánlotta utódainak, hogy ezt ne lépjék át. A klasszikus írók úgy emlékeznek meg a Pártos Birodalomról, mint az egyetlen hatalomról, mely Rómával szembe tud szállni, de emellett elismerik a pártosok lovagiasságát is. Állandó hadseregük a királyi gárda volt. Lovasaik félelmetes nyilazók.
De amikor a római légiók előnyomultak, szembe találták magukat egy ettől teljesen különböző lovassággal, ahol a lovas is és a ló is páncélozva volt, a lovasok így kopjával és dárdával felszerelve áttörhetetlen falként zárták el a római légiók előnyomulását, míg hátul a könnyű lovasság nyílzápora lehetetlenné tette a visszavonulást. Így pusztították el a rómaiak seregeit. Öt évszázadon keresztül a Pártos Birodalom nemcsak az Eufráteszig terjedő területeket uralta, hanem a szíriai sivatagig kiterjesztették hatalmukat a pártos királyok. Az ásatások sok városukat hozták napvilágra. Erődített városuk volt pl. Hatra, de Kis, Babilon, Sippár, Uruk pártos építkezéseit és palotáit is feltárták. Művészetükben egy egészen új stílust hoztak be, mely alapját képezte a bizánci díszítő művészetnek, és abból úgy emelkedik ki, mint egy elháríthatatlan lelki megnyilatkozás.
Azért ismertetem így, nem magyar, hanem idegen forrásadattal a Kr. e. 256-tól 500 éven át mint Sebeos mondja - egész Kelet- és Észak-Ázsiát uraló Pártos Birodalmat és annak történetét, mert a magyari népeknek ez az 500 éves közel-keleti, ázsiai és-majd mint látjuk-kárpátmedencei egyesített hatalma hozza létre -a még nagyobb szorongattatások idején - az Álmos-Árpád-i magyarság összeötvöződését.
A Pártos Birodalom nyugati és keleti határait minden régi író megjelöli, említve az Eufrátesz és Indus folyókat, de északi határait senki sem tudta megmondani. Ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy a Fekete- tenger- Káspi- Aral-térségben és ettől északra települt és az ellenségek által sarmata, szaka, baktriai, euthalita, hun, massagéta, jazig, kimmer, pártos - gyűjtőnéven szkítának nevezettek - mindnyájan alkották és hozták létre Róma egyetlen ellenfelét, a Pártos Birodalmat.
A történelmi események azt mutatják, hogy amikor a perzsák (Dárius és utódai) a tőlük északra lévő szkíták ellen harcoltak, akkor a KU-MAH-GAR-RI-ES-MA (nagy, hatalmas nemzetség földje) hatalmas nemzetséget három királyi központ irányította. A nagykirály a zöldhalompusztai aranyszarvas figyelmeztetése szerint -a Kárpát-medencében székelhetett (C 1 ), és a Pártos Birodalom létrehozásával Baktria-Oxus Bál városába költözött (C3). A (C2) a kaukázusi Magyarország volt.
A Larousse Memo 1993 magyar kiadása is megemlékezik a pártosokról egy hevenyészett szócikkben. (212. o.) A szkítákkal rokon nomád pártusok az első évezred során telepednek meg Irán északkeleti részén. Kr. e. 250 körül Arszakész megalapítja az Arszakida uralkodóházat. A Kr. e. II. században a pártosok a rómaiak támadása következtében meggyöngült szeleukidák rovására kiterjesztik hatalmukat Iránra, valamint Mezopotámiára. Kr. e. 53-ban az Orodész vezette pártusok a karrhai (carrhaei) ütközetben győzelmet aratnak a római seregek fölött, és Antiochiáig, ill. Jeruzsálemig nyomulnak előre. Noha a dinasztikus belvillongások megosztják a birodalom erőit" a pártosok és Róma közötti harcok tovább folytatódnak. Kr. u. 63-ban megegyezés születik, melynek értelmében Armenia trónjára Arszakida uralkodó, Róma vazallusa kerül. A II. században Traianus elfoglalja Armeniát, Mezopotámiát és Asszíriát, de a Pártus bizodalmat nem sikerül leigáznia. 224-ben a Szászánida Ardasir legyőzi és megöli IV. Artabanosz (Artabán) királyt, és ezzel véget vet a pártos dinasztia iráni uralmának.
