A KÉTÉLŰ KARD
A KÉTÉLŰ KARD
„ És láttam a megnyílt eget: és íme egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, igazságosan ítél és hadakozik, szeme tűz lángja, fején sok korona és ráírva egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül, csak ő maga, és vérbe ázott ruhába volt öltözve.
Ez a név adatott neki: az Isten Igéje.
Mennyei seregek követték őt, fehér lovakon, tiszta gyolcsba öltözve.
Szájából kétélű kard jött ki, hogy megverje vele a népeket, mert ő vasvesszővel fogja legeltetni őket.
Ruhájára és derekára az a név van írva: Királyoknak Királya, Uraknak Ura!………
És láttam, hogy a fenevad és a föld királyai és az ő seregeik egybegyűltek, hogy harcra keljenek a lovon ülő és serege ellen, de foglyul esett a fenevad és vele együtt a hamis próféta, aki a csodákat tette az ő nevében, amelyekkel megtévesztette azokat, akik a fenevad bélyegét magukra vették és imádták az ő képmását, … a többiek pedig megölettek a lovon ülő kardjával, mely szájából jött ki, …”
Jelenések könyve 19. fejezet, 11-16., 19-21. versek.
„És megnyilatkozott az Isten Temploma a mennyben, és megjelent Templomában az Ő szövetségének ládája, és villámlás, zúgás, mennydörgés, földrengés és nagy jégeső támadt.
Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony, a napba öltözve, lába alatt a hold, fején pedig tizenkét csillagból korona,…”
Jelenések könyve 11. fejezet: 19. verse és 12. fejezet 1. verse.
Itt tartunk most. ( 2011. augusztus-szeptember )
A föld királyai és seregeik egy jó ideje gyülekeznek, tanakodnak, hogyan lehetne még egy ideig húzni az amúgy már rég szétesett rendszer működésének látszatát.
Ezeknek a földi királyoknak a hatalma a fenevad erején alapszik. Ha felismerjük micsoda is a fenevad, akkor tisztába leszünk a földi királyok-királyságok mibenlétével.
Ősidők óta szövetkeztek egymással: a fenevad adja a módszert, a „know-howt”, a földi királyok pedig biztosítják a bolygó életerejének zavartalan begyűjtését. A fenevad végtelen bugyrába gyűlik mindaz, ami elrabolja életünk tartalmát.
Micsoda is a fenevad?
Sokféle megnevezése van. Leginkább használatos a sátán és az ördög, a gonosz és a sötét. Rengeteget hivatkozunk rá, elővesszük, amikor csak akarjuk, és használjuk alkalomadtán bárminemű bűnbaknak. Ha nem tudjuk a választ bajainkra, gyötrelmeinkre, ellenségeskedéseinkre, azonnal rámutatunk: a sátán műve!- és ezzel lényegében el is van intézve minden.
Elfogadjuk létezőnek.
Sőt, hatalommal ruházzuk fel minden pillanatban, amikor gondolatban és beszédben megjelenítjük. Mivel a jelenlegi rendszerből nem vagyunk képesek kiszállni, közreműködünk folyamatos éltetésében időnk, szeretetünk, érzelmeink, vágyaink, egészségünk, teremtőerőnk, pénzünk, földi kincseink, stb. odaáldozásával.
Magunk teremtettünk egy hatalmas "lufit", amit szüntelen feltöltünk egyéni és kollektív félelemmel. A lufi üres, nincs önálló, saját tartalma. Mi cimkéztük fel. Attól félünk, ami valójában nincs. A fenevad egész rendszere a fenyegetettségre és a hiányra épül.
Egyre többen vannak, akik felismerik a világ megbetegedésének, pusztulásának, összeomlásának okait és egyre mélyebben keresik a romlás gyökerét.
A fentebb idézett igeszakaszból jól látható, hogy elérkeztünk a végső felszámoláshoz.
Kicsoda az, aki szembeszáll a fenevaddal és az őt szolgáló földi királyokkal?
„A fehér lovon ülő”, kinek bár senki nem tudja a nevét, mégis a szöveg három féleképpen is megnevezi:
neve Hű és Igaz,
ez a név adatott: Istennek Igéje,
és az a név van ruhájára és derekára írva: Királyoknak Királya, Uraknak Ura.
Szemmel láthatóan egyedül száll harcba.
Nem keres segítőket a földi királyok vagy földi lények között. Ügyéhez a harc e szakaszában lehetetlen csatlakozni, mivel előbb kell munkáját elvégeznie, hogy azután megértsék jövetelének mibenlétét. A mögötte jövő fehér seregek is csak követik, engedelmeskednek neki. Ezek égi seregek. Fényes lelkek, angyalok, más galaxisok segítői. Nem láthatók fizikai szintünkön. Ezért tűnik egyenlőtlennek a felek szembenállása.
„Szeme tűz lángja” arra utal, hogy átlát mindenen. Átvilágít, minden látható és láthatatlant, tűzével megemészti a salakot. Átjár az időben és térben, és felismeri az összefüggéseket. Nem arra tekint, ami a jelen és külső látszat.
Ezt jelenti az igazságos ítélete is, hiszen nem befolyásolható sem külsőségekkel, sem hamis viselkedéssel, sem szerepjátszással, sem ráhatással. Az igazságosság vezérli látásában és cselekvésében. Nem részrehajló. Bármit lát, fejlődésében vizsgálja.
A megtett útra figyel és az elvégzett feladatra.
Ismeri a tanulás egyetemes törvényét, miszerint minden élethelyzetet és életformát meg kell ismerni, és minden viselkedés következményét át kell élnie a szereplőknek.
Az igazságos látás igazságos ítéletet és azután igazságos harcot indít el. Vagyis mindenkiért hadakozik személyválogatás nélkül. Szemét nem homályosítja el semmiféle részrehajlás, semmiféle indulat, és éppen ezért az igazság kimondása után, az irgalom gyógyító erejével oldja fel a fájdalmakat.
A harc nem valami-valaki ellen, hanem tusakodása az ERŐK és LELKEK ÁTMINŐSÍTÉSÉÉRT folyik.
Ezt jelenti a Hű és Igaz együttes ereje.
Az Igazság és az Irgalom egymás mellett állnak, mint a mérleg serpenyői.
Micsoda az éles kard?
Nem az oldalán lóg, se nem a kezében tartja. Szájából jön ki.
Mindaz, amit meglátott, átlátott, azt végül ki kell mondania.
Ami kijön száján kétélű kard, vagyis maga az igazság.
Nem valakinek az igaza. Nem részigazság. Hanem maga AZ IGAZSÁG.
Ez a kétélű kard az egyetlen fegyvere, mely mégis annyira hatónak bizonyul, hogy megsemmisíti a fenevad és a földi királyok minden mesterkedését. Hiába vetnek be ellene mindent: óriási tömeget, alattvalók seregeit, fegyverarzenált, szorongató törvényeket és egyezményeket, fekete mágiát…, mind hasztalan.
Egymaga az Igazság kimondása kipukkasztja a nagyra duzzadt lufit.
A félelemnek valójában nincs ereje, hiszen csak hiedelmeink emelik fejünk fölé.
Rabságunk önkéntes és bármikor megszüntethető. Függésünket elismerjük csupán azzal is, hogy harcolunk a szabadságért. Pedig a szabadság van. A miénk. Nem kell érte harcolni. A világ kezdete óta az ember és minden lény Isten akaratából szabad akarattal teremtetett.
A FIÚSÁG MINŐSÉGE(MAGA A TEREMTÉS AZ)
éppen ezt fejezi ki: a fiú szabadon jár-kel, bármit tehet, szabadságát soha sem veszíti el és bármikor hazatérhet a szülői házba, ahogy tette a tékozló fiú.
A fenevad és a tőle függő rendszerek legfőbb eszköze a hazugság és a manipuláció.
A kétélű kard puszta megjelenése is jelzi: eljött az idő.
Annak az ideje, amikor a „föld lakói álmélkodnak, hogy volt és nincs többé!” Jelenések könyve 17. fejezete 8. verse.
A fenevad ezt tudja pontosan. Remeg és pánikol az egész rendszer. A programnak megfelelően már az utolsó eszközök is egymás után bevetésre kerülnek. Az összes módszer kiapadás felé hajlik.
Egyre dőlnek össze a forgatókönyv-módosítások, szemmel látható, hogy már nem tudja kezében tartani a gyeplőket, s agresszív reakciók sorozata nyilvánvalóvá teszi a tehetetlen dühös állapotot. A folyamat hihetetlen módon gyorsul.
Az összecsapásnak van egy harmadik szereplője is: „a hamis próféta, aki csudáival elhitette azokat, akik magukra vették a fenevad bélyegét”.