Ugyanez a mű közöl egy töredékes Arszakida királylistát görögös átiratban, általában vett görög és latin szerzőkre hivatkozva (259. o.), Roman Ghirshmantól (RG) a késői Arszakidákra vonatkozó adatokat vettem át, az utolsó oszlopban Bakay Kornél királylistája olvasható (BK 208. o.):
|
Görög átiratban |
Lehetséges név |
Uralkodás ideje (BK) |
|
|
I. Gotarzész |
I. Gorda, Gotár |
88-69 |
|
|
II. Artaban |
88-77 |
||
|
I. Orodész |
I. Orda |
88-69 |
|
|
Szanatruszész |
Szanatruk |
88-68 |
77-70 |
|
III. Phraatész |
III. Barát? |
69-57 |
70-57 |
|
III. Mithridatész |
57-55 |
57-55 |
|
|
II. Orodész |
II. Orda |
55-37 |
55-37 |
|
IV. Phraatész |
37-Kr.u. 2 |
37-Kr.u. |
|
|
II. Tridatész |
37-Kr.u. |
||
|
V. Phraatész |
Kr. e.2- |
||
|
III. Orodész |
III. Orda |
4-6/7 |
4-6 |
|
I. Vononész |
7/8-11 |
8-12 |
|
|
III. Artabanosz |
III. Artabán |
12- kb. 38 |
12-40 |
|
I. Vardanész |
40-51 |
||
|
I. Vologanesz |
51-55 |
||
|
II. Vardanész |
55-58 |
||
|
I. Vologazesz |
57-58 |
||
|
I. Gotarzész |
50 körül (RG) |
||
|
II. Pacorusz és |
78-80 |
||
|
IV. Artaban |
80-81 |
||
|
Oszróesz |
106-148 |
||
|
IV. Mithridatész |
130-147 |
||
|
III. Vologészész |
148-192 (RG) |
147-191 |
|
|
IV. Vologészész |
191-207 (RG) |
191-208 |
|
|
V. Vologészész |
207-222 |
||
|
V. Vologazesz (BK) |
|||
|
IV. Artabanosz |
IV. Artabán |
?-224 |
|
|
V. Artaban |
213-227 |
||
|
Artavazdesz |
227-228 |
||
|
Berozamad |
272-326 |
||
|
Kamszár |
lemond a trónról |
A 156. old képben
Azt a hatalmas arányú, s világtörténeti következményeket maga után vonó háromszáz éves küzdelmet, amit Kr. e. 50-től Kr. u. 250-ig a Káspi-Mediterránom akkor már 2000 éves "szkíta" világa folytat Kína és Róma keletről-nyugatról egy időben fellépő nyomásával szemben, a maga globális egészében, és nem külső, hanem belső "turáni" szemléletben és előadásban még nem írta meg senki. Erről a világról, amelyet a 2000 esztendős történet végén egy tíz emberöltőn át folyó makacs küzdelemben kelet felől Kína, nyugat felől Róma morzsol fel, nincs egységesen és centrálisan felépített kép, amely kidomborítaná, hogy a macedóniai Nagy Sándor kérész-életű ázsiai "világbirodalmának" széthullása és a macedóniai satrapák elkergetése után Kr. e. 250-ben újraszervezkedő Káspi-mediterrán világ, a tenger keleti régiójában ez időben újraszervezkedő hun királyság, a tenger déli-délnyugati régiójában ugyancsak ebben az időben újraszervezkedő avar-úz királyság ("Parthia") és a tenger nyugati régiójában, a Dél-Kaukázus - Kur-Araxes vidékén újraszervezkedő szabir királyság (az ún. "Scythia") ugyanazon fajhoz tartozó és azonos eredetű rokonnépek világa volt.
Korezm
A IV. század. végén Belső-Ázsia déli és keleti része a görög-macedón birodalom, majd a Nagy Sándor által meghódított terület ázsiai részén kialakult Szeleukida állam része lett, de kb. Kr. e. 250-ben a belső-ázsiai szatrapiák kisiklanak a szeleukidák kezéből. A dél-türkméniai pártus törzsek szabadságharca (amelynek élén a pártos-dahák vezérei, Arsak és Tiridatész, két testvér állott) a pártos birodalom megalakulására vezetett...Korezm továbbra is független maradt. Sőt, mi több, az Arszakida monarchia kialakulásának korai szakaszában éppen Korezm áll annak a mozgalomnak a háta mögött, amelyet a Dél-Türkménia pártos lakói a perzsák ellen indítottak. Ugyanis az arszakidák Choszrov legendás fia, Ask (Árszak) révén családfájukat szintén Szijávus-ra vezették vissza. Ez arra mutat, hogy az Arszakidák és a korezmi Szijávusidák uralkodóháza között közvetett dinasztikus kapcsolatok álltak fenn. Sztrabón szerint az Arszakida királyság megalapítói a daha parnok voltak, akik Korezm mögött a Jaxartes alsó folyásánál laktak. Tehát az Arszakida-államot megalapító két testvér személyében az Aral-tó menti dahák vezéreit kell látnunk, akik Korezmtől kezdetben bizonyos mértékig függésben voltak. A pártosok a Tedzsen medencéjébe települtek át és felkelésüket a masszagéta szövetség segítségére támaszkodva indították meg. Természetesen az arszakida hatalom gyors növekedése megváltoztatta a Korezmmel fennálló kölcsönös kapcsolatuk jellegét, de ez nem kisebbíti azt a szerepet, amelyet Korezm, mint a makedónellenes mozgalom központja játszott.
Kr. e. 247. Kaukázus, Georgia, ÉK Törökország CSL
Pártos Birodalom alapítása. Indiától Palesztináig terjed. Szkíta-pártus-hun-avar etnikai folytonosság.