Mik ezek a csodák?
Lehetséges csodákkal elámítani az embereket?
Olyannyira lehet, hogy még évszázadok múltán is imádják képmását!
Ez azt jelenti, hogy a megtévesztés nem egyszeri alkalom, nem konkrét, lokalizált esemény csupán, ami eltűnik a történelem sodrában. A képmás arra való, hogy folyamatosan szinten tartsa a megtévesztő mágiát.
No de milyen csodák lehetnek ezek?
Olyan erő alkalmazásáról van szó, melynek működéséhez pusztán gondolati mágia is elegendő, nem megy át a szíven. Ez az erő korlátlan.
Mint tudjuk, a „kígyó” ereje is a gondolatban van.
Amit cselekszik, az nem szeretetből fakad, hanem öncélú, önmaga szórakoztatására irányul és visszaél hatalmával. Nem ismeri a tisztelet és az irgalom fogalmát. Magas gondolati képességét arra használja fel, hogy másokat alattvalóvá tegyen, vagyis olyan dolgokkal manipulál, amikhez ragaszkodunk. A csodatevés megteremti a hiedelmet, majd a hiedelem életben tartja a csodavárást.
Az ilyen csoda nélkülünk történik.
És Isten nélkül!
Ezért hamis a próféta.
Tudja a hízelgő szavakat, avagy a célravezető utat mindenkihez. Tudja a módját hogyan nyitható meg a vágy és hogyan vehető el az életerő azáltal, hogy rabjává válunk vágyainknak. Mivel elhisszük, hogy elérhetetlenek, így szükségesnek tartjuk eszközök, csodaszerek alkalmazását. Ilyen a csudatétel hiedelme.
A csoda tehát olyan érthetetlen beavatkozás, ami egyszeriben megvalósítja a lehetetlennek gondolt dolgokat.
A szövegben a csudatétel szempontjából tehát ketten állnak szemben: a fehér lovon ülő, kinek szájából az igazság jön ki, és a hamis csodatévő próféta, aki megtéveszt: mást mond vagy mást cselekszik, mint az igazság.
Vajon ki szokott mást mondani?
Csak az, aki pontosan tisztában van az Igazsággal. Úgy szól, úgy tesz csodákat, hogy megtévessze azokkal az embereket.
Mert az embereknek mindig kellenek csodák! Valósággal éhezünk a lehetetlen magtapasztalására, rohanunk oda, ahol megjelenik emberfeletti képesség.
Régen és ma is ezek a csodatételek használnak valamit, ami maga a megtévesztés.
Valakinek a nevét: pl. Istennek Igéje, a Királyoknak Királya, stb. Vagyis a csodaerőt származtatják attól, akinek a nevét kimondják, holott nincs benne a névhez tartozó valódi tartalom, valóságos hatóerő.
„Az ő nevében” teszi a hamis próféta a csodákat, mindenki azt hiszi: Istennek Igéjével azonos.
Miközben a fehér lovon ülő, akinél az igazság van, semmiféle csodatételre nem törekszik.
Ő egyedül van. Csillogásmentes. Nincsenek képmásai. Jóformán fel sem ismerték, régen se, ma sem.
Neki csupán átvilágító szeme és kétélű kardja, az igazság kimondása adatott eszköznek. Ez a munkája minden napon a világ végezetéig.
Így „keresztel”!
Ő az Isten Igéje.
Ige és nem kép. Nincs szüksége faragott képekre, mert élő és ható, folyamatosan jelen van és cselekszik. Ez önmagában a csoda, de egészen más értelemben. Isten jelenléte: ez a csoda. A valódi élő és ható erő megnyilatkozása. Éppen ezért nincs értelme, hogy valakit is manipuláljon, megtévesszen. Nem célja, hogy bárki Őt imádja, statikus képként, emlékként, mozdulatlan szoborként.
Ő hadakozik az emberért, a földért, a teremtett világért.
E hadakozás eredményképpen „vérben ázott a ruhája”. Ahányszor csak testet öltve itt járt az emberek közt, annyiszor megölték, megsebesítették, meggyalázták. Fel sem ismerték.
Csak nézték, és nézik ma is a hamis próféta képmását és beszélnek a fehér lovon ülő nevében tett csodákról.
E képmás nem egyeztethető össze annak tartalmával, arcával, szeme fényével, aki emberi testet vesz fel minduntalan, hogy mindenkor magában hordozza a fájdalmat, a sebeket, a könnyeket. Egyik valóságos, a másik idealizált kép.
A képmás ugyanis bár szenvedő testet ábrázol, mégis elérhetetlen égi jelenség. Kivetített kép, mely foglyul tartja a lelkeket. Ezáltal leszünk manipulálhatók.
Úton útfélen látjuk a megfeszített Krisztust. Ha ránézünk, kétfajta érzéssel azonosulunk: vagy az áldozattal, vagy a tettessel.
Bármelyik jön előtérbe, feltételezi a másikat. Egymást nem eresztik, így az ember érzelmi mókuskerékben vergődik.
A tettes-áldozati szövetséget a vád-önvád függése és harca tölti meg. A játszma végtelen, megállíthatatlan, az életerőket megemésztő program.
Aki a fehér lovon ül az egyetlen erő, Aki átmoshatja és meggyógyíthatja a rákfenét.
Ez a megváltás!
Nincs csodatevés.
Csak kitartó, hosszú gyógyító ölelés. Ezt egyedül az képes tenni, aki magára vette valóságosan a fájdalmakat, kinek ruhája, vagyis lelke vérben mártózott annyiszor! Akit vittek a vágóhídra és tűrte szótlanul.
Önmagában az a csoda, hogy ennek ellenére folyamatosan jelen van. Teljes isteni erejével. Emberi korlátolt mivoltában. Mégis szüntelen cselekvő, irgalmazó.
Miért esnek foglyul a fenevad és a hamis próféta, ha egyszer mindenből látható, hogy túlerőben és manipulációs előnyben vannak?
Egész működésük a hiányra épült.
Mágikus teremtő szavuk a NINCS. Ez a „farizeusok kovásza”.
Mai világunkban bármerre nézünk, tetten érhetjük. A banki kamat, a hiánygazdaság, az adósság, a liberalizált kereskedelem, a munkahely-fizetés-járulék rendszer, a műanyag ételek, az anyatej-pótló szerek, a felpuffasztott kenyér, a finom mérgek, a csomagolás-sokféleség, a bőség látszata, a mindennapok pánik-manipulációja. (Elegendő a híradóban jelezni: nincs elég cukor, vagy védőoltás, vagy bármi, amit piacra akarnak dobni, és drágítani, és máris kitör a pánik.)
A fehér lovon ülő azonban tudja, hogy a valódi teremtő szó a VAN!
Ez Isten Igéje. Az Élő Szó.
Olyan szó, melynek tartalma van. Hatalma abban rejlik, hogy VAN szívbeli ereje: létrehozni, megszülni, formálni, átformálni. Nem azt lesi mi nincs, hanem abból teremt, ami van. Gondoljunk a pár kenyérre és halra, amit Jézus megáld és szétoszt a többezer ember között.
A VAN olyan varázsszó, amely cselekvést indít el, dinamizmust, életet hoz a cselekvése által. Nem a hiányból puffaszt lufit, hanem megáldja a keveset, így a meglévőből megteremti a bőséget.
Áraszt és nem begyűjt. Árasztja a jót, a békét, a gyógyító irgalmat.
Próbáljuk csak ki: van egy falat kenyerem, megosztom valakivel, van elég jövedelmünk, beosztjuk, van egészségem, van párom, vannak gyerekeim, van gazdagság ebben az országban, … van igazság! Van Isten Országa!
Mit fog eredményezni ez a magatartás?! Elkezdjük megtapasztalni a bőséget!
Foglyul az ejthető, akinek valami hiányzik.
Bármennyire is hatalmas és uralma alá hajtja akár az egész világot, mégis valami után sóvárog. Folyton azt lesi, ami nincs. Ami nem tartozik a hatalmába, képességeibe, amit nem tud megvenni és birtokolni. Hajszolja az olthatatlan szomját azután, ami elveszett. Amit önmaga hagyott el, szabad akaratából.
A fenevadnak – a félelemnek – hiányzik a másik fele. Az a fele, aki nem fél. Vagyis csak az fél, kinek hiedelme, hogy függ a másiktól, hogy kiszolgáltatott, hogy nincs meg valamije. Pénze, társa, otthona, lehetőségei, álmai… szabadsága?
Bármi is az, ami nincs, máris csupán félnek – ügyfélnek – érzi magát. S hogy meglelje szerelme tárgyait, hajszol és kompenzál.