A pártosok nyelve BJF I. 116. o.
A pártosok uralma az az időszak, mely a sumir nyelvi és faji örökségre fényt vethetne, s éppen ezért sem származásuk, sem nyelvük eddig kiderítve nincs. A szakirodalom egyszerűen hellenizáltnak jelenti ki őket. Azt a tényt azonban elfelejtik megírni, hogy innen válnak ki azok az avarok, akik a Dontól az Ennsig terjedő területre! a Duna-medencét is uralják 300 éven át, s akikről meg van állapítva, hogy azonos nyelvet beszéltek a 896-ban ide érkező úgynevezett honfoglaló magyarsággal.
De, ha az avarok nyelve azonos a magukat magyarnak nevezett honfoglalók nyelvével, akkor ennek a "magyar"-nak nevezett nyelvnek a segítségével megtalálható:
1. az avarok előbbi hazájának, Pártoshonnak a nyelve,
2. a pártus rovásírásos feliratok a hun-magyar-szkíta írásrend szerint olvasandók,
3. lévén ezen honfoglaló magyaroknak a szabir törzs az uralkodó ága - akkor a pártus-szabir nyelvnek is egyeznie kell,
4. a szabirok azonosak a subur-subarokkal, akik sumirul beszéltek, tehát a magyar nyelvnek azonosnak kell lenni a sumírral is.
Vizsgáljuk meg a királyi szkíta vonal bizonyítási lehetőségeit is.
Eusebius és Syncellus szerint Babilónia első 86 uralkodója káldeus és méd volt. Mivel ősbabilon nyelve sumir, tehát akkor ezek a káldok és médek szintén sumirul beszéltek, éppen úgy, mint a subar-szabirok is. Mivel a sarmaták a médekből válnak ki, akkor az ő herodotosi sarmata-szkíta nyelvüknek azonosnak kell lennie a méd-sumír nyelvvel is. A sarmaták viszont a királyi szkíták, hiszen az ő földjük az egész Európában az egyetlen terület, amit királyinak neveznek...Babilon egykori uralkodó népe északra került és földjét mat-ma-da-a - nak hívta. Ebből lett a méd elnevezés. - Ennek a népnek egy része a Kaukázus fölött telepedett le és új hazájukat - régi hatalmasságukra való emlékezéssel - "királyi föld"-nek nevezték el (sar-mata). Annak ellenére, hogy a görögök sarmata-nak, a rómaiak pedig rex-alap-nak nevezik őket -a nevek mögött valójában az ősbabiloni sumir nép él.
ORBÁN Dezső a Töprengés a székely múltról c. cikkében (Csernátoni Füzetek, 1996. december) fontos adatokat hoz elő a szkítákról és Pártosországról: "... Szkíták Parthiában
Strabon a XI. könyvének 8/l és 8/2 bekezdésében írja: "Ha a Hyrkánai (Kaspi) -tengertől kelet felé haladunk az északi oldalt a Pamírig a szkíták és a nomádok népesítik be. A szkíták nagyobb részét a Káspi-tengertől kezdve dáknak nevezik, a tőlük inkább keletre lakókat massagétáknak és szakáknak, a többieket pedig közösen szkítáknak, bár mindegyiknek van saját neve is,
Herodotos azt írja, hogy a keleti szkítákat a perzsák szakáknak nevezik.
A massagétáknak két szálláshelyük volt, egy a Kaukázus északi felén, s a másik az Aral-tótól keletre.
Az aparnoszok az avarok, kik a legközelebbi rokonai voltak a magyaroknak, s az avar birodalom megalapítását a Duna-medencében a magyarok első honfoglalásának tekintik (Német Gyula).
A parthi birodalom virágkorában magába foglalta Baktria egy részét, Iránt és több kisebb tartományt. Strabon írja, hogy birodalmuk nagyságát illetően a rómaiak versenytársai lettek.
Parthia nagyságát nemcsak a szerencsének köszönhette, hanem a bölcs államszervezési koncepciónak, mellyel az Arszakida-dinasztia az ország társadalmát megszervezte.
Az Arszakidák alatt béke volt a szkítákkal. Strabon megjegyzi (XI. k. 9/2.), hogy nagyságuknak oka az életmódjuk és erkölcsi életük, amely barbár és szkíta elemeket tartalmaz, de még inkább olyanokat, amelyek az uralkodás és a háború kedvező folytatása szempontjából hasznosak. Az Arszakidák hatalma kettős pilléren nyugodott:
-A fejlett gazdaság, ipar, kereskedelem, földművelés és bányászat
- Mindezek virágzását nem zsoldos katonaság biztosította, hanem a szkíták katonasága és haditechnikája. Parthián belül a szkíták megtartották önállóságukat, nomád állattenyésztésük békésen fejlődött s ehhez járult a szállítmányozásból származó haszon, amelyet a Selyemúton lebonyolódó kereskedelem biztosított. (XV. k. 2/8).
A pártosok tanácsa Poseidonios szerint két részből állt. A rokonokból és bölcsekből s a mágusokból..."