Lemondott saját teremtő hatalmáról, cselekvés helyett pótcselekvéssel éri be, a valódi élet helyett, csupán a látszattal dicsekszik, magára aggatja üres csillogását, mivel benső értékeit meg sem ismeri.
Miért tudja foglyul ejteni a fehér lovon ülő a fenevadat?
Mert ő látja az igazságot. Időben és térben korlátlanul.
Visszaemlékszik arra az állapotra, amikor nem létezett más, csak a Teremtő és a Teremtett világ, mint szeretett Fiú. Az egész világegyetem Rendben teremtetett és Rendben tartható fenn.
Aki ezzel a Renddel szemben ellenáll, valójában nem tudja a működés rendjét megváltoztatni, sőt, magát kivonni sem képes, de ideig-óráig ellenálló magatartása kitermeli a kirekesztést.
„Én nem tartozom oda!” -gondolja, és ez a téveszme megteremti a lufit.
Így az ellenállás, mint rákos daganat milliárd évekkel ezelőtt elkezdte növelni a semmit, magát az ellenálló erőt.
ELVADULT A SZERETET-KAPCSOLAT. Ezért hívja találóan a Jelenések könyve: FENE VAD-nak.
A lovon ülő nem felejtette el ezt az első állapotot.
Őrzi annak emlékét, amikor a kettő EGY volt. Amikor még egy háza és hazája volt a mindenségnek.
Ha a tékozló fiú példázatát hívjuk segítségül, mondhatjuk: az ellenálló fiú pedig elhitte, hogy a szabadság elvehető. Ez az a bizonyos „bukósisak”, amitől se nem látunk, se nem hallunk. Így hát, mivel annyira hiányzott a meleg otthon, inkább elzárta a szívét, hogy ne is érezze a fájdalmat, s kompenzációképpen megerősítette magában a mágikus hatalmat.
Teremtett hát az ellenálló egy másik, egy „ideális világot”, melyben semmiképpen nem következhetnek be olyan hibák, melyek az önállóságból, szabadságból adódnak. Önvédelemből tökéletes programokat táplált be: mindenki és minden legyen egyforma! Így kezelhető, engedelmes és nem okoz gondot.
Szeretet nélküli, tökéletes világ született meg – szerelem, odaadás, születés nélkül.
Ez nem olyan „maradi” világ, melyben a másság az érték, és mindenki egyedülálló és megismételhetetlen, értékes lény. Ebben az új világban egyetlen gombnyomásra milliónyi tökéletes árja-mintájú uniformis programozható, és ami kiváltképpen kevesebb gonddal jár, minden teremtmény tökéletesen irányítható.
Az ellenálló ellenállás nélküli világában nem kell vacakolni a másikkal. Akár férfi, akár nőnemű erő dominanciával működik is a rendszer, az élethez nem szükséges a „másik” fél.
Évmilliókig működött a fenevad programja, míg elpusztított és kiszipolyozott galaktikus mennyiségű életet.
Végezetül saját maga hiányát nem tudta feloldani: a szerető anyai ölelést. Az élő tartalmat nem volt képes saját maga megteremteni, mivel egyedül volt.
Az Igazság és a Hazugság tehát ugyanaz, ikertestvérek. Csupán az a különbség, hogy egyik megőrizte a szabadsága tudatát, a másik pedig elfogadta, elhitte, hogy lehetséges korlátozni, vagy elvenni a szabadságjogot.
Ahogy a fehér lovon ülő közelít, és kimondja az igazságot, a fenevad lufija egyetlen pillanat alatt kipukkad, mert ráébred hirtelen kiesett állapotára. S mint aki mellett felgyújtják a villanyt, felismeri a hiányzó testvérét: visszaemlékszik az Égi otthonra.
Mivel azonban csak az tudja hol az otthona, aki kinyitotta a szívét, abban a pillanatban megtörténik a valóságos csoda: a szívek összeérnek.
Ennek következménye: megnyílik az Élet Temploma, látható lesz a Szövetség ládája, és megjelenik, azaz láthatóvá válik a Napba öltözött Asszony.
És ez már a legvégső fejezet jelzése: a Lélek és a Menyasszony menyegzője után szabadon árad az élet vize. Ingyen.
Jel. 22. 17.
Ezek után még mindig kérdés, kicsoda is a fehér lovon ülő?
forrás:terrabenedicta.com